DR. HOMOKI JÁNOS (FKGP): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Kovács Mihály 1989 júliusában tízmillió forintos készpénzes alaptõkével megalapította az egyszemélyes IBB Áruforgalmi és Gyártó Kft.-t, melynek 1993-ig tulajdonosa s ügyvezetõ igazgatója.
A cég többtonnányi tömb ezüstöt és aranyat vitt ki az országból úgynevezett passzív bérmunkára hivatkozással. A tömbök kiszállítását megelõzõen az országba hozott ékszereket számolta el a késõbbi alapanyag-kivitelekre hivatkozva. A Magyar Nemzeti Bank üzleti megfontolásból aranykitermelés céljából az IBB Kft.-vel közösen létrehozta a Nagybörzsöny Kft.-t. A vállalkozás ügyvezetõ igazgatója Verzár Péter, az MNB emissziós fõosztályának vezetõje lett.
A Magyar Tudományos Akadémia szakértõi geológiai kutatások során megállapították, hogy a viszonylag kis területen négy-hat tonna arany jelenléte valószínûsíthetõ. A feltárási munkálatok azonban nem kezdõdtek meg, mivel Kovács Mihály szerint az aranykészletek megléte nem volt bizonyított. Ennek ellenére, érdekes módon, 1994 végén Verzár Péter kezdeményezte, hogy az MNB-nek az aranykitermelésbõl származó részesedését adják el az IBB Kft.-nek. Így került sor névértéken, halasztott fizetési kedvezménnyel, kamatfizetési kötelezettség nélkül az MNB Nagybörzsöny Kft.-beli részesedésének megvásárlására. Jelen ügyben szereplõ IBB Kft. ugyanaz a cég, amely a rendõrség alapos gyanúja szerint részt vett az Agrobank kétszeri, állítólagos fiktív alaptõke-emelésében.
Az elõadott tények alapján államtitkár úrhoz az alábbi kérdéseket intézem:
1. Milyen vagyonnal lépett be az MNB az IBB Kft.-vel közösen létrehozott Nagybörzsöny Kft.-be, vagyis mekkora volt a nyeresége vagy vesztesége?
2. Amennyiben a hatályos jogszabályok szerint az MNB-nek ki kellett lépni az ügyletbõl, ugyanis erre való hivatkozással állt el az ügylettõl, miért vett részt a törvénysértõ üzlet létrehozásában?
3. Az MNB elnöke, Surányi György részérõl történt-e intézkedés az ügy kivizsgálására, különös figyelemmel az ügyben szereplõ magas beosztású MNB- alkalmazottra?
4. Surányi György miért adott utasítást arra, hogy ezen ügyben ne adjanak felvilágosítást az érdeklõdõ újságíróknak?
5. Miniszterelnök úr elrendeli-e az átfogó vizsgálatot a Kormány Ellenõrzési Iroda vezetésével?
A közvéleménnyel együtt érdeklõdéssel várom államtitkár úr válaszát. Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.)