SZENTKUTI KÁROLY (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyûlés! Egy levéltáros után most egy muzeológus is megszólal és remélem, hogy ebben a parlamentben nemsokára majd a múzeumi törvény is vitára kerül, hisz legalább olyan fontos lenne e terület törvényi szabályozása is, mint most a levéltári törvény.
A vita során elsõsorban arról hallhattunk, elsõsorban talán az tart közérdeklõdésre számot, hogy melyek a kutatási szabályok, hogyan lehet a levéltárakban kutatni, milyen feltételek között. Azt gondolom - s erre részben Petõ Iván is utalt -, hogy nagyon fontos kérdés és valós az, hogy a levéltárak az állampolgárok egy jelentõs részének nyújtanak szolgáltatást. Van egy adat nálam, amibõl kiderül, hogy a levéltárak a kárpótlási törvénnyel kapcsolatosan 240 ezer ügyet kezeltek 1991 és '94 között. Tehát a levéltárak nemcsak a tudományos kutatás és kutatók számára fontos intézmények, hanem nagyon sok ezer állampolgár számára is, tehát állampolgári érdekek, igények kielégítésének bázisai. Ezen túl természetesen az állami jogfolytonosságnak az õrzõ intézménye is.
Tehát nagyon nem mindegy, hogy a levéltárak mûködése milyen, hogy a levéltárak az állampolgárok érdekeit milyen szinten, milyen minõségben, milyen módon, milyen gyorsan tudják kielégíteni. Hiszen ha ezt végiggondoljuk, akkor a levéltárak mûködése alapvetõen állami feladatként kezelhetõ. Ma az a helyzet, hogy a levéltárak - mind a Fõvárosi Levéltár, mind a megyei levéltárak - önkormányzati fenntartásban vannak, tehát önkormányzati intézmények, az Országos Levéltár pedig minisztériumhoz tartozik. Tehát ma a levéltárak ügye, a levéltárak mûködése nagyon szorosan kötõdik az önkormányzatok, elsõsorban a fõvárosi és megyei önkormányzat mûködéséhez, ezen önkormányzatok lehetõségeihez. Tehát az igazi kérdés vagy legalábbis nagyon fontos kérdés számomra, mint önkormányzati bizottsági tag számára az, hogy ezt az állami feladatot, mint egy kvázi átadott feladatot a megyei önkormányzatok és a fõvárosi önkormányzat milyen szinten tudják ellátni; el tudják-e folyamatosan helyezni azokat az iratanyagokat, azokat a gyarapodó iratanyagokat, amelyekre ez a törvény is kötelezi majd a levéltárakat, meg tudják-e õrizni ezeket és a kutatók, a kutatás számára és az állampolgárok számára milyen gyorsan tudják hozzáférhetõvé tenni. Ugyanis fennáll a veszélye annak, hogy ezek az iratanyagok nedves raktárhelyiségekben lesznek tárolva, hogy megeszi õket a gomba, hogy nem kerülnek idõben konzerválásra, hogy tönkremennek. Márpedig akkor a dolog értelmetlenné válik, hiszen tönkrement iratanyagokat kutatni, ezekbõl tapasztalatokat nyerni vagy akár állampolgári igényeket kielégíteni nagyon nehezen lehet.
Tehát a szakmai ismérveken túl nagyon fontos kérdés a levéltárak mûködtetésfinanszírozása, amire - lehetne talán azt is mondani, hogy természetesen - ez a törvény nem tér ki, nem foglalkozik vele, de úgy gondolom, hogy a Mûvelõdési és Közoktatási Minisztériumnak, és mivel önkormányzatokról van szó, a Belügyminisztériumnak - és természetesen nem utolsósorban a Pénzügyminisztériumnak - is foglalkoznia kell ezzel a kérdéssel. Nincs átgondolva ez a kérdés.
Jelenleg egyébként a finanszírozás úgy mûködik, hogy van egy megyei normatíva, ez a bizonyos 490 forint/fõ a megyei vagy fõvárosi lakosságra vetített arány, amiben benne vannak: a közgyûjteményi, közmûvelõdési feladatok, múzeum, levéltár, könyvtár, pedagógiai intézet, megyei mûvelõdési központok finanszírozása, igazgatási feladatok és ezekbõl kerül a levéltáraknak is pénz, természetesen az önkormányzatok döntése alapján.
Tehát meggondolandó, hogy vajon ez a finanszírozási rendszer, ez a finanszírozási mód a legjobb-e, a legoptimálisabb-e. Elképzelhetõek nyilván más megoldások, amelyeket érdemes lenne végiggondolni. Vannak is erre analógiák, elsõsorban ott, ahol nagyon erõs az állami feladatellátás jelentõsége, vagyis arról lenne szó, hogy bizonyos fajta címzett támogatási rendszerrel meg lehetne határozni az országban lévõ megyei és fõvárosi levéltárak mûködési támogatását, amelyre nyilván többféle számítási módszert lehet alkalmazni. Ez akár tételesen megjelenhet a költségvetési törvény mellékletében is - lásd például tûzoltóságok, vagy a színházak finanszírozását, bár az egy speciális variáció. Ez igenis biztonságot adna a levéltárak mûködési feltételeinek megteremtéséhez.
Ugyanakkor arról is nagyon kevés szó esett, hogy a levéltáraknak egy fontos helyisége a raktár. Itt senki ne értsen, mondjuk diszkontraktárat vagy zöldségraktárat, mert ez a raktár nem az. Ez gyakorlatilag egy tudományos hely is, hiszen ettõl levéltár a levéltár, ettõl múzeum a múzeum. Tehát nagyon jelentõsek a raktári problémák a levéltári területeken. A bekerülõ iratanyagokat nem tudják elhelyezni a levéltárak, vagy nem is tudják átvenni, tehát ezek az iratanyagok valahol könnyen elveszhetnek.
Amennyire én tudom, 2000-ig körülbelül 43 ezer folyóméter iratanyagot kellene elhelyezni a levéltáraknak és ehhez a raktári kapacitás - persze országosan eltérõ, de nem jó: rossz. A törvényben történik utalás arra, hogy az Országos Levéltár minden évben készít egy állapotjelentést a mûvelõdési miniszter számára a levéltárak raktári helyzetérõl. Azt gondolom, hogy érdemes lenne ezekbõl az anyagokból kiindulva körülnézni, s megteremteni egy raktárfejlesztési rendszert, aminek nagyon sokféle módja van, akár üres, elhagyott épületek igénybevételével, akár a címzett támogatási rendszerben egy preferációval.
(10.10)
De hogy ezzel a kérdéssel foglalkozni kell, az biztos, mert valóban nem lesznek kutathatóak az anyagok, ha nem lesznek meg az objektív feltételek ahhoz, hogy ezeket a levéltári iratokat a levéltárak, nem is azt mondom, hogy a legmagasabb színvonalon, de legalább szakmailag hitelesíthetõ színvonalon kezelhessék.
Zárásként azt gondolom, hogy ezeket a kérdéseket mindenképpen tisztázni kellene, ugyanis mûködési, pénzügyi háttér nélkül mindazok a szakmai elvek, amelyek megfogalmazódnak, nagyon nehezen fognak mûködni, márpedig ez a színtiszta valóság, ez a színtiszta realitás.
Elhangzott ma már az is, hogy a levéltárosok általában olyan emberek, akik nem nagyon tudják az érdekeiket érvényesíteni vagy legalábbis nem kiabálják tele a sajtót a problémáikkal, próbálnak tisztességesen dolgozni, de ez nem jelenti azt, hogy ez a kérdés legalább nem olyan fontos kérdés, mint ami esetleg nagyobb publicitást kap.
Tulajdonképpen azt kérem az illetékes minisztériumoktól, hogy ezzel a kérdéssel is nagyon intenzíven foglalkozzanak, és próbáljanak keresni olyan közép-, hosszú távú megoldásokat, amelyek ezt a kérdést rendezhetik. Köszönöm szépen. (Taps.)