MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. A levéltári törvénynek egy fontos részletére szeretném felhívni a figyelmet, amirõl már eddig is sok szó esett, amely a szakma egyes korifeusainak véleményével ellentétben nem kizárólag szakmai kérdés, nem a szakma belügye, hanem igenis nagyon fontos és alapvetõ politikai, nemzeti kérdés. Ez, amirõl Petõ Iván is beszélt, a kutathatóság ideje. A 23. §-ban meghatározott alapidõ, az európai normák szerint harminc év lenne. De mivel 1989-90 elõtt nem állt módjában a magyar társadalomnak megismerni a saját sorsát befolyásoló iratokat, döntések hátterét, ezért indokolt, hogy ez rövidebb legyen, ne a harmincéves. Itt hallottunk több javaslatot - én magam a tizenöt éves határidõvel értenék egyet.
Szeretném arra felhívni a figyelmet, hogy amikor a békés rendszerváltás lezajlott, a társadalom egészének vagy döntõ többségének akaratából, az akkori hatalom közremûködésével, akkor egy ki nem mondott megállapodás is létrejött. Ez a megállapodás valahogy úgy hangzott, hogy nem kívánunk a régmúltban büntetõeljárásokat indítani, nem kívánunk olyan igazságtételt, amely az elkövetõket büntetõeljárás alá, bíróság elé vonná, de ezzel szemben teljes transzparenciát kívánunk. Ennek ellentétele volt az, hogy a múltat teljes mértékig fel kell tárni, mert ez a társadalom érdeke, a társadalom önreflexiója, megismerése miatt ez alapvetõ fontosságú. Nem szakmai kérdés.
A tizenöt éves határidõ egy elég jól átgondolt és jól eltalált határidõ, hiszen már kellõ távlatot nyújt arra, hogy a történészek, kutatók az iratok fölé hajoljanak, megvizsgálják, de elég közeli ahhoz, hogy meg lehessen kérdezni azokat az embereket, akik még élnek és el tudják mondani a hátterét az iratokban közölteknek, akik segítenek kiegészíteni a múltról való ismereteinket.
Az '56-os kutatóintézet. Azok az '56-os társaim, akik tudományos kutatással, történelemmel foglalkoznak, azok igen erõteljes nyomást gyakorolnak ránk, hogy adjunk hangot ennek a vélekedésnek. Úgy gondolom, hogy egy igazi gentlemen's agreement történt ki nem mondottan akkor, amikor a rendszerváltás úgy jött létre, hogy semmilyen erõszakos cselekmény nem volt Magyarországon, amikor Nagy Imre és mártírtársainak temetése több százezer ember részvételével úgy zajlott le, hogy egy pofon nem csattant el az országban, amikor közösen kikiáltottuk október 23-án az új köztársaságot, a demokratikus jogállamot, akkor a ki nem mondott megállapodásban ez is ott volt, hogy a múltat fel kell tárni.
(10.30)
A 15 év a személyi jogok védelme szempontjából is elegendõnek tûnik, hiszen az általános magánjogi és büntetõjogi elévülési idõk is ilyen nagyságrendûek: 5 év, 10 év, 15 év. Tehát az elõkerülõ adatok nem veszélyeztetik az azokban szereplõ személyek biztonságát, ugyanakkor a nemzet egésze szempontjából rendkívül fontos az azokban lévõk megismerése.
Ha a számokat nézzük: ha a 15 évet elfogadná a tisztelt Ház '90 elõttre visszamenõleg, akkor ez azt jelentené, hogy ma 1980-ig lehetne kutatni, majd ez minden évben emelkedne. Ezt az álláspontot nemcsak az '56-os kutatók és az '56-tal foglalkozók vagy a '90 elõtti idõszakot kutatók képviselik, hanem a Magyar Tudományos Akadémia ez irányú szakbizottsága és a tudományos közvélemény is.
Ellenvetésként hozzák fel, hogy indokolt esetben lehet engedélyt kapni kutatások folytatására. Sajnos, ez nem felel meg annak a transzparenciának, kutathatóságnak, amit az alkotmány biztosít és amit az Alkotmánybíróság is megerõsített. Sok keserû tapasztalunk van az elmúlt idõbõl ezzel kapcsolatban, hiszen a kádári idõkben is kaptak kutatási lehetõséget bizonyos kutatók - Berecz Jánostól kezdve a belügyi kutatókig és pártkutatókig bezárólag -, akik aztán sajátosan, propaganda célra eltorzítva ismertették azokat az anyagokat, amelyekhez hozzájutottak, és még csak kontrollálni sem lehetett. Nagyon rossz, keserû reflexeink vannak ezzel kapcsolatban. Úgy gondoljuk, hogy tisztába kell tenni ezt a helyzetet, és a 15 éves határidõn kívül bárki számára lehetõvé kell tenni a kutatást, mert ez a tudományos munka alapja, hiszen bármikor ellenõrizni kell tudni azokat az adatokat, ismereteket, amelyek a könyvekben publikációként megjelennek.
Hadd mondjam el, hogy még mindig nehéz a helyzet. A belügyi irattárban kutattam nagybátyám, Mécs László perével kapcsolatban, akit '53-ban ítéltek el. Engedélyt kaptam a belügyminisztertõl arra, hogy másolatokat készíttethessek egyes iratokról. Meg is kaptam a másolatokat, de azokból nagyon gondosan ki volt húzva azon személyek neve, akik nyomozók, fogdaparancsnokok voltak, sõt, még az iratkezelõ és az elítélõ bíró nevét is kihúzták túlbuzgalomból, és így, titokmentesítve adták át nekem ezeket az iratokat. Annak ellenére, hogy barátom a belügyminiszter, tehát eléggé jó protekcióm volt ahhoz, hogy megkapjam az engedélyt, a reflexek azonban élnek, mûködnek, a stempliütögetõkben ott vannak, és a nagybátyám régi, Rákosi- rendszerben való elítélésével kapcsolatos neveket kitakarták. Azokat nem tudhatnám meg, ha nem tudnám más forrásból, kik intézték, ki vezette a nyomozást, ki ítélte el annak idején - aki egyébként öngyilkos lett utána. Tehát szükség van arra, hogy egy törvény világosan szabályozza ezt.
Hadd idézzem Illyés Gyulát, aki azt mondta: a múlt nincs magától, a múltat minden egyes generációnak, minden korszaknak meg kell teremtenie. Nekünk nagyon régóta nincsen múltunk: nem dolgoztuk fel a '45 elõtti idõket, nem dolgoztuk fel a Rákosi-korszakot, nem dolgoztuk fel az egész Kádárról elnevezett rendszert. Óriásiak a restanciáink. Ezt a munkát nem szabad hátráltatni semmiféle engedélykérés, kivételezés nehézségével.
Ezért tisztelettel kérem a karéj mind a két oldalán ülõket, hogy tegyék magukévá ezeket a gondolatokat, és kivételesen - mivel hogy most rendszerváltás volt és a rendszerváltás elõtt a diktatúra nem tette lehetõvé a kutatások szabadságát - kettõs idõt adjunk meg: 15 évet a '90 elõtti, az európai normáknak megfelelõ 30 évet pedig az azt követõ idõszakra. Úgy gondolom, a nyíltságnál nincs jobb megoldás. Bárkinek, aki a múltban mûködött, elemi érdeke, hogy az igazság világosan kiderüljön, akárhogy volt, akármi történt; ez mindnyájunk érdeke. Ezért kérem ebben a támogatásukat. Köszönöm szépen. (Taps.)