DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Tisztelt Alelnök Asszony! Tisztelt Ház! Engedtessék meg: én tegnap írásban jelentkeztem felszólalásra, és vártam a soromat - így kerültem a sor végére.
Tisztelettel, engedjék meg, hogy én azért ne osztozzam abban az örömben, amit Petõ Iván úr említett, hogy egy nagyon gondosan elõkészített jogszabálytervezet van a tisztelt Ház elõtt. 1994. június 24-én a 34/94. számú alkotmánybírósági határozattal lett kimondva a levéltári joganyag egy részének a megsemmisítése. Ennek a határideje 1995. június 30-a. Úgy érzem, lehet, hogy nagyon hosszú és nagyon precíz elõkészítés folyt, de rendkívül rövid idõt kapott a tisztelt Ház arra, hogy ezt az elõkészített törvénytervezetet megtárgyalhassa.
Sajnálatosnak tartjuk ezt azért, ami itt a vitában többször fel is merült, hogy tudomásom szerint a levéltáros szakma is, és itt a Házban több képviselõtársam is kifogásolta azt, hogy a levéltári anyag védelme jelen pillanatban nem megfelelõen illik bele a magyar jogrendszerbe. Nagyon furcsának tartjuk azt, hogy azok a hihetetlen értékû anyagok, amelyekre különösen Szabad György képviselõ úr hivatkozott - hogy milyen értéket képvisel a magyar nemzet számára az az iratanyag, ami pillanatnyilag a levéltárainkban van -, kizárólag szabálysértési védelemben részesülnek, és talán egy kellõen precízebb, pontosabb és gondosabb elõkészítéssel itt a büntetõjogi védelem is megteremthetõ lett volna. Tekintettel arra, hogy nem maga a törvény foglalkozik ezzel, azt kérem errõl a helyrõl a tisztelt kormánytól, gondolkozzon el azon, hogy a büntetõ törvénykönyv módosításával ezt a hiányosságot, ha utóbb is, de talán orvosolni lehetne.
Nagyon sok kérdés merült fel a vita során. Engedtessék meg, hogy én itt az elõterjesztett javaslat szövegével és a képviselõtársaim által felvetett anyagi fedezet hiányának a problematikájával foglalkozzam egy kicsit. Szeretném emlékeztetni a tisztelt Házat arra, hogy az 1969. évi 27. törvényerejû rendelet, amely június 30-áig hatályos jogunk, bár többször módosították, de ez a jogszabály is rendelkezett számtalan olyan elõírással, amely ha megvalósulhatott volna, akkor a mai gondokon sokat enyhíthetett volna. Nem valósult meg, mert a levéltárak nem rendelkeztek ennek megfelelõ anyagi fedezettel - és itt van az a veszély, amit mi ennek a most tárgyalt törvényjavaslatnak a szövegében is felfedezni vélünk.
(11.00)
Az elõterjesztett törvényjavaslat 13. §-ának b) pontjában a közlevéltár feladataiként írja elõ a jogszabály, hogy "gyûjti, jogszabály alapján vagy ajándékként átveszi, illetõleg megvásárolja, valamint ingyenes letétként megõrzi a maradandó értékû magániratokat".
Tisztelt Országgyûlés, ismét Szabad György képviselõ úrra szeretnék hivatkozni, aki érzékeltette a tisztelt Házzal, hogy ezek az okiratok milyen értéket képviselnek. A közlevéltáraknak olyan kötelezettséget, olyan feladatot ír elõ a törvény, amely arra kötelezi a levéltárat, hogy vásároljon meg magánokiratokat. Itt igen komoly anyagi feltételeket kell biztosítani a levéltárak részére.
Ugyancsak ennek a paragrafusnak az f) pontja azt mondja ki, hogy "a megrongált vagy pusztulásnak indult levéltári anyagának konzerválásáról és restaurálásáról gondoskodik". Ezzel kapcsolatban engedtessék meg, hogy elmondjam: legjobb tudomásom szerint az Országos Levéltárnak van restauráló mûhelye, s ezen kívül még mûködik két-három olyan kisebb mûhely az országban, amely a ma rendelkezésre álló levéltári anyag megõrzését sem tudja ellátni. Egyes becslések szerint - amik szintén a vitában hangzottak el - ezeknek az anyagoknak a restaurálása a mai kapacitás mellett az évezred végéig nem megoldható. Tehát feltétlenül szükséges az, hogy az ország területén legalább három vagy négy olyan jól felszerelt restauráló mûhelyt létesítsenek, amelyek ezeket a feltételeket biztosítani tudják.
Ugyanakkor nagyon lényeges kérdés - és nem emlékszem, hogy ez itt szóba került volna -, hogy ezek mellett a mûhelyek mellett olyan fertõtlenítõ állomásokat kell létesíteni, amelyek a levéltári anyag megõrzéséhez nélkülözhetetlenek. Ma az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat fõvárosi és egyes megyei szervezetei végeznek ilyen munkát, de az õ kapacitásuk sem tesz lehetõséget arra, hogy a mai anyag megõrzése érdekében mindent megtegyenek. Ilyen körülmények között ez is igen sok pénzbe kerül.
A törvénytervezet 15. §-a kimondja azt, hogy a levéltáraknak milyen épülettel kell rendelkezniük. Kimondja, hogy zárt, tûzbiztos, megfelelõ páratartalmú és hõmérsékletû, és a szükséges tárolóeszközökkel felszerelt raktárnak kell a levéltár mellett lenni. Legjobb tudomásom szerint az önkormányzati levéltárak körülbelül 20-25 százaléka alkalmatlan arra a célra, hogy ezeket a feladatokat teljesítse. Hallottunk arról és tudunk róla, hogy központi beruházásból Óbudán az Országos Levéltár részére épül ilyen épület, de ez az épület is csupán az Országos Levéltár gondját oldja meg; a vidéki levéltárak, helyesebben az önkormányzati közlevéltárak problémáját nem oldja meg.
Ezek azok a leglényegesebb kérdések, amelyekre - ahogy korábban képviselõtársaim közül is többen fölhívták a figyelmet - úgy a Mûvelõdési Minisztériumnak mint a Belügyminisztériumnak feltétlenül anyagi fedezetrõl kell gondoskodni.
Tisztelt Országgyûlés! A Kereszténydemokrata Néppárt alkalmasnak tartja ezt a levéltári törvénytervezetet. Számtalan módosító indítványt fogunk beterjeszteni. Engedjék meg, hogy még két olyan kérdésre térjek ki, amelyek megítélésünk szerint a törvénytervezetbõl kimaradtak.
Az egyeztetések során volt egy olyan anyaga ennek a törvénytervezetnek, amely a 13. §-ban foglaltaknál bõvebb volt. A 13. § jelen pillanatban kilenc pontban tartalmazza a közlevéltárak kötelezõ feladatait. Itt 10. pontként szerepelt az - és tudomásom szerint ez a kutatásoknak és a kutatói munka teljesítésének egyik alapfeltétele -, hogy a közlevéltárakat szakkönyvtárak fenntartására és mûködtetésére kell kötelezni. Nyilvánvalóan olyan szakanyagokról, olyan esetleges lexikon- vagy szótárgyûjteményekrõl lehet itt szó, amelyek mindenképpen nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy az adott közlevéltárban a kutatómunka szakszerûen folyhasson. Tehát ennek a pontnak a visszaemelését fogja javasolni a Kereszténydemokrata Néppárt.
Ugyancsak kimaradt a törvénytervezet egy korábbi változatához képest a 34. § 3. pontja. A 34. § két pontjában rögzíti, hogy a különbözõ iratok hogy kerülnek vissza a levéltárba, vagy hogy kerülhetnek egységes nyilvántartásba. Mint ahogy arról számtalan képviselõtársam említést tett, állami és önkormányzati múzeumok és könyvtárak tartanak birtokukban olyan, egyébként levéltárba tartozó okiratokat, magániratokat és köziratokat, amelyekrõl a helyileg illetékes levéltáraknak egyáltalán tudomásuk sincs. Ilyen körülmények között - bár az lenne megítélésünk szerint a megoldás, ha ezek a védett iratok az illetékes levéltárba kerülnének - mi már egy ennél enyhébb változattal is megelégednénk. Az enyhébb változatot pedig úgy képzeljük, hogy az állam és a helyi önkormányzatok kötelesek legyenek ezeket a birtokukban lévõ iratokat nyilvántartásba vetetni, biztosítani ezeknek az iratoknak a kutathatóságát, és akkor - ha már nem is a levéltár rendelkezésére áll ez az anyag - legalább a bejelentési kötelezettséggel egy egységes iratnyilvántartás rendelkezésre áll.
Tisztelettel ezekkel a megjegyzésekkel tartjuk alkalmasnak a törvénytervezetet elfogadásra, és természetesen ezeket - remélhetõleg a jövõ hét végéig szükséges határidõre - módosító indítványként is elõterjesztjük.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)