DR. KÖVÉR LÁSZLÓ, a Fidesz képviselõcsoport vezérszónoka: Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm a szót, és mindenekelõtt köszönöm a méltányos elbírálást is, nemcsak a magam, hanem az utánam még hozzászóló képviselõtársaim nevében is.
Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársaim! Az állami szolgálati titok szabályozásának problémája sajátos sorsú jogterület, eléggé fontos ahhoz, hogy a modern jogállami szabályozás hiányát nap mint nap érezhessük, illetve érezhettük az elmúlt években - ahogy néhány konkrét utalással elõttem szóló képviselõtársaim már szóltak errõl. De úgy látszik, nem volt eléggé fontos ahhoz, hogy - ahogy azt belügyminiszter úr elõadásában jelezte - ne soroltatott volna újra és újra más, ennél fontosabbnak ítélt törvényhozási teendõk mögé.
A hosszas huzavona végére - ahogy az ismert - az Alkotmánybíróság ítélete tett pontot az 1987. évi 5. törvényerejû rendelet hatályon kívül helyezésével. E törvényerejû rendeletrõl Lusztig Péter képviselõtársam némi nosztalgiától sem mentes megjegyzést tett, mondván, hogy az a maga módján és idején nem volt rossz javaslat. Nos, én azt hiszem, éppen annyira volt jó, amennyire a rendszerváltozás után egy demokráciában is használhatónak bizonyult, azaz semennyire. Én inkább másik kormánypárti képviselõtársammal, Mészáros Istvánnal értek egyet, aki a következõket mondta errõl a törvényerejû rendeletrõl a vitában: "Az eddigi szabályozást úgy lehet találóan jellemezni, hogy annak alapján titok lehetett mindaz, amit a hatalom annak tartott, ráadásul korlátlan ideig.
(11.10)
Mindez arra szolgált, tisztelt Ház, hogy elrejtse a hatalomgyakorlás valódi célját, azzal is biztosítsa az egykori állampárt uralmi helyzetét, hogy az információk elzárásával megakadályozza a polgárok, a társadalom önálló véleményformálását, a közügyekbe való beleszólását." Ennyit a múltról, amely a legcsekélyebb mértékben sem érdemli meg, hogy valamiféle nosztalgikus megjegyzést tegyünk rá vonatkozóan.
Az államtitokról és a szolgálati titokról szóló törvényjavaslat önmagában is fontos kérdéseket tárgyal, igazi jelentõségét azonban csak akkor lehet felmérni, ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy egy sor összefüggõ és egymást kiegészítõ törvényi sorozat kihagyhatatlan darabja, amelynek hiányában - a dominóelvnek megfelelõen - a többi törvény is részben vagy egészben elveszíti képességét arra, hogy betöltse eredeti hivatását.
Az említett törvények legfontosabbika természetesen az adatvédelmi törvény, de szinte ugyanilyen súllyal lehet említeni a rendõrségi törvényt, vagy a még nem létezõ nemzetbiztonsági törvényt, valamint a büntetõ törvénykönyv vonatkozó rendelkezéseit is. Természetesen idetartoznak különbözõ titokfajtákat tartalmazó egyéb jogszabályok is, amelyek részletesen felsoroltatnak a törvényjavaslat indoklásában, de ezek és a jelen javaslat kapcsolatával most nem foglalkoznék.
Az államtitok és szolgálati titok adatokban jelenik meg, tehát mindaz, ami a közérdekû adatokhoz, a személyes és különleges adatokhoz, ezek kezeléséhez, védelméhez fûzõdik, szoros kapcsolatban áll a jelen törvényjavaslat szabályaival.
A demokratikus társadalom információszabadsága a közérdekû adatok széles elismertségén alapul. Ez egyben azt is jelenti, hogy egy demokratikus társadalomban a köz által meg nem ismerhetõ adatoknak a lehetõ legszûkebb körre kell korlátozódniuk. Nyilvánvaló, hogy ilyen korlátok egyetlen társadalomban sem mellõzhetõk. Nem véletlen, hogy az emberi jogok védelmének egyik leghatékonyabb nemzetközi dokumentuma, az Emberi Jogok Európai Egyezménye is tartalmazza e jogok elismerése mellett azokat a határokat is, amelyek között egy demokratikus társadalomban e jogok gyakorolhatók.
Jelen esetben is arról van szó, hogy az emberi jogként elismert információs szabadság, továbbá az egyes egyének saját személyes és különleges adataihoz való jog az államtitok és szolgálati titok szabályozásával korlátozható, ám e korlátozásnak meg kell felelnie a demokratikus társadalmakban elfogadott mércéknek. E mérce elemei álláspontunk szerint a következõk:
Elõször is alkalmazni kell a szükségszerû korlátozás elvét, azaz az államtitok és szolgálati titok köre a lehetõ legszûkebb kell hogy legyen; másodsorban pedig a korlátozásnak jogszabályban lefektetettnek és a joggal összhangban állónak kell lenni.
Ennek megfelelõen a törvényi szabályozás szükséges, hiszen alkotmányos jogokat is érint a kérdés. Másrészt viszont - és errõl már kevesebbet szoktunk beszélni - e normák csak akkor tekinthetõk a vizsgált téma szempontjából is jognak, ha kellõképpen pontosak ahhoz, hogy tartalmuk mentes legyen mindenfajta kétértelmûségrõl. Ki kell küszöbölni tehát azokat az eshetõségeket, amelyek az államtitok és szolgálati titok meghatározásánál - a törvény szellemével ellentétesen - visszaélésre adnak lehetõséget.
E szempontokat figyelembe véve általánosságban az a vélemény alakítható ki e törvényjavaslatról, hogy a gyakorlatban alkalmazható lesz és többé-kevésbé megfelel az elõbb említett követelményrendszernek. Az Alkotmánybíróság ismert határozatában megsemmisített korábbi jogszabálynál mindenképpen modernebb, haladóbb és elõremutató javaslattal állunk szemben.
Tisztelt Ház! Ez az általános megállapítás azonban nem vonatkozik a törvényjavaslat minden részletére. Kifogásként említhetõ meg elsõsorban, hogy az államtitokkal szemben a szolgálati titok esetében jóval bizonytalanabb, szélesebb kört átölelõ és garanciákkal kellõen nem körülbástyázott szabályozási javaslat került kidolgozásra. Látszólag jó érvnek tûnik az a szokványos ellenvetés, mely szerint a szolgálati titok olyan széles körre terjedhet ki természeténél fogva, hogy az államtitokétól eltérõ szabályozása ezzel már önmagában is indokolható.
Ez számomra nem elfogadható álláspont: a szolgálati titok, a hozzáférhetõség szempontjából, legfeljebb idõtartamában különbözik az államtitoktól. Ennél fogva semmi sem indokolja eltérõ, jóval kevesebb garanciát tartalmazó szabályozását.
Egyáltalán nem vagyok tehát biztos abban, hogy a szolgálatititok-kör meghatározását oly módon kell megállapítani, ahogy azt a jelen javaslat tartalmazza, tudniillik, hogy a minõsítésre felhatalmazott e titokkört közleményként majt késõbb teszi közzé a Magyar Közlönyben. Még abban az esetben is, ha elfogadom a törvényi szabályozás nehezen kivitelezhetõ voltát, ez a szabályozás túlzottan parttalan és ellenõrizhetetlen, ezért legalábbis kétséges megoldás, hiszen alapvetõ jogokat érintõ területrõl van szó.
A törvényjavaslat ide vonatkozó rendelkezései tehát legalábbis megfontolandóak. Ezt annak ellenére kell kijelenteni, hogy a korábbi állásponthoz képest igen sokat javult a tervezet, hiszen garanciális szabályként kerül be a jegyzék kihirdetésének helye és ideje, a minõsítési javaslatban a titokkör megjelölése.
A fent említett általános kifogáson túl néhány további részletszabály is megfontolásra méltó:
A 10. § rendelkezik a minõsítés felülvizsgálatáról. Ezt a szabályt támogatandónak tartom, de némi kiegészítéssel. A rendszeres felülvizsgálat elfogadható elképzelés, csakúgy, mint annak 3 évenkénti kötelezettsége. Lehetõséget kellene adni azonban arra is, hogy bárki kérhesse az adat minõsítésének felülvizsgálatát, s ebben az esetben a nyilvánvalóan indokolatlan vagy ismételt kérelmektõl eltekintve a minõsítõ köteles legyen a felülvizsgálatot elvégezni.
Feltétlenül szükséges a 10. §-ban azt is rögzíteni, hogy a minõsítõ a felülvizsgálatkor nem terjesztheti ki a titkossá minõsítés idõtartamát az eredeti minõsítésben meghatározott idõtartamon túlra. A javaslat e tekintetében ugyanis megítélésünk szerint kétértelmû, s az indoklás sem ad megfelelõ útmutatást.
A 10. §-hoz tartozó kérdéskör a minõsítés kezdeményezésére, a minõsítésre, a felülvizsgálatra kötelezettek felelõssége. E szakasz (4) bekezdése általánosságban kimondja a személy felelõsségét, azonban nem szól e felelõsség jellegérõl, érvényesítésérõl, az alkalmazott eljárásról, az esetleges szankciókról. Úgy vélem, ezek nélkül e szabály részben deklaratív, másrészt jogbizonytalanságot eredményez, ezért kiegészítése indokolt.
A törvényjavaslat szabályozza a megismerési kérelem elintézését is. Nem világos azonban, hogy e kérelem teljesítése vagy megtagadása kinek a hatáskörébe tatozik. A 14. § (1) bekezdése szerint a kérelemre a minõsítõ adhat engedélyt. A (3) bekezdése, amely a megtagadásról szól, viszont azt mondja ki, hogy ha a megtagadó nem azonos a minõsítõvel, a bírósági eljárásban a minõsítõnek is perben kell állnia. A két bekezdésben tartalmi jellegû ellentmondás feszül, amelyet mindenképpen fel kell oldani.
Nem világos a 17. § (2) bekezdése sem, amely az államtitok nyilvánosságra hozataláról, továbbá külföldi szervnek vagy személynek átadásáról szól. Ezt a minõsítõ írásbeli engedélyével lehet megtenni. A kérdés azonban az, hogy miben különbözik ez az eset a titkossá minõsítés megszüntetésétõl.
A 17. § (3) bekezdése két vonatkozásban is aggályos. Jelen megfogalmazás alapján államtitkot külföldre, vagy külföldrõl kizárólag futár, vagy vele azonos jogállású egyéb személy útján lehet továbbítani. Így tehát a technikai úton közvetített diplomáciai, hírszerzõ, katonai adatok hazahozatalára vagy külföldre juttatására nincs mód. Súlyosabb gondot vet fel az ebbõl a szövegbõl eredõ következtetés, mely szerint ha csak diplomáciai vagy konzuli futár stb. révén szállítható államtitok külföldre vagy külföldrõl hazánkba, a magyar hírszerzés által számos esetben alkalmazott hírszerzõ ügynökök, illetve általában hírszerzõ tisztjeink számára immár nemcsak a célország joga jelent fenyegetést, hanem a magyar jog által is tiltottá válik tevékenységük egyik legfontosabb formája, a titkok exportja, importja. Mindezekre tekintettel a bekezdésre a mi megítélésünk szerint nincsen szükség.
Fontos garanciális kérdés a titkos ügykezelés vezetõjével, a titkos ügykezelõvel kapcsolatos szabályozás mibenléte. A 23. § (2) bekezdése szerint e munkakörök betöltéséhez vizsgát kell tenni. Bár e vizsga részletes szabályait kormányrendelet kell hogy tartalmazza, a legfontosabb garanciális szabályokat talán e törvény is elbírta volna.
A törvényjavaslat VI. fejezete komoly kételyeket ébreszt. Úgy tûnik, hogy a Belügyminisztérium által elõterjesztett javaslat túlzott jogköröket kíván adni az elõterjesztõnek, a belügyminiszternek. Önmagában az sem érthetõ például, hogy a belügyminiszternek a honvédségnél, valamint a nemzetbiztonsági szolgálatoknál miért kell az azokat irányító miniszterek mellé lépnie mint szakmai felügyelõ. Nem véletlen, hogy a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat, csakúgy, mint a katonait, nem a Belügyminisztérium keretében szervezték meg. Ezek után nem egészen érthetõ, hogy akkor a belügyminiszter miért gyakorol úgymond szakmai felügyeletet az e szolgálatoknál keletkezõ állami és szolgálati titok tekintetében.
Nem érthetõ az sem, hogy a 24. § (4) bekezdése szerint az ellenõrzést végzõk tulajdonképpen az 1993. évi LIX. törvény mellékletében foglalt iratok, dokumentumok kivételével minden más állami, szolgálati titok tartalmát megismerhetik.
(11.20)
Ez semmiképpen sem fér össze a titokvédelem szakmai-technikai felügyeletével, hanem éppenséggel egy erõs túlhatalmat biztosít az információs bázisok megszerzése terén. Ezzel semmiképpen sem érthetünk egyet, nem is beszélve arról, hogy a törvényjavaslat egyetlen szót sem ejt az ellenõrzõk személyérõl, felelõsségérõl. Úgy vélem, hogy a VI. fejezet mindenképpen átdolgozásra szorulna.
Tisztelt Képviselõtársaim! Nem tértem ki újólag néhány megjegyzésre, észrevételre, amelyet elõttem szóló képviselõtársaim tettek. Ezek közül csak Kutrucz Katalinnak a javaslat kormány számára indokolatlan elõjogokat biztosító 8. és 10. §-aival kapcsolatban tett megjegyzéseit említeném, megerõsítendõ az általa elmondottakat. Szerencsére Mészáros István képviselõtársam felszólalásából arra lehet következtetni, hogy a kormánykoalíció rugalmas lesz a szövegrészek megváltoztatásában.
Összegezve az elmondottakat: a törvényjavaslat jelentõsen meghaladja a jelenleg hatályos, de az alkotmánynak már meg nem felelõ és egyéb szempontból is alkalmatlan szabályozást. Szellemével és rendelkezéseinek legnagyobb részével egyet lehet érteni. Bizonyos fontos részletkérdésekben változtatás látszik indokoltnak, amelyekkel együtt a Fidesz a javaslatot támogatni tudja. Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiból.)