DR. KÕSZEG FERENC (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A múlt alkalommal Kutrucz Katalin képviselõtársunk észrevételezte az elõttünk fekvõ törvényjavaslat néhány anomáliáját. Joggal! De erre azért volt módja, mert fekszik elõttünk egy törvényjavaslat. Az elõzõ kormány ugyanis elszántan elkerülte, hogy törvényt kelljen alkotnia az államtitokról és a szolgálati titokról. Tervezetek készültek, hiszen nyilvánvaló volt, hogy az 1987-bõl ránk maradt abszurd tvr.-t az Alkotmánybíróság elõbb-utóbb alkotmányellenesnek fogja minõsíteni. De valamennyi, még oly keret jellegû szabályozás is fennakadt valamiféle kormányzati akaraton, szûrõn. A kormányzat úgy vélte, nem lehet olyan törvényt alkotni, amely a kormány és az apparátus számára kényelmesebb volna, mint a pártállamtól öröklött jogszabály, amelyet így is lehetett értelmezni, meg úgy is lehetett értelmezni.
Ennek a kényelmes álláspontnak volt köszönhetõ, hogy a volt III/III-as iratok - mint emlékezünk rá - egyik nap államtitkot képeztek, a másik nap az információs önrendelkezési jog alapján hozzáférhetõk voltak, aztán megint államtitkot képeztek, aztán meg nem képeztek államtitkot. Kizárólag a kormányzat számára kényelmes titoktörvényt azért is nehéz alkotni, mert minden ellenkezõ híresztelés ellenére a világban makacsul tartja magát az a tendencia, hogy a személyes adatok vonatkozásában a polgárnak nagyfokú védelmet kell biztosítani, a közérdekû adatokat ellenben minden választópolgárnak jogában áll megismerni.
Az európai egyezmény ezzel kapcsolatos szövege közismert, Kövér László is hivatkozott rá az elõbb. De az 1989-es angol partition secret act is azzal a mondattal kezdõdik, hogy ezt az új törvényt, az 1911-es törvényt részben felváltja és módosítja olyan módon, hogy a hivatalos információk szûkebb körét részesíti védelemben. És valóban, az angol törvény csak a nemzetbiztonság, a honvédelem, a nemzetközi kapcsolatok és a bûnüldözés területén létrejött hivatali titkokat - a brit törvény nem tesz különbséget államtitok és szolgálati titok között - részesíti büntetõjogi védelemben.
Az Egyesült Államokban alapelv, hogy a törvényhozás mindent tudhat, amit a végrehajtó hatalom tud. Ez még a nemzetbiztonsági kérdésekre is igaz, ott törvény mondja ki, hogy a szenátus és a képviselõház nemzetbiztonsági bizottságát a végrehajtó hatalom folyamatosan és teljeskörûen informálni köteles a titkosszolgálati tevékenységrõl. Hogy hogyan érvényesül mindez, tehát nemcsak a titkosszolgálati vonatkozás, hanem általában a végrehajtó hatalom titkai és a képviselõházi jogosítványok kapcsolata, azt nem annyira törvények szabályozzák, inkább a szokásjog. A szenátorok és képviselõk folyamatos alkupozícióban vannak a Fehér Házzal. Az elnök és környezete pontosan tudja, hogy nem tanácsos egy képviselõt vagy egy szenátort azzal elvadítani, hogy információigényét nem, vagy csak tessék-lássék módon elégítik ki. Hiszen az ottani pártrendszerben, ahol nem a kormánypárt és az ellenzék áll szemben egymással, hanem a törvényhozás áll szemben a végrehajtó hatalommal, a legközelebbi kényes szavazásnál egy megsértett szenátor vagy congressman keresztbe tehet az elnöknek is.
De nem azért vagyunk itt, hogy az angolszász információszabadságot dicsõítsük, hanem hogy az elõttünk fekvõ törvényt dicsérjük vagy bíráljuk. Az eddigi szabályozással szemben és számos nyugati szabályozással szemben is egy jelentõs elõnye van a törvénynek, hogy bizonyos garanciákat hordoz. A törvény titokkörökrõl szól, a minõsítõt általában magas szinten határozza meg és megjelöli az államtitok tartalmi meghatározottságát. Ez igen fontos változás, ugyanis az 1987-es törvényerejû rendeletben voltak ugyan tartalmi elemek, de egyúttal azt mondta, hogy államtitok - és ezt egy kapcsolatos kötõszóval kötötte a tartalmi elemek meghatározásához - államtitok az, amit a minõsítõ államtitoknak ítél, minõsít. Ebbõl máig ható, bíróság elõtt folyó viták következtek olyan titkok ügyében, amelyek tartalmuk szerint nyilvánvalóan nem államtitkok, még a '87-es tvr. értelmében sem azok, de rajtuk van a miniszter pecsétje, hogy államtitok és a bíróság jelen pillanatig úgy értelmezi az ilyen jellegû minõsített iratokat, hogy azok nem adhatók ki. Jelentõs garancia az is - megintcsak hadd utaljak arra, hogy ezt Kövér László képviselõtársam is említette -, hogy a szolgálati titok vonatkozásában is elkerüli a törvény az ad hoc minõsítést, a szolgálati titkok körének is meg kell jelennie a hivatalos lapban.
Ha a garanciákra gondolunk, a garanciák köreit vesszük szemügyre, feltûnik egy hiány a törvényben. Egy olyan hiány, amely a kormányprogrammal szemben jelenik meg. A kormányprogram ugyanis arról beszél még, hogy létre kell hozni egy titokfelügyeleti bizottságot, a parlament által választott és a parlament alárendeltségében mûködõ titokfelügyeleti bizottságot. Ez azonban nem parlamenti bizottság volna és az lenne a feladata, hogy folyamatosan felülvizsgálja a titokká minõsítést és szót emeljen a túlminõsítések, a túltitkosítás ellen.
Ez nincs benne a törvényjavaslatban, holott az elõkészítés során számos beszélgetést, vitát folytattunk errõl és többé-kevésbé ki is alakult valamiféle koncepciója ennek a titokfelügyeleti bizottságnak. A magam részérõl valami olyasmit képzeltem és képzelek, hogy mondjuk egy hat tagú bizottság lenne, nem képviselõkbõl állna ez a bizottság, de a parlamenti pártok delegálnának egy-egy tagot ebbe a bizottságba és az ügydöntõ elnök szavazategyenlõség esetén az adatvédelmi biztos lenne.
Végül azonban, mint azt mindenki látja, nem került be ez a titokfelügyeleti bizottság a törvénybe és magam is elálltam attól, hogy módosító indítványt nyújtsak be erre vonatkozóan. Nem azért, mert nem látom elég esélyesnek az elfogadását, hanem azért, mert úgy gondolom, hogy felesleges az olyan üres intézmények számát szaporítani, amelyekrõl a törvény rendelkezik ugyan, de a mûködésük még igen távol áll. Ugyanis a dolog azzal kezdõdik, hogy e pillanatban még adatvédelmi biztos sincs, mint ahogy az állampolgári jogok országgyûlési biztosa sincs, évek óta húzódik a megválasztásuk. Azt hiszem, hogy akkor járunk el tulajdonképpen bölcsen, pragmatikusan ha úgy tetszik, vagy valamilyen konzervatív-liberális értelemben politikusan, ha legalább azt megvárjuk, hogy lesz adatvédelmi biztos, meglátjuk, hogy hogyan tud mûködni, hogyan tudja befolyásolni a titkokkal való gazdálkodást a szónak mindkét értelmében. Abban az értelmében is, hogy hogyan tud kiállni a személyes adatok védelmében és hogyan tud kiállni a közérdekû adatok nyilvánossága ügyében.
(11.30)
Ha munkája szükségessé teszi egy ilyen titokfelügyeleti bizottságnak a felállítását, akkor a tapasztalatok, az élet ismeretében majd érdemes visszatérni erre a kérdésre.
Kuncze Gábor belügyminiszter úr expozéjában megemlítette, hogy az államtitokról és szolgálati titokról szóló törvénynek a legsérülékenyebb, legsebezhetõbb pontja az államtitkok köre, a törvény melléklete. Én azt hiszem, hogy ez nagyon is így van.
Hadd szóljak a nemzetbiztonsági szolgálatokkal kapcsolatos államtitkokról, úgy is, mint a nemzetbiztonsági bizottság tagja.
A nemzetbiztonsági szolgálatokkal kapcsolatos titokköröket úgy határozza meg a törvény melléklete, hogy voltaképpen sorra veszi a még el sem fogadott és sok tekintetben erõsen vitatott nemzetbiztonsági törvényben szereplõ nemzetbiztonsági szolgálatok feladatlistáját. Ezek közé és ezek alapján a nemzetbiztonsági szolgálatok viszonylatában államtitokká nyilvánít olyan információkat, amelyeket a Nemzetbiztonsági Hivatal akkor szerez meg, ha például valóban feladatkörévé válik a szervezett bûnözéssel kapcsolatos rendszeres információgyûjtés. Azonban még egyáltalán nem eldöntött, hogy ez így lesz-e. Az erre vonatkozó törvényjavaslatban ez valóban így szerepel, de ezt számos párt, számos szakértõ, számos intézmény vitatja, tehát azt gondolom, hogy kissé elhamarkodottak a nemzetbiztonsági szolgálatok, amikor egy még nem létezõ törvényre építik a maguk titokköreit.
Azt gondolom, hogy ez különben is felesleges. Felesleges az, hogy nemzetbiztonsági vonatkozásban a titokkörök ilyen részletezõek legyenek. Sokkal helyesebb volna sokkal általánosabban meghatározni azt, hogy a titkos információgyûjtés, egyáltalán a törvényben és a majdan törvényben meghatározott feladatkörük szerinti titkos információgyûjtés révén birtokukba került titkok ne államtitkot képezzenek. Nem kell ennyire elaprózottan foglalkozni ezzel. Egyébként én magam megpróbáltam egy módosító indítványban valamivel rövidíteni a nemzetbiztonsági szolgálatok titokkörét.
Ezzel a kiterjedtséggel, tehát azzal, hogy minden valóságos vagy elképzelt feladatra vonatkozóan kimondja a törvény a nemzetbiztonsági szolgálatok által kezelt adatok és információk államtitok voltát, abba a veszélybe kerülünk, hogy megint létrejön az a tulajdonképpen bizarr helyzet, amely korábban jellemezte ezen szolgálatok tevékenységét, vagyis hogy mindaz, amihez ezek a szolgálatok hozzáérnek, az nyomban titokká válik. Szinte anekdotikus arról beszélni, hogy '89-ben, amikor még teljes gõzzel mûködött az egykori állambiztonsági szervezet, szigorúan titkos jelentésben számoltak be arról, hogy a Magyar Demokrata Fórum a Mûegyetemen nagygyûlést tartott és ennek a szónoka Antall József volt. Nemrégiben jelent meg a Belügyi Szemlében egy kerekasztal beszélgetés arról, hogy az állambiztonsági szolgálat titkos állományú tisztje részt vett egy politikai gyûlésen és azt a parancsot kapta, hogy másnap reggel nyolc órára készítse el a gyûlésrõl a jelentést a fõnöke számára. Egész éjjel dolgozott rajta, reggel nyolc órakor ott volt a jelentés, és amikor az éjszakai munka után kifújta magát, kezébe vette az újságokat és a Magyar Nemzetben sokkal jobban le volt írva ugyanaz a gyûlés, mint az õ titkos jelentésében.
Természetszerûen a nemzetbiztonsági szolgálatok gyûjtenek titkos eszközökkel információkat és gyûjtenek nyílt eszközökkel információkat. Így van ez külföldi vonatkozásban és belföldi vonatkozásban egyaránt. Semmi értelme nincs annak, hogy a nyílt eszközökkel gyûjtött, mindenki számára hozzáférhetõ információk, amennyiben a nemzetbiztonsági szolgálatokhoz kerülnek, egyszerre államtitokká váljanak.
További probléma ezzel az államtitok körrel, hogy úgy tûnik, nem történt meg igazán a kormányzati összehangolás a különbözõ államtitok köröket megállapító szervezetek között. Például a Nemzetbiztonsági Hivatal a szervezett bûnözéssel kapcsolatos titkos információszerzés során beszerzett adatait nyolcvan évre minõsíti államtitoknak. A rendõrségnél ugyanezek az adatok, hogyha nem kerülnek nyomban felhasználásra a büntetõeljárásban, akkor kilencven évig titkosak, vagyis van tíz év, amikor ugyanaz az adat a nemzetbiztonsági szolgálatnál már nem államtitok, a rendõrségnél még államtitok. De tegyük hozzá, hogy a rendõrségi törvény szerint a titkos információgyûjtéssel szerzett adatok a büntetett elõélethez fûzõdõ hátrányok alóli mentesülés végéig kezelhetõk. Ez húsz éves ítélet esetén, mondjuk azt a számunkra jó, az elítélt számára nem jó esetet, ez negyven év. Akkor viszont ötven év, amikor nem lehet tudni - legalábbis én nem egészen tudom -, hogy mit csinál azzal az adattal a rendõrség, amelyet már nem kezelhet, de még államtitok. Mi lesz vele? Lehet, hogy van erre valami kádencia, én mindenesetre nem tudtam rájönni, hogy hogyan kell ezt értelmezni.
A határõrség titokkörénél: a határõrség feladatai rendkívüli és szükségállapot esetén 15 évig minõsülnek államtitoknak, ez az államtitokká minõsítés leghosszabb ideje 15 év. A rendõri csapaterõ irányításával kapcsolatos információk - ugyancsak minõsített helyzetekben - harminc évig képeznek államtitkot. Miért van az, hogy a határõrségnél csak 15 év ez a minõsített állapotra rögzített államtitok, a rendõrségnél a duplája?
Az országmozgósításra vonatkozó összesített tervek a Honvédelmi Minisztérium titokkörében 90 évig képeznek államtitkot, a polgári védelem vonatkozásában 15 évig.
A rendõrség titkos információgyûjtõ tevékenységével kapcsolatos oktatási célú kiadványok 30 évig képezhetnek államtitkot. A Nemzetbiztonsági Hivatalnál ugyanezek az oktatási anyagok ötven évig, illetve nem voltam pontos, nem ugyanezek az oktatási anyagok, mert egy külön szabályban azt mondja a titokköri jegyzék, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok titkosszolgálati eszközeire, módszereire, eljárásaira vonatkozó minden adat 80 évig titkos. Kiváncsi vagyok, hogy mi van ezekben az oktatási anyagokban, hogyha nem az információgyûjtés titkos eszközeire vonatkozó oktatási anyagok, és mi indokolja azt, hogy az oktatási anyagok csak ötven évig legyenek titkosak, miközben a kiváncsiskodó rendõrségi oktatási anyagokból megismerheti a titkos információgyûjtés eljárásait és eszközeit. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a jelenlegi törvényi szabályozás szerint a rendõrség közvetlenül maga nem gyûjt titkos információkat, hanem megbízza ezzel a feladattal a nemzetbiztonsági szolgálatok kötelékében mûködõ szakszolgálati fõigazgatóságot. De ez tulajdonképpen csak mellékes ebbõl a szempontból.
Ugyancsak a nemzetbiztonsági szolgálatoknál a technikai rendszerek és eszközök kutatására, fejlesztésére vonatkozó adatok maximális titkosítása nyolcvan év. Gondoljuk meg, ha a nemzetbiztonsági szolgálatok kifejlesztésében került volna erre sor, akkor most a hegyikristályos rádió államtitokká minõsítése talán a vége felé járna.
A honvédelmi szempontból kiemelkedõ fontosságú találmányok titkosítási ideje ötven év. Ha Teller Ede véletlenül itthon marad és Magyarországon találja fel a hidrogénbombát, akkor az államtitok volna, holott a valóság az, hogy ismereteim szerint a hidrogénbomba elõállításának a technológiája ismertebb, mint az ó-egyiptomi rézolvasztás technológiája vagy a viking vaskohászat technológiája.
(11.40)
Szóval mindezzel arra szeretnék kilyukadni, hogy kissé hosszúnak tûnnek ezek a titkosítási idõk, különösen a technikai vonatkozásúak; a technika mai fejlõdése során a kutatási és fejlesztési eredmények nem állnak el ilyen hosszú ideig.
Kutrucz Katalin a felszólalásában említette - és kritikusan említette -, hogy a Miniszterelnöki Hivatal eltérhet a minõsítés szokásos rendjétõl, vagyis nem kell elõterjesztést készítenie, és ha a szöveget jól értem, nem kell indoklást sem készítenie - erre vonatkozóan is adtam be módosító indítványt. De érdemes ehhez hozzávenni a Miniszterelnöki Hivatal által megjelölt titokkört, amely azt mondja, hogy a kormány üléseinek belsõ döntés- elõkészítése és a testület mûködése során keletkezõ adat nyolcvan évig titkos. Ha ez érvényesülne jelenleg, akkor még harminc évig nem tudnánk, hogy a magyar kormányban 1941-ben a miniszterek közül ki, hogyan foglalt állást a hadbalépés kérdésében. Sõt, tulajdonképpen csak éppen most derülne fény arra, hogy mi volt Tisza István álláspontja a szarajevói merénylet után, mert most vagyunk körülbelül ott, éppen hogy elmúlt a nyolcvan év.
Azt gondolom, hogy forgandó történelmünk ismeretében kissé groteszk ilyen hosszú titkosítási idõket egyáltalán csak emlegetni is.
Van még egy kérdés - hadd fejezzem be a felszólalásomat ezzel. Szeretnék Petõ Ivánhoz kapcsolódni abban a vonatkozásban, hogy az elmúlt évtizedek anyagait, iratait milyen mértékben ismerhetjük meg a jövõben. Mert igaz ugyan, hogy vita folyik arról, hogy a levéltárakba került anyagok harminc vagy tizenöt év múlva válnak-e megismerhetõvé, de az államtitokról szóló törvény egyrészt arról intézkedik - és ez nagyon helyes -, hogy a '80 elõtt keletkezett iratok minõsítését egy éven belül át kell vizsgálni. Ez nagyon helyes. Bár ijesztõen rövidnek tûnik ez az idõ, de remélhetõleg tartható lesz.
Azt mondja továbbá, hogy az ötven évnél régebbi adatok titkos minõsítését törölni kell, ugyanakkor az ötven éven belül keletkezett anyagok minõsítésénél a most elõttünk fekvõ és elfogadásra váró törvény szerint kell eljárnunk. Kérdéses, hogy ez most hogy értelmezõdik a gyakorlatban, de nem tudom kizárni a dolognak azt az értelmezését, hogy azt mondjuk: a volt állambiztonsági adatok, a volt állambiztonsági irattárakban õrzött anyagok voltaképpen olyan fajta iratok, mint a nemzetbiztonsági iratok, tehát ezekre azok a szabályok érvényesek, amelyek a nemzetbiztonsági iratokra érvényesek - és akkor rögtön ott vagyunk a jelenlegi elõterjesztésnél, hogy 50-80 év között ingadozik az az idõ, ameddig ezek államtitokként kezelhetõk.
Magyarán ez azt jelenti, hogy - nemrégiben emlékeztünk meg a II. világháború befejezésének 50. évfordulójáról - most kezdõdik el az a folyamat, amelynek során a II. világháború után keletkezett ilyen jellegû, tehát állambiztonsági, rendõrségi, honvédelmi iratok nyilvánosságra kerülhetnek. Lehet, hogy nem jól értelmezem a törvényt, de attól tartok, hogy a törvény szövege módot ad ilyen értelmezésre. Vagyis ez azt jelentené, hogy az 1956 körül és után keletkezett állambiztonsági iratok, amelyek történelmünknek nem kevésbé fontos forrásai, mint a Központi Bizottság iratai, csak valamikor 2036-2037 körül válhatnának kutathatóvá. Azt gondolom, hogy ez ellentétes az Alkotmánybíróság határozatával.
Az Alkotmánybíróság határozata mindenképpen nagyon egyértelmûen szól arról, hogy a módosított alkotmány elfogadása elõtt, vagyis 1989 elõtt Magyarországon nem volt jogállam. Tehát azt gondolom, hogy - egybevágóan az Alkotmánybíróság határozatával - erre az idõszakra nem lehet ugyanazokat a normákat alkalmazni egy az egyben, mint amelyeket a jogállami körülmények között létrejött államtitkokra.
Azt gondolom, hogy ezt tekintetbe véve meg kell gondolnunk, hogyan lehetne finomítani vagy egyértelmûvé tenni az elõterjesztésnek, a törvényjavaslatnak ezt a részét, hogy ne kerülhessen sor ennek alapján valamiféle titkosításra. Ha pedig ez nem lehetséges, akkor esetleg ugyancsak az Alkotmánybíróság által elõírt ügynöktörvény vitája vagy elõterjesztése során lehet megtenni, de azt hiszem, ez már nem volna olyan szép megoldás, mint ennek a törvénynek a most még lehetséges módosítása. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)