HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! És külön köszönöm Raskó Györgynek, hogy itt van, mert egypárti parlamentben életemben még nem beszéltem, és ezután sem szeretnék olyan parlamentben beszélni, amelynek csak egy párt a tagja.
Amikor jelentkeztem erre a felszólalásra, azt a címet adtam, hogy "A szegénység sem ismer határokat." Azért tartom fontosnak, hogy néhány percben beszámoljak az Európa Tanács egyik szemináriumáról, mert úgy érzem, hogy az Európához való csatlakozásunkhoz fontos az, hogy azok a képviselõk, akik tagjai az Európa Tanácsnak is, vagy más európai integrációs szervezeteknek, idõrõl idõre tájékoztassák, ha esetleg csak a jegyzõkönyv útján is, képviselõtársaikat mindarról, ami az európai együttmûködésnek a mindennapos folyamata.
(13.20)
E hét elején Tiranában tartott az Európa Tanács ülést a szegénység és a munkanélküliség kérdéseirõl. Némiképpen cinikusan azt mondhatnám, hogy megfelelõ helyen, hiszen az albán népnek - az új, friss albán demokrácia heroikus erõfeszítései ellenére - a több évszázados elmaradottságot igen kevéssé sikerült csak behoznia. És ha magyar ember elvetõdik Tiranába, különösen politikusként, akkor néha az az érzése támad, hogy szeretjük magunkat mindig a gazdagabbakhoz hasonlítani és gondjainkat mindig a nálunk fejlettebb országok gondjaihoz mérni; sajnos Európában van olyan ország is, amelyhez képest a mi relatív szociális biztonságunk is irigylésre méltó albán kollégáink számára.
Ami tulajdonképpen elhangzott ezen a tanácskozáson, végül is ugyanaz, amirõl itt ma délelõtt vitatkoztak különbözõ párti képviselõk és amirõl az úgynevezett Bokros-program vitájában is oly sok szó esett, hogy a jóléti állam, a szociális biztonságra épülõ állam a világon mindenütt új kihívásokkal néz szembe. Nyugat-Európában is - ahol tulajdonképpen a jóléti állam megszületett - a politikai színskála legkülönbözõbb oldalán álló pártok fölvetik és tapasztalják azt, hogy valamilyen módon a jóléti államnak, a szociális biztonságra épülõ államnak a jelenlegi szerkezete nem mûködhet tovább, mélyreható reformokra van szükség ahhoz, hogy valóban a munkanélküliség és a szegénység legalább Európában ismeretlen fogalom legyen. Ír, angol, osztrák, svéd kollégáink, szociáldemokraták, liberálisok, kereszténydemokraták egybehangzóan beszéltek arról, hogy évrõl évre egyre inkább érzõdik az ottani jóléti rendszerek válsága. Azon az úton, ahogy negyven éven át folytatták a szociális rendszer finanszírozását, vég nélkül nem lehet járni, és egyre inkább érlelõdik a konszenzus a tekintetben, hogy változásokra van szükség.
Végül is, ami számunkra nem vigasztaló persze, de mégis érdemes megemlíteni: elhangzott, hogy a feketegazdaság nemhogy visszaszorulna Kelet- Európában, hanem egyre inkább terjedõben van - például Nagy-Britanniában, Írországban, Hollandiában -, a feketefoglalkoztatás s az ezzel együtt járó gondok egyre inkább jelentkeznek. Az is elhangzott természetesen, hogy leginkább Közép-Kelet-Európában jelentkezik a feketegazdaság problémája, a GDP, a nemzeti össztermék 15-40 százaléka között becsülik a közgazdászok ennek az arányát, mi Magyarországon ebbõl tetemes arányban kivesszük a részünket.
Elhangzott - és azt hiszem, erre valóban mindenképpen érdemes fölhívni a figyelmet -, hogy a jóléti állam vagy a mi fogalmaink szerint élve a szociális biztonság csakis akkor tartható fenn, ha a gazdaság jövedelemtermelõ képessége növekedik és az adózott jövedelem egyre több lesz az állampolgároknál. Egyébként a szociális rendszer, sajnos, mindenképpen összeomlásra van ítélve mind Kelet-Európában, mind Nyugat-Európában.
Komoly vita volt arról, hogy a munkanélküliség mennyiben fogadható el és mennyiben nem fogadható el. Itt már különbözõ pártok, politikai filozófiák között is véleménykülönbség van, annyi azonban bizonyos, hogy az Európai Unióhoz tartozó országok politikusai pártállástól függetlenül úgy ítélik meg, hogy saját országukban is sokkal kevesebbet tesznek a munkanélküliség ellen, mint amennyit kellene, és ezt bizonyosan pártkülönbség nélkül mi is elmondhatjuk a magyar viszonyokra. Magyarán, a szociális rendszert Keleten és Nyugaton, Északon és Délen egyaránt bírálják, ugyanakkor majdnem mindenki egyetért abban, hogy a lényegét, a szociális biztonságot fenn kell tartani, másfelõl viszont egészen új finanszírozási módszert kell találni, és az egész gazdaságot szociális tekintetben tulajdonképpen újra kell értelmezni. A közép- kelet-európai képviselõk egyébként - szerény személyemet is beleértve - elég aktívak voltak ezen a szemináriumon, tanácskozáson. Részint elmondtuk azokat a gondokat, amelyek talán nemzetközileg is fontosak, hogy értsék a problémáinkat, másrészt pedig azért is, hogy a Világbank jelenlévõ képviselõinek a figyelmét ezekre a problémákra irányítsuk.
Egyetértés van az Európa Tanács minden tagállamában és így természetesen - gondolom - bennünk, magyar törvényhozókban is, hogy az európai demokráciának, az európai társadalmi létezésnek két alappillére az emberi jogok, a demokrácia tisztelete és a szociális biztonságra való törekvés; és a kettõ együtt érvényesül, együtt érvényesülhet.
Végezetül még azt említem meg, hogy két veszélyre hívták fel a figyelmünket, és mi is úgy láttuk, hogy két veszélyes gondolkodásmód van, amellyel mindenképpen le kell számolnunk magunkban. Az egyik, hogy Kelet- Közép-Európában föladjuk a jövõbe vetett hitünket, azt gondoljuk, hogy semmi esélyünk sincsen a gazdasági válságból való kilábalásra. A másik viszont az - és ez legalább olyan nagy veszély -, hogy azt higgyük, a gazdaság várhatólag, remélhetõleg beinduló fellendülése automatikusan megold minden gondot. Éppen a svéd, az osztrák vagy az angliai jóléti rendszer, szociális biztosítási rendszer igen komoly, igen súlyos válsága bizonyítja, hogy önmagában a gazdasági növekedés nem oldja meg ezeket a problémákat. Ha egy emberhez méltóbb társadalomban szeretnénk élni, akkor a gazdasági növekedés megteremtése mellett, azzal párhuzamosan az egész szociális rendszer reformján is gondolkodnunk kell. E tekintetben egyébként, azt hiszem, hogy nyitott kapukat döngetek. Köszönöm szépen megtisztelõ figyelmüket. (Taps.)