MIKLÓS LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bár vezérszónokként összefoglalóan kifejtettem a frakció álláspontját a tárgyalt négy, illetve abból három törvényjavaslattal kapcsolatban, mégis a vitában elhangzottak arra indítanak, hogy egy önálló hozzászólásban is reagáljak néhány dologra, annál is inkább, hiszen vezérszónoki felszólalások közben kétperces hozzászólásokra nincs mód.
Mindenekelõtt a hozzászólásokban elhangzott tárgyi tévedéseket szeretném itt korrigálni, vagy ezekre szeretném felhívni a tisztelt Ház figyelmét. Ilyen mindenekelõtt az, hogy az energiaszektort a kormány koncepció nélkül akarja privatizálni.
(11.40)
Soós Károly Attila államtitkár úr már utalt rá, hogy érvényes kormányhatározat van a szektor privatizációs koncepciójára vonatkozóan, hogy abban sok olyan dolog megtalálható, amit itt tisztelt ellenzéki képviselõtársaink hiányoltak. Tehát létezik egy nyilvános, publikált kormányálláspont e szektor privatizációjára, ez hozzáférhetõ, a Magyar Közlönyben elolvasható. Szerencsésnek tartanám, ha általános deklarációk helyett a hozzászóló képviselõk, ha nem is figyelmesen tanulmányozták ezt, legalább átolvasták volna.
A másik ilyen tárgyi tévedés: Kósa képviselõtársam többször is említette, hogy a fõbizottságként kijelölt gazdasági bizottság ezt a csomagot nem tartotta általános vitára alkalmasnak. Ehhez képest itt van nálam a gazdasági bizottság elnöke, Tardos Márton által aláírt ajánlás, amely mind a T/1119. számú, az 1122-es és az 1118-as számú törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak találta.
Arról van szó, hogy egyetlen - ha úgy tetszik -, a csomag részét képezõ törvényjavaslatot nem talált a gazdasági bizottság általános vitára alkalmasnak, ez az önkormányzati törvény módosítására vonatkozik. Tehát szó nincs arról, hogy a másik három törvényjavaslatot a fõbizottság ne találta volna általános vitára alkalmasnak, sõt egyhangúlag általános vitára alkalmasnak találta.
A harmadik ilyen tárgyi tévedés, hogy csomagról beszélünk. Csomagról csak abban az értelemben beszélhetünk, amennyiben a házbizottság nagyon bölcsen úgy döntött, hogy ilyen kis terjedelmû törvénymódosításokat együttesen tárgyaljunk, annál is inkább, mert a benyújtott törvényjavaslatoknak van valami közük egymáshoz. De azért végül is itt négy külön törvényjavaslatról van szó, amely négy törvényjavaslatról külön fog dönteni a Ház, az elõterjesztõk is különbözõk: a belügyminisztertõl kezdve a privatizációs miniszterig.
A negyedik ilyen tárgyi tévedés - de a jogászokkal nem akarok nagy vitába bonyolódni -, hogy az igaz, hogy aranyrészvényt és elsõbbségi jogokat jelentõ részvényt a '88. évi VI. törvény nem tartalmaz, de ismer egy olyan fogalmat, hogy az egyes részvényfajtákhoz különleges jogok fûzhetõk. Ez az a kategória. Az természetesen tartalmi kérdés - egy nagyon fontos tartalmi kérdés -, hogy az alapszabályban hogyan határozzák meg ezen különleges részvényekhez fûzõdõ jogokat.
Tehát igazán nem szerencsés, amikor olyan állítások hangzanak el a Házban, amelyek nem felelnek meg a néhány nappal ezelõtt történteknek, mert azt a látszatot keltik, mintha megint valami kormányzati akarat, valami kormánypárti terror uralkodna ebben a kérdésben.
Ugyancsak a tárgyi tévedések körébe tartozónak sorolom azt, amikor ezt a négy törvénymódosítást úgy állítják be ellenzéki képviselõtársaink, mintha ezen múlna az energiaszektor privatizációja, mintha csak ez indukálná e négy törvényjavaslat megtárgyalását. A négy törvényjavaslatból legalábbis három olyan, amit a privatizációtól függetlenül is szükséges és indokolt módosítani.
Szabad legyen újra felhívnom a figyelmet arra, hogy a villamos energia termelésérõl, szállításáról és szolgáltatásáról szóló törvény egy olyan törvény - de a gázszolgáltatásról szóló törvény is ilyen -, az ország történetében vagy a Ház gyakorlatában, amelyet egy teljesen új helyzetre kellett kidolgozni, mindennapi empirikus hazai tapasztalatok nélkül, nemzetközi mintákat figyelembe véve. Ehhez képest teljesen természetesnek tartom azt, hogy egy év elteltével a szakma, az érintett vállalatok, a Magyar Energiahivatal, a kormányzati apparátus az üzletszabályzatokban és más dokumentumokban foglalt kérdések elõkészítésénél olyan problémákba ütköztek, amit rendezni kellett.
Ezért tehát ezek a törvénymódosítások privatizációtól függetlenül is szükségesek, és éppen a korábban talán bizonytalan módon vagy nem elég jól körülírható szabályokat fogalmazza most meg egyértelmûen ez a törvénymódosítás, és igen kis terjedelmû módosításról van szó. Bármennyire is egy-egy szakasz egy-egy bekezdésérõl szól a módosítás, ha figyelmesen megnézik képviselõtársaim, ott néhány szó változik, de az a néhány szó persze fontos, hiszen ha nem lenne fontos, nem terjesztette volna be a kormány.
A második kérdéskörben azt hiszem - ha már szóba került az energiaszektor privatizációja -, nem lehet elmenni szó nélkül néhány itt elhangzott felszólalás mellett. Úgy fogalmaztam a vezérszónoklatban, hogy valahol az a különbség van a kormánypártok és az ellenzéki pártok között, hogy az ellenzéki pártok egy régi struktúrát kívánnak megõrizni, amely az energia árát szociálpolitikai kérdésként tünteti fel, amely ezt a kérdést az állam tulajdonosi jogán és hatalmával kívánja rendezni. Azt hiszem, hogy ez teljesen szembenáll azzal a törekvéssel, amely a világ minden más táján tapasztalható és zsákutca, mert így nem rendezhetõ ez a kérdés.
Szabad legyen itt utalni Torgyán képviselõ úrnak arra a hozzászólására, amelyben az árrobbanásokat említette. Azt hiszem, mindannyian tudjuk, hogy valahol a magyar gazdaság egy bizonyos értelemben még mindig azt szenvedi, hogy 1974-ben és '79-ben nem úgy reagált a világgazdaságban végbemenõ folyamatokra és változásokra, ahogy a világ fejlett régiói reagáltak, ahogy egy piacgazdaságban reagálni szükséges.
Ma a magyar gazdaság energiaigényességének egyik döntõ oka éppen az, hogy az energia hosszú idõn keresztül olcsó volt, és olcsónak hiszik és vélik még mindig nagyon sokan. Fájdalmas, borzasztó dolog, de attól, hogy egy ország szegény, még nem kapjuk olcsóbban az alapvetõ energiahordozókat, és nemcsak mi, hanem a világ egyetlen országa sem.
E tekintetben tehát, azt hiszem, megkerülhetetlen kérdésekrõl van szó, amelyeket elõbb-utóbb, a privatizációtól függetlenül - ha életképes gazdasági struktúrát akarunk, ha nem energiaigényes termékekkel akarunk piacon lenni, akár a hazai, akár az exportpiacon -, rendezni kell. Nem lényegtelen kérdés, hogy ezt milyen fokozatokkal és milyen átmenetekkel kell rendezni, másfelõl pedig nyilvánvaló az, hogy aki még takarékoskodni akar, az sem biztos, hogy tud; és ez nemcsak fizetés, nemcsak bér kérdése, hanem szintén egy elavult felhasználói struktúrának a kérdése is. De hogy ez a kérdés megkerülhetetlen és lépni kell, az biztos.
Éppen ezért tartalmazza - mert fokozatosság szükséges - az eredetileg elfogadott törvény is azt a paragrafust - és most is benne van a törvényben -, hogy a kormány hagyja jóvá ezeket az árakat. Ez kétségtelenül jelent bizonyos veszélyeket két oldalról: egyfelõl privatizációs értékvesztésben, másfelõl a mindenkori kormányok késztetését arra, hogy politikai megfontolásokból álljanak ellen gazdaságilag racionális lépéseknek. Azt hiszem, hogy a privatizáció ezt az utóbbit mindenképpen mérsékelni fogja.
Van azonban egy nagyon lényeges kérdés, amikor az energiaszektor privatizációjáról beszélünk. Ennek a szektornak a privatizációja világszerte - Észak-Amerika ilyen szempontból más, de a világ más részein - robbanásszerûen most következik be. A befektetésre váró tõke tulajdonosa most van olyan döntési helyzetben, hogy Közép-Kelet-Európában Magyarországon, Csehországban, Lengyelországban vagy más országban, illetve a nyugat-európai országok közül Franciaországban, Olaszországban ma még állami tulajdonban lévõ, de ott is a privatizálás elõtt álló energiaszektorba fektesse a pénzét vagy egyáltalán mit kezdjen vele.
Ha ebbõl a privatizációs tranzakciós körbõl a magyar gazdaság kimarad, akkor, azt hiszem, nagyon fontos lehetõséget szalasztunk el. Fontos lehetõséget a tekintetben is, hogy igazából akkor maradhat fenn az a helyzet, amely az ország függetlenségét - ha úgy tetszik - abban az értelemben veszélyezteti, hogy nem tudunk integrálódni az európai energiarendszerekbe.
Szabad legyen tisztelt képviselõtársaim figyelmét felhívni arra, hogy mondjuk az EU-társulási szerzõdés is csak azt tartalmazza e tekintetben, hogy meg kell vizsgálni a magyar és a nyugat-európai energiarendszerek csatlakozásának lehetõségét. Abban az esetben, ha egy ilyen privatizációban a fejlett világ energiaszektorának vállalatai részt vesznek, azt hiszem, hogy ez a puha megfogalmazás egy sokkal stabilabb mindennapi gyakorlatot jelent, és elõbb-utóbb meglesz a szükséges tõke ahhoz - ha más nem, a privatizációban részt vevõ vállalkozások hozzák magukkal -, hogy szerves része legyünk az európai energiahálózatoknak és energiastruktúrának.
(11.50)
Ilyen értelemben tehát az a biztonság, hogy minden fogyasztó mindenkor hozzájut a megfelelõ energiához, csak növekszik ebben a privatizációban és nem csökken.
Nem tudom megállni, hogy Torgyán képviselõtársamnak ne adjak egy újabb érvet a privatizáció ellen, mert úgy tûnik, õ kizárólag ellene érvel, különösen, amikor az energiaszektor privatizációjáról van szó. Õ attól tart, hogy úgymond, leállítják a hazai termelési bázist. Hát én most adok neki egy másik érvet: sokan meg attól tartanak, hogy ide telepítenek minden erõmûvet - mert, ugye, Nyugat-Európában ez környezetszennyezõ -, és innen fogunk energiát exportálni Nyugatra. Nyilvánvaló, hogy egyik út sem járható, egyik út sem preferálandó. És az is nyilvánvaló, hogy éppen az elmúlt jó néhány év törvényhozási munkájának eredményeként ezek kezelhetõk. Szabad legyen utalnom a környezetvédelmi törvényre, amely a kibocsátási határértékek és más, Európában is alkalmazott keretek között megfelelõen fogja tudni szabályozni és kezelni - magában a villamos energiáról szóló törvényben is benne van a hivatal engedélyezési jogosultsága -, hogy hol és milyen erõmû épül Magyarországon. Van egy speciális válfaj, az atomerõmû, amirõl ráadásul a Háznak kell dönteni.
Messze nemcsak nem tárgyszerû tehát, hanem még csak nem is végiggondolt érvelés az, amely helybõl, érzelmi alapon utasítja el egy ilyen jelentõs szektor privatizációját.
Mégis, mivel ilyen sok ellenérzés és - ha szabad így fogalmazni - végiggondolatlan érv elhangzott ezzel kapcsolatban, és a dolog odáig fajult, hogy egy parlamenten kívüli párt már aláírásgyûjtést folytat az energiaszektor privatizációjának megakadályozása érdekében, én tisztelettel javaslatot tennék a Háznak:
A hat parlamenti párt az eddigieknél intenzívebben mûködjön együtt - ahogy annak idején az e szektorok szabályozását elõíró törvényben -, és nemcsak olyan formában, ahogy a privatizációs törvény elõírja nekünk, hogy ide, a Ház elé kell hoznia a kormánynak ezt a koncepciót, hanem, ha szabad ezt javasolni, a bizottságokban, a szakmai munka terepéül szolgáló bizottságokban is.
Köszönöm a szót. (Taps a bal oldalon.)