DR. MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselõtársaim! Az együttes jelentés 13. pontja alatt szereplõ módosító indítványban többen - ellenzéki és kormánypárti képviselõk -, egymástól függetlenül, egyaránt azt javasoltuk, hogy a törvényjavaslat 10. §-a (6) bekezdése maradjon el. Az eltörölni javasolt rendelkezés ugyanis kizárta volna azt, hogy a kormány belsõ döntés-elõkészítése és ülése során keletkezõ államtitkok esetén felül lehessen vizsgálni a titokká minõsítést az érvényességi idõ alatt. Ezzel egy kormányzati ügykörben keletkezõ titok akár évtizedekig is érinthetetlen lett volna, holott más esetekben a felülvizsgálatot a törvényjavaslat hároméves rendszerességgel kötelezõvé tenné.
Tisztelt Ház! Örülök annak, hogy a kormány támogatja a módosító indítványt, mivel így a törvényjavaslatnak valójában a legvitatottabb pontja kerül elhagyásra; az a pontja, amely eredetileg még a beterjesztõ Belügyminisztérium álláspontjával sem esett egybe.
A módosítás elfogadásával, tisztelt képviselõtársaim, most már általánosan érvényesülhet az az elv, hogy az információ a tartalmától, nem pedig a minõsítõ személyétõl minõsül titoknak. A tartalom alapján történõ elbírálás jelentheti ugyanis azt a garanciát, hogy csakis a legindokoltabb esetekben kerüljön sor titkosításra. Így érhet véget az a gyakorlat, hogy az állami élet egész területeit vagy egyes szervek tevékenységét a maguk teljességében kivonják a nyilvánosság alól. Az elhagyott szövegrész a kormány esetében éppen a tartalmi megközelítés logikáját törte volna meg. Csak emlékeztetni szeretnék arra, hogy az Alkotmánybíróság 33/1992-es határozata az, amely a tartalmi elv mellett érvelt.
Tisztelt Ház! Mindamellett azonban, hogy az érintett rendelkezést elhagyni javasoljuk, látni kell, hogy a rosszul megfogalmazott rendelkezés mögött nagyon is valóságos kérdésfelvetés húzódik meg. Természetesen nem az, amit egyik ellenzéki képviselõtársam feltételezett az általános vitában, nevezetesen, hogy az MSZP-SZDSZ-kormány, úgymond "vissza akarna menni az ötvenes évek elejére" - bár itt meg kell hogy jegyezzem: ezt a poént az eltörlésre javasolt rendelkezés láttán valószínûleg én sem hagytam volna ki, hogyha a másik oldalon foglalnék helyet -, tehát nem ez, hanem egy valóságos kérdés vetõdik itt fel, tisztelt képviselõtársaim. Az a kérdés, hogy a mindenkori kormány belsõ döntés-elõkészítõ tevékenysége, valamint ülései nyilvánosak-e vagy zártak fõszabály szerint. És hangsúlyozom, hogy ez a mindenkori kormánnyal kapcsolatos kérdés, nem pedig a jelenlegi kormánnyal kapcsolatos kérdés.
Nem tudom, tisztelt képviselõtársaim, gondolkodtak-e valaha is azon: mi lehet az oka annak, hogy addig, ameddig a parlamentek ülései a demokráciákban fõszabály szerint nyilvánosak, a kormány ülései szinte kivétel nélkül zártak. Mi lehet az oka annak, hogy a parlamentek üléseit itt-ott közvetíti a televízió, arra szinte mindenütt belátogathatnak a polgárok, a turisták. A kormány üléseire pedig nemhogy mindez nem érvényes, hanem arra belátogatni szinte eszébe sem jut senkinek.
Úgy hiszem, tisztelt Ház, hogy az elõbb említett kérdés nyitja itt van elrejtve. A részletes vita természetesen nem alkalmas arra, hogy az okok boncolgatásával részleteibe menõen foglalkozzon az ember, így példálózó jelleggel mindössze két körülményt szeretnék itt megemlíteni.
Az egyik ok egyfajta mûködési érdeket tükröz. A kormány az államhatalmi ágak közül a legoperatívabb testület. Alapvetõ érdek, hogy a kormány ülésein a miniszterek, úgymond, ne a közönségnek játszva, hanem õszintén, szabadon, közvetlen formában vitathassák meg egymás között az ügyeket. Ha valahol abszolút nemkívánatos a színészi alakítás, a köntörfalazás, az a kormányülés. Márpedig, tisztelt Ház, a nyilvánosság - mindamellett, hogy sok baj ellen jelent orvosságot - tagadhatatlanul csábít a színészi alakításokra is. Legalábbis a parlament ötéves tevékenységét figyelemmel kísérve néha ez a benyomásom alakult ki.
Még maga az Alkotmánybíróság is, tisztelt Ház - amelyet igazán nem lehet titokpártisággal vádolni és amely testület számos, a nyilvánosság területére vonatkozó alapvetõ döntésével oly nagy szerepet játszott a hatalmi titkolózás falainak a lebontásában -, tehát még maga az Alkotmánybíróság is leszögezte - és idézem az Alkotmánybíróság határozata indoklásának a vonatkozó részét -, hogy "Éppenséggel garanciális intézménye a köztisztviselõi munka színvonalának és hatékonyságának, hogy a köztisztviselõk döntés-elõkészítése szabadon, informálisan..." - és itt most tudom, hogy sok újságíró számára csúnya, de ettõl még igaz szó következik: - ".., a nyilvánosság nyomásától mentesen folyjék." Aki nem hiszi el, a forrást szeretném megjelölni: az Alkotmánybíróság 34/1994-es határozatáról van szó, amely pontosan egyes levéltári jogszabályok és a titokvédelmi szabályozás alkotmányellenességét állapította meg.
Tisztelt Ház! A másik ilyen okot tartalminak tekinthetjük. Titok szempontból ugyanis a kormányülés speciálisnak tekinthetõ abban az értelemben, hogy ott a miniszterek a dolgok természetébõl fakadóan szabadon érvelnek a rendelkezésükre álló információkkal, amelyek között rendszeresen szerepelhetnek nem nyilvános adatok - így titkok is -, minthogy mindegyik miniszter titokgazda is egyben a maga területén.
Alapvetõ érdek, tisztelt Ház, hogy ezeket az információkat a miniszterek szabadon és bátran használhassák fel a kormányülésen, hiszen mindezek elõsegítik a körültekintõ döntéshozatalt. Természetesen, tisztelt képviselõtársaim, mindez nem jelentheti azt, hogy a végterméket, magát a döntést és annak alapvetõ indokait el lehetne titkolni.
(11.30)
Úgy érzem, ez nem egy kitüntetett helyzet eredménye, hanem a speciális mûködés eredménye, hogy így van, ahogy elmondtam.
Mindaz, amit elmondtam, tisztelt Ház, független attól, hogy éppen milyen kormány van hivatalban. Errõl a kérdésrõl, gondolom, az elõzõ kormány miniszterei is tudnának beszélni. Egyáltalán nem tartom ugyanis véletlennek azt, hogy az elõzõ kormány - ahogy arra Kõszeg Ferenc képviselõtársam utalt az általános vitában -, rendszerváltás ide, rendszerváltás oda, nem törekedett a régi titokszabályozás felváltására, holott az adatvédelmi törvény értelmében kötelessége lett volna az új törvényi szabályozást 1992. december 31-éig elõkészíteni. Így aztán az Alkotmánybíróságra maradt az alkotmányellenes régi szabályozás megsemmisítése, amit a tisztes bírói testület az elmúlt tavasszal meg is tett.
Természetesen nem mondom azt, hogy ezzel a helytelen magatartással az elõzõ kormány "az ötvenes évek elejére akart volna visszamenni", mivel ugyanúgy nem lenne igaz ez az állítás, mint az a vád, amely ezt a kormányt érte a vitatott paragrafus kapcsán. Ezeket azért hangsúlyozom, mert nem lenne szerencsés, ha a szabadság iránt az elmúlt rendszerben keletkezett természetes elvonási tüneteink utóhatásaként mintegy átesnénk a ló túlsó oldalára.
Tisztelt Képviselõtársaim! Ha felelõsen gondolkodunk - márpedig a Háznak mind a két oldala ezt teszi ennek a törvényjavaslatnak a vitája kapcsán -, látnunk kell, hogy az államszervezet mûködésének is van egy racionalitása, amelyet nagy hiba lenne figyelmen kívül hagyni. Abból, hogy az állammal mint szervezettel visszaéltek a múltban, nem következik az, hogy az államszervezet mint olyan, mindig és mindenkor rossz. A lényeg az, tisztelt Ház, hogy az államszervezet mit és hogyan szolgál. Nem elsõsorban nekünk, politikusoknak, hanem magának a nemzetnek is alapvetõ érdeke a jól funkcionáló államszervezet.
Természetesen az eltörölni javasolt rendelkezés alkalmatlan volt a felvázolt kérdés alkotmányos kezelésére. Ezen kívül szükségtelen is volt, hiszen a kormány mûködési érdekei megfelelõen védhetõk a szolgálati titkok, valamint a belsõ használatú és a döntés-elõkészítést szolgáló adatok védelmének keretei között. Az úgynevezett belsõ használatú és a döntés- elõkészítõ adatok védelmét éppen a levéltári törvényhez kapcsolt adatvédelmi törvényre vonatkozó módosítás rendezi.
Ami pedig tartalma szerint államtitkot képez, az természetesen a kormány ülésén sem szûnik meg államtitoknak lenni, az általános államtitok-védelmi rendelkezések a kormányülésen elhangzott titkos információkra is vonatkoznak.
Ettõl függetlenül azonban célszerû ezeket a kormányülésen felmerülõ adatfajtákat külön is nevesíteni a titokköri jegyzékben, természetesen - és újra hangsúlyozom: természetesen - azzal a megszorítással, hogy ez nem jelent felmentést a tartalmi követelmények alól, nem jelent felmentést olyan egyéb garanciák alól, mint a rendszeres felülvizsgálati kötelezettség és a minõsítések indoklási kötelezettsége. Ez utóbbi célt szolgálja egyébként két másik módosító indítványunk a jelentés 12. pontjában - amire nem akartam a vita elõzõ szakaszában kitérni, lévén, hogy ehhez a jelenlegi ponthoz úgyis hozzászólok - és a jelentés egy késõbbi, 25. pontjában.
Tisztelt Képviselõtársaim! Végezetül engedjék meg, hogy egy valamelyest személyesnek tekinthetõ ügyrõl szóljak röviden. Sok vád érte ugyanis a belügyminiszter urat, hogy szabaddemokrata létére egy olyan törvényjavaslatot terjesztett be, amelyben szerepel egy ilyen félreérthetõ rendelkezés, mint amit valamennyien elhagyni indítványozunk, és a kormány támogatja az elhagyást.
Arra hívnám fel a figyelmet, hogy mindamellett, hogy a kormány támogatja a rendelkezés elhagyását, a benyújtott módosítások között kevés olyan akad, amit nem támogat a kormány. Szerintem a beterjesztõt sokkal jobban minõsíti az, hogy végül mire mond "nem"-et és mire mond "igen"-t, mint az, hogy eredetileg mit terjesztett be. Ráadásul a törvényjavaslat egészét a beterjesztõnek egyáltalán nem kell szégyellnie, hiszen - bár azt a gyakorlat során keletkezõ tapasztalatok alapján a késõbbiekben még nyilván korrigálni kell; és itt arra szeretnék utalni, hogy Nyugaton a jelenlegi helyzet hosszú-hosszú gyakorlat és sok-sok tapasztalat útján fejlõdött azzá, ami - a törvényjavaslat jó útra lépett, azt koncepcionálisan nem kellett módosítani, sõt koncepcióváltoztatást szorgalmazó módosító indítvány eleve nem is érkezett hozzá.
Nekünk pedig itt, tisztelt Ház, a szabaddemokraták padsoraiban nemhogy ne telne örömünk a belügyminiszter úr tevékenységében - mint ahogy azt az egyik tévémûsor sugallta a múlt héten -, hanem kifejezetten örülünk annak, hogy az önkényes és felülbírálhatatlan titkosítás korszakának véget vetõ törvényjavaslatot a szabaddemokrata belügyminiszter terjesztette elõ.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)