GAÁL GYULA (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselõtársaim! A Csépe Béla által elmondottakhoz szeretnék elõször kapcsolódni, aki a nullszaldó kérdését vetette föl.
Csak megismételni tudom azt, amit bizottsági elõadóként is mondtam. Igazából a vita nem azon folyt a költségvetési bizottság ülésén, hogy lehet-e nullszaldót elérni vagy nem lehet. Ebben a társadalombiztosítási alapok, az önkormányzatok képviselõi teljesen egyetértettek azzal a módosító indítvánnyal, amit Puch Lászlóval közösen nyújtottunk be, annak az elvi részével, ami a nullszaldót kívánta megcélozni. Ebben a koncepcionális kérdésben tehát az alapok képviselõi és az általunk benyújtott módosító indítvány között nem volt vita. Vita - ahogy erre Csépe Béla is utalt - inkább a bizottsági ülésen is általa kifejtett ellenzéki vélemény és a másik két oldal között volt, hogy meg lehet-e egyáltalán teremteni ezt a nullszaldót. Hangsúlyozom, az alapok ezt nem vitatták.
A kérdés az volt és a vita ott vált keményebbé, hogy milyen módon lehet megteremteni ezt a nullszaldós egyenleget. Az alapok képviselõi amellett érveltek, hogy a bevételi elõirányzatok teljesítése tekintetében jól halad a két igazgatás, a két pénztár. Azt õk el tudják fogadni és valószínûsíteni tudják, hogy akár az elõirányzatnál magasabb mértékû járulékbevétel realizálódik az év során, és akkor ennek a visszaosztásából kell megteremteni bizonyos folyó kiadások fedezetét, nem pedig azokkal az átcsoportosításokkal, amire a módosító indítványunk javaslatot tesz.
(19.40)
Ha belegondolunk, a vita tulajdonképpen azért éles, mert egyszerû lenne a dolog, ha azt mondanánk, hogy amilyen mértékben növekszik a járulékbevétel és többletei vannak, olyan mértékben tud teljesíteni bizonyos egyéb kiadásokat, és lehetõsége legyen teljesíteni ezeket a kiadásokat. A probléma csak az, hogy az ellátások jelentõs része úgynevezett zártkasszás, zárt végû ellátás, ami azt jelenti, hogy elõre meghatározott összeget fordítanak például a gyógyító- megelõzõ ellátások finanszírozására. És ha kiderül, hogy november végén, december elején az éves járulékbevétel mégis meghaladja az elõirányzatot, akkor sem lehet visszaosztani az év során most már a gyógyító-megelõzõ ellátások finanszírozására. Tehát olyan eljárást kellene találni, olyan technikát kellene kialakítani, ami bizonyos értelemben mégis lehetõvé tenné az egyes alapok számára a járulékbevételi többleteik célszerû, racionális felhasználását olyan keretek között, amire az Országgyûlés is áldását adja.
Ebben az irányban jelenleg is folynak egyeztetések, és ebben a kérdésben még új kompromisszum is elképzelhetõ a kormányzat és a biztosítási önkormányzatok képviselõi között. Mindenképpen szerencsésnek tartanám természetesen, ha ez a kompromisszum kialakulna, és olyan javaslatról tudna dönteni a parlament, amely bírja az érintett felek egyetértését.
A másik dolog - amire Csépe Béla szintén részletesebben kitért, s én nem túl bõven beszéltem róla -, hogy a befektetések hozama, tartaléka felhasználható-e a folyó költségek finanszírozására. Elfogadom, hogy ez nem szép dolog, sérti azt a nemes elvünket, hogy hosszú távra alapozzuk meg a biztosítási önkormányzatok mûködését, hogy olyan tartalékokat építsünk be a rendszerbe, amik a következõ években is biztosítják, hogy ne legyen kiszolgáltatva a minden éves járulékbefizetési teljesítéseknek, és ne legyen olyan szorosan kiszolgáltatva a minden évi állami költségvetési hiányoknak. Tehát indokolt az alapok önjáróságát, önjárási lehetõségét megteremteni bizonyos tartalékok beépítésével. Mégis azt kell mondanom, hogy bár ez nagyon szép gondolat, a realitásokkal mégis számot kell vetni. A realitás pedig ma Magyarországon az, hogy az állami költségvetés nem tudja magára vállalni azokat a terheket, amelyek egy vele szoros kapcsolatban levõ, az államháztartás egy másik alrendszerét jelentõ kasszánál ilyen mértékû tartalékolási és biztonsági készletezési lehetõséget tesznek lehetõvé, miközben az állam arra kényszerül rá, hogy befektetéseit felszámolja. Tehát nemcsak arról van szó, hogy az állam az állami tulajdonú vállalatok jövedelmébõl, osztalékából szerzett bevételeit nem felhalmozási célokra, befektetésekre fordítja, hanem bevonja a folyó finanszírozási források közé, hanem arról van szó, hogy az állam fölszámol a privatizáció során állami befektetéseket, és az így kapott vételárat is kénytelen beforgatni a költségvetés finanszírozásába.
Ha tehát az egyik nagy közkassza - az állami költségvetés kasszája - olyan helyzetben van, hogy a privatizációból származó bevételeket is - tehát nemcsak a vagyon hozadékát, hanem a vagyon eladásából származó pénzt is - a folyó mûködés finanszírozására kell hogy fordítsa, azonközben nem lehet azt mondani, hogy egy másik közkassza, a társadalombiztosítás kasszája valahol váljon el ettõl az egész rendszertõl, és olyan feltételeket biztosítsunk a számára, amelyek mögött a garanciákat a költségvetésnek kell állni, és végül is arra a közkasszára hárítjuk rá a terheket. Azt gondolom, ebben a helyzetben méltányos javaslat az, hogy a befektetések hozadékát a társadalombiztosítási kassza is - legalábbis rövid távon - fordítsa a folyó kiadásainak a fedezésére.
Ennek a dolognak persze az a másik része, hogy jó lenne akkor nemcsak egy kicsit levegõbe lógóan érvelni arról, hogy milyen fontos beruházási programok folynak az egyes társadalombiztosítási alapoknál, és ezeknek az évközi leállítása milyen veszélyekkel járna, hanem valóban szeretnék látni egy tételes elszámolást arra nézve, hogy milyen befektetéseket hajtott végre a két önkormányzat ebben az évben; ezek a befektetések valóban olyanok-e, amiket nem lehet fölszámolni, hogy vajon - és hangsúlyozni szeretném újra egyéni képviselõként is -, az esetek egy részében a költségvetési törvény 29. § (3) bekezdésében megfogalmazott tiltással, korlátozással szemben végrehajtott beruházásokat, befektetéseket valóban nem lehet-e felszámolni. Ha ezt a tételes felszámolást látjuk magunk elõtt, akkor közelebb kerülünk a megoldáshoz, és akkor valóban van értelme vitatkozni.
De amíg erre nézve nem kapunk egy elszámolást, addig mondhatja az egyik fél, hogy ezek nagyon fontos befektetések, és ezeket nem lehet felszámolni, a másik fél meg szintén mondhatja a magáét, hogy hiszen új befektetésekre nem is lett volna lehetõsége a tb-alapoknak addig, amíg a forgóalaphoz kapcsolt megelõlegezési számlákat igénybe veszik a likviditásuk biztosítására, illetve ha ez megtörténik, akkor föl kell számolni befektetéseket és újakat nem hozhatnak létre.
Tehát hogy ne csak egymás mellett mondjuk ezeket az érveket, szeretném, ha kaphatnánk egy elszámolást arról, hogy valóban milyen befektetéseket eszközöltek az alapok, ezek jogszerûek voltak-e, és ha igen, milyen összeghatárok között gondolkodhatunk azon, hogy a maradékot valóban beforgassuk a pénztárak mûködésébe, folyó kiadásainak a fedezésére.
Azt gondolom, hogy ezeket a kérdéseket mérlegelni kellene, és az alapján érdemes majd meghozni a parlamentnek a döntését.
Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps.)