DR. OROSZ ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Egyetlen módosító indítványomat, a 40. számú módosító indítványt szeretném indokolni, és szeretném képviselõtársaim támogató magatartását elnyerni.
Ismeretes, hogy a törvényjavaslat értelmében három típusú levéltár mûködik vagy fog mûködni Magyarországon: az úgynevezett általános levéltár, ide tartozik a Magyar Országos Levéltár vagy a megyei levéltárak; az állami szaklevéltárak, illetve a települési önkormányzatok már megalakított vagy ezután megalakítandó levéltárai.
A szaklevéltárakkal kapcsolatosan terjesztettem elõ módosító indítványt, amelyek között ma már mûködik a hadtörténelmi levéltár, a Központi Statisztikai Hivatal levéltára, a vízügyi levéltár, és a törvénytervezet indoklása szerint "valamint az állam által fenntartott felsõoktatási, tudományos, kulturális vagy egészségügyi szolgáltatást végzõ intézmény levéltára".
(21.20)
Azt javasoltam, hogy egészüljön ki a legnagyobb magyar iratképzõ szervek lehetséges szaklevéltárával - nem létezõ, de megalakítható levéltárával -: a belügyi, igazságügyi és a külügyi levéltárral.
Indoklásomban hadd hivatkozzak arra, hogy miért lenne szükség ezeknek a szaklevéltáraknak a megteremtésére, pontosabban annak a lehetõségnek a megteremtésére, hogy ezek a nagy iratképzõk ilyen szaklevéltárat hozzanak létre. Nyilvánvalóan fordított logikával is lehet gondolkodni; azt is nagyon fontosnak tartanám, hogy ezen nagy iratképzõk iratanyaga minél hamarabb kerüljön be a Magyar Országos Levéltárba, hiszen az Országos Levéltárról szóló törvényhely éppen azt sorolja fel, hogy ezen iratképzõk, ezen fontos minisztériumok iratanyaga minél hamarabb kerüljön az Országos Levéltárba.
A gyakorlat azonban, tisztelt képviselõtársaim, nem ez, hanem ezzel pontosan ellentétes. Tehát ezeknek a nagy iratképzõknek az iratanyaga nemcsak az elmúlt húsz évrõl, hanem sokkal korábbi évtizedekrõl sem került még be az Országos Levéltárba, és félek tõle, hogy még el fog telni néhány esztendõ vagy akár néhány évtized, amíg oda fognak kerülni.
Javaslatommal szemben azt az ellenérvet is fel lehet hozni - egyébként helyesen -, hogy szankcionálni kell azokat az iratképzõ szerveket, amelyek a maguk irattári anyagát nem kívánják az Országos Levéltárnak átadni. A törvényben két szankció is van, hogy húsz év után kötelezõ ezeket az iratanyagokat az illetékes levéltárba, az általános levéltárba beszolgáltatni, illetve van két kivétel: amennyiben helyhiány miatt az általános levéltár nem tudja fogadni ezt az iratanyagot vagy az iratképzõnek szüksége van még arra az iratra a húsz éven túl is, akkor nem kötelezõ ezt átadni. Öt évre külön engedély nélkül igazából nem kell beszolgáltatni az anyagot, az átadási, átvételi határidõ öt éven túli meghosszabbítása engedélyezését pedig a törvény a mûvelõdési és közoktatási miniszter számára teszi lehetõvé.
Amikor elõször olvastam a törvényszöveget, akkor azonnal felvetõdött számomra a kérdés, hogy meddig, in aeternum? Ez ugyanis nincs benne a törvényben, hogy meddig engedélyezi. Azóta egy olyan módosító indítvány is van - és örömmel látom, hogy ezt elfogadta az elõterjesztõ is -, amelyik nem örök idõkre teszi lehetõvé a miniszternek ezt a meghosszabbítást, hanem csak egy alkalomra és legfeljebb tíz évi idõtartamra.
Ezek alapján vissza is vonhatnám a módosító indítványomat, ha nem félnék attól, hogy ez a tízéves meghosszabbítás ugyanúgy nem lesz eredményes, mint a korábbi ilyenfajta szankciók vagy nem létezõ szankciók, amelyek egyébként sokmindenféle indokra hivatkozva meglehetõsen régi anyagok õrzését teszik lehetõvé ezeknek a szakminisztériumoknak a levéltárában. Miután egyetlen szankció sincs a tekintetben, hogy mi lesz akkor, hogyha ezek a nagy iratképzõk 25 év után sem fogják beszolgáltatni iratanyagukat az Országos Levéltárba, ezért vagyok kénytelen továbbra is azzal a javaslattal élni, hogyha már ez nem oldható meg - tehát ezeknek az anyagoknak az Országos Levéltár keretébe való beszállítása és az ott való kutathatósága -, akkor irattár mivoltukat szüntessük meg és tegyük õket olyan szaklevéltárrá, amelyre viszont már vonatkoznak a most meghozandó levéltári törvény kutatásra vonatkozó szabályai. Egy irattárban lehet kutatni az irattár fenntartójának engedélyével, aki annak engedi meg, akinek akarja. Ha ez a levéltári törvény hatálya alá tartozik, akkor mindazok a törvényes elõírások, amelyek most a törvényben meg vannak fogalmazva és amelyek a levéltárakra vonatkoznak - de nem vonatkoznak az irattárakra -, ezekre a nagy iratképzõ együttesekre is érvényesek lesznek.
Itt nem olyasmit javasolok, ami nincs - hiszen a hadügyi levéltár is ilyen levéltár, a vízügyi levéltár is ilyen, és van ilyen szaklevéltár, amely már így mûködik -, s ez nyilvánvalóvá teszi, hogy az én javaslatom azért nem teljesen olyan javaslat, amin nem lenne érdemes eltöprengeni.
Hadd hivatkozzak a nemzetközi gyakorlatra, ahol szintén nem ismeretlen az, hogy van mondjuk egy külügyminisztériumi levéltár; Párizsban kutató kollégáim tudják azt, hogy bizony, hogyha diplomáciai iratokat és egyebeket akarnak kutatni, akkor oda kell menni a Külügyminisztérium levéltárába vagy az Angliában kutató kollégáim is tudják, hogy ilyen bizony van más országokban.
Végül befejezésül hadd hivatkozzam arra, hogy a javaslat tulajdonképpen nemcsak az én személyes javaslatom, hanem a Magyar Tudományos Akadémia jelenkortörténeti bizottságának a javaslata is, amely bizottságnak nem kisebb személyiségek a tagjai, mint Glatz Ferenc akadémikus, Vásárhelyi Miklós, Litván György, Hegedûs B. András, M. Kiss Sándor, Ormos Mária. Tehát olyan jeles kutatói a magyar történettudománynak, akik számára nyilvánvalóan egy ilyenfajta módosítás fontos lenne a kutatás szempontjából, és úgy érzik, hogy a jelen feltételek között az õ kutatásaik nem minden esetben vannak biztosítva.
Ezért tartom fenn továbbra is módosító indítványaimat és ezért kérem tisztelt képviselõtársaim támogatását. Köszönöm szépen.