DR. MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Itt már több szó esett a kutathatósági idõhatárok témakörében a Sasvári Szilárd képviselõtársunk által fémjelzett módosító indítványról és a Szabad Demokraták Szövetségének a módosító indítványáról, illetve a két módosító indítvány közötti különbségre kérdezett rá Sasvári Szilárd, mintegy magyarázatot várva az SZDSZ álláspontjáról.
Tisztelt Ház! Itt arra hívnám fel a figyelmet, hogy a képviselõ úr indítványa kizárólag az MSZMP-iratokra vonatkozik. Viszont azokra tényleg idõkorlát nélkül vonatkozik.
A szabaddemokrata indítvány viszont mindenre vonatkozik, nemcsak az MSZMP- iratokra. Kétségtelen, hogy viszont nem idõkorlát nélkül, hanem leszámított 15 éves idõhatárral, ami január 1-jei hatálybalépést tekintve az 1980. év elõtti periódust takarja.
Csak egy példát szeretnék elmondani arról, hogy például ha Sasvári Szilárd indítványa elfogadásra kerülne - aminek az alapfilozófiájával egyébként mélységesen egyetértek, magam is utaltam a vezérszónoki beszédemben a német példára -, ez azt jelentené, hogy megmaradna a harmincéves általános kutatási idõhatár, az 1990 elõtti periódus tekintetében az összes többi állami szervre nézve.
Márpedig, tisztelt Ház, hadd említsek meg egy példát! Ott van például az Állami Egyházügyi Hivatal iratanyaga, levéltára, amelyet manapság egyre inkább úgy kezelnek egyesek, mintha az valami privát intézmény lett volna - elég fura módon, hiszen mindannyian tudjuk, hogy állami szerv volt.
Nos, nemcsak erre a szervre lehetne hivatkozni, hanem más állami szervekre is. Mi garanciális okokból fontosnak tartjuk, hogy az egész... Tehát a múltat nemcsak az MSZMP-vel, bár aláhúzom, fõként az MSZMP történetével lehet mérni, de azért az állami szerveknek sem kellene felmentést adni azzal, hogy általános kutatási idõhatárt alkalmazunk rájuk.
(22.00)
Summa summárum: álláspontom szerint össze kellene dolgozni a két indítványt a bizottsági viták eredményeként, és mind a kettõnek az elõnyeit alkalmazva ötvözni a két indítványt azért, hogy mind Sasvári képviselõ úr indítványának alapfilozófiája, mind pedig a miénk érvényesüljön.
Szeretnék még megjegyezni egy dolgot. Gellért Kis Gábor képviselõtársam tulajdonképpen azt a kérdést vetette föl, hogy õt inkább az érdekli ebben az ügyben, hogy milyen bizonyítványt állít ki a parlament magáról, ha a kutathatósági idõhatárok tekintetében nem mér azonos mércével, hanem differenciál az 1990 elõtti idõszak tekintetében.
Az az álláspontom - tisztelt Ház -, hogy a parlament igenis jó bizonyítványt állít ki magáról, ha ezt a disztinkciót megteszi. Halda Aliz képviselõ asszony már célzott arra, hogy mi jellemezte a '90 elõtti periódust, csak címszavakban: a totális titkosítási filozófiától vezérelve minden olyan információt elzárt, amely lehetõvé tette volna a közéletben való részvételt; az állami mûködésre vonatkozó rálátást is lehetetlenné tette. Egyszóval olyan alapvetõ információkat zárt el, amelyek nyugat-európai országokban, illetve jogállamokban a polgárok mindennapos életének a velejárói.
Tisztelt Ház! Mi azt gondoljuk, hogy éppen ezért itt nem lehet nyugat- európai mércét alkalmazni, mert akkor azt az információhiányt, illetve annak az okait szentesítenénk, amely föllépett az elmúlt idõszakban. Ezért is hivatkoztam én az általános vitában arra, hogy mintegy szellemi kárpótlásban kell részesíteni azokat, akik nem ismerhették meg alaposan az elmúlt idõszakot. És itt utalni szeretnék a következõre: az, hogy milyen dokumentumok jelentek meg az elmúlt idõszakról, számomra még semmit nem jelent, mert itt éppen az a lényeg, hogy az ember tudja azt, hogy egyáltalán milyen dokumentumok vannak.
Hadd használjak - tisztelt Ház - annak a megállapításunknak az alátámasztására egy példát, amely igenis azt mondja, hogy jó bizonyítványt állít ki magáról a parlament, ha differenciál. Ez talán egy kicsit plasztikus példa, de azt hiszem, jól megvilágítja a kérdést.
Tisztelt Képviselõtársaim! Azt a kérdést teszem fel, hogy mit csinálnának önök akkor, ha megjelenne mondjuk egy ember, aki azt mondaná önöknek, hogy két hete nem evett semmit és enni kérne önöktõl. Vajon azt mondanák-e neki - tisztelt képviselõtársaim -, hogy nálunk polgári szokások uralkodnak, és nem eszünk csak úgy hirtelen meg egyszerre, meg amúgy is a hirtelen evés ugye káros az egészségre - kimutatják az orvosok is. Egyszóval üljön le uram, mi igazán fogunk önnek enni adni, de várja ki az este 7 órát - vagy most inkább azt lehetne mondani, hogy a reggel 8 órát -, amikor nálunk étkezni szokás, tisztálkodjon meg, helyezze magát kényelembe stb. stb.
Vajon tisztelt képviselõtársaim, ez lenne a polgári etikettnek megfelelõ eljárás? Nem pedig az, hogy félretesszük ezeket az egyébként helyes szokásokat? Az ember életének nagyon fontos része, hogy legyen valami rendszeresség benne, például az étkezés tekintetében; mert valóban, ha összevissza esznek az emberek, elõbb-utóbb gyomorfekélyt kapnak, és még súlyosabb következményei is lehetnek ennek a magatartásnak. Más kérdés, hogy sajnos a modern élet velejárója az, hogy az ember ezeket a régi szép polgári szokásokat nem tudja ápolni.
Visszakanyarodok. Tehát nyilvánvalóan azt mondanánk, tisztelt Ház, hogy tessék uram, tessék hölgyem, megtesszük, ami tõlünk telik, kinyitjuk az éléskamrákat, adunk önnek enni, függetlenül attól, hogy milyen napszak és hány óra van.
Tisztelt Ház! Erre azért hívom fel a figyelmet, mert egy olyan korszakból jövünk, ahol bizony alapvetõ dolgoktól el volt zárva az ember, amelyek méltán okoztak szomjat, és ennek a szomjnak az oltására nekünk, egy polgári állam polgári parlamentjének igenis oda kell figyelni. Megmondom õszintén, tisztelt Ház, én nagyon remélem és nagyon bízom abban - és látok is erre kedvezõ jeleket -, hogy ebben a kérdésben születhet egy olyasfajta konszenzus, amely a Ház minden oldalán ülõ pártokat kielégítheti. De újra fölvetem azt, hogy ehhez bizony a bizottsági vita idején valóban olyan konstruktív együttmûködésre lesz szükség, amely jellemezte egyébként eddig ebben a Házban a titkosság és a nyilvánosság határait tisztázó törvények megalkotását. Köszönöm tisztelt képviselõtársaim a figyelmet. (Gellért Kis Gábor tapsol.)