DR. SZABAD GYÖRGY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Most ez alkalommal - foglalkozási ártalom... - valóban csak egy történészi megjegyzést szeretnék tenni nagyrabecsült Rott Nándor elõadásához.
A magyar alkotmányosságnak kétségtelenül - még a rendinek is, majd törekvésében a polgári alkotmányosságnak is - nagyon fontos követelménye volt, hogy a parlament kezében tartsa a katonai kontingens megszavazásának jogát. De nem szeretném, hogyha a monarchia rendszerének alkotmányossága iránti elismerés megalapozatlanul túlnõne a realitásokon. Tudniillik 1867 kétségtelenül fenntartotta ezt a jogot, de az uralkodó hadúri jogához kapcsolódva és legfõképpen a fõhadparancsnokságnak majdnem abszolutisztikus kezelése komoly ellensúlyokat épített be a rendszerbe.
Ez annyit jelent, hogy igaz, az Országgyûlésnek megvolt a vitalehetõsége és szavazási lehetõsége e tekintetben, majd a dualizmus elõrehaladása során fokozatosan ennek is ismételt beszorítási, megkötési módszerei és kísérletei alakultak ki, óriási nyomás nehezedett a parlamentre is stb. De volt egy olyan eszköz - éppen az elõbb említett, majdnem abszolutisztikus jogok folytán -, amelyik lehetõvé tette a nyomásgyakorlást. Tudniillik igaz, hogy a sorállományt és általában a hadkiegészítést az Országgyûlés jogként birtokolta, de a fõhadparancsnokság kezében volt a meglévõ állománnyal való rendelkezés, így például a leszereléssel kapcsolatos minden jogosultság. Ez gyakorlatilag annyit jelentett, hogy a parlamentre - inkább a díszletek mögött - nyomást gyakoroltak: szavazza meg a megfelelõ létszámot, és addig a korábbi állományból nem történt meg a törvényes, elvi követelményeknek megfelelõ leszerelés.
Azt hiszem, ezt tisztán kell látnunk ahhoz, hogy a monarchiának különösen a katonai igazgatási rendszerét - amely bizony erõsen centralizált és hatalomközpontú, sok tekintetben abszolutisztikus volt - ne értékeljük túl.
Elnézést a történészi megjegyzésért. (Taps.)