HORN GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. A vitát figyelve - különösen Dobos Krisztina hozzászólása után - egy kicsit úgy éreztem, mintha nem a parlamentben vitatkoznánk egy konkrét törvényjavaslatról, hanem valamiféle oktatáspolitikai fórumon próbálnánk meg egymást meggyõzni arról, hogy jó volt- e az elõzõ közoktatási törvény fantasztikus mûködése vagy nem.
Az élet sajnos azt bizonyítja, hogy ezzel a törvénnyel nagyon sok baj van: sok sebbõl vérzik ez a törvény, az iskolarendszer széthullani látszik, szétfeszíti az elmúlt négy évben kialakult szétesõ helyzet, betetõzve a '93-as törvénnyel. Sajnálatos módon az egész szakma, a pedagógusközösségek, az önkormányzatok, az iskolafenntartói körök egyetértenek azzal, hogy hozzá kell nyúlni a közoktatási törvényhez, nem maradhat meg a régi, a '93-as törvény. Ezt akkor is tudtuk, amikor az elõzõ parlamenti többség ezt a törvényt áterõszakolta a forró nyári napokon - sajnos akkor a szakmai közeggel szemben is -, most pedig a parlamenti többség erõteljes szakmai támogatással próbál változtatásokat végrehajtani.
Szeretném jelezni, hogy a vita most nem a nagy csomagról szól. Nem arról van szó, hogy egy teljes körû törvénymódosítási szöveget kellene végigvitatnunk. Három olyan kérdés van, amely a minisztérium álláspontja szerint is mindenképpen megváltoztatandó, és a két kormányzó párt, az SZDSZ és az MSZP is ebben támogatja a minisztériumot. Nem maradhat már úgy a helyzet a '95-96-os tanévben ebben a három kérdésben, mint ahogy elõzõleg volt.
Én erre szeretném korlátozni a hozzászólásomat és nem szeretném megítélni az elõzõ kormányzat szakmai hozzáértését; nem szeretném megítélni azt a kérdést, hogy milyen iskolaszerkezetre van szükség Magyarországon; nem szeretném megítélni azt a kérdést, hogy mi az a finanszírozási koncepció, ami mûködni tud. Azért került le a napirendrõl ez a nagy csomag, mert a parlament sajnálatos módon nem ér rá ezt a kérdést lezárni - és ezért én személy szerint nagyon szomorú vagyok. Többek között azért nem ér rá, mert nagyon sok egyéb, borzasztóan fontos dolga van - lövésekrõl és egyebekrõl vitatkozandó. Másrészt pedig azért került le ez a kérdés a napirendrõl, mert nincs konszenzus benne, nem dõlt el az államháztartási reform részeként, hogy milyen irányba mozduljunk el. Nem dõlt el, a szakma nem tudta eldönteni, hogy azt az iskolastruktúrát fogadja-e el, amit a kormányprogram kínál, vagy más irányban szeretne elmozdulni. Ezért nagyon bölcs az a kormányzati magatartás, amely ilyen esetben - ezeket a kérdéseket maga elõtt tolva - nem erõszakol rá semmit az érintettekre - és az érintettek alatt én nemcsak a pedagógusokat, hanem a szülõket, a gyerekeket és az iskolafenntartókat is értem.
Nézzük tehát konkrétan azt a három problémakört, amivel ez a törvénytervezet, ez a kis csomag - ahogy magunk között hívjuk - foglalkozik. Mert azt gondolom, hogy errõl kell itt beszélni és nem másról.
Az egyik ilyen kérdés - számomra talán a legfontosabb része ennek a törvénytervezetnek - a jelenlegi 14 éves korosztály védelme. Mert itt nem az iskolaszerkezet, nem egyszerûen a nyolcosztályos általános iskola védelmérõl van szó, hanem arról van szó, hogy nem lehet elvitetni a balhét - elnézést a kifejezésért - a jelenlegi 14 éves korosztályokkal. Dobos Krisztina arról beszélt, hogy a gyerekeknek körülbelül 6 százaléka jár úgynevezett hat- vagy nyolcosztályos gimnáziumba. De ennek az a hatása, hogy körülbelül 20 százalékkal beszûkült a 14 éves korosztályok gimnáziumba jutási lehetõsége. Ez azt jelenti, hogy ma egy diáknak körülbelül egyötöddel kevesebb esélye van arra, hogy bekerüljön egy olyan iskolatípusba, amit egyébként minden parlamenti párt a leginkább dinamikusan fejlõdõ és a leginkább biztosítandó iskolatípusnak tart: a lehetõ legtovább általánosan képzõ iskolatípusba. Oda nehéz bekerülni.
Különösen a nagyvárosokban, az iskolavárosokban ez olyan feszülõ probléma, amivel nem lehet várni. Nem lehet azért, mert itt pártcsatározások folynak, továbbra is fenntartani azt a helyzetet, hogy egy nagyon jó szándékú önkormányzat - nem véve figyelembe azt, hogy azt az iskolát rajta kívül még 12 önkormányzat használja az agglomerációs övezetbõl - egyszerûen megváltoztatja az iskola eddigi státuszát, és a 14 éves korosztály terhére elindít egy hat- vagy nyolcosztályos gimnáziumot.
Például én a magam részérõl - de gondolom, ez nem sokakat érdekel - szeretem a hatosztályos gimnáziumot. Azt gondolom, hogy az egy korszerû forma. Ez két dolgot jelent számomra: egyrészt, hogy a gyerekeimet ilyen iskolába fogom járatni, és magam, ha tehetem - most éppen nem tehetem - ilyen iskolában fogok tanítani. Nekünk, oktatáspolitikusoknak, azt hiszem, ez ügyben semmi más eldöntendõ feladatunk nincs.
Egy kicsit megmosolyogni való, amikor itt demokráciából és liberalizmusból oktatjuk ki egymást. Talán nem ezt kellene tennünk. Arról kellene beszélni, ami a kérdés, hogy törvényi úton meg lehet-e akadályozni az iskolaszerkezet- váltásnak, a lefelé terjeszkedésnek ezt a fajta romboló hatását. Szerény véleményem szerint nemcsak meg lehet, hanem meg is kell. Ez a törvénytervezet erre tesz kísérletet. Ha ez a kísérlet nem jó, azt javaslom az ellenzéki pártok soraiban ülõknek, segítsenek nekünk abban, hogy legyen jobb. Azt gondolom, a nyár alkalmas lesz arra, hogy ezt a segítséget megkapjuk.
A másik kérdés a nemzeti alaptanterv ügye. Nem tudom, sikerült-e elolvasni ezt a tényleg nem túl hosszú anyagot az oktatásügyben nem érintetteknek. Nincs itt szó arról, hogy mi a nemzeti alaptanterv tartalma. Arról van csak szó - de arról viszont igen -, hogy a nemzeti alaptanterv kérdése ne legyen egy, azaz egy miniszter feladata, felelõssége, még akkor se, ha az egyébként jelen állapotában éppen egy szabaddmokrata miniszter, és én talán még a barátomnak is nevezhetem. Nem célszerû az, ha egyetlenegy ember dönt abban a kérdésben, hogy hosszú távon mi az a tartalmi erõ, ami a magyar közoktatást szabályozni fogja.
Nem esett itt errõl szó. Csak szeretném jelezni, hogy ebben a tervezetben arról van szó, hogy csak az Országos Köznevelési Tanács egyetértésével lehet a kormánynak elfogadnia a nemzeti alaptantervet, annak a Köznevelési Tanácsnak az egyetértésével egyébként, amit nem ez a kormányzat állított fel, hanem egy elõzõ kormányzat legitimált - egyébként szakmai alapokon, bár számunkra vitatható szakmai alapokon. Azt gondolom, ez óriási elõrelépés. Ez azt jelenti, hogy egy következõ kormánynak - vagy akár ennek -, vagy egy következõ kultuszminiszternek nem lehet egyszerûen játszadoznia a nemzeti alaptantervvel. Nem lehet az alapelvekkel szórakozni!
Bekerült az elõzõ kormányzat elé a nemzeti alaptanterv alapelvei nevû dolog - magunk között csak pedagógiai hõskölteménynek hívjuk ezt a kinyilatkoztatást -, amivel persze mi nagyon-nagyon sok ponton nem értünk egyet. Azt gondoljuk azonban, hogy ezeket az oktatáspolitikai vitákat nem lehet az iskolák rovására lefolytatni. Le kell õket folytatni; igenis más oktatáspolitikát képvisel egy liberális-szocialista kormánykoalíció, mint egy nemzeti elkötelezettségû konzervatív koalíció. És ez így van rendjén. Azonban tudni kell, hogy kell néhány szakmai biztonságos pont. A nemzeti alaptanterv számunkra ilyen pont. S azt gondolom, hogy ez a törvénytervezet ebbõl a szempontból teszi biztonságosabbá, kiszámíthatóbbá a rendszert.
(16.50)
A nemzeti alaptanterv tartalma ügyében:
Dobos Krisztina arra hivatkozott, hogy nem volt itt véleményformálási lehetõség. Több mint kétezer pedagógus vagy pedagóguscsoport alkotott véleményt a nemzeti alaptanterv legutóbbi változatáról. Ezeket a véleményeket az a bizottság, amely ezen dolgozik, bedolgozta ebbe a nemzeti alaptantervbe. Azt is jelezni szeretném, hogy a véleményt alkotók majdnem 70 százaléka elfogadta, elfogadhatónak tartotta ezt a nemzeti alaptantervet, vagy teljes egészében, vagy kisebb változtatásokkal.
Lehet tehát azon vitatkozni, hogy jó-e ez a nemzeti alaptanterv vagy nem, de nem lehet örökké vitatkozni. Jelenleg a közoktatás mérce nélkül van. Nincs hivatkozási pontja, nincs mértékegysége. A nemzeti alaptanterv, ha nem is tökéletes, ha nem is mindenkinek megfelelõ, de ha a többség számára elfogadható - és a többség ebben az esetben számomra nem a parlamenti többség, hanem a szakmai többség, tehát ilyen értelemben nagyobb legitimációnak érzem egy Országos Köznevelési Tanács egyetértési jogát, mint a parlament szavazását a NAT-ról -, azt gondolom, ez egy olyan óriási elõrelépés lesz a közoktatás történetében az elkövetkezõkben, amely egy kicsit nyugodtabb és kiszámíthatóbb rendszert fog jelenteni, még akkor is, ha pénzügyileg sokkal jobb nem lesz.
Dobos Krisztina itt hosszasan ecsetelte a helyi tantervek készítésének ügyét. Nem nagyon szeretnék reflektálni arra, amit mond, de jeleztem, hogy ez egy sokkal szûkebb problémakör, amirõl ez a törvénytervezet szól - de ezt nem állhatom meg. Egyrészt szeretném azt jelezni, hogy ez a kormánykoalíció a '95- ös költségvetésben 800 millió forintot biztosított a közoktatás fejlesztésére, elsõsorban a helyi fejlesztések megerõsítésére; ellentétben a tavalyi, a '94- es költségvetés 80 milliós összegével. A terveink azok - talán nem árulok el titkot -, hogy legalább ilyen összegben a '96-os, '97-es és '98-as költségvetésben, abban a három évben, amikor felkészülhetnek az iskolák a helyi tanterveik elkészítésére, rendelkezésre szeretnénk állni. Ez körülbelül akkora összeg, amit Dobos Krisztina kiszámított.
Szeretném jelezni, hogy én álmomban sem gondolom persze azt, hogy az iskolák tömegei helyi tanterveket fognak készíteni. Én azt gondolom, hogy lesznek, illetve már vannak iskolák, amelyek már most is készítettek, készítenek nagyon színvonalas helyi programokat, tanterveket. Ezeket más iskolák végre át fogják venni; végre nem az lesz, hogy egy-egy tanteremben történnek csak csodálatos dolgok, hanem az iskolák arra lesznek kényszerítve, hogy végiggondolják, melyik az a program, amelyeket õk ki tudnak és akarnak választani - és ez nemcsak az õ feladatuk lesz, hanem az érintett szülõi és fenntartói köré közösen. Nincs tehát arról szó, hogy tömegméretekben helyi tanterveket kellene készíteni; arról van szó, hogy azt a harminc-negyven-ötven vagy százötven pedagóguscsoportot kell megerõsíteni, akik már tizenöt éve folytatnak ebben az országban fejlesztést és nagyon messzire jutottak. Az õ eredményüket kell hozzáférhetõvé tenni egy nemzeti alaptantervhez kompatíbilisen.
Végül a harmadik kérdéskör, amirõl beszélni szeretnék, a tankerületi oktatási központok ügye. Számomra ez ma már egyébként nem egyszerûen egy oktatáspolitikai, politikai kérdés. A tankerületi oktatási központok létrejöttekor is elmondtuk azt, hogy mi a magunk részérõl ezt egy centralizációs folyamat erõteljes lépésének gondoljuk. Úgy gondoljuk és én most is úgy gondolom, hogy a tankerületi oktatási központokkal kapcsolatban - miközben Magyarországon nincsenek tankerületek, könyörgöm, nincsenek ilyen közigazgatási egységek, nem létezõ, regionálisan sem létezõ valamikhez helyeztünk oda feladatokat - bebizonyosodott, hogy ennek a feladatnak nem tudnak és nem is akarnak ezek az intézmények megfelelni.
A magam részérõl azt gondolom, hogy sokkal jobbat tesz a magyar közoktatásnak a kormány, ha azt a kevés pénzét, amely a helyi szintû szakértelemre, a szakmai szolgáltatásokra jut, odaadja azoknak az intézményeknek, amelyeket megyei pedagógiai intézeteknek hívnak egyébként, és túlélték azt a négy évet, amikor el szerették volna õket törölni a föld színérõl. A megyei pedagógiai intézet egy létezõ önkormányzati egységre, tudniillik a megyére épül rá - arra a megyére, aminek igenis van koordináló feladata, szerepe a közoktatásban. Igenis, valakiknek össze kell egyeztetni azokat a funkciókat, amelyek a közoktatási feladatok ellátása kapcsán felmerülnek. Nem célszerû, ha ezt hivatalnokok teszik; sokkal jobb, ha olyan szakértõk teszik ezt, akiknek az a dolguk, hogy értékeljenek. Mert arról nincs szó, kérem, hogy ne lenne értékelés! A jelenleginél jóval erõsebb értékelési rendszerben gondolkodunk, hiszen ezek a megyei pedagógiai intézetek a többletforrásokkal, amelyek rendelkezésükre fognak állni - részben a TOK-októl átcsoportosítva -, képesek kell hogy legyenek arra, hogy helyi szinten értékelni tudjanak, méréseket tudjanak végezni, segíteni tudják a fenntartót vagy az iskola vezetõit vagy egy pedagóguscsoportot a fejlesztésekben.
Az Országos Közoktatási Intézet megerõsítése pedig a legkevésbé sem egy centralizációs folyamat kezdete. Hiszen ha centralizálni szerettünk volna, akkor nem egy háttérintézményt erõsítünk meg, hanem a minisztériumot erõsítjük meg, és elrendeljük a szakfelügyeletet, mint ahogy erre egyébként voltak kísérletek. Az Országos Közoktatási Intézet feladata az elképzelések szerint egy értékelési rendszer felállítása országosan. Elkerülhetetlen, hogy képünk legyen arról, mi folyik Magyarországon a közoktatásban. Ezt a képet azonban nem lehet a Szalay utcában, a minisztériumban ülve létrehozni, nem lehet hivatalnokoknak megállapítani. Ezt a képet szakértõknek kell létrehozniuk a mérési technikák felerõsítésével és az iskolai szintekre való eljuttatásával. Ez létkérdés!
Ugyanígy létkérdés meggyõzõdésem szerint a vizsgaközpontok felállítása; olyan vizsgarendszer felállítása, ami nélkül elképzelhetetlen az a kimeneti szabályozás, amiben én magam liberális oktatáspolitikusként mindig is hittem; sose hittem abban, hogy a szakfelügyelõ fogja segíteni a tanár munkáját. Azt gondolom, hogy egy külsõ, kemény és egyértelmû vizsgakontroll az, ami igazából visszajelzést jelent szülõnek, diáknak, pedagógusnak, iskolafenntartónak.
A magam részérõl tehát azt gondolom, hogy ez a rövidke kis átmenetirendelkezés-csomag óriási elõrelépés lesz a magyar közoktatásban az 1995-96-os tanévben. Sajnálatos módon - és ezt én is szomorúan konstatálom - nem volt módunk arra, hogy ennél átfogóbb törvénymódosítást hajtsunk végre, pedig nagyon nagy szükség lenne arra, mert a '93-as közoktatási törvény rossz. Ezért folytatnunk kell a módosítást, nem hagyhatjuk itt abba ezt a dolgot. Szeretném fölhívni Dobos Krisztina figyelmét arra, hogy a házbizottságban megállapodtak arról, hogy ezt a vitát szeptember elején le fogja zárni a parlament, és a lehetõ legsürgõsebben, a tanév kezdetével egy idõben ez a három törvény - ha úgy igaz, ahogy itt láttuk, hogy a kormányzati oldalon ilyen erõs a támogatottsága - segítheti végre az iskolák zavartalanabb, kiegyensúlyozottabb mûködését.
Köszönöm szépen. (Taps.)