POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök aszony. Tisztelt Ház! Lassan már másfél vagy talán két órája is folyik ennek a valóban rövidke törvénytervezetnek a vitája, gyakori kétperces reagálásokkal megszakítva, és volt, aki várja a sorát, ezekre a kétpercesekre is gyûjt némi muníciót.
Azt gondolom, hogy egyik barátom mondását idézzem, hogy nem az a bátorság, amikor az ember kisgyerekek karját csavargatja hátra. Nem biztos, hogy a magyar pedagógusok, különösen a vidéki pedagógusok becsületét Gyõriványi Sándor képviselõtársunktól kell megvédeni. Ugyanez a buzgalom élhetett volna Szabados Tamásban és másokban is akkor, amikor Horn Gyula - ha jól tudom Karcagon - arról beszélt, hogy bizony túl sok a pedagógus, és méltatlan az a helyzet, hogy az õ számuk növekszik, miközben a gyerekeké csökken. Talán illõbb lett volna ugyanennek a buzgalomnak akkor, a valódi hatalommal rendelkezõ kormányzati szereplõvel szemben is megnyilvánulnia, s ezt nem hallottam.
Nem biztos, hogy államtitkár úrnak Gyõriványi Sándor képviselõtársammal szemben kellett volna megvédenie a magyar köztisztviselõi kart, különösen akkor, amikor államtitkár úr nem szólt, nem nyilvánított véleményt a Bokros- csomag vitájában, mert ott bizony a magyar köztisztviselõi kart igen kínos és kellemetlen helyzetbe hozták, hiszen a törvénymódosítás után mód van a közvetlen vezetõnek a bérét - egyéni elbírálás alapján - húsz százalékkal csökkenteni. Éppen ellenkezõ módon hatva, a köztisztviselõi törvény szellemével ellenkezõ módon ható törvénymódosítást hagyott jóvá nem is olyan régen ez a Ház, akkor kellett volna bátornak lenni, és nem most, Gyõriványi Sándor képviselõtársammal szemben. Hozzáteszem: nem értek egyet azzal, amit képviselõtársam a jegyzõkrõl és a fõjegyzõkrõl mondott... (Derültség a bal oldalon.).., nem értek egyet vele, de azzal az álszent magatartással sem értek egyet, hogy azon verem el a port, aki tehetetlen ebben a kérdésben. (Felzúdulás és közbeszólás balról: Te vagy álszent!) Én ezt álszent, hipokrata magatartásnak tartom. (Közbeszólások balról.)
Rátérve magára a törvénymódosításra: vajúdtak a hegyek, és az, ami itt elõttünk van, az valóban - ahogyan itt szabaddemokrata és szocialista képviselõtársaim is mondták - egy cincogó egérke, átmeneti, ideiglenes rendelkezés ahelyett, amire szükség lenne, egy átfogó felülvizsgálatra a közoktatás területén.
Én azt gondolom, hogy ez dicséretes. Dicséretes és bölcs dolog, ha egy kormányzat vagy a kormánypártok - még ha oly nagyok is, 72 százalékos parlamenti támogatottsággal - belátják, hogy valami nem megy. Belátják, hogy az a koncepció, amit a kormányprogramban vázoltak, és aminek a végrehajtása érdekében tavaly, '94 õszén szerettek volna átfogó törvénymódosítást keresztülvinni ebben a Házban, nem sikerült, belátják, hogy az a koncepció, amivel késve bár, de januárban mégiscsak a napvilág elé lépett a szaktárca, és ami igen éles támadások kereszttüzébe került az elmúlt hónapok során, ez nem tükrözi sem a szakmai, sem a politikai közvélemény egyetértését, konszenzusát még kevésbé. Akkor tehát mégis csak csinálni kell valamit.
Dicséretes ez az önmérséklet vagy szerénység - ahogy Csige József képviselõtársam mondta, ezt kár eltagadni a kormányzattól, kár eltagadni a kormánypárti képviselõktõl.
Egyetértek azzal is, és a Fidesz frakciója még azt is támogatja, hogy szükség van egy ilyen válság törvénymódosításra vagy kis csomagra, ahogyan Horn Gábor képviselõtársam mondta, szükség van. Szükség van, hiszen nincs nap, hogy ne olvasnánk valamelyik újságban iskolabezárásról, vagy ne látnánk esténként a televízióban esetleges óvodai vagy bölcsõdei csoportok összevonását. Valóban kaotikus és válságos helyzet alakult ki mára a közoktatás területén, és sürgetõ a közoktatás intézményrendszerének a stabilizálása. Hozzáteszem, ennek a piciny törvénytervezetnek a harmadik eleme, a nyolcosztályos iskolaszerkezet stabilizálása érdekében tett javaslata helyénvaló, szakmailag is megállja a helyét.
Amit miniszter úr az expozéjában kifejtett, azt én kicsit árnyalnám. Ezt a káoszt valóban enyhíteni, orvosolni kell, de nem szabad eltagadni, hogy ennek a káosznak a kialakulásában bizony része van az általa vezetett tárcának is. Része van, mert egy olyan nemzeti alaptanterv-változattal lépett a nyilvánosság elé, amely a maitól gyökeresen eltérõ pedagógiai szakaszolást és ebbõl fakadó iskolaszerkezetet, a hat elemi, négy polgári veszélyét, rémét festette föl mind az önkormányzatok, mind pedig az intézményvezetõk elé.
(17.50)
Ebben a káoszban, a mai kaotikus helyzet kialakulásában nagyon nagy súllyal bizony már a Fodor Gábor által vezetett tárcáé is a felelõsség. Ha csak ezt akarta volna, ezt a káoszt enyhíteni, csak ezt szerette volna a kormány ezzel a javaslattal, akkor ehhez nem kellett volna törvény. Ha csak annyi lett volna a szándéka, mint amit itt megfogalmazott Csige képviselõtársam, hogy azt üzenje az intézményeknek, az intézményvezetõknek és a pedagógusoknak, hogy nyugalom, szeptemberig nem tervezünk radikális lépéseket, nyugodtan készüljetek a tanévre, menjetek el és töltsétek a vakációt a diákokkal, akkor ehhez nem kellett volna törvénytervezet, bõven elég lett volna a tárcának egy tájékoztatója vagy közleménye. Az én információim szerint egyébként ilyen tájékoztatót vagy közleményt a tárca közre is adott, nyilvánosságra is hozott.
Azonban ez mit sem ér akkor, hogyha hasonló módon a nyilvánosság elõtt van ennek a kormánynak a belügyminisztere által írott levél, a Kuncze Gábor által írott levél, amely, bizony, arra szólítja fel a polgármestereket - szemben a mûvelõdési tárcával, az általa kiadott közleménnyel -, hogy fontolják meg az általuk vezetett intézmények területén, a pedagógusokat is ide értve, a 15-20 százalékos létszámleépítés lehetõségét. És bizony, sorra-rendre idézték be a polgármester urak és hölgyek az intézményvezetõket, nem kis félelmet, káoszt keltve így a körükben. Ennek a felelõssége ezé a kormányé. Nem lehet hátrafelé mutogatni. Van tehát mit stabilizálni, és bizony igencsak szükséges ez a lépés.
Én fontosnak tartom azt is, hogy elmondjam - ez a harmadik dicséretem -: dicséretes ez a törvénytervezet azért, mert végre szakít a hagymázas, légbõl kapott iskolaszerkezeti reformok ötletével, és azt akarja szabályozni, ami van, a zömében 8+4-es, vagy ha úgy tetszik, nyolcosztályos alapiskolára épülõ iskolaszerkezetet, és ezt tekinti kiindulópontnak. Ebben a tekintetben - és bizony, csak ebben - egyetértek Szöllõsi Istvánnéval: a valóságot és nem az álmainkat kell szabályozni, ha egy mód van rá.
Hogy szaporítsam a dicsérõ szavaim számát: a nemzeti alaptantervre vonatkozó szabályozásban is találhatunk ilyet. Dicséretes az, hogy a kormány a nemzeti alaptanterv beterjesztésének a feltételéül szabja a Köznevelési Tanács egyetértésének a megszerzését. Ez egy fontos elem. Elismerésünk már kisebb, hogyha tudjuk, tudhatjuk, hogy az úgynevezett nagyobb közoktatási törvénymódosításban a Közoktatási Tanács vagy Köznevelési Tanács összetételének, szerepének a megváltoztatására is javaslatot tesz ugyanez a tárca.
Az elõzõ törvény, '93-as törvény az elõbb idézett - állítólag vitatott - delegálási rendszeren fölépülõ Köznevelési Tanács helyett egy, zömében tanácsadó jellegû és részben a miniszter által fölkért, kvázi kinevezett Köznevelési Tanács összetételére tesz javaslatot egy másik, itt elénk nem terjesztett anyagában a tárca. Tehát nem olyan heroikus és hõsies önkorlátozás tehát ez a kormányzat részérõl, mint ahogyan ezt az elõbb talán kormánypárti képviselõtársaink szavai hallatán gondolhattuk, hanem kisebb, de ennek ellenére dicséretes.
Mi a gond ezzel a törvénytervezettel? A gond az: vagy késõn jött, vagy korán. Ugyanezeket a javaslatokat jószerivel 11 hónappal ezelõtt is elénk lehetett volna bocsátani. Akkor is ismert volt a kormánypártok politikai szándéka a tankerületi oktatási központok megszüntetésére, s azóta sem sikerült megnyugtató szakmai javaslatot letenni az asztalra, hogy hogyan kívánja a kormányzat megoldani a mérés, a törvényességi felügyelet, a fenntartói felügyelet és az ellenõrzés gondjait. Tudniillik ezzel a mai napig adós a kormányzat, mint ahogyan adós volt akkor is, egy évvel ezelõtt, a kormány alakulásának az idején.
Most, kiszakítva ezt a közoktatási törvény átfogó felülvizsgálatából, azt gondolom, nem lehet eldönteni. Nem ismerjük ennek a három, önmagában fontos ügynek a rendezését, az erre vonatkozó kormányzati szándékot. Nem látta sem a parlament, sem a szakbizottság az Országos Közoktatási Intézet új alapító okiratának a változatát; nem ismeri sem a parlament, sem a szakbizottság a Közoktatási Modernizációs Alap alapító okiratát; nem ismerjük az ellenõrzés, illetve az értékelési központok jövõjére vonatkozó szakmai elképzeléseket. Ezeknek a hiányában nem tudjuk eldönteni, hogy vajon jobb lesz-e az, amit a valóban nem tökéletes tankerületi oktatási központok helyébe szán a szabaddemokrata-szocialista kormányzat. Nem tudjuk. Bízhatunk benne, és ez a bizalom nyilván nagyobb a kormánypárti képviselõkben, de egyáltalán nem automatikus az ellenzéki képviselõk soraiban. Minket a leírt, papírra vetett s egyértelmûen áttekinthetõ koncepciók tudnak csak meggyõzni, és nem a politikai bizalom - ha úgy tetszik, lojalitás -, anélkül, hogy bárkit ezzel meg akarnánk bántani. Más a szerepünk. Nincs ilyen anyag.
Itt az ülésteremben most 40 perccel ezelõtt kaptuk kézhez egy borítékban az érettségi vizsga reformjára vonatkozó koncepciót. Itt az ülésteremben néhány perccel ezelõtt kaptuk kézhez a kisebbségi oktatás fejlesztési programját. Ez egyfelõl lehet dicséretes is, hogy lám-lám, elkészültek azok az anyagok vagy szakmai koncepciók, amely alapján meg lehetne ítélni, hogy a törvénytervezetben javasolt megszüntetés helyébe mi kerül, ki fogja ellátni ezeket a feladatokat. Senkinek nem volt módja ebben a teremben átolvasni ezeket az anyagokat, kivéve talán néhány beavatott vagy bennfentes kormánypárti képviselõt, de õ sem képviselõi minõségében jutott ehhez hozzá, hanem szakértõként vagy tanácsadóként. Nem tudunk tehát érdemben nyilatkozni ma, az általános vita megkezdésekor, ezekrõl a kérdésekrõl. Kizárt dolognak tartom.
Szükség van egy válságcsomagra, azonban ebben a válságcsomagban, sajnos, nem azokat az elemeket találtuk, amikre valóban szükség van.
Itt találjuk a sokat vitatott tankerületi oktatási központok megszüntetésére vonatkozó javaslatot. Ez nyilván fontos a kormánypártok számára, de nem a legfontosabb a közoktatás számára.
Itt találjuk a nemzeti alaptanterv miniszteri rendelet helyett kormányrendeletben való rögzítésére vonatkozó javaslatot. Ez valószínûleg fontos, sõt biztos vagyok benne, hogy egy fontos elem, de nem a legfontosabb a közoktatás mai gondjainak orvoslása szempontjából.
A harmadik elem, amelyik a közoktatás szerkezetének stabilizálását szolgálja, valóban fontos, ám sajnos, döcög vagy fél lábon áll maga is, hogyha nincs mellette a közoktatás finanszírozására vonatkozó elképzelés. Ennek a válságcsomagnak egyetlenegy fontos pontja kellett volna hogy legyen, és az nincs benne: hogy mi a kormányzat elképzelése, új és az intézmények kiszámítható, stabil finanszírozását biztosító elképzelése a finanszírozásra. Nincs ilyen javaslata ennek a kormányzatnak. Tudjuk jól, hallottuk, hogy vita van a kormányon belül is, nyilván a kormánykoalíciót alkotó pártok között is vitás ez a kérdés. Ennek hiányában én azt gondolom, csak propagandaeszközöket szolgál az, hogy a mai nappal megkezdte a tisztelt Ház ennek a törvénynek a vitáját, és majd két hónap múlva talán folytatja is. És én azt gondolom, hogy a közoktatásnak nem propagandisztikus okok miatt kell vagy van szüksége erre a törvényre, hanem valóban húsba vágóan szüksége van rá. Ennek a célnak viszont nem felel meg a finanszírozási pontok hiánya miatt az elénk terjeszett kicsinyke törvénytervezet.
Fél szívvel mondom azt, hogy nehéz értelmezni. Mert van egy nagyon fontos pontja, a nyolcosztályos általános iskola megõrzésére tett javaslatsor, és én ezt támogatom. Egyet tudok érteni azokkal a pontokkal is, hogy átszerkeszti, átszervezi a tankerületi oktatási központok feladataira vonatkozó elképzelést, de nem látom ezt garantáltnak. És bizony a nemzeti alaptantervre vonatkozó ponttal pedig kifejezetten vitatkozom. Azért mondom talán pontnak, mert önmagán túlmutat: nemcsak a nemzeti alaptanterv megbecsülésérõl van szó - hogy miniszteri rendelet helyett egy kormányrendelet foglalkozik vele, nem egy SZDSZ-es miniszter dönti el, hogy hosszú távra mi lesz hazánk oktatási követelményrendszere vagy annak a közös eleme -, hanem azért, mert egy fontos problémát is fölvet ez.
(18.00)
Tudniillik az elõzõ kormány által elfogadott nemzeti alaptanterv alapelveinek a kérdését. A mai kormányzat, a mai szaktárca mind a mai napig nem tisztázta sem a politikai, sem a szakmai nyilvánosság elõtt azt, hogy mi a viszonya a Mádl Ferenc által beterjesztett és az elõzõ kormány által elfogadott alapelvekkel.
Ilyen alapelvekre, illetve az ott szereplõ kérdések tisztázására szükség van. A nemzeti alaptanterv meggyõzõdésem szerint nem állhat csak követelményrendszerbõl, hanem annál több. Ezt tükrözte a kormányprogram is. Akkor - emlékezetem szerint - a kormányprogram úgy fogalmazott, hogy az alapelvekben szereplõ kérdések a tisztelt Ház elé kell hogy kerüljenek, s ezt nyilván oly formában gondolták, hogy beépülnek a törvénybe. Az erre vonatkozó javaslatok értelemszerûen ebben a kicsinyke tervezetben nincsenek benne, az erre vonatkozó javaslatok nem kerültek semmilyen formában egyeztetésre az itt lévõ pártok képviselõivel.
Nem tudjuk tehát, hogyan kívánja az alapelvekben rendezett kérdéseket szabályozni a mostani kormányzat. Egy biankó csekket adunk a kormány kezébe akkor, ha azzal, hogy a követelményrendszert kormányrendeletté emeljük, kvázi megszüntetjük az eddig kormányrendeletként elfogadott alapelveket, miközben nem tudjuk, hova kerül ennek a rendezése. Nemcsak jogi, hanem elvi kérdés is. Mert szerintem, amikor hosszú távon vitatkozunk arról, hogy mi legyen a magyar közoktatás jövõje, követelményrendszere, a közösen elsajátítandó minimum, a közös alap, ha úgy tetszik, akkor ez nemcsak évszámok, nemcsak követelmények, nemcsak taxatíve felsorolható dolgok kérdése, hanem bizony olyan alapelveké, emberképé, társadalomképé, amelyet a közoktatás egésze hordoz, közvetít vagy nem közvetít. Errõl dönteni viszont meggyõzõdésem, hogy a parlament feladata és felelõssége. Nem lehet csak sem oly jó, sem oly rossz kormány kiváltsága ennek a kérdésnek az eldöntése.
Három elem van tehát. Az egyiket mindenképpen helyesli a Fidesz, a másikban a minisztérium késlekedése miatti információhiány miatt nem tud egyértelmûen állást foglalni, a harmadikben meggyõzõdése, hogy rossz úton jár a beterjesztett javaslat. De mindezek a fenntartások és kétségek eltörpülnek amellett, hogy nem azt tette le elénk a kormány, amire szükség van, mert pénz nélkül mondhatunk szép szavakat, szép expozékat, szeptemberben akár meg is ismételhetjük ezeket, de a közoktatás sorsán egy tapodtat sem javítottunk. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki képviselõk padsoraiban.)