DR. KÁVÁSSY SÁNDOR (FKGP): Elnök Asszony! Tisztelt Országgyûlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Azok közé tartozom, akik már a bizottsági ülésen is hevesen, sõt a leghevesebben ellenezték, hogy a most tárgyalni kezdett javaslat plenáris ülés elé kerüljön. Hogy miért, arra még visszatérek.
Szabad legyen azonban addig is megjegyeznem, hogy a magam részérõl a legkevésbé sem siratom a tankerületi oktatási központokat, annál nagyobb sajnálattal és értetlenkedve veszem tudomásul, hogy szó sincs a tankerületi fõigazgatóságok és a tanfelügyelõségek újjászervezésérõl, holott a polgári tanügyigazgatás jól bevált intézményei voltak. És azt sem tudom hová tenni, hogy miközben a kormányprogram szerint is a piacgazdaság kiépítése a cél, és a kormányfõ kijelentése szerint is gõzerõvel folyik a kapitalizmus építése, semmitõl sem ódzkodik inkább a kormány, mint attól, hogy korszerûsítve hozza vissza a polgári tanügyigazgatás jól vizsgázott és jól bevélt intézményét.
Ez így önmagában is fölöttébb gyanús, és alkalmas lehet rá, hogy gyanút ébresszen a kormány által hangoztatott jelszavak és elvek õszinteségével szemben. Nem szólva arról az elhatározásról, hogy a tankerületi központok feladatait - legalábbis részben - a fõjegyzõk, illetve jegyzõk hatáskörébe akarják áttenni, ami szerény ítéletem szerint erõsen vitatható. Rendben is lennének persze a dolgok, ha a jegyzõk és fõjegyzõk egytõl egyig pedagógiailag képzett, a nevelés és oktatás kérdéseiben járatos, szakavatott emberek volnának.
(18.20)
Nem említve azt az egyáltalán nem elhanyagolható körülményt, hogy a nevelés, az oktatás, a tanügyigazgatás szakma, amihez érteni kell, ahol nem lehet improvizálni, hasra ütve, ötletek alapján intézkedni; ahol nem elég úgy általában a józan ész, hanem ennél jóval többre: speciális ismeretekre, szakirányú felkészültségre és bõséges szakmai tapasztalatokra van szükség.
Summázva az eddigieket: számomra feloldhatatlan és nehezen magyarázható ellentmondás, hogy semmitõl sem viszolyog tehát jobban a kormány a fentiek szerint, mint attól, hogy feltámassza a történeti tapasztalatok szerint is jól mûködött polgári intézményeinket - mikor az egyszerû, józan belátás is azt diktálná, hogy ne kísérletezzünk, hiszen közkeletû szólással élve: felesleges újra feltalálni a meleg vizet, ha egyszer már feltalálták.
(A jegyzõi széket Boros László foglalja el.)
Ami felháborított, az a törvény 2. §-a, amely nemes egyszerûséggel azt mondja ki, hogy "a nemzeti alaptantervet a kormány rendeletben adja ki". Mondanom sem kell talán, hogy ezúttal is a "rendeletben" szó irritál, ez az, amitõl elfog a harctéri idegesség. Ha visszatekintünk ugyanis az elmúlt hetek eseményeire, azt láthatjuk, hogy rendeletben intézkedtek a felsõoktatásban mûködõ oktatói kar megtizedelésérõl - tudom, hogy lesz hozzászólás, de akkor is igaz -; rendeletben akarják szabályozni, ha ugyan már nem szabályozták, az átlagóraszámot, rendeletben a tandíjat; és most rendeletben kiadni az egész nemzet jövõje szempontjából meghatározó jelentõségûnek tekinthetõ úgynevezett nemzeti alaptantervet.
Ami az utóbbit illeti, szeretném kijelenteni: miután a nemzeti alaptantervben messze jövendõre kihatóan történik rendelkezés szellemi értékeinkrõl, és valójában szellemi javaink elosztásáról van szó, mélységes meggyõzõdésem, hogy az csak alapos vita után, törvényben vagy országgyûlési határozatban adható ki. És ebben az ügyben egyedül a nemzet egészét képviselõ Országgyûlés jogosult dönteni! Senki sem lehet ezúttal abban a helyzetben, hogy megkerülhesse az Országgyûlést, sem a kormány, sem az illetékes minisztérium, és senki sem helyettesítheti és válthatja le az Országgyûlés állásfoglalását és véleményét az Országos Köznevelési Tanács egyetértésével, sem a Közoktatáspolitikai Tanács véleményezésével. Ha ugyanis hozzájárulunk ehhez, magunk nyújtunk segítséget, hogy mattot adjanak a parlamentarizmusnak és a demokráciának, és azon vehetjük észre magunkat, hogy már vissza is kanyarodtunk a diktatúrához. (Moraj a bal oldalon.) És ezt a véleményemet akkor is fenntartom, ha egyébként tisztában vagyok is vele, hogy a kormánynak és a minisztereknek van jogosítványa hozzá, hogy rendeleteket adjanak ki.
Alapos vitát említettem az imént, mert igenis, ha van dokumentum, amely rászorul az alapos vitára, az úgynevezett nemzeti alaptanterv kiváltképp is az. Mert ha mégoly röviden is, nézzük csak meg közelebbrõl, mirõl is van szó!
Észrevételeim megtételénél maradnék csak a magam szûken vett tárgyánál: a történelemnél. A tulajdonképpeni történelem a NAT szerint a hetedik osztályban kezdõdik. Az õskort három, a bronzkort és a vaskort öt-öt, az ókori Görögországot és Rómát négy-négy témakör fogja össze; a korai középkorra hat, a virágzó és a kései feudalizmusra öt témakör jut; a magyar történet a kezdetektõl Mohácsig tizenötöt kap - a tanulók így 4000 éven két év alatt rohannak át, igazában csak a XIX. századdal kezdõdõ idõszakban mélyednek el. Ezúttal is érvényesül az az eléggé el nem marasztalható felfogás, hogy ami a XIX. század elõtt történt, az különösebben nem is érdekes. A második világháborút követõ negyvenöt évvel viszont tizennégy témakör foglalkozik, lényegében annyi, mint a magyar középkorral és mint amennyi a klasszikus ókorral és a korai középkorral együttvéve - pedig eléggé elfogadott elv és gyakorlat, hogy a közelmúltról csak rövid áttekintést illik adni.
Mit szólhatunk tehát mindehhez? Difficile est satiram non scribere - azaz: nehéz szatírát nem írnom.
Aki ismeri a tényeket, tisztában lehet vele, hogy a jelenkori alsó és középfokú oktatásunkban három igazán bevált iskolatípus van: a nyolcosztályos gimnázium, a nyolcosztályos általános iskola és az általános iskolára épülõ négyosztályos középiskola, illetve középiskolák. Mindezek alapján messzemenõen nem értek egyet azokkal, akik a most tárgyalt törvényjavaslatból, illetve annak 5. §-ából iskolarendszerünk stabilizálását vélik kiolvasni. Mert minden olyan intézkedés, amely lehetõvé teszi a nyolcosztályos általános iskola hatosztályosra degradálását, nem a stabilitás irányába mutat! Csak olyan rendelkezés szolgálhatja alsó és középfokú oktatásunk stabilitását, amely nem enged hozzányúlni a nyolcosztályos általános iskolához, hanem azt mint alapintézményt védi, és az általános iskola felsõ tagozatát a gimnáziumok alsó tagozatával emeli egy szintre, hozza összhangba, és oda-vissza biztosítja az átjárást.
Jelen viszonyaink között ez az egyedül lehetséges és járható út. Ez lehet valóban demokratikus és népbarát elrendezése a dolgoknak, és olyan intézkedés, amelyek megtétele a szó legigazibb értelmében társadalmi érdek.
Az elmondottak alapján, kérem, ne csodálkozzanak, ha nem támogatom a törvényjavaslatot, és másokat se biztatok erre. Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.)