DEUTSCH TAMÁS, a Fidesz Magyar Polgári Párt képviselõcsoportjának vezérszónoka: Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! 1990 késõ õszén, tél elején, alig három hét leforgása alatt kétszer is szerencsés kimenetelû közlekedési balesetet szenvedtem. Mindkétszer egy Trabant gépkocsit vezetõ barátom elaludt a volánnál, az autó az árokba rohant és felborult. Hál' istennek, egyik alkalommal sem esett senkinek semmi baja. A második balesetnél egy kora hajnali órában a kocsi valamennyi utasa szunyókált, egy idõ után sajnos a vezetõ is ezt tette, és amikor a Trabant az utat szegélyezõ mûanyag póznát kiütötte és az betörte a szélvédõ ablakot, én hirtelen felriadva, félig öntudatlanul, kétségbeesve - utastársaim egybehangzó állítása szerint - azt kiáltottam: "Úristen, már megint!"
Sajnos, tisztelt Ház, ez az akkori kétségbeesett mondat a Fidesz Magyar Polgári Párt frakciójának véleménye szerint a most tárgyalandó médiatörvény parlamenti vitájának mottójául szolgálhat: "Úristen, már megint!" Már megint úgy kell a parlamentnek a médiatörvényrõl tárgyalnia, hogy nem jött létre hatpárti egyetértés a törvény legfontosabb kérdéseiben. Már megint hiányzik a törvény megtárgyalásának és elfogadásának legalapvetõbb feltétele, a szükséges politikai konszenzus.
A kialakult helyzet természetesen nem elõzmény nélküli. Amint arra önök bizonyára jól emlékeznek, az MSZP-SZDSZ-kormány megalakulásának napjaiban médiaügyben robbant az elsõ politikai bomba. A kormány hatpárti konzultációt kezdeményezett a kinevezendõ új rádió- és televízió-vezetõk személyérõl, amikor is az érdemi megbeszélések ideje alatt, annak eredményét meg nem várva, Horn Gyula miniszterelnök javaslatot tett a köztársasági elnöknek az új médiavezetõk kinevezésére. Az ellenzéki pártok tiltakozása ellenére, a súlyos politikai illetlenséget ugyan elismerve, a kormányfõ nem vonta vissza a javaslatát, így konszenzus nélkül lettek kinevezve a Televízió és a Rádió elnökei, illetve alelnökei.
Ilyen nyitány után, 1994 júliusában hatpárti tárgyalássorozat kezdõdött az új médiatörvényrõl. Az MDF, a KDNP és a Fidesz képviselõi a történtek ellenére azért vettek részt ezeken a tárgyalásokon, mert a kormány szakértõkbõl álló kodifikációs bizottságot kért fel a javaslat elkészítésére, és az elõkészítésbe bevonták a különbözõ televíziós és rádiós szakmai szervezeteket. Így lehetõség nyílt egy új koncepció mentén konszenzussal megalkotandó törvény kialakítására. A tárgyalássorozat végén megítélésünk szerint egy szakmailag a korábbi változatoknál használhatóbb, ugyanakkor a politikai alapkérdések tekintetében hatpárti konszenzust nem képviselõ törvényjavaslat készült el.
Tavaly õsszel aztán súlyos vita alakult ki a koalíciós pártok között a törvény alapkérdéseit illetõen. Miután október végére közös álláspontot tudtak kialakítani a koalíciós pártok képviselõi, újra tárgyalóasztalhoz ültek a pártok. A csupán egyetlen tárgyalási forduló erejéig folytatott egyeztetést követõen a koalíció képviselõi kijelentették, hogy az ellenzék valamennyi lényeges javaslatát beépítették a törvénytervezetbe, ezért nincsen szükség további egyeztetésre. Az ellenzéki pártok tiltakozásukat fejezték ki a tárgyalás egyoldalú megszakítása miatt, és több alkalommal kezdeményezték közösen az egyeztetések folytatását.
Többhónapos szünet után idén március elején kezdõdtek újra az egyeztetések a törvényjavaslatról. Ekkor a médiatörvény elõkészítésének többéves történetében példátlan eset állt elõ. Alig öt hét alatt a hat párt politikusai a törvény alapkérdéseinek jelentõs részét illetõen megállapodásra jutottak. Ez az a sokat emlegetett, úgynevezett 18 pontos megállapodás, ami a tárgyaláson részt vevõ valamennyi párt teljes felhatalmazással bíró képviselõinek beleegyezésével született meg.
Ezt a megállapodást minden indoklás nélkül a koalíciós egyeztetõ tanács ülésén az MSZP és az SZDSZ frakciójának vezetõi megtorpedózták. A kormány sietve elõvette a hónapok óta tetszhalott állapotban lévõ törvénytervezetét, s azt egy kicsit átpofozva, minden egyeztetés nélkül benyújtotta az Országgyûlésnek. Mára ráadásul az a hajmeresztõ helyzet állt elõ az MSZP- SZDSZ-kormány médiatörvény-tervezetével, hogy nemhogy nincs hatpárti konszenzus, nemhogy nincs többpárti egyetértés, de az elmúlt hetek sajtónyilatkozatait figyelve a törvényjavaslat mögött koalíciós egyetértés sincs.
Tisztelt Ház! A Fidesz meggyõzõdése szerint a békés rendszerváltás alapját jelentõ alkotmányos szokásjog az, hogy a politikai intézményrendszer alapelemeit az alkotmányos szabadságjogokat szabályozó, úgynevezett kétharmados törvényeket valamennyi parlamenti politikai tényezõ egyetértésével kell megalkotni. Aki ezzel az alkotmányos szokásjoggal szembefordul, a rendszerváltás alapértékeivel fordul szembe. Ezért fogalmazott úgy Haraszti Miklós SZDSZ-es képviselõ a médiatörvény 1992-es vitájában, hogy "a tájékoztatási törvények megteremthetik, de el is temethetik a szabadságot. Ezért rendelkezik úgy alkotmányunk, hogy a sajtó, a rádiózás, a televíziózás dolgait kétharmados többséggel, vagyis a mindenkori ellenzék bevonásával, általános egyezkedéssel lehet szabályozni". De idézhetem Schiffer János MSZP-s képviselõt, aki három esztendeje azt mondta: "Vajon tényleg az-e a demokrácia modellje, hogy a többség mindent megtehet és nincs kontrollja? Vagy a demokrácia arról is szól, hogy a kisebbség, az ellenzék nem egyszerûen vesztes pozíció, hanem az ellenzék léte maga a demokrácia, szerepe nem választási matematikai kérdés?"
A médiatörvénynek konszenzusos törvénynek kell lennie. Az MSZP-SZDSZ- kormány tavaly õsszel már támadást indított a rendszerváltás alapeszményét megtestesítõ alkotmányos szokásjog ellen, amikor kizárólag a kormánypárti képviselõk szavazataira támaszkodva, az ellenzék valamennyi pártja ellenében áterõltette a parlamenten a kétharmados, úgynevezett önkormányzati törvénycsomagot.
Tisztelt kormánypárti Képviselõtársaim! Higgyék el, nem egy klasszikus polgári, vagy ahogy önök szoktak fogalmazni, modernizációs erény, ha valaki egy fiatal demokráciában fittyet hány arra a kevés politikai tradícióra, ami eddig kialakult.
(12.20)
De meggyõzõdésünk az, hogy ez a magatartás az ellenzéki, illetve kormánypártok közötti elkerülhetetlen politikai együttmûködés minimumának az alapjait is rombolja.
Az elõbb már idézett Schiffer János képviselõtársam 1992-ben kijelentette: "Ezért a most tárgyalandó törvénynél a rosszhiszemûség szemüvegén keresztül kell százszor és százszor átnézni a szöveget. Nincs ígéret és becsületszó. Megtanították a többség képviselõi, hogy amit erõvel el lehet intézni, azt erõvel el is döntik, még ha ez törvényeket is sérthet." S bár az MSZP-SZDSZ- kormány egyéves mûködése után, azt hiszem, minden alapunk meglenne arra, hogy ezt a törvényjavaslatot a rosszhiszemûség szemüvegén keresztül nézzük, mégis mi ezt - önökkel ellentétben - most sem tesszük.
Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A bevezetõmben említettek, azaz a törvényjavaslat alapkérdéseiben a legkisebb egyetértés hiányának ismeretében elfogadhatatlan az a sietség, aminek a jegyében a tervezet vitáját a kormány nyomására még a nyári szünet elõtt megkezdjük. Az elõzõ évek hasonló tapasztalatai alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy az elõttünk álló több mint kéthónapos parlamenti szünet után - hiába hangzanak el most a vezérszónoklatok - az egész vitát kezdhetjük elölrõl.
Ami szorosan a törvényt illeti, a Fidesz képviselõcsoportja a tervezetet koncepcionálisan elhibázottnak, ezért elfogadhatatlannak, rendkívül egyenetlennek, illetlen kodifikációs hibákat tartalmazónak ítéli, ezért azt egészében elutasítja.
A törvényjavaslat tartalmát illetõen négy kérdésrõl kívánok szólni: a nemzeti közmûsor-szolgáltató közalapítvány konstrukciójáról; a közalapítvány kuratóriumának feladatkörérõl; az 1+1 csatornás országos televíziózás koncepciójáról; valamint a közszolgálati mûsorszolgáltató meghatározásáról. Mindezeken túl - csupán példálózva - két súlyos kodifikációs hiányosságról szeretnék említést tenni.
1. A Fidesz továbbra is fenntartja azt a korábbi, az úgynevezett 18 pontos részmegállapodásban is szereplõ elképzelését, hogy a médiatörvényben az Országgyûlésnek három különálló közalapítványt kell létrehoznia, amelyek mûködtetik a Magyar Televíziót, a Magyar Rádiót és a Duna TV-t. Elképzelhetetlen számunkra, hogy a törvényjavaslatban szereplõ, rendkívül szerteágazó feladatainak mindhárom nemzeti közszolgálati mûsorszolgáltató intézmény esetében egyetlen, ötfõs közalapítványi kuratórium hogyan tud eleget tenni. A közalapítványok kuratóriumainak széles társadalmi reprezentáció alapján kell létrejönniük.
2. A már említett úgynevezett 18 pontos részmegállapodás megtorpedózásával kapcsolatban elsõsorban az SZDSZ médiapolitikusa által hangoztatott vélemény az volt, hogy a megállapodásban szereplõ széles társadalmi reprezentáció alapján létrejövõ 25-25 fõs közalapítványi kuratóriumok nem lesznek képesek egyszerre eleget tenni tulajdonosi jogaik gyakorlásának, valamint a közszolgálati mûsorszolgáltatók felügyeletének feladatát ellátni. Ezért ezt a két funkciót - a tulajdonosi és a felügyeleti funkciót - szét kell választani. Ehhez képest a kormány törvényjavaslatában egyetlen, ötfõs közalapítványi kuratórium egyszerre látja el mindhárom nemzeti közszolgálati mûsorszolgáltató tekintetében a tulajdonosi jogok gyakorlását és a felügyeletet. Megítélésünk szerint egyazon párt két álláspontja között komoly ellentmondás feszül.
3. A törvényjavaslat szabályozási elképzelése alapján Magyarországon a mai kétcsatornás állami televíziózást egy országos közszolgálati és egy országos kereskedelmi csatornás televíziózás váltaná föl. Azzal az egyébként rendkívül fontos kérdéssel most nem kívánok foglalkozni, hogy mennyire mûködõképes az egycsatornás közszolgálati televíziózás; megítélésünk szerint - ebben egyetértünk a különbözõ szakmai szervezetek véleményével - mûködésképtelen. Véleményünk szerint ez az 1+1 csatornás megoldás nem lebontja, nem megszünteti a Magyar Televízió jelenlegi kényszermonopóliumát, hanem újat teremt: az egyetlen országos kereskedelmi televízió monopóliumát. Ez a konstrukció egyrészt az egyetlen közszolgálati televízió mûködésének a befolyásolási kényszerét fenntartja, és az egyetlen döntésbõl álló privatizáción keresztül megteremti azt a kereskedelmi televízió esetében is.
4. A törvényjavaslat az alkotmány jól ismert definíciójával - a közszolgálati rádió és televízió definícióval - szemben a nemzeti közmûsor- szolgáltató, illetve egyéb közmûsor-szolgáltató definíciót tartalmazza. Véleményünk szerint ez egy súlyos koncepcionális hiba, amely megkérdõjelezi az elõterjesztés alkotmányosságát, hiszen ugyan minden közszolgálati intézmény közmûsor-szolgáltató, de nem minden közmûsor-szolgáltató közszolgálati intézmény. Az alkotmány közszolgálati definíciójának ugyanis megítélésünk szerint csak azok az intézmények felelnek meg, amelyekre a meghatározás mind a négy fogalmi eleme egyszerre érvényesül. A közszolgálati intézmény definíciójának ugyanis egyszerre fogalmi eleme az, hogy az intézmény kizárólag vagy döntõ többségben közhasznú mûsorszámokat szolgáltat, ezzel szoros összefüggésben a közhasznú mûsorszámok szolgáltatásából álló mûsorfolyam utólagos tartalmi felügyelete szükséges; kizárólag vagy döntõ részben közpénzekbõl mûködik; valamint az intézményt jogszabály alapítja és köztulajdonban van. A hatályos alkotmány rendelkezéseibõl következõen az állam alkotmányos kötelezettsége közszolgálati mûsorszolgáltató intézmény mûködtetése, így a pontos, mással össze nem keverhetõ meghatározás nélkülözhetetlen.
Végül két példát kiragadva a komoly kodifikációs hibákból:
A törvénytervezet az alkotmány 61. § (4) bekezdésében foglaltaknak megfelelõen szabályozza a közszolgálati rádió és televízió vezetõinek kinevezési rendjét, a jelenleg hatályos kinevezési törvénytõl természetesen gyökeresen eltérõ módon. Ugyanakkor a jogszabály-elõkészítõk elfelejtik hatályon kívül helyezni az 1990. évi LVII., úgynevezett kinevezési törvényt.
A javaslat által szabályozott Országos Rádió és Televízió Testület megalakulása több határidõt keletkeztet. Ennek ellenére elfelejtették szabályozni a testület megválasztására vonatkozó elsõ eljárás megindításának módját, azaz a testület - a törvényjavaslat mai szövege alapján - nem tud megalakulni.
Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A hosszú és végül eredménytelen egyeztetés után - levonva annak tapasztalatait - a médiatörvény elõkészítésének ügyét végre a feje tetejérõl a talpára kell állítani. Ez a törvény nem cél, hanem eszköz. Eszköz az alkotmányos szabadságjogok: a sajtószabadság, a véleménynyilvánítás, a közérdekû adatok nyilvánossága érvényesüléséhez szükséges garanciák megteremtésére. Eszköz arra, hogy egy plurális médiapiac kiépítésének feltételeit meghatározza a tájékoztatás-, a vélemény- és tulajdonmonopóliumok lebontásával, új monopóliumok kialakulásának megakadályozásával. Eszköz arra, hogy a gazdasági alkotmányosság garanciáinak megteremtésével a médiagazdaság legnagyobb szelete mûködésének jogi kereteit meghatározza. S végül, de nem utolsósorban a törvény eszköz arra, hogy az elektronikus média környékén tapasztalható áldatlan politikai viszonyokat felszámolja. Eszköz, nem egyszerûen az úgynevezett államtalanításra, hanem a direkt és indirekt politikai befolyásolás lehetõségének a minimalizálására, ha már ezt a befolyást teljesen megszüntetni talán nem lehet.
Amíg az elõbb említett, egymással szervesen, elválaszthatatlanul összekapcsolódó koncepcionális kérdések konkrét részleteiben nincs egyetértés, addig a médiatörvény konszenzusos elfogadása eleve kudarcra van ítélve. Hiszen - egy hasonlattal élve - mindaddig nem lehet egy választójogi törvényrõl értelmes parlamenti vitát tartani, amíg a népképviselet intézményének koncepcionális kérdésérõl, az egy- vagy kétkamarás parlament alkotmányos konstrukciójáról nincs megegyezés.
Tisztelt Ház! Megkísérlem egy példával illusztrálni, hogy véleményünk szerint mit jelenthet a koncepcionális kérdésekben történõ megegyezés. Az elsõk között tisztázandó, hogy - az európai struktúráknak megfelelõen - a magyar médiatörvény is egy duális médiapiac konstrukcióját kívánja-e szabályozni; olyan duális piacét, amely a közszolgálati és kereskedelmi mûsorszolgáltató intézmények mûködésére épül. A duális rendszer merevségét jól oldhatja a törvény által meghatározott rendszerben történõ közmûsor- szolgáltatóvá minõsítés lehetõségének megteremtése.
Az országos, regionális és helyi vételkörzetû mûsorszolgáltatást végzõ intézményekre épülõ differenciált médiapiac talán legfontosabb szeletének, az országos televíziós mûsorszolgáltatás intézményi struktúrájának egy lehetséges változatán keresztül kívánom bemutatni a koncepcionális kérdések tisztázásának módját. Az elgondolás: a négycsatornás, országos, földi sugárzású mûsorszolgáltatás konstrukciója. Kiindulópont, hogy a nemzeti közszolgálati televízió - a törvény által meghatározottan - kétcsatornás mûsorszolgáltatást végez. A törvény hatálybalépését követõen - részben a törvényben szabályozott módon, részben a közalapítvány, illetve a mûsorszolgáltató saját döntései alapján - 1998-ig megtörténik a Magyar Televízió teljes intézményi átszervezése. Ezzel párhuzamosan három lépcsõben történik meg a törvényi szabályok, illetve az Országos Rádió és Televízió Testület döntése alapján országos kereskedelmi televíziók mûködésének engedélyezése. Elõször az úgynevezett 58-as frekvenciára ír ki pályázatot a testület, a földfelszíni mûsorszóró kapacitás kiépítésének kötelezettségével. Második lépcsõben egy budapesti, valamint más helyi mûsorszolgáltatási szerzõdéssel bíró televízió hálózatba kapcsolásával létrejövõ országos kereskedelmi televízió pályázatát írja ki az úgynevezett ORTT. A harmadik lépcsõben pedig, 1998-ban - amikor a Magyar Televízió egyik csatornája mûholdas mûsorszolgáltatásra tér át - a felszabaduló földi frekvenciára ír ki pályázatot az Országos Rádió és Televízió Testület.
(12.30)
Tisztelt Ház! Megítélésünk szerint tehát arra van szükség, hogy a törvény által szabályozandó elektronikus médiapiac koncepcionális kérdéseiben a parlamenti pártok nyilvános tárgyalás során jussanak megegyezésre. Ez - és csak ez - veheti elejét azoknak a híreszteléseknek, amelyek a két kormányzópárt, az MSZP és az SZDSZ között a háttérben folyó médiapiac- felosztási alkudozásokról szólnak. Hiszen nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a villamosenergetikai, a gázszolgáltató- és bankprivatizáció, valamint a Mol-privatizáció mellett az ötödik úgynevezett stratégiai ágazat a média, amelynek a privatizációs koncepciójáról meggyõzõdésünk szerint az elõbbiekhez hasonlóan a nyilvánosság elõtt kell eszmét cserélni.
Mindezek alapján, tisztelt Országgyûlés, a Fidesz Magyar Polgári Párt parlamenti képviselõcsoportja nevében indítványozom, hogy a Házszabály 100. §- a alapján a médiatörvény-javaslatot két fordulóban tárgyalja a parlament: elõbb a törvény elveirõl, majd a törvényjavaslat kidolgozott szövegérõl vitázzunk. A kétfordulós tárgyalásra vonatkozó indítványunkat a házbizottság következõ ülésén írásban elõterjesztjük. Úgy ítéljük meg, hogy a kialakult helyzetben, a médiatörvény benyújtott tervezetének ismeretében kizárólag ez az eljárás, a kétfordulós tárgyalás teremtheti meg egy stabil, valamennyi parlamenti politikai tényezõ által támogatott médiatörvény elfogadásának feltételeit.
Köszönöm megtisztelõ figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)