DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, igen tisztelt elnök asszony. Tisztelt Képviselõtársaim! A Független Kisgazdapárt a Pokorni képviselõtársunk által elõterjesztett törvénymódosító javaslat napirendretûzését indítványozza és támogatja.
Álláspontja szerint a Bretter Zoltán képviselõtársunk által történt hivatkozás, miszerint a felsõoktatás fejlesztésérõl szóló országgyûlési határozati javaslat napirendrevétele következtében nincs lehetõség a törvényjavaslat tárgyalására, semmiképpen sem jó indok, hiszen a törvényjavaslat, illetõleg a törvénymódosító javaslat egy nagyságrenddel magasabb kategóriába esõ szint, ennek a tárgyalása semmiképpen sem függhet össze egy országgyûlési határozati javaslattal, hiszen a határozati javaslatnak a Házszabályban megfogalmazott célja más, mint egy törvényjavaslaté.
(17.20)
Ezért tehát álláspontom szerint a Bretter képviselõtársunk által felhozott formai indokok semmiképpen sem lehetnek elegendõek a törvényjavaslat módosítására vonatkozó elõterjesztés megtárgyalásának elnapolására.
Egyebekben a kormány korábban már indítványozta valóban az országgyûlési határozati javaslat tárgyalását. Az szerepelt is a házbizottság eredeti anyagában, azonban ezt a javaslatot visszavonták azzal, hogy õsszel fogjuk azt tárgyalni. Ez kvázi a Házszabály 103. § (2) bekezdése szerinti visszavonásnak minõsül.
Ezért a Pokorni képviselõtársunk által elõterjesztett törvényjavaslatot - amely jelentõségénél fogva messze megelõzi az egyéb ilyen jelentõségû elõterjesztéseket - mindenképpen indokolt lenne, ha a Ház napirendre venné. Ezért a Kisgazdapárt ezt kéri a Háztól.
Köszönöm a türelmüket. (Taps az ellenzéki oldalon.)