DR. BÁLINT GYÖRGY, a mezõgazdasági bizottság elõadója: Igen tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselõtársaim! Engedjék meg, hogy rövid felszólalásomat egy személyes megjegyzéssel kezdjem. Félig kész, fiatal szakember koromban köteleztem el magam a szakképzés és az ismeretterjesztés kérdésével - mert már akkor meggyõzõdésem volt, hogy egy ország sorsát a kimûvelt emberfõk sokasága határozza meg -, és azóta foglalkozom, foglalkoztam, amikor lehetõségem volt rá és azt megengedték, szakképzéssel és ismeretterjesztéssel.
Éppen ezért nagy megtiszteltetés számomra, hogy a mezõgazdasági bizottság megbízásából és nevében elmondhatom néhány gondolatomat a szakképzési törvény módosításával kapcsolatban.
Azok közé tartozom, akiknek az a meggyõzõdése, hogy egy nemzetgazdaság szerves egészet képez, amelyben a mezõgazdaság is csak akkor tud egy bizonyos fejlettséget elérni, ha a nemzetgazdaság többi ágazata - az ipar, a
kereskedelem, a szolgáltatások -, az infrastruktúra is megfelelõ fejlettséget ér el.
Tehát a szakképzésrõl szóló törvénynek is egy ilyen szerves egésznek kell lennie, amelybõl természetesen a megfelelõ részét kell az agrárszakképzésnek is kivenni. S az az érzésem, hogy azok a specialitások, azok a jellegzetességek, amelyek az agrárszakképzést jellemzik, ebben a törvényjavaslatban kellõképpen nem domborodnak ki. Ennek okát talán nagyon röviden abban határozhatnánk meg, hogy strukturálisan a mezõgazdaság változott meg a rendszerváltozás következtében talán legnagyobb mértékben, nemcsak azért, mert az üzemméretek változtak meg, hanem azért is, mert új és új követelmények kerülnek elõtérbe. Talán megengedik, hogy ezek közül csak négyet soroljak fel, mint a négy legfontosabbat.
A szakképzésnek ma már feltétlenül nem a mennyiségi termelést kell elõtérbe helyeznie, hanem a minõség kérdését. Lehetne sorolni tucatjával azokat az agrártermékeket, amelyeket akkor tudunk a világpiacon jól értékesíteni, ha azok kiváló minõségûek, kiváló minõségben állítjuk azokat elõ. De természetesen a mezõgazdaságnak elemi érdeke az, hogy azok az iparcikkek, amelyeket a mezõgazdaság felhasznál, ugyancsak kiváló minõségûek legyenek és nem olyan eldobandó minõségûek, mint amilyet szegény szõlõsgazdák kénytelenek voltak ezen a nyáron megtapasztalni.
A második premissza a piacosság kérdése, az, hogy csak piacra érdemes termelni. Tessék elhinni, ez a gondolkodásmód generális megváltoztatását igényli.
A harmadik a feldolgozottság kérdése, amelyrõl már itt ma esett szó, és amely tekintetében nem kizárólag a mezõgazdasági feldolgozóipar, az élelmiszeripar kérdéseit értem, hanem azt a házi, családi feldolgozást is, amely a termékek értékének jelentõs növekedését idézheti elõ.
A negyedik premissza, amelyet talán egy kicsit - hogy mondjam csak - újszerûnek lehet mondani, az a környezetvédelem kérdése, amelyet egy kicsit a mezõgazdaság fejlesztése során az elmúlt évtizedekben elhanyagoltak és amely nagyon fontos olyan szempontból, hogy csak akkor juthatunk be termékeinkkel a világpiacra és akkor õrizhetjük meg családunk és a belsõ fogyasztók egészségét, ha olyan termékeket állítunk elõ, amelyek egészségre ártalmas vegyszermaradékokat nem tartalmaznak, és e tekintetben jelentõsen lépünk elõre.
Mindez a tartalmát adja meg a készülõ szakképzési törvénynek, illetõleg módosításának.
Nagyon egyetértek a törvénymódosítás azon alapkérdésével, hogy a szakképzést az állami oktatási intézmények mellett a kamarákra kell alapozni, de úgy gondolom, ebben jelentõs szerepet vállalhatnának és feladatot teljesíthetnének intézmények és szervezetek is, amelyek jól képzett szakemberek irányításával, a szakképzés ügyének elõremozdítását segíthetnék elõ.
Úgy gondolom, ennél a problémánál, a szakképzésnél, a szakképzési törvény módosításánál is érvényes az a szabály, hogy a lényeg a részletekben lakozik, és ezért a részletes vitában szeretnénk kifejteni azt a véleményünket, amely a törvénymódosítás egyes paragrafusaira vonatkozik.
Köszönöm figyelmüket. (Taps.)