DR. ROZGONYI JÓZSEF, az önkormányzati és rendészeti bizottság elõadója: Igen tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselõtársaim! A parlament önkormányzati és rendészeti bizottsága a nyári szünet elõtti utolsó ülésén tárgyalta meg az 1094. szám alatt beterjesztett, a szakképzési törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot.
Elõrebocsátom - az izgalmak elkerülése végett -, hogy a bizottság két tartózkodással támogatja a javaslatot.
Most, komolyra fordítva a szót, a fontosabb megállapításokról szólnék. Ahogy államtitkár úr expozéjában is szó esett róla, a szakképzési törvény hatálybalépése óta számos probléma adódott abból az idõbeli eltérésbõl, hogy a kamarákról szóló törvény egy évvel késõbb került hatályba. A vitában elhangzott, hogy a két törvény összehangolása elengedhetetlenül szükséges és aktuális.
Engedjék meg, hogy én is egy személyes megjegyzést tegyek. Jómagam is a szakképzésben dolgozom immár egy évtizede, és az a személyes tapasztalatom,
hogy a szakképzõ intézmények ma, az átalakulás idõszakában, leginkább azzal a gonddal néznek szembe, hogy mire is képezzenek igazán. Ez a kérdés többféleképpen válaszolható meg. Mondhatnánk azt: hogy mire képezzenek, azt a szülõi ház határozza meg talán, vagy majd az iskola határozza meg. Az a meggyõzõdésem: azt, hogy mire képezzenek a szakképzõ intézményekben, a felhasználóknak kell meghatározniuk. Ebben a törvénymódosítási javaslatban ezt tartom a magam részérõl a legelõremutatóbb dolognak, hogy e tekintetben a megalakult köztestületek, a kamarák hatáskörét megnöveli.
(17.30)
A kamaráknak a képzési igények megfogalmazásában, a követelmények, a vizsgáztatás rendszerének, a gyakorlati oktatás feltételei kialakításának rendkívül nagy szerepet szán. Ez összhangban van a nyugat-európai gyakorlattal, és meggyõzõdésem, hogy ez az egyedül helyes út.
A törvénymódosítás törekszik az egyértelmû feladat- és hatáskör- elhatárolásra a kamarák között. Ebben a tekintetben alapvetõen a területi illetékességet vallja, s ugyanakkor a feladatok egy részét a szakképesítésekért, illetve a szakképzésért alapvetõen felelõs munkaügyi minisztertõl átteszi megállapodás alapján az országos kamarákhoz. Szintén üdvözlendõ törekvés.
A kamarákkal kapcsolatos legfontosabb változás és teendõ azonban, a gyakorlati képzés ellenõrzése és a gyakorlati képzés feltételeinek a javítása, ami azt gondolom, hogy ma a szakképzésben dolgozók számára az egyik legakutabb probléma. A hatályos törvény szerint kétféle módon lehet megszervezni a gyakorlati képzést. Az egyik a tanulószerzõdés alapján, a másik pedig a szakképzõ intézménynek a megállapodása, együttmûködési megállapodása alapján történhet.
A törvényjavaslat módosítása kiterjeszti a kamarák ellenõrzési felügyeletét a tanulószerzõdés nélküli, vagyis az együttmûködési megállapodás alapján történõ gyakorlati képzésre is. Ez egy helyes törekvés.
A gyakorlat oldaláról azonban egy aggályomat hadd vessem fel mégis ezzel kapcsolatban. Ugyanis a törvénymódosítás azt mondja, hogy a szakképzõ intézmény felkérésre és a feltételek biztosítása mellett részt vesz a gyakorlat ellenõrzésében. Vagyis nem kötelezõ a szakképzõ intézményt ezekbe az ellenõrzésekbe bevonni, csak felkérésre, vagyis nem zárható ugyan ki, de az intézmény nem köteles, a gyakorlatot folytató intézmény, illetve a kamara nem köteles bevonni ebbe az iskolát. Én ezt nem tartom helyesnek. Erre majd valószínûleg a részletes vitában ki is fogok térni. Én a szakképzõ iskola bevonását, azt hiszem, hogy kötelezõvé tenném. Tudniillik fölmerül a kérdés, hogy mennyire marad meg az iskola felelõssége a gyakorlat megszervezésében, ha az ellenõrzésbõl elvileg, hozzáteszem, elvileg kizárható.
Helyeselhetõ a kamara részvételi súlyának, pozíciójának erõsítése a szakmai vizsgáztatás rendszerében.
Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselõtársaim! A bizottsági vitában megállapítottuk, hogy a törvénymódosítás azon törekvése is helyes, hogy próbálja az iskolarendszeren kívüli szakképzés következetesebb szabályozását megvalósítani. Aki a témában valamilyen módon érintett, és azt hiszem, hogy sokan vagyunk ilyenek, tudja, hogy ma az iskolarendszerekben folyó szakképzésnek a feltételei korrektül szabályozottak, tantervek, óratervek, a tanítás feltételei és egyéb tekintetben, azonban az iskolarendszeren kívül rendkívül nagy kuszaság van, nagy összevisszaság tapasztalható, és meglehetõsen nehéz nyomon követni, hogy mi is történik. Ebben a dzsungelben próbál valamelyest rendet teremteni a törvénymódosítás, amennyiben bizonyos adminisztratív teendõket, hasonlóképpen az iskolarendszerû képzéshez, az önkormányzatok fõjegyzõihez helyez át.
A szakképzés irányítását a Munkaügyi Minisztérium koordinálja a továbbiakban is, azonban támogatni lehet, hogy a szakképzés szakirány szerinti minisztériumával egyetértésben gyakorolja ezt a jogát.
Ugyancsak fontos körülménynek ítélte a bizottságunk azt, hogy a vizsgáztatásnak és a vizsgáknak a feltételeit megpróbálja a törvény egységesíteni. Ugyanis az tapasztalható a gyakorlatban, hogy e tekintetben ismét csak óriási különbségek alakultak ki az országban, az érettségi vizsgadíjak például és a szakképzõ vizsgadíjak, a szakmunkás vizsgadíjak és egyebek tekintetében.
Tisztelt Ház! A többi módosítás azokat a gyakorlati problémákat igyekszik kiiktatni, amelyek a szakképzési törvény eddigi mûködése során tapasztalhatóak
voltak. E tekintetben szeretném kiemelni, hogy a törvényjavaslat az elsõ szakok megszerzésének ingyenességét itt is nyomatékosítja. Hadd mondjam meg, hogy vannak kétségeim ennek a szankcionálását illetõen, hiszen azt hiszem, mindenkinek vannak arra nézvést tapasztalatai, hogy bizony a gyakorlóhely megszerzése ma nem ritkán komoly pénzösszegek lefizetésével lehetséges. Én teljes mértékben egyetértek az államtitkár úrnak azzal a gondolatával, hogy ezt csak valamiféle pozitív ösztönzés, adó- és egyéb kedvezmények révén lehetne mérsékelni, teljesen megszüntetni nem lehet, de mérsékelni, és ezzel a tanulók esélyegyenlõségét közelíteni legalábbis lehet.
A bizottsági vitában végezetül tisztázódott az a helyes törekvés, amire már utaltam, hogy a szakmai vizsgák iratdokumentumainak megõrzése történjék az önkormányzatoknál, megyei, fõvárosi fõjegyzõk õrzik a törzslapot. Ez jogos, hiszen fõleg az iskolarendszeren kívüli képzõintézmények születnek, léteznek, eltûnnek, átalakulnak, meghalnak, és bizony a dokumentumok megõrzése, biztosítása rendkívül fontos körülmény.
Egy gondolatot szeretnék még az expozéhoz hozzáfûzni. Ez pedig, ami ugyan nincs a törvényben, de a vitában fölmerült, és nagyon sokakat izgató kérdés, ez a szakképzési alap...