KÖRÖSFÕI LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyûlés! Annak bizonyítására, hogy milyen fontos törvény módosításáról tárgyalunk, szeretném felhívni a figyelmet néhány számszerû adatra. Arra, hogy az iskolai rendszerû szakképzésben 400 ezer tanuló vesz részt - ami a középiskolai tanulók 75 százaléka -, és ezen kívül több mint százezer felnõtt részesül szakképzésben, szakmai átképzésben. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az aktív népesség háromnegyedét kitevõ fizikai foglalkozású keresõk fele szakképzetlen, valamint azt, hogy a szakképzetlenek alkotják a munkanélküliek döntõ hányadát, akkor egyértelmûvé válik a törvénymódosítás fontossága.
Tisztelt Országgyûlés! Az elmúlt hónapokban a kormányt többször érte az a vád az ellenzék részérõl, hogy az eredeti kormányprogramján módosít, eltér attól. Nos, a gazdasági szükségszerûségbõl adódóan valóban volt erre példa. Azért hangsúlyozom ezt, azért tértem ki erre, mert a jelen törvénymódosítás egyértelmûen a kormányprogram alapján történt.
Jelenleg olyan törvényt tárgyalunk, amely tetten érhetõ a kormányprogram számtalan helyén. Néhány bizonyíték erre az állításra, egy-két idézet:
"A kormány a gazdasági szervezetek keretén belül folyó szakmai gyakorlati képzés felügyeletét hosszú távon a szociális partnerekre, a munkáltatók és a munkavállalók szervezeteire bízza, de az ezen szervezetek kiépülését megelõzõ
átmeneti idõszakban indokolt az iskolák ilyen irányú ellenõrzési jogának a biztosítása."
Egy másik idézet: "A kormány a 18 év alatti tanulók szerzõdésének megkötéséhez és felbontásához a szülõk írásbeli hozzájárulását is elõ fogja írni."
És egy harmadik: "A kormány a szakképzési törvény részleges módosítása során szabályozni kívánja a gyakorlati képzés iskolai felügyeletét és módosítani a tanulószerzõdésre vonatkozó rendelkezéseket."
Tisztelt Képviselõtársak! Nézzük meg ezek után, hogy a törvénymódosítás valóban a kormányprogramnak megfelelõen történt-e, és indokolt-e ez a beterjesztett törvénymódosítás! Az 1993-ban elfogadott szakképzési törvény jelentõs feladatokat rótt az akkor még megalakulás elõtt álló gazdasági kamarákra. A gazdasági kamarák azóta megalakultak, s az eddigi tapasztalatok alapján indokolt a szakképzéssel kapcsolatos feladataik pontosítása, illetve annak bõvítése. Így indokolt a törvénymódosításnak az a törekvése, hogy a létrejött gazdasági kamarák között egyértelmûvé váljék a munkamegosztás. Eszerint mindig az illetékes területi gazdasági kamara jogosult a gyakorlati képzés felügyeletére, ami alatt azt a területi gazdasági kamarát kell érteni, amelyiknek tagja a gazdálkodó szervezet.
A törvénymódosítás éppen a gyakorlatban felmerült félreértések tisztázása végett egyértelmûvé kívánja tenni azt is, hogy az iskolán kívüli gazdálkodó szervezetnél folyó gyakorlati képzés megszervezésére csak kétféle módon kerület sor: tanulószerzõdés útján vagy az iskola és a gazdálkodó szervezet közötti megállapodás útján. Jelenleg a hatályos törvény a gazdálkodó szervezettel való megállapodás kötelezettségét csak arra az esetre írja elõ, ha az iskola a gyakorlati képzés feltételeivel csak részben rendelkezik.
A valóság ugyanakkor az, hogy a szakképzõ iskolák nem kis hányada alig vagy egyáltalán nem rendelkezik tanmûhellyel, így a gyakorlati képzés ilyen esetekben teljes egészében csak a gazdálkodó szervezetnél folyik. Arról viszont a törvény nem rendelkezik egyértelmûen, hogy a megállapodást ilyen esetekben is meg kell kötni. Ezt kívánja pótolni most a módosítás. Ennek pontosítására megítélésem szerint azért is feltétlenül szükség van, mert együttmûködési megállapodás hiányában a gyakorlati képzés felügyeletének az ellátására senki sem lenne jogosult.
A gyakorlati képzés felügyeletére a jelenleg hatályos szakképzési törvény szerint csak abban az esetben jogosult a gazdasági kamara, ha a gyakorlati képzés tanulószerzõdés alapján történik. Senki sem jogosult az ellenõrzésre viszont a másik esetben, az együttmûködési szerzõdés, együttmûködési megállapodás megkötése esetén. Ebben az esetben olyan jelentõs kérdések, mint a tárgyi, személyi feltételek biztosítása, a képzés színvonala, a tanuló jogainak a biztosítása megkérdõjelezhetõ, és egyaránt bizonytalanná válik. De értelmetlen és indokolatlan is az, hogy ugyanazt a gazdálkodó szervezetet az a gazdasági kamara, amelyiknek tagja, tanulószerzõdés esetén jogosult ellenõrizni, de nem jogosult akkor, ha a képzés a gazdálkodó szervezet és az iskola közti megállapodás alapján történik. Ez az állapot egyébként ellenérdekeltté is teszi a gazdálkodó szervezetet abban, hogy tanulószerzõdést kössön. Ezért teljesen indokolt ez a törvénymódosítás, mely szerint kiterjeszti a gazdasági kamara ellenõrzõ hatáskörét a képzés mindenféle módjára.
Ugyanakkor, mivel a gazdasági kamaráknak idõre van szükségük ahhoz, hogy felkészüljenek a gyakorlati képzéssel összefüggõ feladataik ellátására, ezért helyes az a törvénymódosítási szándék, hogy az átmeneti idõszakban - a kormányprogramnak megfelelõen - a szakképzõ iskolák vegyenek részt olyan kérdésekben, mint a gyakorlati képzésre való alkalmasság elbírálása, a szakmai alkalmassági vizsga lebonyolítása, a képzés felügyelete. E feladatok ellátására a szakképzõ iskolák rendelkeznek különbözõ szakmai tapasztalattal. Természetesen a szakképzõ iskolák ilyen irányú tevékenységének az anyagi feltételeit biztosítani kell. Az iskolát felkérõ szervezetnek kell ezt biztosítani. A törvénymódosításban ennek egyértelmû rögzítése csak az egyik esetben történik meg - a tanulószerzõdés esetén -, a másik esetben nem. Ezt még módosító indítvánnyal pontosítani lehet.
(17.50)
Tisztelt Országgyûlés! A jelenleg hatályos törvénybõl - és ezt nagyon fontos kérdésnek tartom - teljesen kihagyták a szülõket. A szülõk jogosítványai csak a közoktatási törvényben szerepelnek, pedig a szakképzés - különösen a tanulószerzõdés - speciális helyzetet teremt a tanulók számára. A
jelenleg hatályos szakképzési törvény szerint a tanulószerzõdést a gazdálkodó szervezet és a tanuló köti meg, õk is bonthatják fel, õk módosíthatják és a szülõnek ebbe semmiféle beleszólása, még csak a jelenléte sem szükséges. A szakmunkástanulók többsége viszont a tanulószerzõdés megkötésekor még nem nagykorú, tehát a szülõi felelõsség kérdését nem lehet megkerülni. Ennek ellenére a jelenleg hatályos törvény szerint kiskorú tanuló olyan szerzõdést is köthet, amit a szülõ még csak nem is látott, tehát fogalma sincs, hogy az mit tartalmaz. S tanuló úgy bonthat fel tanulószerzõdést, akár pillanatnyi szeszély miatt vagy akár mert valaki anyagilag elcsábítja a munkáltatótól, hogy a szülõnek nincs errõl tudomása. Ad absurdum még az is elõfordulhat, hogy a gyerek hetek óta az utcán csavarog, fölbontotta a tanulószerzõdését, a szülõ pedig azt hiszi, hogy gyermeke a szakmát tanulja, miután nem tud róla, hogy a tanulószerzõdést felbontották.
Annak idején, két éve, amikor ezt a parlament tárgyalta, fölhívtam erre az Országgyûlés és az akkori munkaügyi tárca figyelmét, módosító indítványt is adtam be, de akkor ez pusztába kiáltott szó maradt. Most a kormányprogramnak megfelelõen egyértelmûen kimondja a törvénymódosítás, hogy kiskorú tanuló esetén a szülõ vagy a gyám jelenléte, illetve hozzájárulása szükséges.
Tisztelt Országgyûlés! Van a jelenleg hatályos szakképzési törvénynek egy olyan paragrafusa, amelyrõl elõttem is szóltak már, államtitkár úr is említette futólag, érintõlegesen, ez pedig az a törvényparagrafus, amelyiket sajnos nem tartanak be. Ez a törvényparagrafus kimondja azt, hogy gazdálkodó szervezet nem kérhet és nem fogadhat el költséghozzájárulást, költségtérítést a tanulótól, a tanuló szüleitõl. A jelentõsen csökkent üzemi képzõhelyek száma miatt a helyükbe lépõ kis- és középvállalkozások nem kis hányada sajnos ezt kihasználja és nem kis összegeket kér a képzés fejében a tanulók szüleitõl. Ezek az összegek számtalan esetben a 100 ezer forintot is meghaladják. Ilyen anyagi áldozatra természetesen a családok jelentõs része nem képes, így aztán azok a családok, a halmozottan hátrányos helyzetû családok, a sokgyermekes családok, a munkanélküli, iskolázatlan szülõk gyerekei kimaradnak a szakképzésbõl. Pedig pontosan ezen gyerekek számára jelent a szakmához jutás egzisztenciateremtõ lehetõséget. És így a közoktatási törvényben elõírt és biztosított elsõ szakmához jutás ingyenessége sem valósul meg, de föl lehet vetni a gyermeki jogok érvényesülésének megkérdõjelezését is.
E probléma megoldását részben az segítené elõ, amirõl államtitkár úr beszélt, hogy jobban érdekeltté kellene tenni a munkáltatókat a tanulótartásban, bár olyan nagyon ellenérdekeltnek nem nevezhetõ. Ma egy tanulót tartani - pláne másodéves, harmadéves korában különösen - azért nem rossz befektetés. De fontos volna másrészrõl az, hogy a törvény mondja ki az esetleges szankcionálás lehetõségét arra az esetre, ha ezt a tilalmat valaki megszegi. Úgy gondolom, hogy ezt a parlamenti vita során még módosító indítvánnyal lehet szabályozni, szükséges és kívánom is.
Tisztelt Országgyûlés! Fontosnak tartom a törvénymódosításban a hatályos törvény 4. § (1) bekezdésének kiegészítését, mely szerint a munkaügyi miniszter meghatározza a szakmai vizsga díjának és a vizsgáztatási díjaknak a kereteit. E kérdés törvényi rendezése azért is indokolt, mert a szakmunkásvizsga elnökének és bizottsági tagjainak jelenlegi díjazása komolytalan, de úgy is mondhatom, hogy megalázó.
A szakmunkásvizsga elnöke és elnökhelyettese tanulónként jelenleg néhány éve már 35 forintot, a kérdezõ tanár 30 forintot és az iskolai vizsgabizottsági tag 20 forintot kap tanulónként. Ha kiszámolják, egy három napos vizsga esetén még egyszeri ebédelésre sem alkalmas ez az összeg. Gyakran eszembe jut az az eset, ami néhány éve történt, amikor a vizsgabizottságunk egyik tagja, egy szobafestõ kisiparos, amikor a háromnapos vizsga után felvette a vizsgabizottsági tagként neki járó 320 forintot, azt mondta, hogy no, én ezt a pénzt most nagyon jól elteszem, mert még az életemben nem kerestem ilyen nehezen 320 forintot. Azt hiszem, egyértelmû, hogy ezt nagyon sürgõsen kell a Munkaügyi Minisztériumnak az Oktatási Minisztériummal egyetértésben szabályozni és rendezni. Tudom, hogy erre megvannak már az elõkészületek és a tárgyalások.
Fel szeretném hívni még végezetül a figyelmüket az iskolarendszeren kívüli szakképzéssel kapcsolatos törvénymódosításra. A jelenleg hatályos törvény szerint az iskolarendszeren kívüli szakképzésben résztvevõvel a szakképzést szervezõnek képzési szerzõdést kell kötni. Ebben a képzési szerzõdésben kötelezõen rögzítendõ feladatként nem szerepel csak a résztvevõ mulasztásának következménye, de ha valamilyen mulasztást követ el az, aki szervezi a szakképzést, annak a mulasztása nem szerepel itt. Ez a megkülönböztetés, a képzésben résztvevõ érdekeinek védelmében teljesen indokolt, hogy bekerüljön a
szervezõ felelõssége is. Ezt most pótolni kívánja az elõttünk fekvõ törvénymódosítás.
Tisztelt Országgyûlés! Végezetül azt szeretném elmondani, hogy a szocialista képviselõcsoport és annak oktatási munkacsoportja is sajnálatosnak tartja, hogy ha nem is ugyanannak a minisztériumnak a kezelésében van, de a közoktatási törvény tervezett nagy terjedelmû módosítása nem ezekben az idõkben, mostanában kerül tárgyalásra, nem egyidõben a szakképzéssel. A két törvénymódosítás egyidejû parlamenti vitája azért is indokolt, mert - mint azt bizottsági elõadóként elmondtam - a közoktatási törvény és annak tervezett nagy terjedelmû módosítása nagyon sok kérdésben szabályozza a szakképzést. Az igazság kedvéért hozzá kell tenni, hogy ez a hiányosság nem az elõttünk fekvõ törvénymódosítást beterjesztõ tárcán múlott.
Tisztelt Országgyûlés! Összefoglalva úgy vélem, az általam elmondottak alapján egyértelmûvé vált, hogy az elõttünk fekvõ javaslat - a hatályos törvény eddigi tapasztalatai alapján - fontos kérdésekben indokolt módon kívánja módosítani a szakképzési törvényt. Ezért a szocialista frakció nevében a törvénymódosítást elfogadásra ajánlom. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)