POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr!
Az elõttünk levõ törvénytervezet egy olyan szférát érint, amelynek intézményeibe a tanköteles korú fiataloknak a többsége jár. A tanköteles korú fiataloknak a többsége adott életkorban vesz részt a szakképzõ intézmények munkájában. Mindenki tudja - és itt valamennyi elõttem felszólaló hangsúlyozta -, hogy a szakképzés szoros, szerves része a magyar közoktatásnak; abból nem kiszakítható, ám sajátos része. Éppen ezért a három tartalmi megjegyzés elõtt egy formai vagy ügyrendi megjegyzéssel kell kezdenem, leginkább a jegyzõkönyv érdekében. Nem annyira az ittlevõknek szól ez, hanem a távollevõknek.
Én szomorúnak, sajnálatosnak tartom, hogy a közoktatás egészéért felelõs tárcát, a Mûvelõdési és Közoktatási Minisztériumot nem képviseli senki ebben a
vitában, nem képviseli senki ennek a törvényjavaslatnak az elõterjesztésekor. Még akkor is, ha az államtitkár úr nyilván a két tárca közötti köztudomásúlag kiváló viszonyra alapozva majd tájékoztatni fogja az adott szaktárcát. Ezt fontosnak tartom leszögezni.
Három megjegyzésem van a törvény általános vitájával kapcsolatban.
Az egyik: melyek azok a pozitívumok, amelyek mindenképpen helyeselhetõk? Csak megerõsíteni tudom azt, hogy nagyon sok ponton szükséges volt - és az elõterjesztõ eleget is tett ennek - a szövegpontosítás, a szöveg egyértelmûbbé tétele. Ezt részben a területi, részben az országos gazdasági kamarák mûködése, fölállása tette indokolttá, részben pedig az, hogy indokolt és jogos különválasztani a szakmai vizsgát szervezõ és az azt folytató intézményeket.
A másik ilyen pozitív pont, amire többen fölhívták már a figyelmet, a speciális szakiskolák nevesítése a szakképzést folytató intézmények sorában. Itt azonban fel kell hívni egy dologra a figyelmet. Amellett, hogy valamilyen módon egyértelmûen a valóságot kell követnie a törvénynek - hiszen egy több mint 16 ezer diákot ellátó intézményi kört már nem lehet nemlétezõnek tekinteni -, fel kell hívni egy dologra a figyelmet: itt, a speciális szakiskolák esetében már nem a fogyatékos fiatalok képzõhelyeirõl van szó. Ezek szociálisan deficittel érkezõ gyerekek, akik az esetek nagy részében mentálisan nem sérültek. Ezek egészséges, ép gyerekek, akiknek szociális beilleszkedési vagy gazdasági zavaraik vannak, és ezért kerültek hátrányba. Ezért van szükség számukra egy ilyen, az életesélyeket javító, lazább képzési típusra, mint amilyen ma a valóságban a speciális szakképzõ iskola.
Ez felveti annak a gondját, hogy hogyan tudjuk ezek után elkülöníteni - mert fontos a szülõk számára is, de a munkaerõpiac számára is az egyértelmû tájékozódás - a valóban sérült fiatalok számára mûködõ úgynevezett kisegítõ iskolákat a speciális szakiskoláktól. Õszintén szólva nem tudom, hogy ezt megnyugtatóan rendezi-e a törvény, de lehet, hogy ennek nem is törvényi szintû rendezése szükséges.
A harmadik ilyen pont, ami mindenképpen pozitív elõrelépés, az a 32. § (3) bekezdése, ahol az alkalmassági vizsgálat ügyét rendezi - véleményünk szerint megnyugtatóan - a javaslat.
A következõ a 40. §, ahol - ugyan többen elmondták már elõttem - a szülõi jóváhagyást írja elõ a jogviszony megszüntetésérõl.
A következõ az 53. §, ami mindenképpen helyeselhetõ módon felügyelõ bizottságot állít a képzõ központok fölé.
Ez áll a mérleg egyik serpenyõjében; ezek a tagadhatatlan pozitívumai a beterjesztett törvénymódosításnak.
A másik oldalon azonban néhány, de sajnos súlyos negatívum áll. Ennek két csoportja van. Az egyik a tetten érhetõ, szerintünk egyértelmûen rossz megoldás, a másik pedig a hiányok. Kezdem az elsõvel.
Szerintünk nem jól rendezi a törvényjavaslat a vizsgadíjak szabályozását, azok megállapításának a körét. A 4. § (1) bekezdéséhez kénytelenek leszünk módosító javaslatot benyújtani.
A másik a 16. §-t érinti. Ez az elsõ szakma problémája, illetve a törvénymódosítás egészen pontosan arról szól, hogy az elsõ szakképesítés megszerzésére irányuló képzés esetén a gazdálkodó szervezet a tanulótól nem kérhet és nem fogadhat el költséghozzájárulást. Mindeddig a törvény általában írta elõ ezt a tilalmat, nemcsak az elsõ szakmára korlátozva.
Nagyon veszélyes következményei lehetnek annak, ha egy gazdálkodó az elsõ szakma esetén értelemszerûen nem kéri ezt a hozzájárulást, ám a második szakma esetén erre igényt tart. A gazdálkodó szempontjából lényegtelen az, hogy a fiatal adott esetben már elvégzett valamilyen tanfolyamot vagy szakképesítésnek nevezhetõ vagy azzal járó képzési formát; nehéz elképzelni azt az élethelyzetet, hogy ez mûködõképes rendszer lesz. Egy gazdálkodó egységnél van olyan fiatal, akinek számára ez az elsõ szakma, és van olyan, aki már - mondjuk - a keltetõgép-kezelõ tanfolyam - 500 órás, az OKI-ban szereplõ tanfolyam - elvégezése után fizetni köteles és kénytelen a gazdálkodónak.
(18.40)
Ez veti fel az elsõ jelentõs hiányát is a törvénymódosításnak. Hiszen itt van ez a 16. §, amely az elsõ szakképesítés megszerzésének ingyenességérõl szól.
Véleményünk szerint az egyik legneuralgikusabb pont ez volt a szakképzés területén, és ez ma is. Valamennyien, a hozzászólók talán elmondták azt, hogy elfogadhatatlan az az állapot, amikor gyakorlatilag a feketegazdaság határát
súrolva a képzõhelyek több tízezer, adott esetben százezer forintos összeget is kérnek egy évre a gyakorlati képzési helyért a szülõktõl vagy a fiataloktól. Ez az a feketepénz vagy csúszópénz, amely mûködik a szakképzés gyakorlati helyeinél.
Ennek a megszüntetésére ez a tervezett változtatás nem alkalmas, nem is vállalkozik.
Nem látjuk helyesnek ebbõl a szempontból az Országos Képzési Jegyzék mai állapotát. Hiszen az elsõ szakképesítés - és itt utal is rá az eredeti törvény - a közoktatási törvény rendelkezései alapján ingyenes. Ha megnézzük, hogy a közoktatási törvény mit mond errõl, a 121. § (1) bekezdés b) pontja így szól: "Elsõ szakképesítés minden olyan szakképesítés, amelyet jogszabály rendelkezése alapján munkakör betöltésére, foglalkozás, tevékenység gyakorlására képesít."
Itt három nagyon különbözõ dologról van szó. Munkakör betöltése, foglalkozás és tevékenység gyakorlása. Az Országos Képzési Jegyzék nyilván az a jogszabály, amely felsorolja valamennyi ilyesfajta szakmát.
Az Országos Képzési Jegyzék idei kiadásának 22. oldalán sajnos ott találjuk még mindig az elektromos halászgép-kezelõt. Akik itt ülnek, kevesen tudják, hogy ez micsoda. Ez az a szakma, amikor az illetõ egy rézdróttal vagy rézvégû dróttal agyoncsapja a halat. Ez az elektromos halászgép-kezelõ nagyrészt, az én információim szerint. (Dr. Orosz Sándor fejét ingatja.) De a mezõgazdasági bizottság elnöke ingatja a fejét, hogy ennél valamivel több. (Derültség.)
De a lovastúra-vezetõ már talán joggal nem nevezhetõ teljes értékû szakmának, olyan szakmának, amellyel a magyar fiatal elsõ szakmához való jogát teljesíteni lehet, ki lehet fizetni, ha úgy tetszik.
De én ide sorolom a gépi fejõt vagy az erdõipari szerszámgép-élezõt, még azok után is, ha eldöntjük, hogy baltát vagy fûrészt élez a kvalifikált szakmunkás az elsõ szakma megszerzése után.
Tehát a gond mélyebben fekszik. Az Országos Képzési Jegyzék nem differenciált. Véleményünk szerint ez a pont csak akkor mûködõképes, ha az Országos Képzési Jegyzékben kiemeljük azokat a szakmákat, amelyeket ifjúsági képzés során, tanulószerzõdés keretében lehet oktatni, mint teljes értékû szakmákat, és megjelöljük a többit, mint olyasfajta tevékenységre jogosító szakmát, amelyeket például az elõbb felsoroltam, halászgép-kezelõ vagy gépi fejõ.
Ha ezt nem választjuk külön, akkor az elsõ szakma ingyenes megszerzésének a joga üveggyöngyre váltható egy-egy keltetõgép-kezelõi vagy bármilyen más tanfolyammal, ami csak tevékenység és nem szakma.
Ez a gond mélyebben fekszik. Ha úgy tetszik, már az eredeti törvénytervezet is magában hordozta ezt. Nem ennek a módosításnak a gondja. Azt lehet a szemére vetni a mostani beterjesztõnek, hogy nem tesz kísérletet ennek a gondnak a megoldására. Tehát ha úgy tetszik, a negatívumok második csoportjához tartozik, a hiányok, a fontos és figyelemre méltó hiányok közé.
A hiányok közül még egyet szeretnék csak említeni az idõ elõrehaladta miatt. Ez a poszt-szekunderképzés. Valamennyien tudjuk itt, e Házban már, hogy mit is jelent a poszt-szekunderképzés: a felsõfokú képzés diverzifikálása szempontjából egy kulcsfontosságú kategória, hogy megjelenjen ez az önálló képzési szint a középfokú képzés és a felsõfokú képzés között.
A valóság meg is termelte, létrehozta már ezt a fajta képzési formát. S ha jól tudom, a Munkaügyi Minisztérium is egy önálló területként foglalkozik ezzel. Ugyanakkor sem ebben a törvényben, sem pedig a felsõoktatási jogszabály tervezett módosításában nem találjuk megnyugtató megoldását annak, hogy hogyan kívánja a jövõben a joganyag kezelni ezt a már létezõ képzési szintet. Különös tekintettel arra, hogy a jövõben ennek a szintnek a fontosságát minden parlamenti párt elfogadja, sõt, azt növelni kívánja, terjeszteni is annak a szerepét.
Az, hogy egy ilyen módosítás, a meglevõ háttéranyagok ellenére, nem tér ki a poszt-szekunderképzési formának a szakképzés keretében történõ kezelésére, ezt fontos és igen jelentõs hibának, hiánynak tartom. Amellett - bár ez már nem egy önálló pont -, hogy a törvényben szerepelnek olyan kérdések is, amelyek véleményem szerint nem törvényi szinten rendezendõk, rendeleti problémák. Ilyennek tekintem a 12. § (1) bekezdését, amely az oklevél és a Mûvelõdési Minisztérium engedélyeztetését köti össze. A probléma ismerõs, fontos is, de nem törvényi, hanem rendeleti szintû véleményünk szerint. Különösen figyelemre méltó ez akkor, ha alapvetõ strukturális kérdések fel sem vettetnek ebben a törvénymódosításban, akkor szúr szemet néhány ilyen, szerintünk nem törvénybe való ügy idehozatala.
Köszönöm a figyelmüket.
A Fidesz a véleményének egyéb részletes kifejtését a részletes vitában fogja megtenni.
Köszönöm. (Taps)