DR. FODOR GÁBOR mûvelõdési és közoktatási miniszter: Tisztelt Elnöknõ, illetve most már Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselõtársaim!
"Hogy az egyetem körül valami nincs rendjén, annak belsõ tünete a kari kívánalmaknak, javaslatoknak, reformtörekvéseknek permanenciája. De kiáltóbbak a külsõ jelek. Az állam voltaképpen elégedetlen vele, kihasználja, áldoz is rá, de nem tud fölmelegedni iránta. A társadalom pedig egyfelõl elözönli hallgatókkal a meglévõ egyetemet, egyre több iskolát akar egyetemmé tenni, és egyre több pályát akar egyetemi minõsítéshez kötni, másfelõl mégsem becsüli meg igazán sem az intézményt, sem tanárait" - dr. Schütz Antal piarista teológus professzor, a Magyar Tudományos Akadémia tagja kezdi így elõadását 1936. december 10-én délután, az Országos Felsõoktatási Kongresszus elsõ napján. Az egyhetes tanácskozást Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter hívta össze, és témája a magyar felsõoktatás reformja volt. Idézhetnénk persze Eötvös Lorándot is, aki ötven évvel azt megelõzõen, 1887- ben tárja föl nyílt levelében az akkori miniszternek, Trefort Ágostonnak az egyetem mûködési zavarait és javasolja a szükséges változásokat.
Az oktatás és ezen belül különösen a felsõoktatás helyzete, színvonala állandóan visszatérõ vitatémaként jelenik meg. Kritika tárgya a felsõoktatás szakmai berkeiben csakúgy, mint a politikában, de vitatkozik róla a széles társadalmi közvélemény is. Szükségszerû a vita, a változtatás igénye, hiszen a felsõoktatás érzékeny mûszerként jelzi a társadalom és a gazdaság átalakulását, de részese is egyúttal a változási folyamatoknak.
(Boros László helyét a jegyzõi székben
dr. Trombitás Zoltán foglalja el.)
Napjaink polgári átalakulásának, a piacgazdaságra való áttérésnek, tehát a modernizációs programnak a sikere elképzelhetetlen hatékonyan és magas színvonalon mûködõ felsõoktatás nélkül. Ugyancsak lehetetlen enélkül az európai integráció, a nemzetközi gazdasági verseny kihívásainak való megfelelés.
A kormány programjának megalkotásakor e felismerésbõl kiindulva tûzte ki célul a felsõoktatás fejlesztését, s ennek alapján fogalmazta meg és terjesztette be ez év áprilisában a fejlesztés irányelveit. A határozati javaslat rendkívüli jelentõsége és egyben munkánk felelõssége abban áll, hogy az e határozatban megfogalmazott elvek alapján készíti elõ a kormány a felsõoktatási törvény módosítását, és az általunk elfogadott kívánalmaknak megfelelõen alakul át a magyar felsõoktatás intézményrendszere, képzési rendje, finanszírozásának módja; felsõoktatásunknak a szûk elitképzésbõl - a színvonal megõrzésével - jó értelemben vett tömegképzéssé kell válnia.
A felsõoktatásról szóló 1993. évi törvény a kormány számára feladatként szabta meg, hogy a felsõoktatás fejlesztésére törvényjavaslatot nyújtson be az Országgyûléshez. E feladat azonban - ahogy azt az igazságügyi tárca jelezte és az alkotmányügyi bizottság is megerõsítette -, figyelemmel a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvényben megfogalmazottakra, tévesen került meghatározásra.
(11.10)
A fejlesztés összetett tárgyköre jogszabályban nem rendezhetõ, mivel általános érvényû célok, programok, irányok és megoldási javaslatok megfogalmazásával lehet csak fejlesztésrõl rendelkezni. Ez normatív jellegû megfogalmazásban nem valósítható meg, mint azt már korábban a tisztelt Ház által is elfogadott interpellációs válaszaimban több alkalommal elmondtam. A fejlesztés elveirõl való rendelkezésre az 1987. évi törvény 53. §-a alapján az Országgyûlés által kiadható irányelv alkalmas mint az állami irányítás egyéb eszköze. Ezért nyújtotta be a kormány a felsõoktatás fejlesztésének irányelveirõl szóló országgyûlési határozati javaslatát.
A kormány programjában megfogalmazta a fejlesztéssel elérendõ célokat. Az irányelv kijelöli a célokhoz vezetõ utat, és az Országgyûlés e határozattal garanciát teremt a fejlesztés megvalósulására azáltal, hogy idõrõl idõre számon kéri a kormánytól az ennek érdekében elvégzetteket. Ezzel biztosítja azt is, hogy a legszélesebb nyilvánosság elõtt folyjék a fejlesztés, és ez - gondolom, ebben is mindannyian egyetértünk - össztársadalmi érdek.
A fejlesztési elképzelések kitüntetett céljai: a felsõoktatás minõségének megõrzése, lehetõség szerint emelése; a nyitottság biztosításával a pályára való felkészülésre, a továbbképzésre és a pálya szükség szerinti módosítására vonatkozó lehetõség megteremtése; a rugalmas szerkezetû, átjárható képzési rendszer kialakítása a szabad választás érdekében; az esélyek kiegyenlítõdése, a méltányos tehermegosztás; a versenysemlegesség és a hatékonyság növelése. Az e célok elérése érdekében megteendõ lépéseket a javaslat részletesen tartalmazza. Most csupán néhány fontosabb részletét emelem ki.
Világossá vált, hogy a célok megvalósulásával együtt szükséges a hallgatói létszám növelése, hogy hazánk diplomás, magasan képzett szakembereinek számát, társadalmon belüli részarányát közelítsük a nyugati társadalmakban kialakult értékekhez. Azonban ez nem jelenthet uniformizálást. A piacgazdaság szabályainak megfelelõen szakterületenként és képzési szintenként is eltérõ létszámnövekedésnek kell megvalósulnia. A magasabb hallgatói létszám is indokolttá teszi a képzési szerkezet olyan átalakítását, amelyben az egyes szintek rugalmasan kapcsolódnak egymáshoz, biztosítva az átjárhatóság lehetõségét, kerülve a túlszakosodást, és a diák számára lehetõséget adva arra, hogy megtalálja a számára legmegfelelõbb tartalmat és a képességeinek megfelelõ szintet.
Indokolt bõvíteni a képzési formáink tárházát, lehetõvé téve ezzel, hogy a diák a maga számára leggazdaságosabb formát választhassa. Ezzel szabadabbá válik a tanulás folyamata és növelhetõ a hallgatói létszám. Sõt, megoldást kínál a jövõ egyik fõ stratégiai kérdésére is, hiszen nagyobb lehetõség nyílik arra, hogy a tanulmányok során megszerzett, ám napjainkban egyre gyorsabban elavulttá váló szaktudás napra készen tartható legyen.
A diák számára az is fontos, hogy a megszerzett tudást tanulmányainak befejezése után minél hatékonyabban tudja kamatoztatni. Erre már az iskolai években fel kell készülnie a jelenleginél nagyobb mértékû önálló hallgatói munkával, aminek feltételeit biztosítani kell. Olyan szakembereket kell képeznünk, akik képesek a magas színvonalú, önálló feladatmegoldásra, a munkájuk során elõadódó problémák hatékony kezelésére és sikeres megoldására.
A kutatás-oktatás minõségének megõrzése és növelése alapvetõ cél. A minõség elfogulatlan megítélése azonban csak autonóm és a viszonosság kényszerétõl nem függõ szakmai testületek által történhet. Ezért szükséges a szakmai szervezetek, a munkaadói oldal képviselõinek bevonása és a jelenleginél nagyobb szerephez juttatása a minõség-ellenõrzésért felelõs testületek munkájában.
A felsõoktatás finanszírozásának szerkezeti átalakítása is sürgetõ feladat. A költségszerkezet átrendezésére a hatékonyabb, olcsóbb mûködés, az optimális gazdálkodás megteremtése érdekében van szükség. Ezért olyan normatív rendszert kell kialakítani, amely hatékony és költségkímélõ gazdálkodásra ösztönzi az intézményeket, amely képes a központi költségvetés változó támogatását rugalmasan követni, és képes további alternatív források bevonására az intézményi költségvetésbe.
A finanszírozás kérdéskörén belül indokolt végiggondolni az állami és az állam által elismert nem állami felsõoktatási intézmények finanszírozásának kérdéseit a szektorsemlegesség szempontjából. E témakörben különösen fontosnak tartom az Országgyûlés elvi döntését. E feladatok megfogalmazása során nem szabad figyelmen kívül hagyni az egyes képzési területek - például agrár-, egészségügyi, egyházi, katonai és rendészeti terület - sajátosságait sem.
Országos szinten a takarékosabb mûködés alapfeltétele az erõsen széttagolt intézményhálózat mihamarabbi integrációja.
Nem tekinthetõ véletlennek, hogy a közoktatás tartalmának és szerkezetének átalakítása párhuzamosan folyik a felsõoktatás reformjával, a tanító- és tanárképzés szerkezetének átalakításával, a tanártovábbképzés megújításával. Miközben a pedagógusképzésben résztvevõk számát jelentõsen csökkenteni kell, megõrizzük a meglévõ értékeket és biztosítjuk a szakmai követelmények magasabb színvonalát.
Nem hanyagolható el az oktatás és kutatás kapcsolatának kérdésköre, a kutatói utánpótlás és az infrastruktúra biztosítása. Indokolt foglalkozni az oktatók és a kutatók megfelelõ anyagi megbecsülésének kimunkálásával, hiszen ez is hozzájárul az oktatás színvonalának emeléséhez.
Végezetül, de nem utolsósorban nem felejthetjük el, hogy a magyar felsõoktatásnak kapcsolódnia kell szûkebb-tágabb környezetéhez, magas szintû nemzetközi kapcsolatokat kell ápolnia, és egyre inkább alkalmasnak kell lennie arra, hogy felzárkózzék az európai felsõoktatási rendszerekhez, sõt azokkal összevethetõ, egyenértékû legyen mind a kiadott diplomákat, mind a megszerzett szaktudás tartalmát és minõségét tekintve. Alapvetõ feltétele ez a nemzetközi szakmai mobilitásba való bekapcsolódásnak, ami nélkül illúzió volna egyenrangú félként bekapcsolódni az Európai Unióba.
E célok és a hozzájuk vezetõ eszközök kimunkálása a felsõoktatás szakembereinek, tanácsadó- és képviselõ-testületeinek és az általam vezetett tárca szakértõinek közös munkálkodása eredményeként született meg, és a vélemények sokszori egyeztetése nyomán nyerte el a jelen határozattervezetben rögzített formáját. Minthogy április óta, bízván az Országgyûlés mihamarabbi politikai felhatalmazásában, a felsõoktatási intézmények progresszív csoportjaival, az intézményvezetõk konferenciáival folytattuk tovább a közös munkálatokat, az itt elhatározandók egy része már a megvalósulás folyamatában van. Például elkészült és a jövõ évi költségvetésben már érvényesülni fog a teljesítményarányos normatív finanszírozás rendje. A tandíjbevételek jelentõs fejlesztési többletforrást biztosítanak az intézmények számára. Megindult a felsõoktatási intézmények integrációját elõkészítõ elemzések tárgyalása, egyes intézmények már bejelentették a tárcának egyesülési szándékukat. A határozat alapján összeállítottuk a kormányhoz benyújtandó feladatterv és jogalkotási program elõzetes változatát. Készül a törvénymódosítási javaslat kodifikált anyaga.
Ne legyenek azonban illúzióink, tisztelt képviselõtársaim! Bármekkora is legyen közös bölcsességünk, néhány évtized múlva utódaink fogják ismét vitatni a felsõoktatás reformjának szükségességét.
Köszönöm figyelmüket és jó vitát kívánok. Köszönöm. (Taps.)