POKORNI ZOLTÁN, az oktaktási, tudományos, ifjúsági és sport bizottság kisebbségének elõadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A bizottsági ülésen a bizottság tagjain kívül részt vettek a felsõoktatás vezetõ testületeinek, szakmai testületeinek a képviselõi is. Õk a bizottsági ülésen szót kapva elmondták, hogy gyakorlatilag a bizottsági ülést megelõzõ 10. napon értesültek arról, hogy a kormány a törvényben elõírt fejlesztési törvény követelménye helyett, egy törvény helyett országgyûlési határozatot terjeszt majd a tisztelt Ház elé. Ezt õk igen ékes és szívhez szóló szavakkal sérelmezték. A mondandójuk lényege az volt - hiszen akkor már tisztában voltak az úgynevezett Bokros-csomag tervezte intézkedésekkel -, hogy ha már meg kell halnia a felsõoktatásnak, akkor azt állva tehesse.
A bizottság tagjai nem voltak ennyire pesszimisták, de mindenképpen értékelték ezt a véleményt is. Valóban, a vitapontok ott húzódtak, ahol azt Bretter Zoltán képviselõtársam az elõbb jelölte.
Nézzük, hogy milyek érvek szóltak a másik oldalon.
A bizottság kisebbségi véleményét alkotó képviselõi elmarasztalták a kormányt, mert megítélésük szerint az nem a törvénynek megfelelõ módon készítette elõ és nyújtotta be ezt a javaslatot. A kisebbségi véleményt valló képviselõk szerint úgymond mulasztásos alkotmánysértés tárgyában elmarasztalható a Mûvelõdési Minisztérium, hiszen, ha jól emlékszem a 125. § (4) bekezdése érvényben van, érvényben volt akkor, amikor a kormány nem tett eleget a március 30-ai határidõnek, a tavaszi határidõnek, nem nyújtotta be idõre. Ez alól nem mentette fel õt az sem, hogy kidolgoztak egy ilyen országgyûlési határozatot.
Itt a vita lényege nem az volt, amire Bretter Zoltán képviselõtársam utalt, hogy lehet-e bizonyos kérdéseket szabályozni törvényben vagy csak országgyûlési határozatban, hanem az volt, hogy formailag késlekedett-e a kormány egy törvényben elõírt kötelezettségnek eleget tenni. Formailag késlekedett. Erre az a bizonyos idézett levél is kitér, amit Bretter Zoltán képviselõtársam részben felolvasott - azt a mondatát elfelejtette ismertetni. Így szól az alkotmányügyi bizottság levele: "A formai jogsértést feloldja a kormány késõbbi intézkedése." Formálisan fennforgott hetekig, majdnem egy hónapig ez a bizonyos jogsértés. Ezt kár vitatni, és az ügyhöz méltatlan ilyen kicsinyességekkel vitatkozni. Én azt gondolom, fontos ezt leszögezni, hogy sajnos megtörtént, és ennyiben borítsunk fátylat rá.
A vita másik összetevõje, hogy törvény vagy pedig határozat szükséges-e. Ez egy hosszú vita amelynek két szintje van. Az egyik egy jogi vagy jogelméleti - én ebben nem vagyok otthon, hiszen nem jogász vagyok. Csak azokra tudok utalni, akik a '93-as törvényvitában javasolták, módosító javaslat formájában benyújtották, hogy ne határozat legyen, hanem törvény rendezze a legfontosabb fejlesztési feladatot. Itt olyan nagy tekintélyû jogászokra kell utalnunk, mint Vastagh Pál, aki azóta ha, jól tudom, igazságügy-miniszter lett, és jogi tekintélyként ebben az országban mindenképpen mértékadó. De Jánosi György volt a másik benyújtója ennek a módosító javaslatnak, aki egy ideig legalábbis meghatározó oktatáspolitikai szereplõ volt ebben a Házban vagy ebben a tárcában mindenképpen. Az õ szavuk talán jelent valamit, hogy nem légbõl kapott és elhamarkodott jogelméleti szempontból az a megközelítés, hogy törvény rendezzen bizonyos fejlesztési feladatokat. Még akkor sem, hogyha ezt most adott esetben szabaddemokrata képviselõtársaim egyfajta kommunisztikus csökevénynek fogják fel, mondván, hogy ez a hároméves és ötéves tervek maradványa, hogy fejlesztési programokat törvényben írnak elõ. Azok - a három- és az ötéves tervek -, ha úgy tetszik, valóban fejlesztési törvények voltak, de ez nem egyedül az úgynevezett szocialista államok vagy kormányok sajátossága. Hasonló fejlesztési törvények mûködnek Európa más országaiban is, jelesül éppen a felsõoktatás fejlesztésére vonatkozóan egy egyáltalán nem szocialisztikus berendezkedésû ország, Olaszország fogadott el és félig-meddig sikerrel hajtott is végre egy ilyesfajta felsõoktatás-fejlesztési törvényt.
Ez azonban a jogelméleti része, amely õszintén szólva engem kevésbé izgat.
(11.30)
Sokkal inkább a politikai része az, ami érdekes.
Mit jelent az a határozati javaslat, amit itt elénk tettek? Gyakorlatilag a bizottság kisebbségi véleménye is ezzel foglalkozott? Azt jelenti a mi véleményünk szerint, hogy ez a kormány föladta a felsõoktatás érdemi fejlesztésének a vágyát ebben a kormányzati ciklusban. Hiszen ha jobban megnézzük ezt a szöveget - és a bizottság megtette -, gyakorlatilag az szerepel itt elõttünk - nagyon szép célok és szép szavak, szép célkitûzések -, hogy ezeknek a szép céloknak és szép célkitûzéseknek az érdekében a kormány majdan törvénymódosításokat fog elkészíteni, ezeknek a törvénymódosításoknak az elõkészítésére milyen ütemben kell elõterjesztéseket elkészíteni. A tervezés terveinek az ütemezésérõl szól ez az országgyûlési határozat. Kitolja a kisebbségi véleményt valló képviselõk szerint az érdemi fejlesztés idõpontját, félõ, hogy nagy valószínûséggel '98 után, a következõ kormány feladatául rója már csak ezt. Az a kormány, amelyik a kormányzati ciklus elsõ felében-harmadában nem teszi meg ezeket a sokszor valóban fájdalmas és meglévõ érdekeket is sértõ, intézményi érdekeket is sértõ lépéseket, hanem azokat kitolja '97-re, '98-ra, az lemond az érdemi fejlesztés, az érdemi változtatás lehetõségérõl.
Ezt a politikai üzenetet olvasta ki a kisebbségi véleményt valló bizottsági tagok többsége ebbõl az országgyûlési határozati javaslatból, itt ebbõl a mûfaji megközelítésbõl, s ez az, amit mélyen elutasított, és ami miatt nagyon aggodalmas volt. Mert véleményünk szerint fejlesztésre most van szükség. Ezt nagyon jól mutatja a Bokros-csomag vagy a Bokros-csomag körüli vita, és az egész, a felsõoktatást, a közoktatást érintõ oldala ennek a gazdaságpolitikának. Jól mutatja ezt a tandíj elhúzódó vitája, ami szintén hangot kapott a bizottsági vitának ezen a pontján.
Elfogadható nagyon sok ellenzéki képviselõ számára is a tandíj mint szabályozási eszköz, ha az egy fejlesztési politikába illeszkedik, és nem önmagában áll. De ezt a fejlesztési politikát éppen elodázódni látjuk ezzel az országgyûlési határozattal, és nem megvalósulni. Ez volt a legfõbb kritikánk.
A vitának ezen a szintjén, amikor az országgyûlési határozati javaslat általános vitára való alkalmasságáról kellett dönteni a bizottságnak, nem mentünk bele a részleteibe, bár a képviselõk jelezték, hogy itt is nagyon sok vitatott pont van, például a pedagógusképzés átalakításának elképzelései sok helyütt igencsak kérdésesek, támadhatóak a kisebbségi vélemény szerint. De a képviselõk önmegtartóztatóak voltak a vitának ebben a szakaszában - nem úgy, mint én, aki már 8 perce beszélek errõl -, és nem fejtették ki a tartalmi ellenvetéseiket, hanem az eljárásjogi, a jogelméleti és a politikai kérdés volt az a három téma, ami a bizottsági kisebbségi véleményt alkotja, és amit nekem itt tolmácsolni tisztem volt. Köszönöm figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)