DR. VASTAGH PÁL igazságügy-miniszter: Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Tisztelt Ház! Nem egyszerûen egy olyan törvényjavaslat tárgyalásáról van szó, amely a Ház megszokott, mindennapi törvényalkotó munkájához kapcsolódik. Egy alkotmánybírósági határozat nyomán az 1992-ben elfogadott XXXII. törvény, az életüktõl és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvény módosításának javaslatát tárgyalja az Országgyûlés. Ennek a törvényjavaslatnak a vitája azért nem sorolható a mindennapi megszokott törvényalkotó munkánkhoz, mert többrõl van szó; a kormánynak, az Országgyûlésnek olyan erkölcsi, jogi, alkotmányos kötelességérõl van szó, amelyet mindenképpen teljesíteni kell. Teljesíteni kell, mert egybehangzó politikai akaratként és szándékként határozódott el esztendõkkel ezelõtt, hogy mindazoknak, akiknek az önkény, a jogtiprás, az igazságtalanság károkat okozott, sõt életüktõl megfosztotta õket, hozzátartozóiknak és személyükben az érintetteknek azzal is igazságot kell szolgáltatni, hogy a kormány, az állam kárpótlást biztosít számukra.
Tulajdonképpen 1991-tõl kezdõdõen egy egységes elméleti alapja alakult ki a kárpótlási folyamatnak. Törvényeket fogadott el az Országgyûlés, csak erre a területre 12 alkotmánybírósági határozat vonatkozik, tehát a kárpótlás elméleti, jogi, alkotmányos fundamentuma kiépült.
Ezt azért kell külön hangsúlyoznom, tisztelt Ház, mert ily módon a törvényhozó tényleges választása kisebb, hiszen ezekben a rendszerré összeállt különbözõ döntésekben, törvényekben, határozatokban egyben kirajzolódtak a kárpótlás lehetséges keretei és irányai.
Hangsúlyoznom kell azt is, hogy ebben a rendszerben az Alkotmánybíróság annak az elvnek a maradéktalan érvényesítését kérte mindenkor számon a törvényhozástól, hogy egyenlõ alkotmányos elbírálást biztosítson a törvényhozás valamennyi érintett csoportnak.
A jelenleg beterjesztett javaslat tehát ezen az alapon nyugszik, ezekbõl az elvekbõl indul ki, és szorosan figyelembe vette az Alkotmánybíróság 1995. február 8-án kelt határozatában foglaltakat.
Tisztelt Ház! Az alkotmányellenes részek 1992-ben kerültek a törvénybe, tehát ezeknek a problémáknak jó része már '92-ben is orvosolható lett volna, hiszen a Ház asztalán volt olyan módosító indítvány, amelynek akkori elfogadásával például az egyik alkotmányellenesnek minõsített rész - a munkaszolgálat csak harcoló alakulat kötelékében történõ teljesítése - nem került volna az Alkotmánybíróság elé és nem minõsült volna utólag alkotmányellenesnek.
De sor kerülhetett volna még 1992-ben - 1992. november 30-ig - egy másik, ehhez kapcsolódó törvény megalkotására is, amelyet a kárpótlási törvény magába foglalt, mintegy kötelezettséget vállalva arra, hogy 1992. november 30-ig törvényben kívánja szabályozni azoknak az igényeit, akik az állam elmulasztott büntetõ igényének következtében nem tudták érvényesíteni polgári jogi igényeiket.
Tehát korábban is lett volna lehetõség orvoslásra, ez azonban 1992-ben elmaradt. Most állunk szemben azzal a kötelezettséggel, amelyet már '92-ben is teljesíthetett volna az Országgyûlés, hogy ezeket az alkotmányellenes részeket kiküszöböljük a törvénybõl és ezzel korrekt egésszé formáljuk az úgynevezett politikai kárpótlásról szóló törvényt, mindezzel azt a célt is szolgálva, hogy a kárpótlás folyamatát minél elõbb, minél gyorsabban - hiszen minden érdekeltnek egybehangzóan csak ez lehet az elemi érdeke és igénye - zárja le az Országgyûlés, próbáljon meg összhangot teremteni a kárpótoltak érdekei, a kárpótlandók érdekei, az ország teherbíró képessége, a kárpótoltak és a kárpótlásban nem részesülõ más társadalmi csoportok között.
Tehát ennek a három szempontnak az összekapcsolása, egyidejû érvényesítése rendkívül nehéz feladat elé állította a jogalkotót. A kormány nagyon tisztességes indíttatástól vezérelve, õszintén arra törekedve, hogy még egyszer fejet hajtson mindazok elõtt, akik ily módon igazságtalanságot szenvedtek el, lezárjuk azt a folyamatot, amely most már több év óta tart, végére jussunk a kárpótlás egész folyamatának.
A törvényjavaslat tulajdonképpen négy érdemi és új elemet tartalmaz. Remélem, hogy a tisztelt képviselõtársaimnak alkalmuk volt áttanulmányozni, hiszen jó idõben, még ez év júniusában kézhez kapták az elõterjesztést, mindenkinek lehetõsége volt alaposan megismerni. A módosítások lényegében tehát - az alkotmánybírósági intencióknak megfelelõen - négy lényeges csoportba sorolhatók és foglalhatók össze.
A törvényjavaslat a deportáltak és a kényszermunkára hurcoltak számára az eddiginél magasabb kárpótlást állapít meg, és az elhunyt túlélõ házastársai számára egyidejûleg egyösszegû készpénz-kárpótlást is.
(16.00)
Ehhez hozzá kell tennem, tisztelt Ház, hogy az Alkotmánybíróság döntésében külön csoportként határozta meg mindazokat, akiket jogtalanul számûztek az országból, akiket deportáltak, vagy akik kényszermunkára a Szovjetunióba kerültek. Ezt a sajátos csoportot az Alkotmánybíróság nem tekinti a szabadságvesztéssel sújtottakkal azonos csoportnak, de egyben nem sorolta be ahhoz a csoporthoz sem, amely az élet elvesztése esetére kialakított szabályok szerint alkalmazható. Ezért tehát egy új csoportot alakított ki, és ezt kellett elhelyeznünk az elõzõ két csoport között kárpótlási szempontból, a jogcím és a jogalap szempontjából.
A javaslat orvosolni kívánja a már említett és szóba került munkaszolgálat pontos megállapítását. Ezzel kapcsolatban az Alkotmánybíróság szintén úgy döntött, hogy alkotmányellenes az a korábbi törvényhely, amelynek alapján a munkaszolgálat esetére járó kárpótlást csak abban az esetben lehet megállapítani, ha azt harcoló alakulat kötelékében teljesítették. Valamennyi, a második világháború idõszakához fûzõdõ munkaszolgálat megalapozza a kárpótlási igényt.
Harmadszor új elemként tartalmazza a törvényjavaslat azt a szabályozási kört, amelyet a bevezetõ gondolatok között már szintén említettem. Eszerint mindazok esetében, akik hatósági önkény áldozatainak hozzátartozóiként nem tudták érvényesíteni a polgárjogi igényüket, azok számára a törvény elfogadása esetén egyösszegû kárpótlást biztosít.
Negyedszer a törvényjavaslat tartalmazza annak a lehetõségét, amit már más ellenzéki képviselõi indítvány is szorgalmazott és annak idején arra hivatkoztunk, hogy az átfogó törvényi szabályozás keretében erre a problémára visszatérünk. Visszatértünk a törvényjavaslatban és a kormány biztosítani kívánja annak lehetõségét, hogy akik kárpótlásukat kárpótlási jegyben és nem életjáradékban kérték, azok ismét választhassanak, és ha kárpótlási jegyeiket visszaszolgáltatják, akkor az eredeti feltételek mellett életjáradékot kaphassanak.
Tisztelt Ház! Kötelességem tájékoztatni az Országgyûlést és a közvéleményt, hogy ennek a kárpótlási törvénynek a végrehajtása körülbelül 400 ezer fõt érint és anyagi kihatása az elõzetes számítások szerint meghaladja a 20 milliárd forintot. Nyilvánvaló, hogy ez az ország gazdasági teherbíró képességének messzemenõ figyelembevételével történt és ezzel az összeggel nyilvánvalóan a tûréshatár küszöbéig jut el a törvényhozás.
Szeretném arról is tájékoztatni a tisztelt Házat, hogy több ízben részletes egyeztetés történt az érintettek érdekvédelmi, képviseleti szervezeteivel, több alkalommal magam is megbeszéléseket folytattam képviselõikkel. Sok ponton sikerült egyetértenünk, de úgy hiszem, a dolog természeténél fogva az is természetes, hogy maradtak közöttünk nézetkülönbségek, amelyekben nem tudtunk közös nevezõre jutni. Figyelembe vettük a javaslataikat akkor, amikor egy nagyon leegyszerûsített eljárási rendet kívánunk a törvény végrehajtása érdekében kialakítani, és a munkaszolgálat kezdõ idõpontjának meghatározásánál is támaszkodtunk a véleményükre. Két kérdésben azonban nem tudtuk elfogadni az álláspontjukat: részben az alkotmánybírósági döntés, részben pedig az ország teherbíró képessége szempontjából. Az élet elvesztéséért járó 1 millió forint összegû kárpótlás szabályozása volt az egyik, a másik pedig a hozzátartozói kör további kiterjesztésének igénye. Ezek egyrészt megoldhatatlan anyagi terheket jelentettek volna az ország számára, másrészt pedig teljes egészében irreálissá tették volna a törvény végrehajtását. Úgy hiszem, az is felelõssége a törvényalkotónak, hogy olyan törvényt alkosson, amelynek a végrehajtási feltételei biztosíthatók.
Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársaim! Csupán megismételni szeretném, hogy a törvényjavaslat benyújtásával a kormány újfent fejet kíván hajtani az igazságtalanság, az önkény áldozatai elõtt. Biztos vagyok abban, hogy ez a törekvés viszonzásra talál az önök hozzászólásaiban és megnyilvánulásaiban is, és a vita minden elemében méltó lesz ehhez a törekvéshez. Meggyõzõdésem, hogy mindannyiunk közös felelõssége, hogy Magyarországon soha többet ne ismétlõdhessék meg olyan jogtiprás, aminek következményeként valamikor majd valaki kárpótlásra lehessen jogosult.
Kérem, hogy mindezek alapján vitassák meg a törvényjavaslatot és remélem, hogy lelkiismeretük szerint tudják azt támogatni. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)