DR. SZIGETHY ISTVÁN (SZDSZ): Tisztelt Alelnök Asszony! Tisztelt Országgyûlés! A parlament munkáját sokat szidják, sokat kritizálják. Sajnos, a parlament munkájából a jóra nem vetül annyi figyelem, mint a rosszra, mint a hibákra, mint a vitás kérdésekre. Most pedig olyan törvényt tárgyalunk, amely igazán példaadó lehet. Nemcsak a mostani kormánynak a szerepét szeretném ebben hangsúlyozni, hanem a megelõzõét is. Ugyanis már 1992-ben ennek a törvényjavaslatnak egy nagyon színvonalas változata az Országgyûlés elé került.
Ez a mostani törvényjavaslat nagy jelentõségû. A Magyar Köztársaság alkotmánya szerint a nemzeti jelképek használatáról szóló törvény meghozatalához valamennyi országgyûlési képviselõ kétharmadának a szavazata szükséges. Tehát nemcsak egyszerûen kétharmados törvényrõl tárgyalunk most, hanem egy kiemelkedõen fontos kétharmados törvényrõl. Mégis úgy tûnik, ez a törvény különösebb izgalmakat nem kelt, különösebb érdeklõdéssel most már nem jár a vitája.
Az elmúlt héten a vezérszónoki kör lezajlott, és kisebb eltérésektõl eltekintve, a hat parlamenti párt egybehangzóan kijelentette azt, hogy ezt a törvényt támogatni fogja.
Azzal kezdtem, hogy a jóra is oda kell figyelni. Ezt a törvényt igazából akkor lehet értékelni, ha arra figyelünk oda, hogy mi lehetne itt hibás elõterjesztés esetén. Az ilyen törvények ugyanis sok parlamentben késhegyig menõ vitákat gerjesztenek, és a viták során emberek lelke sérül. Nagyon kényes kérdéseket szabályoz a törvény, és az, hogy ennyire nyugodtan, ennyire csendben folyik ennek a törvénynek a vitája, azt mutatja, hogy ezekben a kérdésekben a magyar parlamentben már egyetértés van - és ez nagyon jó.
Miért ennyire fontos ez a kérdés? Az elõbb említettem, hogy az embereknek a lelkét érinti, a lelkének a mélyét, nagyon fontos érzéseket. Nálam sokkal avatottabb szakembernek, az emberi lélek egyik legnagyobb ismerõjének, Carl Gustav Jungnak egy idézetével szeretném megjelölni azt, hogy miért válhat egy kép, egy jelkép ennyire fontossá.
Jung Az ember és szimbólumai címû mûvében - némi rövidítéssel idézem - ezt mondja: "A kép önmagában nem több jelentéktelen figurális ábrázolásnál. De az érzelmekkel töltött képek pszichikus energiára tesznek szert, dinamikussá és jelentõségteljessé válnak." Nos, ez az érzelem a nemzeti jelképeknél a nemzeti összetartozási érzés - az egyik legfontosabb érzés, amelyet az Országgyûlésnek itt most szabályoznia kell.
Jung más helyen ezt írja ebben a mûvében: "A kulturális szimbólumok az emberek egy részében láthatóan ma is mély érzelmi reakciókat váltanak ki. A lelki töltés révén ezek a szimbólumok az elõítéletekhez nagymértékben hasonló módon mûködnek. Ezekkel a tényezõkkel a pszichológusnak számolnia kell. Könnyelmûség lenne azzal a racionális indokkal elutasítani õket, hogy abszurdak vagy irracionálisak. Ezek a szimbólumok szellemiségünk fontos alkotóelemei, az emberi társadalom éltetõ erejét képezik, gyökeres kiirtásuk súlyos veszteségekkel járna. Ha elfojtják vagy figyelmen kívül hagyják õket, specifikus energiájuk a tudattalanba vész, aminek beláthatatlan következményei vannak."
Nos, azt hiszem, a magyar parlamentben nem kell arról beszélni, hogy milyen beláthatatlan következményei lehetnek az ilyen elfojtásoknak. A mi feladatunk most, ennek a törvénynek a meghozatalakor, hogy ezeket a Jung által jelzett beláthatatlan következményeket elõzzük meg.
Törvényhozó számára teljesen szokatlan és speciális feladat, hogy az emberi léleknek egy ennyire érzékeny részére kell megfelelõ szabályokat találnunk. Ennek a törvényjavaslatnak - és hangsúlyozom: a korábbi kormány által 1992-ben elõterjesztett törvényjavaslatnak is - az a nagy érdeme, hogy ezeket a veszélyeket elhárítja, ezeket a veszélyeket kiküszöböli. Mi ez a két veszély? Az egyik az, hogy az embereket meg lehet alázni azzal, ha az egyéniségükhöz, identitásukhoz tartozó szimbólumot megalázzák. Másrészrõl: az emberi érzékenység megsértése, ha ezeket a szimbólumokat hagyják meggyalázni, hagyják lealacsonyítani.
(18.50)
Ennek a két veszélyhelyzetnek a megelõzésével kell foglalkoznia ennek a törvénynek, és én úgy gondolom, hogy ez a törvényjavaslat a két veszély között a megfelelõ összhangot, a megfelelõ egyensúlyhelyzetet megtalálta. Nem tilt fölöslegesen, ugyanakkor biztosítja a szükséges védelmet ahhoz, hogy fölösleges sérelmeket, bántó megalázásokat ne lehessen elkövetni a szimbólumokon keresztül. Nem kívánok belemenni ezekbe a részletekbe, az elõttem felszólalók ezekkel már foglalkoztak, én inkább ezt a fõbb vonalat szeretném hangsúlyozni.
Szeretném hangsúlyozni azt is, hogy a mi törvényünk figyelemmel van arra: egy embernek Magyarország területén nem feltétlenül egyfajta identitása van. Az, hogy a Magyar Köztársaság területén a magyar állampolgárok tisztelik a magyar alkotmányban rögzített jelképeket, ez hozzátartozik az egyéniségükhöz. Ugyanakkor hangsúlyozni szeretném - ami nincs benne ebben a törvényjavaslatban -: nem tilt más identitást ez a törvényjavaslat, és ez rendkívül fontos.
Valamikor 1990 elõtt szabálysértési tényállás rögzítette, hogy idegen nemzetek jelképeinek a használata szabálysértést valósíthatott meg. Ismereteim szerint utoljára a nyolcvanas évek elején az Amerikai Egyesült Államok zászlójával kapcsolatosan folytak le még ilyen eljárások. A rendszerváltás óta ilyen tiltás nincs a magyar jogban. A mostani törvényjavaslat is kizárólag azzal a kérdéssel foglalkozik, amelyet az alkotmány feladatul rótt az Országgyûlésnek: szabályozza a nemzeti zászlónak és a nemzeti címernek a használatát. Ugyanakkor nem tiltja, hogy akár más állampolgárok, akár Magyarországon élõ más nemzetiséghez tartozó magyar állampolgárok a saját egyéniségükhöz, identitásukhoz tartozó jelképeket korlátozás nélkül és bátran, bárhol használhassák. Azt hiszem, hogy ez a törvényben kimondatlan rendelkezés - mert fölösleges, hogy kimondjuk, amikor ez szabad - legalább annyira fontos, mint a törvényben megfogalmazott rendelkezések.
Hangsúlyozom - már harmadik alkalommal térek vissza rá -, hogy ez a törvény régóta készül. 1992-ben az akkori Igazságügyi Minisztérium már hatpárti egyeztetés alapján elõterjesztett egy tervezetet, és ez a tervezet is megfelelt már ezeknek a feltételeknek. Azt a törvényt az akkori Országgyûlés már nem tárgyalta; a mostani kormány némiképp módosított változatban újból elõterjesztette ezt a törvényjavaslatot. Ilyen egyetértést, ilyen hatpárti összhangot ennyire fontos törvénynél akkor lehet elérni, ha a törvényhozási munkában mindenki messzemenõen figyelembe veszi a másik érdekeit, figyelembe veszi a másik szempontjait. De természetesen ennél a törvénynél speciális szempont az, hogy ebben sokkal több volt a közös elem, amelyben nem volt vita az egyes pártok között, mint az olyan elem, amely bárkiket elválasztott volna.
Ez a törvény tehát egy kellemes oázis, egy pihentetõ lépés és talán egy jó példa a Magyar Országgyûlés történetében. Én nagyon remélem, hogy az az összhang, amely a törvény elõkészítése során megvalósult, amely megteremtette a lehetõségét annak, hogy a kormány egy ilyen összhanggal elõterjesztett javaslattal állhatott az Országgyûlés elé, a törvény késõbbi, mindennapi gyakorlata során is érvényesülni fog, s talán ez az összhang az élet más területére is ki fog hatni. Köszönöm szépen. (Taps.)