DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF): Köszönöm a szót, tisztelt elnök asszony. Tisztelt Országgyûlés! Azt hiszem - egyetértve az elõzõekkel -, hogy egyrészt ez a törvény valóban üdítõ oázis lehet ebben a rossz hangulatban indult õszi ciklusban, másrészt pedig több is ennél, nem pusztán az oly kívánatos nemzeti egyetértésnek egy fontos törvénye mint lehetõség, hanem valóban szimbolikus. Szimbolikus a szónak a szó szerinti értelmében, hiszen szimbólumról, szimbólumokról, jelképeknek a használatáról rendelkezik ez a törvényjavaslat, de szimbolikus a szó valódi értelmében is, hiszen a nemzeti identitás szerves részét képezõ jelképnek, jelképeknek a használatáról rendelkezik.
Azon kedves képviselõtársaimnak, akik jelenlétükkel megtisztelik - nem engem, hanem - ennek a törvényjavaslatnak, a nemzeti jelképekrõl szóló törvényjavaslatnak a vitáját, elõre elmondom, hogy mire számíthatnak tõlem most. Öt témát szeretnék az általános vitában érinteni:
Az elsõ magával a törvényjavaslatnak a címével függ össze: a nemzeti jelképek védelmével, amelyrõl most képviselõtársam is szólt. A második az állami jelkép és a nemzeti jelkép, tehát állam és nemzet megjelenése ebben a tárgykörben. A harmadik részben a törvényjavaslat által is érintett hadizászlóknak a kérdése, tehát a nemzeti identitást tükrözõ jelképeknek és szimbólumoknak a feltûnése a honvédelem különféle zászlóin. A negyedik egy olyan kérdés, amelyik jól tudom - erre majd kitérek -, nem a Magyar Országgyûlésnek, hanem az önkormányzati törvény szerint az önkormányzati testületnek, jelen esetben a Fõvárosi Önkormányzat testületének a hatáskörébe tartozó kérdés: ez Budapest zászlaja - de hát hol máshol szóljunk errõl, mint a nemzeti jelképek, a Magyar Köztársaság fõvárosa jelképének az említésekor. Végezetül pedig a régi címerekkel, a régi jelképekkel kapcsolatos magatartás, mentalitás: hogyan is viszonyuljunk a múlt emlékeihez, a múlt épített emlékeihez, többek között régebbi címerekhez vagy címernek nevezhetõ állami jelképekhez.
(A jegyzõi széket Nahimi Péter és dr. Semjén Zsolt foglalja el.)
Kezdem rögtön azzal, hogy ennek a törvényjavaslatnak a címe kicsit magyartalan: elnevezéseknek a használatáról, itt a birtokos szerkezet vitatható; de a bajom az, hogy a Magyar Köztársaság nemzeti jelképeinek és az elnevezéseknek a használatáról szól ez a törvényjavaslat, és kevéssé utal ezen nemzeti jelképek védelmének a szükségességére. Tehát nyilván a használat mellett, a használat korlátainak a megjelölése mellett szólni kell, szólni szükséges a nemzeti jelképek védelmérõl is - erre Szigethy István képviselõtársam részben már utalt. Ugyanis ha felütjük a Btk.-t, a büntetõ törvénykönyvet, akkor ott a 156. §-ban az olvasható, hogy "Aki valamely nemzeti, népi, faji vagy vallási csoport tagjainak a csoporthoz tartozása miatt súlyos testi vagy lelki sérelmet okoz, bûntettet követ el, és két évtõl nyolc évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ." Nagyon jól mondta az elõbb képviselõtársam azt, hogy a pszichikumnak, az egyéni és a nemzeti személyiség egészének a szerves részét képviselõ jelkép megbántása, méltatlan kezelése, netán megalázása, meggyalázása, megsértése bõven belefér ebbe a "súlyos lelki sérelem" kategóriába, tehát itt két évtõl nyolc évig terjedõ szabadságvesztés a büntetési tétel.
A közösség elleni izgatás a Btk. 269. §-ánál azt mondja, hogy "Aki nagy nyilvánosság elõtt a magyar nemzet vagy valamely nemzetiség b) valamely nép, felekezet vagy faj, továbbá a lakosság egyes csoportjai ellen gyûlöletre uszít, bûntettet követ el, és három évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ."
Végezetül a 269. § a) pontja a nemzeti jelképek megsértésérõl rendelkezik: "Aki nagy nyilvánosság elõtt a Magyar Köztársaság himnuszát, zászlaját vagy címerét sértõ vagy lealacsonyító kifejezést használ vagy más ilyen cselekményt követ el, ha súlyosabb bûncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedõ szabadságvesztéssel, közérdekû munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendõ."
Három kérdéskörben három büntetési tételt idéztem ide a Btk.-ból. Nagyon helyes és jogos, hogy ilyen szigorúsággal reagál a Btk., tehát ilyen büntetési tételeket ír elõ akár a nemzeti, népi, faji vagy vallási csoport elleni bûncselekménynél, akár a közösség elleni izgatásnál, valamint a harmadszorra idézett nemzeti jelkép megsértésénél. Tehát itt nem azt szeretném minõsíteni vagy taglalni, hogy melyik bûntett az, amelyik súlyosabb elbírálást érdemel, hanem annak a szükségességére szeretném felhívni itt az általános vitában a figyelmet, hogy ezen büntetési tételeknek az összhangba hozása szükséges, valamint arra, hogy noha magam is természetesen pozitívan tudok szólni a törvényjavaslatról és elfogadásra ajánlom, mégis szükséges, hogy itt, ha már a nemzeti jelképnek a mindennapi életben, az állami életben, a nemzeti életben betöltött szerepével törvény foglalkozik - és mi most ezzel foglalatoskodunk - , akkor talán nem pusztán a nemzeti jelképeknek a használatáról kellene tételesen rendelkezni, hanem legalább megjelölni valahol, hogy ezeknek a megsértése milyen szabadságvesztéssel jár, tehát a védelemmel is foglalkozni kellene - nem elég a használattal, a védelemmel is.
(19.00)
Jól tudom, hogy egy törvényjavaslat nem képezhet valamilyen lexikont, tehát nem összegezhet minden vonatkozást; sem kereskedelmi jogi, sem védjegyszempontokat - noha erre utalás történik a törvényjavaslatban -, sem pedig a Btk. kihatásait és másokat, amiket legalább az utalás szintjén szeretnék majd említeni. Tehát amikor megszületik az ítélet a bíróságon, a törvény alkalmazói mindezen külön törvényeket együtt tekintve alkalmazzák majd, azonban szükséges - nemzeti jelképekrõl lévén szó - a "védelem" szót is kiemelni.
A második tézis - vagy mondandóm második bekezdése - voltaképpen az állam és a nemzet kategóriájának a megjelenésére vonatkozik ebben a törvényjavaslatban. Jelzem máris képviselõtársaimnak, hogy ebben a kérdésben egy módosító indítványt nyújtottam be az elnök úrhoz, amelyet majd a maga helyén, a részletes vitában szeretnék részben ismertetni, részben pedig a hozzájárulásukat, a támogatásukat kérni. Ezen javaslatnak - azért ide tartozik, tehát megemlítem - az a lényege, jelenjen meg az is, hogy mi a Magyar Köztársaság állami zászlaja és mi a magyar nemzet emblémája, ha tetszik, zászlaja. Tehát a lényeg az, hogy ez a módosító indítvány - a javaslat által rögzítettek figyelembevételével - azt mondja, hogy szükséges az állami zászló és a nemzeti zászló, valamint ezek használatának a törvényjavaslatban rögzített elvek szerinti megkülönböztetése. A javaslat lényege, hogy a Magyar Köztársaság állami zászlaja - a piros-fehér-zöld, akár függõlegesen, akár vízszintesen használtatik - hordozza a Magyar Köztársaság címerét is, mégpedig középen a fehér sávban, azt a címert, amelyrõl az alkotmány 76. §-ának (2) bekezdése rendelkezik; ott olvasható, hogy mirõl van szó, tételesen, pontosan leírva. Az más kérdés, hogy ez címertanilag mennyire felel meg a követelményeknek. Tehát e zászló, az állami zászló - a piros- fehér-zöld, közepén a címerrel - a törvénytervezet elvei szerint használandó; a magyar nemzeti trikolórt pedig - a címer nélkül - a nemzeti jelképeknek kijáró megfelelõ tiszteletadás és azok tekintélyének megõrzése mellett szabadon használhassa bárki és bármely magyar nemzeti közösség, aki és amely a magyar nemzet egészéhez tartozónak vallja magát.
Az indoklásom egyik eleme az is, hogy bizonyos országokban más országok zászlóinak használata - különös tekintettel Magyarország állami zászlójának használatára - törvényileg tiltott vagy korlátozott. Ez azonban csak egy oldalvágány, a lényeg az, hogy pontosan megkülönböztethetõ, egymástól szétválasztható legyen a magyar nemzeti zászló és az állami zászló használata. Röviden úgy fogalmazhatnék, hogy a Magyar Köztársaság állami zászlaja egyben mindig nemzeti zászló is, azonban az a magyar nemzet zászlaja - amit azok használnak, akik magukat magyarnak vallják -, amely a piros-fehér-zöld vagy heraldikailag szólva a vörös, fehér és zöld sávokban az állami címer nélkül használható. Ez a javaslat pontosan arra utal vissza, ami a törvényjavaslat részletes indoklásában olvasható, hogy történetileg különválik a magyar címer, a szentkoronás címer, valamint a nemzeti színek használata.
Csak egy példa arra, hogy ez a kettõ mennyire szerves dolog, viszont az állami használat és a nemzeti használat között kell hogy legyen különbség. A XIX. század elejétõl kezdve a magyar népmûvészetnek óriási élménye a koronás címer - késõbb aztán a Kossuth-idõk után a korona nélküli - használata. Tehát voltaképpen megjelenik a magyar folklórban, nemcsak a hímzésekben és a faragásokban, hanem egyéb népi iparmûvészethez tartozó mûfajokban is. Tehát voltaképpen a címert, amely az õsi magyar tradíciót jelenti, a Szent Korona országát - mondom, aztán késõbb a kossuthi hagyományban, a Kossuth-féle hagyomány folklorizálódásában már korona nélkül -, azt a címert, amely a magyar államiságot jelenti, elfogadja a népmûvészet; majd pedig az 1848-as törvények után, amikor a piros-fehér-zöld hivatalosan is a magyar nemzet három színe lesz, attól kezdve mintegy az állam fogadja vissza a törvényekbe is, a népmûvészetben is oly gyakran, címerrel és címer nélkül használt három színt.
Tehát itt egy nagyon szerves dologról van szó, mivel azonban a címereket és a zászlókat a diplomáciában és az államközi életben is használják, a javaslat célja azt emeli ki, hogy szükséges a nemzeti zászló és az állami zászló egymástól való ilyen megkülönböztetése.
A harmadik téma - rövidebben érintve - a hadizászlók vagy a honvédségi csapatzászlók kérdése. Természetesen nem rovom fel, hogy ez a törvényjavaslatban szerepel, hiszen a nemzeti jelképekhez tartozik. A honvédségi csapatzászló már évek óta - 1990-tõl jött vissza tulajdonképpen -, ugyancsak az 1848-49-es magyar szabadságharcból ismert, különféle változatokban megjelenõ zászló: fehér alapon van a címer, a széle pedig piros és zöld farkasfogakkal ellátott. Itt a törvényjavaslat megfogalmazása kicsit pongyola, hiszen például a zászló közepén nem címer, hanem államcímer van - ez visszautal arra, amit mondtam. A heraldikai megnevezések pedig a zászlótanra is érvényesek - ezt is említettem -, tehát itt vörösrõl, ezüstrõl van szó és nem pirosról, fehérrõl; de ezek részletkérdések. Viszont a "zöld lángnyelvek" kifejezés nehezen érthetõ; itt valóban egyszerûen azokról a bizonyos apró háromszögekrõl van szó, amelyek a zászló keretét szegélyezik.
Ami még ide tartozik, az az, hogy a XVI. századi hadizászlókon tényleg nem voltak lángnyelvek, ez is egy kicsit költõi ebben a szikár törvényjavaslatban. A jelentésük sem tisztázott, de valószínû, hogy a háromszögek egykor a szentlélek szimbólumát jelentették, de én most nem akarok belemenni a címertanba. A lényeg az, hogy '48-as zászlókról van szó, és az 1848-as hagyomány nagyon egészséges és nagyon helyes visszahozataláról a honvédségi csapatzászlóknál is.
Csak ez a kérdés vezet el ahhoz a gondolathoz, amit valamelyik fideszes képviselõtársunk már jelzett: valami címertani hivatalra utalt, aminek ki kellett volna kérni a véleményét, vagy az elõkészítõk fordultak volna ahhoz. Magyarországon sajnos ilyen nincs, de van más országokban; tõlünk keletebbre is mûködnek ilyen heraldikai hivatalok, intézetek. Ezzel kapcsolatban azt a javaslatot teszem fel meggondolásra, hogy vannak ugyan Magyarországon kiváló címertörténészek és heraldikusok, azonban éppen a rettenetes vizuális sokféleség miatt - hogy minden tûzoltó egységnek heraldikailag nehezen értékelhetõ címere van, tehát ezerféle címeralkotás - a címeralkotásban rengeteg jelkép jelent meg. Ez 1990-tõl vált lehetségessé, de valamilyen rendet ezen címerek és jelképek alkotásában - ide értve az önkormányzatok címereit is - szükséges volna tartani.
Tehát tisztelettel felvetem a kormánynak azt a gondolatot - persze nem lévén barátja a bizottságosdinak -, hogy valamilyen szakmai emberekbõl és politikusokból álló testületet, bizottságot talán célszerû volna létrehozni annak érdekében, hogy az indokolt és nemes, de aztán veretes képi alkotásokhoz vezetõ címer- és jelképalkotó fantáziának - a magyar történeti hagyomány és a címertan mindenkori szabályait figyelembe véve - valahogyan gátat vethessünk. Tehát ne burjánozzon el ez a végletekig.
A negyedik, amit mondani szeretnék - mint említettem -, jól tudom, hogy nem a Magyar Országgyûlés hatáskörébe tartozik, hanem Budapest székesfõváros önkormányzatáéba.
(19.10)
Mégpedig az önkormányzati törvény szerint minden önkormányzat jelképalkotása és annak módosítása a testület feladata. Én azonban Budapest zászlajáról szeretnék szólni, amelyet valamennyien jól ismerünk, és amely három olyan színt tartalmaz, amely a történeti fejlõdés következtében egy másik nemzet három színét jelzi. Most nem akarom önöket azzal untatni, hogy voltaképpen hogyan lett a román népviselet legjellemzõbb három színébõl, a vörösbõl, a fehérbõl és a kékbõl belga hatásra a Kárpáton túli Romániában már a századforduló elõtt piros, sárga és kék. Elég az hozzá, hogy a mai helyzetben Románia nemzeti színe a piros, a sárga és a kék.
Pro és kontra számos észrevétel elhangzott azzal kapcsolatban, hogy ez szerencsés-e vagy nem. Ez a történelmi fejlõdésnek felelt meg Romániában. Mint ahogy 1873-ig ez a három szín - mondjuk úgy, hogy véletlenül - a vörös, a sárga és az égszínkék volt Budapest fõváros zászlajában, amely trikoloron belül az akkori szentkoronás, oroszlános, griffmadaras címer foglalt helyet a középsõ sávban. Azt hiszem, ez sem különösebben indulatokat kavaró kérdés, itt egyszerûen arról van szó, hogy minden testület, minden önkormányzat nyilván ott tud, ha akar, változatni vagy módosítani, ahol neki kihatása, hatásköre, törvényben elõírt jogköre és lehetõsége van. Ebbõl az következik, hogy a fõvárosi önkormányzat nem módosíthatja Románia nemzeti színeit.
Azonban, mint jól tudjuk és mint említettem, 1873-ban született Budapest székesfõváros zászlaja. Késõbb aztán, 1931-ben ezt módosították, éppen azért, hogy Európa ezen felére tévedõ nyugati utazó ne jöjjön zavarba, amikor meglátja Budapest székesfõváros zászlaját, majd egy országgal arrébb utazva ugyanezzel a három színnel találkozik, mint az ország nemzeti zászlajával. Tehát 1931-ben ez módosításra került. Késõbb azonban, 1990-ben foglalkozott Budapest fõváros ezzel, mégpedig szeptember 18-án állította vissza azon érthetõ szándéktól vezettetve, hogy a történeti színekhez és jelképekhez kíván visszatérni a testület, tehát visszaállította az 1873-ban megalkotott zászlót és címert. Ebbõl pedig az következett, hogy a budapestieknek azok a generációi, akik nem tudnak már ezekrõl a történeti elõzményekrõl, nem ismerik ezeket az évszámokat - hogy mondjam -, egy reggel arra ébredtek - ha ilyen fordulattal élhetek -, hogy Budapest székesfõváros zászlaja, a Magyar Köztársaság fõvárosának zászlaja azonos a román nemzeti színekkel.
Ez nyilvánvalóan furcsa helyet. Ezért, mivel a parlamentnek nem jogköre ebben véleményt nyilvánítani - illetve véleményt mondhat, de ebben fellépni -, én pusztán felvetem azon gondolat szükségességét, hogy ha már nemzeti színekkel, nemzeti jelképekkel foglalkozunk, akkor legalább ezen törvényjavaslat általános vitájában hangozzék el az, hogy fontos és szent dolog a történeti hagyomány. Csak felvetem - természetesen Budapest fõváros önkormányzata felé jelezve - annak a lehetõségét, hogy többekkel együtt magam is el tudnám képzelni egy esetleges álláspont-módosítás esetén Budapest fõváros címerét és zászlaját mint kifejezetten az önkormányzat jelképét olyan módon, ahogy az - és itt kapcsolódom a hadi zászlókhoz - a hadi zászlóknál egy régi történeti hagyományt követve megvalósul, tehát fehér alapon piros, zöld farkasfogakkal ugyanaz az 1873-ban megalkotott nagyon szép, nemes rajzú és szép vonalú Budapest címer. Ez, mint említettem, nem tartozik a törvényjavaslat tárgyához, természetesen nem is lehet a törvényjavaslatnak ide idézett része. Azonban, mint említettem, mikor beszéljünk errõl, ha nem a nemzeti jelképek használatánál.
Végezetül felvetem azt a kérdést, amit számomra a törvényjavaslat 16. §-a vet fel, amely így szól: "A Magyar Népköztársaság címerét a középületekrõl, a köztulajdonú intézményekrõl, a mûszaki és pénzügyi lehetõségek szerint a legrövidebb idõn belül el kell távolítani, ennek megtörténtéig pedig le kell fedni". Nagyon sokan ismerik, nemcsak képviselõtársaim, hanem az országlakosok közül is a Széchenyi hídon, a Lánchídon a lefedett címert. "A Magyar Köztársaság címerét - folytatja a javaslat - az építési szabályok szerint a középületeken, a mûszaki és pénzügyi lehetõségeknek megfelelõen kell elhelyezni". 2. §: "A mûemléki védelem alatt álló épületek, építmények esetén a korábban eltávolított és a Magyar Népköztársaság címerével helyettesített, az eredeti építési korszakhoz tartozó címert kell visszaállítani".
Tisztelt Képviselõtársaim! Itt két alaphelyzet van. Az egyik az, amikor a koalíciós idõket követõen a történelmi magyar címert a Szent Koronával, esetleg feliratokkal együtt - Magyar Királyi Posta, Magyar Királyi Reáltanoda, "Isten áldd meg a magyart" stb. feliratokkal együtt - hihetetlen szorgalommal vagy kivéstek, vagy pedig döbbenetes brutalitással egyszerûen levertek, lehúzattak onnan. Az egyik alaphelyzet tehát az, hogy politikai megfontolásoktól vezettetve végsõ soron azok az évtizedek megsemmisítették a történelmi címereket és ezeket kell helyreállítani. A másik alaphelyzet pedig az, hogy az elõzõ 40 esztendõben, legalább is annak azon részében, amikor a Kádár-címer, tehát a Magyar Népköztársaság címere volt érvényben, az ezen idõben épült épületeken, középületeken ez a címer található.
Ezzel kapcsolatban szeretnék javaslatot tenni. Viszonylag elegánsan sikerült a szoborparkkal megoldanunk azt, hogy bizonyos mûalkotások, amelyeknek a politikai ihletettsége - hogy úgy mondjam - nem volt kértséges, a magyar történelem meg nem szakíthatóságának a folyamatából 40 évet jelképezve elkülönítésre kerültek, de nem beolvasztásra és megsemmisítésre, amiképpen a '20-as, '30-as évek fõvárosának vagy még régebbi idõknek a gyönyörõ szép budapesti bronz és más fém emlékei kerültek az '50-es években beolvasztásra. Ott van a szoborpark, ott van Kun Béla szobra, ott van Lenin elvtárs szobra és ott van a többiek szobra. A javaslat tehát az - folytatva ezt a gondolatmódot, ezt a viselkedési formát -, hogy ha olyan középületek vannak, ahol az úgynevezett magyar népköztársasági címer van, ne távolítsuk el azokat, ne verjük le õket, ne faragjuk vissza a helyükre, mondjuk egy '54-ben, vagy egy '68-ban épült épület homlokzatára, a Szent Koronát. Nemcsak azért, mert ez a korona meggyalázása volna, hanem azért, mert az az épület történelmileg így hiteles. Õrizze a magyar múlt azon korszakának emlékét - ha ez emlék -, õrizze annak lenyomatát.
Voltaképpen itt a szegedi Dóm teret is példának hozhatnám, ahol körben a Dóm téren egy idõszakban elõször is a történelmi Magyarország vármegyéinek és nagyobb városainak a címerét brutálisan kivésték úgy, hogy a meztelen tégla maradt mögöttük. Majd pedig jött egy olyan évtized, amikor a szocialista városok hihetetlen tömegben kezdtek el egyrészt keletkezni, másrészt címert alkotni, illetõleg ezen régi városoknak az új címereit láthatóan fehér kõvel a patinás falba visszanyomogatták. Ez maga, így ahogy most van, egy nagy happening, egy nagyon szomorú történelmi lenyomat. Tehát ott, ahol arra lehetõség van, tegyük vissza a történelmi címereket, ahol pedig az elõzõ 40 év emlékei vannak, maradjanak ezek meg mementónak.
A mondandómat azzal szeretném bezárni, hogy természetesen ezt a javaslatot örömmel fogadom, mert örülök neki, hogy megszületett, és bizonyos helyeken, ott ahol részben a bankjegyen és az állampapíron való címerhasználat említtetik, aztán ott, amikor maga ez a törvényjavaslat kerül már törvényi állapotba, majd módosító indítványokat fogok beadni, mert véleményem szerint szükséges. A nemzeti jelképeket, bennük pedig magunkat is tiszteljük meg akkor, ha magának a törvénynek a szövegében vizuálisan is hozzáférhetõvé tesszük a címert és a nemzeti zászlót. Tehát mindenütt, ahol az alkotmány valamilyen nyomdai formában megjelenik, mindig legyen ott a nemzeti címer és a nemzeti zászló, mert például az önkormányzati törvénnyel együtt kiadott alkotmánynak csupán a borítóján szerepel a címer, de magában az alkotmány szövegében nem, noha a hatályos törvénytárban ott van a szentkoronás címer.
(19.20)
Tehát több ilyen módosító indítvánnyal szeretnék még élni a jövõben, ezeket már részben meg is tettem. Ezekre a részletes vita megfelelõ helyén visszatérek.
Köszönöm képviselõtársaim figyelmét. (Taps.)