POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, tisztelt elnök asszony. Tisztelt Ház! A felsõoktatásban kialakult helyzettel valamennyien tisztában lehetünk, hiszen a sajtó, a televízió eléggé bõséggel ad hírt azokról a tárgyalásokról, sõt azokról a kormányzati kommünikékrõl is, amelyek ezzel kapcsolatosak: a tandíj bevezetésérõl, a hallgatók, illetve a kormányzat közötti tárgyalásról, a hallgatók által tervezett tiltakozásokról van szó.
Tegnap szégyenszemre megint csak abba a helyzetbe keveredett a kormány egyik helyettes államtitkára, hogy a nyilvánosság elõtt hazudtolták meg õt - de nem ezért kért szót a Fidesz frakció.
Talán emlékeznek arra a jelenetre, amikor a nyolcvanas években Lech Walesa aláírta azt a megállapodást, ami a Jaruzelski-rezsim bukásához vezetett. Az akkor még fiatalabb és jobb humorú Lech Walesa egy hatalmas ceruzával tette ezt. Kivonult a gdanski hajógyár elé, meglobogtatta a papírt, s azt mondta: "Gyõztünk, és papírunk is van róla!".
Jellegzetes és nagyon fontos kelet-európai mondat volt ez: nem elég gyõzni a világnak ezen a részén, hanem úgy látszik, írásba is kell adni azt, amiben megállapodtak az illetõk.
A hallgatók is ebben a helyzetben vannak. Nem elégszenek meg a szavakkal és a puszta ígéretekkel. Ez a fontos tanulsága annak, ami most a minisztérium és a hallgatók között folyik. A minisztérium ugyanis meglepõdve, megütközve vette tudomásul, hogy a hallgatók nem hisznek már a szép szavaknak és az egyszerû ígéreteknek. Én azt gondolom, jó okuk van erre. Jó okuk van arra, hogy a miniszterelnök úr puszta ígérete, hogy jövõre nem fogják emelni az alaptandíjat, ne legyen elégséges, csak akkor, ha ezt írásba is foglalják, csak akkor, hogyha elõveszik a tandíj szabályozásáról szóló kormányrendeletet, és azt felül is vizsgálják.
A hallgatók már nem hisznek már csak a szavaknak, nem hisznek egy olyasfajta ajánlásnak, ami a miniszter úr javaslata volt, hogy ebben az évben a fõiskolák, egyetemek ne szedjenek kiegészítõ tandíjat. Joggal kérdezik akkor a hallgatók, hogy miért kellett egyáltalán a kétezer forintos alaptandíj fölött nyolcezer forintos kiegészítõ tandíjat megállapítania a kormánynak, ha a kormány egyik minisztere késõbb úgy fogalmaz, hogy ez a tízezer forintos havonta beszedett tandíj elviselhetetlen terhet jelentene a hallgatóknak és szüleiknek, és éppen ezért arra kéri a fõiskolák, egyetemek rektorait, vezetõit, hogy ne szedjék azt be, ne éljenek ezzel a lehetõséggel.
Tudom jól, hogy nem minden fõiskola és nem minden egyetem szedne nyolcezer forint kiegészítõ tandíjat, és nem minden hallgatót terhelne havi tízezer forintos fizetési kötelezettség. De képzeljék el, ha csak az úgynevezett kurrens szakokon, egyetemeken, a közgazdasági, a jogi, az orvosi karokon szedik ezt! Hova vezet, miféle rendiesedõ felsõoktatása lenne ennek az országnak, ha kialakulnának, megerõsödnének azok a ma is meglévõ különbségek a különbözõ karok, különbözõ egyetemek merítési bázisa, szociológiai háttere között, ami bizony már ma is fellelhetõ? Ez egy elitizálódó, dinasztizálódó, rossz struktúrájú felsõoktatás, amely nem szolgálja a társadalmi mobilitást, amely éppen ellenkezõ hatást fejtene ki. Meggyõzõdésem, hogy nemcsak az ellenzéki képviselõk, hanem az önök szándékaival szemben is egy ellenkezõ hatást fejt ki.
A minisztérium vezetõi már-már durva szavakkal illették, illetik a hallgatók kritikáját, kritikai észrevételeit, amit az idézett rendelettel szemben kifejtenek. Én azt gondolom, hogy annak a minisztériumnak, amelyet a nyár elején az Alkotmánybíróság azzal küldött helyre, hogy az amúgy sok esetben alkotmányellenesnek talált Bokros-csomagon túl még külön alkotmánysértõ magatartást is tanúsított a tárca, fontos lenne némi önmérséklet - ha más nem, akkor valami mesterkélt szerénység -, nem szabadna olyasfajta fennhéjázással kezelni a hallgatók véleményét, a hallgatók tiltakozását, mint ahogyan ezt a napokban megteszi a tárca.
Én önökhöz fordulok, képviselõtársaim. A kormány láthatóan nem képes, nem hajlandó a józan kompromisszumra. Azt kérem önöktõl - mert meggyõzõdésem, hogy jobb szándék vezeti önöket, mint a kormány mai tisztségviselõit -, hogy gyakoroljanak... (Az elnök poharát megkocogtatva jelzi az idõ leteltét.)... határozott nyomást a kormányukra, hogy el tudjuk kerülni két-három hét múlva a hallgatók országos tiltakozását. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)