DR. NÁDORI LÁSZLÓ (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Országgyûlés! Azok közé tartozom, akik az elõterjesztõ észrevételei, javaslatai alapján és a bizottsági vita alapján a határozati mûfajt elfogadtam.
(10.40)
Arra gondoltam, hogy ezzel is adjunk esélyt a felsõoktatás fejlesztésének.
A továbbiakban a számomra releváns témakörökhöz szeretnék néhány észrevételt tenni. Az irányelvek elsõ fejezetében joggal kap kiemelt szerepet a képzettség szintje és minõsége. Ezek a feltételek növelhetik meghatározó módon a felnövekvõ generáció munkaerõpiaci esélyeit. A határozattervezet ezzel összefüggésben - konkrét feladatok megjelölésével - lényegesen erõsebben fogalmazhatna például az intézmények vonzó, hagyományteremtõ szellemiségének formálásáról, értékteremtõ tevékenységérõl és ezen belül kiemelten az egészségérték fontosságáról.
Sajnos, a határozatban kimaradt a felsorolásból ez a kitüntetett érték. Az egyetemi és fõiskolai hallgatók egészséges életmódjára való utalás nagyon fontos pont, jóllehet ennek az értéknek a felsõoktatásról szóló törvény 7. §- ában jogi háttere is van; amellett evidenciaként kell kezelnünk ennek a fontosságát.
Véleményem szerint a felsõoktatásnak alig van a hallgatók romló egészségénél, e tendencia megállításánál idõszerûbb, sürgõsebb, megoldásra váró problémája. Hogy mennyire élõ, mai problémáról van szó, szeretném bemutatni tényekkel, néhány példával.
Egy múlt heti újságcikk sorozóbizottsági tanácskozásról számolt be, a beszámoló fõ megállapítása ez volt: "egyre kevesebb fiatal minõsíthetõ katonai szolgálatra alkalmasnak." Orvosok, szociológusok szerint ez a jelenség szoros összefüggésben van a lakosság általános egészségi állapotának romlásával, a felnõttek és a fiatalok mozgásszegény életmódjával. A tapasztalatok szerint már a tizenévesek körében is terjed a hanyag testtartás, a dohányzás és italozás, sajnos, sok fiatal tiszteli az ápolatlanságot, a mosdatlanságot nõi erényként. E káros jelenség megállítására többek között az egyetemi, fõiskolai évek alatt még nyílhat lehetõség; meggyõzõdésem, hogy az utolsó esély, az utolsó lehetõség.
Amennyiben a határozatot a parlament elfogadja, akkor a kormány majd az elkészítendõ feladattervében a hallgatók egészségnevelését, testnevelését és sportját illetõen sokkal határozottabb állásfoglalást és jól körülírt, világos programot szorgalmazzon. Ezeket a negatív jelenségeket - amelyekrõl beszéltem -, ennek a helyzetnek a romlását, ezt a tendenciát feltétlenül meg kell állítani.
Nemzetközi tapasztalatok szerint nemcsak az élet minõségét, hanem - amint erre már utaltam -, a munkaerõpiaci esélyeket is lényegesen javítja a testi erõt sugárzó külsõ, az átlagosnál jobb erõnlét, a jó közérzet, a testi, szervi mûködések krónikus zavarainak hiánya, a jó megjelenés. Finnországban, az olimpiai sportolók edzõtáborában van egy diagnosztikai laboratórium. Ezt a diagnosztikai laboratóriumot civilek is igénybe veszik térítés ellenében, hogy világos képet kapjanak a fizikai állapotukról. Például hasonló vizsgálatokat végeznek, mint amilyen vizsgálatokat felajánlottunk a képviselõ uraknak a Testnevelési Fõiskolán. Tudja meg, hogy körülbelül milyen kondícióval rendelkezik és milyen ajánlásokkal lehetne a testi kondícióját javítani.
Ottjártamkor - és erre szeretném felhívni képviselõtársaim figyelmét - a futószalag-ergométerrõl lelépõ vezetõ banktisztviselõ elmondta, hogy új munkatársak felvételénél, majd az elõmenetelt érintõ minõsítésüknél a szaktudás mellett jelentõs szerepet játszik a pályázó életmódja, a jó alak, a tettenérhetõ sportolási szokások, az élvezeti szerek mellõzése. Nagyon zsíros állások, nagyon megbecsült állások ezek, és el lehet mondani, hogy a fiatalok már egyetemista korukban készülnek arra, hogy ilyen szempontból megfeleljenek.
Közismert tény az, hogy az egyetemrõl, fõiskoláról kikerülõ értelmiségi - tehát orvos, jogász, közgazdász, tanár - magatartási mintája milyen erõsen befolyásolja társadalmi környezetét, fõként a fiatalok viselkedését. Ezért az irányelvek elsõ fejezetében lényegesen határozottabban kellene ezt az elvárást hangsúlyozni a felsõoktatási intézmények nevelõ, képzõ tevékenységével szemben.
Miközben az irányelvek meghatározónak minõsítik az egyetemek és a fõiskolák szerepét, szellemiségük kisugárzó hatását az ország, a regionális és a helyi társadalmak szervezõdésében, kulturális életében, értékvilágának alakulásában, ugyanakkor ellentmondás tapasztalható az említett kormányzati felfogás és a mindennapi gyakorlat között. Azt látjuk, hogy a testkulturális értékek érvényesülését, megteremtését a felsõoktatási intézmények egy részében hozott döntési folyamatok, mechanizmusok, értékválasztások nem támasztják alá, nem segítik elõ. Ezt is tényekkel szeretném igazolni.
Amikor az országgyûlési határozattervezet a parlament elé került, levelet kaptam az egyik fõvárosi fõiskola vezetõ oktatójától, a levélbõl egy mondatot emelek ki: "a fõigazgató úr a négy testnevelõbõl egyet kíván meghagyni 1200 hallgatóhoz." Ezt követõen egy nyugat-dunántúli egyetemrõl kaptam egy faxot, amelybõl szintén egy mondatot emelek ki: "az egyetem vezetése a létszámleépítés keretében az egész testnevelési tanszék felszámolását tervezi."
Nem arról beszélek, hogy a létszámleépítés adott esetben nem jogos, nem indokolt. Ez nyilvánvaló, de egy tevékenységet ellehetetleníteni, tehát kivonni a testnevelõ tanárt ebbõl a folyamatból, - ez nagy veszélyt rejt magában. Van olyan vélemény, hogy lehet diplomát kapni testnevelési tanszék és nyelvi lektorátus nélkül. Ez kétségtelen, de akkor nagyon messze vagyunk a mûveltségeszménytõl és nagyon messze vagyunk attól, hogy az Európa felé vezetõ úton nyugodtan haladhassunk.
A válaszokból... milyen válaszokból? Olyan válaszokból, hogy amikor ezt a két értesítést megkaptam, levelet írtam valamennyi egyetem és fõiskola testnevelési tanszékének és a 65 megkérdezettbõl 45-en válaszoltak érdemben. Ez önmagában is bizonyíték arra, hogy az egyetemek testnevelési tanszékei és sportot irányító emberei tárgyukhoz ragaszkodnak, azt szeretnék jobbá tenni.
Milyen tapasztalatokat lehet leszûrni ebbõl az anyagból? Az elsõ: az intézmények jelentõs részében a hallgatók testnevelését és sportját, tehát az egészségre nevelést alulértékelten kezelik és általában lehetõségeik alatt támogatják. Ebben a jelenségben a pénzügyi megszorítások miatti anyagi nehézségek fontos szerepet játszanak ugyan, de nem lehet szó nélkül elmenni egyes intézmények vezetõinek, testületeinek a testneveléssel és sporttal szembeni negatív attitûdjei, állásfoglalásai mellett.
Ismét szeretném hangsúlyozni: joga van az egyetemnek olyan döntést hozni, hogy megszünteti a testnevelés kötelezõ jellegét, de nincs joga ahhoz, hogy ne adja meg az egyetemi polgárnak a testedzéshez való minimális lehetõségeket.
(10.50)
A felsõoktatási törvény 7. § (2) bekezdése leírja, hogy a hallgatónak joga van saját testének edzéséhez, és lehetõséget kell hogy kapjon minimális sportolásra.
Van olyan egyetem is - ki kell mondanom: a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem -, ahol nincs ilyen tárgy, hogy testnevelés. Ez tehát - mondjuk - az egyik véglet. A pozitív póluson van a József Attila Tudományegyetem, Szegeden, azután a Széchenyi Fõiskola Gyõrben, ahol nem órára kell járnia elsõsorban a hallgatónak, hanem bizonyos fizikai követelményrendszernek kell megfelelnie. A tanárt nem érdekli az, hogy hol lett erõs, hol lett állóképes, az érdekli, milyen most a fizikai kondíciója, és ezt méri, s ennek a mérésnek alapján írja vagy nem írja alá az indexét. Ez nem új gyakorlat, Európában sok helyen dívik.
Még néhány észrevételt tennék. A határozatban szereplõ irányelvek, továbbá az elképzelések, javaslatok lényeges elemeivel egyetértek. Különösen egyetértek a III. fejezet 8. pontjában megfogalmazottakkal, amely szerint versenysemlegesen finanszírozzák az állami és az állam által elismert nem állami intézményeket. A fenntartó személyétõl független, egységes finanszírozás megvalósítása véleményem szerint fontos lépés a felsõoktatás korszerûsítése, egyben az európai integráció felé.
Nagyon fontosnak, idõszerûnek tartom a felsõoktatási intézmények integrációjára utaló fejezetet. Elfogadom azt a megállapítást, hogy aránytalanul drágán mûködik felsõoktatásunk, mindenekelõtt az intézmények szétaprózottsága miatt. Egy adatot mondanék: az intézmények 60 százaléka közepes meg kis intézmény, ahova a hallgatók 20 százaléka jár.
Az integrációt mindenképpen fel kellene gyorsítani, esetleg a fejlesztési források elosztásakor célzott differenciálással. Persze valóságos integrációra gondolok, nem olyanra, hogy a FEFA-pénzek elnyerése érdekében egy pszeudointegrációt, egy áltársulást csinálnak, és amikor megkapták a pénzt, utána összevesznek, és a személyközi és intézményközi kapcsolatok mélyebbre süllyednek, mint voltak az integráció elõtt. Nem ilyen integrációra gondolok tehát, és nagyon meg kellene nézni azt, hogy milyen szintû az az integráció, amelyet különbözõ forrásokból támogatni akarunk.
Én is kapcsolódom ahhoz, amit Dobos Krisztina említett, amíg a bázisszemléletû finanszírozásról nem térünk át a fõként normatív alapú finanszírozásra, addig hátrányt szenvedhetnek - és most egy új elemet szeretnék megemlíteni - a hagyományostól eltérõ szakok, és azok beindítása, illetve mûködtetése.
Számításba kell vennünk azt, hogy a tudomány fejlõdéstermészetébõl, logikájából adódóan - elsõsorban a tudományok differenciálódására, majd integrációjára gondolok -, továbbá a piac változó igénye miatt új szakokat kell bevezetni: orvosmenedzser, informatika, turizmus, környezetvédelem, kriminálfizika - például Szegeden.
Kapcsolódom Szabad György, Daróczy Zotán véleményéhez ebben a kérdésben, hogy a hallgatói létszámemelést nagyon óvatosan és csak lépcsõzetesen lehet napirendre tûzni, az infrastrukturális elmaradottság miatt. Tudok olyan intézményrõl, amelyben lelkesen megkettõzték a felvett elsõéves hallgatók számát, majd menet közben derült ki, hogy egy negyven személyre alkalmas tanteremben nem tud 80 személy leülni. Az ellentmondást egy jó humorú, pótszéket cipelõ kollega oldotta fel a következõ megjegyzéssel: nem kocsma ez, nem kell mindig és mindenkinek itt ülni. (Derültség.)
Elképesztõ hitelrontás az, amikor az egyetemi polgár számára intézménye nem tudja megadni a beígért és joggal elvárt tanulási feltételeket.
Tisztelt Országgyûlés! Végül felhívom az elõterjesztõ figyelmét arra, hogy szabatosabban fogalmazzon, mert egy világos fogalmazás kedvezõ pszichikai, belsõ környezeti feltételt teremt az elfogadáshoz.
Az elmondottak alapján a határozat elfogadását javaslom, természetesen a felmerült jogos és beépíthetõ javaslatok figyelembevételével, és azt mondanám, akkor remélhetõleg lesz értelme a határozatban szereplõ ajánlásoknak. Köszönöm szépen. (Taps.)