DR. KOVÁCS KÁLMÁN (KDNP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyûlés! Hölgyeim és Uraim! Egyetértek Kiss Gábor képviselõtársam azon kijelentésével, hogy adott esetben rossz ideológiai alapról is lehet jó és helyes eredményeket elérni, de szeretném folytatni ezt a mondatot: adott esetben jó célok megfogalmazásával, jó ideológiai alapról is érhetünk el helytelen, gyenge és nagyon rossz eredményeket. Ebben az esetben pontosan ez történik. Mert az elõttünk fekvõ országgyûlési határozatban megfogalmazott célok, alapelvek, óhajok, vágyak stb. nemcsak hogy elfogadhatók számunkra, kereszténydemokraták számára, hanem üdvözlendõk is. Üdvözölnénk akkor, ha ebben meg lenne fogalmazva az, hogy milyen módon, hogyan, miképpen és fõképp milyen garanciákkal kívánjuk elérni ezeket a célokat.
Nem szeretnék visszatérni a vezérszónoklatomban említett vitára - amelyben a törvény és az országgyûlési határozat vitáját kívántam feleleveníteni -, de hadd tegyem hozzá, hogy ebben a helyzetben, a magyar viszonyok között, az elõzmények után feltétlenül a felsõoktatás ledegradálását jelenti az, hogy hosszas tervezés után a fejlesztési törvény helyett egy országgyûlési határozatot nyújtott be a kormányzat, egy olyan országgyûlési határozatot, amelyben a vágyait, elképezléseit, óhajait végül is megfogalmazza; de hogy mit kell tenni azok elérése érdekében, abból semmi sem fogalmazódik meg, azt majd rábízza a miniszterre, aki aztán úgy igazítja az elképzeléseihez a törvényeket és úgy cselekszik, ahogy azt az MKM egyéves mûködése során megtapasztaltuk. Erre is fogok majd néhány bizonyítékot hozni, hiszen magam eddig közel tíz alkalommal bizonyítottam az elkövetett törvénytelenségeket az MKM munkájában.
Külön aktualitása van a mostani helyzetnek azért, mert a múlt héten hallottuk, hogy Bokros Lajos pénzügyminiszter úr Debrecenben állítólag azt mondta, hogy a kormányzat nincs abban a helyzetben, hogy a felsõoktatást támogassa, hanem csak a közoktatást fogja támogatni. Nem tudom, ez alatt mit kell érteni, de annyit hadd tegyek hozzá, hogy amikor a kormánykoalíció két pártja vagy akár a kormányon belül a miniszterek között kemény csatározások folynak és megy a hatalmi harc belül és kívül az ország nyilvánossága elõtt, akkor igencsak el kell marasztalnom a Mûvelõdési Minisztérium vezetését, hogy nem lépett fel és nem nyilatkozott azonnal, hogy egy pénzügyminiszter sem tehet olyan kijelentést, hogy a kormányzat nem kívánja támogatni a felsõoktatást. Azt hiszem, nincs a világon olyan ország, ahol a kormányzat ne támogatná a felsõoktatást. Az állam nem vonulhat ki a felsõoktatás támogatásából!
Mindezek után szeretném ismertetni a felsõoktatás fejlesztésének néhány általános aspektusát a Felsõoktatás fejlesztésének irányelvei címszó alatt megfogalmazott, egyébként általunk jónak és helyesnek tartott elképzelések kapcsán.
A minõség az egyik kitüntetett fejlesztési érték. Azt hiszem, a jelenlegi helyzetben, amikor ilyen mértékû leépítések folynak, amikor a felsõoktatási intézményekben jelentõs oktatói elbocsátások történnek, akkor egy országgyûlési határozatban talán finoman fogalmazva is álszent dolog minõségrõl papolni, minõségrõl beszélni az elõzmények és a kormányzat ténykedésének ismeretében. Azt is szeretném hangsúlyozni, hogy nemcsak az ellenzéki képviselõk szokásos ellenkezésérõl, szokásos kritikájáról van szó, hiszen az egész országban az érdekeltek - professzorok, egyetemi tanárok, fõiskolai tanárok, rektori konferencia, fõigazgatói konferencia, HÖKOSZ stb. - intézményei mind-mind nagyon keményen bírálják, nagyon komoly szakmai bírálatokat hangoztatnak és alternatívákat adnak azzal a programmal szemben, amit mi, kereszténydemokraták csak úgy tudunk megfogalmazni, hogy az, ami elõttünk fekszik, a felsõoktatás visszafejlesztésének programja.
A nyitottság és szabad választás kérdésköre: ezekkel az elképzelésekkel természetesen egyetértünk, de éppen az elõzõ kormányzati intézkedések tükrében ennek a jelentõségérõl ugyanazt kell mondjam, mint az elõzõekrõl.
Esélyek kiegyenlítése, méltányos tehermegosztás: A tandíj bevezetésével - amely eredetileg 2000 forintról indult, ma már 2000 forint plusz 8000 forint kiegészítõ tandíjról van szó -, az esélyek kiegyenlítõdése, a méltányos tehermegosztás a mai viszonyok között szintén illúzió, és így az helytelen lépés. Pontosan a tehetséges, de szociálisan nem megfelelõ helyzetben lévõ tanulók fognak kikerülni az egyetemekrõl, fõiskolákról. Hadd utaljak egy szegedi felmérésre, amelyben körülbelül 12 százalékra teszik azoknak a hallgatóknak a számát, akik kénytelenek lesznek kimaradni a tandíj bevezetése után. És ezek a felmérések 2000 forintos alaptandíjra vonatkoztak
Az autonómia kérdése: Nem tudom nem megtenni, de azt hiszem, jogos is részemrõl az, hogy mindenkor emlékeztessem kormánypárti képviselõtársaimat arra, hogy az egyetemi autonómia érdekében pontosan én interpelláltam. Interpellációmra akkor egy kioktató választ kaptam, és utána a parlament kormánypárti többsége elfogadta a miniszteri választ. Az már az én javaslatom, interpellációm szakmai megalapozottságát bizonyítja, hogy rá két hétre az Alkotmánybíróság törvénytelennek minõsítette a minisztérium eme intézkedését, amellyel keményen megsértette az egyetemi autonómiát. Mindezek figyelembevételével hadd marasztaljam el most az ország nyilvánossága elõtt mindazon kormánypárti képviselõtársaimat, akik akkor a miniszteri választ megszavazták. Ha figyelmesebbek, ezt a választ nem szavazzák meg, mert láthatták volna, hogy itt egy súlyos törvénytelenségrõl van szó, és akkor rákényszeríthettük volna a mûvelõdési kormányzatot arra, hogy az amúgy is megszokott és általuk oly gyakran elkövetett törvénytelenségektõl, szabálytalanságoktól némileg eltérjen és megpróbálja visszafogni magát.
Mindezek figyelembevételével nézzük tovább az alapelvekben megfogalmazottakat. A hallgatói létszám jelentõs növelésével kapcsolatban mi is kívánatosnak és elfogadhatónak tartjuk, hogy a hallgatói létszámot a jelenlegi 16-17 százalékról 30 százalékra emeljük.
(12.30)
Azonban ennek nem az az elsõ lépése, hogy elküldjük az oktatókat, jelentõs oktatói leépítést végzünk, mert ezáltal a színvonal csökkenését fogjuk elérni.
A másik fontos dolog, hogy itt van egy látszatmegoldás is, nevezetesen az anyagból kiolvasható, hogy a postsecondary képzést - illetve a késõbbiek folyamán majd rátérek a levelezõ és esti képzésre is - megpróbálják a felsõoktatás egészében úgy feltüntetni, mintha annak a létszámnak az emelése egyértelmûen a felsõoktatásban tanuló hallgatók létszámának emelését jelentené. Meg kell gondolni - és aki ismeri ezt a képzési formát, meg kell gondolnia -, hogy a postsecondary képzésnek mely formáit és milyen módozatait vegyük be a felsõoktatás fejlesztésébe, és melyeket tekintsünk szakképzésnek; hiszen ezt már Dobos Krisztina elmondta, itt zömében az elsõ szakma megszerzésérõl van szó.
Az esti és levelezõ tagozattal kapcsolatosan hadd ne említsem meg, hogy a félelmünk nem indokolatlan; nevezetesen, hogy majdan esti és levelezõ képzési formákban, az állam kivonulásával, kisebb költségráfordítással látszatdiplomákat, szakmai tudással nem megalapozott diplomákat kívánunk adni, ezáltal a szakmai színvonal ugyan jelentõsen csökkenni fog, de meglesz a diplomások száma. Ezt nem tartjuk járható útnak. Azt látjuk járható útnak az esti, illetve levelezõ képzésben, amikor a már megszerzett diploma esetében további diplomákat szerez meg valaki, vagy kiegészítõ ismereteket szerez és így tovább.
Az önálló hallgatói munka szükségességén, azt hiszem, senki nem vitatkozhat. Egy leépülõben lévõ és egzisztenciális félelmektõl, egzisztenciális létbizonytalansággal fenyegetett egyetemi és fõiskolai oktatói gárdától nem várhatjuk el, hogy kellõképpen tudják támogatni az önálló hallgatói munkát. Hiszen az önálló hallgatói munka jelentõs infrastruktúrát feltételez, és jelentõs oktatói plusz terheket feltételez.
A kreditrendszerrõl nagyon sokat beszéltek. Én itt egyetlen veszélyre szeretném felhívni a figyelmet. Próbáljunk nagyon odafigyelni: ha parttalan kreditrendszert, parttalan módon és mindenhová mindenkor, mindenféle módon átszámítható kreditrendszert dolgozunk ki, akkor az ismételten jelentõs színvonalcsökkenést fog eredményezni. Hiszen a kreditek és az egyetemek közötti átjárhatóságnak vannak ésszerû korlátai. Azt hiszem, senki nem gondolhatja azt, hogy adott esetben, egymástól távol álló szakok vonatkozásában az átjárás minden további nélkül megoldható lenne.
Szeretnék még néhány szót szólni a tandíjkérdésrõl. A tandíjak jelenlegi bevezetése rendkívül hibás módon történt. Már elmondtam a parlamentben, de még egyszer elmondom: 1994 õszén a kormányzat választási megfontolásokból az elõzõ kormány által elfogadott és már megkezdett munkálatokat megszakította, akkor olyan ígéretet tett, hogy 1996-tól vezetik be a tandíjat - majd puccsszerûen visszahozta 1995 márciusában. Arról nem is beszélve, hogy az eredeti kétezer forint immáron nyolc-tízezer forintra emelkedett. És még egy nagyon fontos dolgot el kell hogy mondjak: azt, hogy az akkori elképzelésekben a feltételrendszer benne volt. Nem én találtam ki, szíveskedjenek a kormányprogramot megnézni, abban benne van a feltételrendszer kidolgozása. Tehát nem az ellenzéki vagy nem a kereszténydemokrata program megvalósításáról szólok, amikor a feltételrendszerrõl beszélek, és azt kérem én önöktõl számon. Azt a kormányprogramot, amelyet önök szavaztak meg; nem mi szavaztunk meg.
Ebben szerepel a feltételrendszer, a feltételek megteremtése és annak figyelembevétele. Arról nem is beszélve, hogy az eredeti elgondolásban a beszedett tandíjak teljes egészében a felsõoktatás fejlesztését célozták. Mára már ez megszûnt, a felsõoktatás fejlesztése elmúlott, és maradt a költségvetés hiányainak betömködése, pótlása. Nem a felsõoktatásból való elvonással kell a költségvetés egyensúlyát megõrizni.
Még egy dologra hadd utaljak: a tanárképzésre és ezzel összefüggésben erre a lépcsõzetes - vagy nem is tudom, hogy hogy nevezzük - felépítésre. Nagyon komoly értékek alakultak ki a magyar tanárképzésben, a tanárképzõ fõiskolák gyakorlatában. És nem hiszem, hogy ennek a tanárképzési gyakorlatnak... Arról nem is beszélve... Egyetlen adatot, egy szegedi adatot hadd mondjak el önöknek: volt szerencsém a bölcsészkar dékánjával beszélni az elmúlt idõszakban, õ említette, hogy a bölcsészkaron tanárszakon végzettek legfeljebb 20-30 százaléka megy el tanítani, a többiek más pályát választanak. Feltételezem, hogy Budapesten ez a helyzet még rosszabb.
Ilyen elõzmények után és ilyen körülmények figyelembevételével még inkább meggondolandó és még inkább oda kellene figyelni arra, hogy milyen módon, hogy kívánjuk megszüntetni a tanárképzõ fõiskolákat, vagy milyen módon próbáljuk beintegrálni. Hiszen mi magunk, kereszténydemokraták is egyetértünk azzal, hogy az integrációra szükség van. Meg kell próbálni a széttagolt intézményrendszert valódi egyetemekké tenni. De valódi egyetemekké, és nem olyan módon, ahogy a kormánykoalíció ezt meg kívánja tenni.
Végezetül annyit szeretnék elmondani, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt a felsõoktatás visszafejlesztésérõl szóló ezen irányelveket nem fogja megszavazni, és nem tudjuk támogatni, hogy Magyarországon szándékosan, koncepciózusan visszafejlesszék a felsõoktatást. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Szórványos taps.)