TOKÁR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! A Magyar Szocialista Párt - mint azt Körösfõi László, a párt e témában illetékes vezérszónoka kifejtette - nagy jelentõséget tulajdonít a szakképzési törvény megvalósulásának és a most beterjesztett módosító javaslatoknak. Nagy jelentõségû a módosítás, mert nagy létszámot érint az iskolarendszerben tanulók közül, nagy hatással van a gazdaságra, és megítélésünk szerint egyre nagyobb jelentõsége lesz a felnõttképzésben, a második vagy a harmadik szakképesítést szerzõk körében.
A fentiek bizonyítására egy, a közeli napokban átélt esetet említek. Egy német világcég egy új beruházással megvalósult üzemet avatott Magyarországon, és ez alkalomból ideérkezett a cég elnöke, akit a gazdasági bizottság fogadott, és volt szerencsém e fogadáson részt venni. Ugyancsak részt vett ezen az üzem magyarországi képviselõje, akitõl érdeklõdtünk a beruházás tapasztalatairól, a vámokról és egyebek között a rendelkezésére álló munkaerõ minõségérõl. A cég magyarországi képviselõje elmondta, hogy a magyar munkaerõ alapképzettsége jó, hamar beilleszkedtek a környezetbe, de a legújabb technika kezelésére, a technológia elsajátítására át kellett képezniük õket. Megemlítette e téma kapcsán, hogy jó lenne, ha a területi munkaügyi tanácsok segítenék az átképzést, illetve elébe mennének ennek az átképzésnek, melyhez felajánlotta anyagi támogatását is.
A fentiek is bizonyítják, hogy a szakképzésre való nagyobb odafigyelés, az ellenõrzés nem öncélú dolog. Nemcsak az egyén boldogulása és mobilitása, választási lehetõsége függ tõle, hanem ennél jóval szélesebb összefüggése, hatása van és lesz a gazdaságra. A korszerûen képzett emberek ugyanolyan feltételei a tõke beáramlásának, mint az infrastruktúra és a jogbiztonság. Ha az a kép alakul ki rólunk és azt tapasztalják, hogy sokoldalúan képzett és rugalmas munkaerõt talál a mûködõtõke Magyarországon, akkor ez az egyik húzóerõ lehet a számunkra. Ehhez persze az szükséges, hogy a szakképzõ iskolák ezt felismerjék, felülemelkedjenek napi túlélési érdekeiken, és elõrelátóan gondolkodjanak és tervezzenek.
Ahhoz, hogy ez a szemlélet meghonosodjon, szükséges, hogy a gazdasági kamarák az eddigieknél jobban bekapcsolódjanak a szakképzés és a vizsgáztatás folyamatába. Szükséges, hogy a szakképzésért érzett és viselt felelõsség decentralizálódjon; a felelõsség területi viselõje pedig nem lehet más, mint a szakmailag illetékes kamara. A jelenleg tervezett jogosítvány, miszerint tanulói szerzõdéseket köthet, ellenõrizheti a gyakorlati képzõhely kiválasztását, a képzés helyét és színvonalát, egyben azt a felelõsséget is jelenti, hogy ez az önkormányzat nem engedheti meg, hogy a gyakorlatban alulképzett, szakmától idegen foglalkoztatású, a szakmában elhelyezkedni képtelen emberek szerezzenek szakképesítést.
A vitában kritikaként hangzott el Gyõriványi Sándor képviselõtársam részérõl, hogy e törvénytervezet nem foglalkozik azzal, hogy a szakképesítés milyen irányba menjen el, és e tekintetben megállapította, hogy ez koncepciótlanság. Úgy érzem, bár kétpercesben egy képviselõtársam erre válaszolt, ez a kérdés nem ennek a törvénynek a keretében kell hogy eldõljön.
Feladata lesz majd a megerõsödõ kamaráknak, hogy felmérjék területük szakképesítési igényét, és ehhez igazodva kezdeményezzék egy-egy szakképzés beindítását. Ez a szakképzõ iskolák számára is új helyzetet, új feladatot fog jelenteni. Nagyobb rugalmasságot, több alkalmazkodóképességet kíván majd tõlük.
A kamarák imént említett felelõssége és leendõ feladata megkívánná, hogy már e törvény módosítása kapcsán is kapják meg azt a lehetõséget, ami késõbb a gazdasági kényszer hatására úgyis az õ feladatuk lesz. Nevezetesen: helyesnek tartanám, ha a kamarák a szakképesítésért felelõs miniszterrel kötött megállapodás során jogosítványt kapnának arra, hogy a vizsgabizottság elnökét is kijelölhessék. Ez mindenképpen a kormányzat azon szándékát jelezné, hogy a szakképzés fõ gazdájává és felelõsévé a kamarákat kívánja tenni. Ugyancsak a fenti szándékot jelzi, ha a mestervizsgák követelményének meghatározása egyértelmûen kamarai feladat marad. Ne lehessen a felelõsséget megosztani e kérdésben, a mestervizsgáztatás követelményeiért, a vizsgáztatás és a megszerzett tudás színvonaláért viseljék a felelõsséget a kamarák.
Még egy kérdéssel kívánok foglalkozni, nevezetesen az iskolarendszeren kívüli szakképzéssel. A munkanélküliség növekedését kihasználva, látszólag az elhelyezkedési esélyeket növelõ szándékkal, de igazából attól messze elmaradó eredménnyel hirdették meg a szakképesítést adó tanfolyamokat, úgy, hogy ezeket az állam magas összegekkel támogatta. A végeredményért, az elhelyezkedés lehetõségéért semmilyen felelõsséget nem viseltek a tanfolyamok szervezõi. Nagyon fontosnak tartom az 52. § (3) bekezdése e) pontjának módosítását e tekintetben. Az eredeti törvényszöveg csak a képzésben résztvevõk mulasztása esetén adott szankcionálási lehetõséget, míg e módosítással a szakképzést folytató intézmény mulasztása esetén is van erre lehetõség. E tekintetben a végrehajtási utasításban kell szempontokat adni, milyen következményei lehetnek annak, ha a piacot fel nem mérõ, hangzatos, drága tanfolyamot hirdetve feleslegesen töltetik el az idõt az átképzésre szorultakkal.
Ugyancsak e témához tartozik, hogy a képzõközpontoknak felügyelõtanácsot kell létrehozniuk. Az eredeti szövegben ez úgy szerepelt, hogy "létrehozhatnak". E tanácsokban a kamarai jelenlét ugyanazt a célt és felelõsséget szolgálja, mint az iskolarendszerû képzés esetén.
Természetesen a törvénymódosítás egy keretet és lehetõséget teremt a munkahelyeknek, a szakképzést végzõ iskoláknak, kamaráknak és felügyelõtanácsoknak. A tartalmát, a képzés színvonalát nekik kell megteremteni. A Szocialista Párt nevében abban a reményben támogatom a törvénymódosítást, hogy ezzel a lehetõséggel lelkiismeretesen fognak élni azok, akik erre felhatalmazást kapnak. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)