VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház, Tisztelt Miniszter Úr!
Bár a nyár folyamán nem ülésezett a parlament, mégis történt néhány olyan esemény, amelyet itt kell szóvá tennünk. Az egyik ilyen esemény a privatizáció körül történt.
Mint köztudott, a korábbi szervezetek összevonásával létrejött az Állami Privatizációs és Vagyonkezelõ Részvénytársaság. Az új szervezet lassan elkezd mûködni, kinevezik a társaság vezetõit. A Privinfo címû lap - amely az ÁPV Rt. hivatalos lapjának számít - július 4-ei száma beszámolt arról, hogy kinevezték az ÁPV Rt. új vezérigazgató-helyetteseit. A lap közli az új vezérigazgató- helyettesek szakmai életútját is.
Engedjék meg, hogy név említése nélkül felolvassam az egyik ilyen szakmai életutat: "44 éves, szakképzettsége villamosmérnök. Tanársegédi munka után 1980-tól a KISZ KB osztályvezetõje, KB-titkár. 1987-tõl az MSZMP Budapesti Bizottságán kerületi pb-titkár. 1989-ben az MSZP országos központjába került, választási irodavezetõ. 1990-ben MSZP elnöki referens. 1994-ben kampányfõnök- helyettes, majd az MSZP országos irodájának vezetõje".
Kérdezem a tisztelt miniszter urat, tudott-e errõl a döntésrõl? Ha nem, miért nem; ha igen, hogyan értelmezzük önnek azt a korábbi álláspontját vagy kijelentését, hogy igyekszik távoltartani a privatizációtól a politikai befolyást. Tisztelettel várom válaszát. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
(15.00)