DR. BRÚSZEL LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársaim!
A jelenleg vita alatt álló törvényjavaslat indítékait több elõttem felszólalt képviselõtársam már elmondta, ezért én erre különösképpen nem térnék ki. Annyit jegyeznék meg, hogy az Alkotmánybíróság több tucat indítvány kapcsán több pontján alkotmányellenesnek tartotta az 1992. évi XXXII. törvényt, és ezért ez év februárjában 1/1995. szám alatt meghozta a határozatát, amelynek kapcsán az elõterjesztést az igazságügy-miniszter a Magyar Köztársaság kormánya nevében megtette.
A törvényjavaslat, tulajdonképpen az alkotmánybírósági határozat nyomvonalán haladva, lényegében négy olyan nagy kérdésrõl szól és négy olyan területet próbál szabályozni, amelyekrõl röviden kifejteném a véleményemet.
Az elsõ az, hogy a törvényjavaslat egy új kárpótlási jogcímet is szabályoz az alkotmánybírósági határozat indíttatása miatt, amikor 1. §-ában a politikai indíttatású önkény következtében életüket vesztetteknek egyösszegû kárpótlást ítél meg.
A második ilyen, fontosabb területe a törvényjavaslatnak, amikor a deportáltak, illetõleg a kényszermunkára hurcoltak esetében a kárpótlási jogosultságot a korábbiaktól eltérõen szabályozza, az Alkotmánybíróság iránymutatását követve.
A harmadik terület, amit én kiemelnék: a munkaszolgálattal kapcsolatos rendelkezések. Az Alkotmánybíróság több indítvány kapcsán felülvizsgálta azt a kitételt, hogy közvetlen harcoló alakulat kötelékében teljesített munkaszolgálat.
Negyedikként említésre méltó - és Sepsey képviselõtársam is szólt róla -, hogy az e törvény kapcsán kárpótlásra jogosultak, akik korábban már kárpótlásban részesültek, a maradék kárpótlási jegyüket életjáradékra válthatják át.
(18.00)
Ezt azért is soroltam fel, mert a törvényjavaslat tehát több vonatkozásban követi az alkotmánybírósági határozatot, néhány nagyon fontos kérdésben viszont attól többet is teljesít, például itt az utóbb említett életjáradékra való átváltás tekintetében.
Az eddigiek során lényegében három nagyobb vitapont fogalmazódott meg, amellyel kapcsolatban én is részben vitatkoznék a törvényjavaslattal, részben pedig azzal a szándékkal mondom el véleményemet, hogy segítsem az esetleges pontosítottabb megfogalmazását néhány rendelkezésnek.
Az elsõ az, amelynek az a lényege, hogy a törvény javaslattevõje a deportáltak és a kényszermunkára hurcoltak esetében külön szabályozást tesz a korábbiakhoz képest, amikor hallgatott az Alkotmánybíróság azon kitételére, hogy ezen két csoportot nem lehet a szabadságelvonás címszó alá venni, valahol az életüket vesztettek és a szabadságelvonást szenvedettek közé kell elhelyezni. Az, hogy pont hol helyezi el, a törvényhozó felelõssége, és hogy milyen mértékben határozza meg a kárpótlást, ugyancsak a törvényhozó felelõssége.
Zsinórmértékül, mint ahogy itt elhangzott már elõttem is, az egyenlõ méltóságú személyek kezelésének elvét határozza meg. Ugyanis hatályos alkotmányunk alapján kárpótlásban nem részesülhet természetesen senki a személyi károsodás alapján - mondja az Alkotmánybíróság. Ez egyfajta ex gratia jellegû kárpótlás, azaz a törvényhozónak, szemben a vagyoni kárpótlással, sokkal szélesebb a diszkrecionális joga, hogy milyen körben, milyen kedvezményekkel és milyen mértékben szabályoz.
Ezt a különbséget tette meg a törvényjavaslat az elsõ szakaszában, amikor a nemzeti gondozásról szóló törvénybõl kölcsönözve, részben megváltoztatva fogalmazta meg azt a kört, amely a politikai indíttatású önkény következtében életét vesztettekre vonatkozik. Itt felvethetõ valóban az - és az eddigi vitában is fölmerült -, hogy vajon a jogalkotó miért nem úgy szabályozza ezt a kört is, mint ahogy szabályozta az eredeti törvényjavaslatban, azaz az ott meghatározott, tehát élet elvesztéséért ott meghatározott összegû kártérítést hozza be itt is.
Azt gondolom, hogy itt nemcsak azt kell nézni - mert ez került eddig nagyobb hangsúlyra -, hogy a költségvetésnek milyen a teherbíró képessége. Nemcsak ez az egyedüli szempont. Azért azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, amit ugyancsak az Alkotmánybíróság állapított meg az indokolásában, hogy vannak különbségek az élet elvesztésének körülményeiben. Tehát maga az élet elvesztése természetesen ugyanaz, és mind a két esetben egy rendkívül fontos értékrõl van szó, ugyanakkor vannak komoly, nagy különbségek az elkövetés körülményeiben és az állam vagy az állam hatóságainak szerepében.
Ezért, tekintettel a különbözõségekre, ugyancsak nagy a törvényhozó mozgástere abban, hogy e különbségeket alapul véve milyen kedvezményezetti körben, milyen mértékû kárpótlást határoz meg. Ezért tehát azon természetesen lehet tovább meditálni, hogy az egyik esetben miért 1 millió forint, a másikban miért 300 ezer forint. Azt gondolom, hogy ezt józan ésszel gyakorlatilag nem is tudjuk kellõen mérlegelni, azonban, még egyszer mondom, én azt venném figyelembe elsõdlegesen, hogy a már említett elkövetési körülményekben és az állam szerepében elég komoly különbségek vannak.
Ugyanakkor a törvényjavaslat megítélésem szerint egy kissé szûkkeblû akkor, amikor a deportáltak, kényszermunkára hurcoltak esetében is - fõképp a deportáltak esetében -, miután különbséget tesz a szabadságelvonáshoz képest, nem tesz különbséget abban, hogy amikor a deportált életét vesztette, meghalt a deportálás ideje alatt, akkor a túlélõ házastársnak biztosítja a kárpótlást. Itt tehát visszamegy arra a pontra, amit egyébként az Alkotmánybíróság is kifogásolt, azaz azonosítja a "sima" szabadságelvonással.
Ezért én mindenképpen megfontolandónak tartanám az elõterjesztõ felé azt, hogy a deportálás ideje alatt meghaltak körénél is ne csak a túlélõ házastárs, vagy másképpen mondva: az özvegy esetében határozzák meg a jogosultságot, hanem - hasonlóan a törvényjavaslat elsõ szakaszához - fontolják tehát meg azt, hogy az élõ özvegy mellett a sérelmet szenvedõ élõ gyermeke és az élõ szülõ jogosultságát is behozzuk. Tehát ebben a kategóriában az elsõ szabályozási körhöz hasonlóan szabályozzuk a kárpótlási jogosultságot.
A második vitatott pontja a törvényjavaslatnak a közvetlenül harcoló alakulatnál, annak kötelékében teljesített munkaszolgálat szabályozási köre. Az Alkotmánybíróság e vonatkozásban is jól eligazít indokolásában. Sepsey képviselõtársam nem találta az okát. Nagyon pontosan meghatározza az Alkotmánybíróság, amikor azt mondja, hogy az Alkotmánybíróság e körben nem talált lényegi különbséget a között, hogy harcoló vagy nem harcoló alakulatban teljesített valaki szolgálatot, ahhoz képest, ami egyébként a törvény szándéka, tehát a faji vagy politikai megkülönböztetéshez képest.
(18.10)
Ezért szabályozza úgy az Alkotmánybíróság, hogy kivette ezt a kitételt és benthagyta a "munkaszolgálat" kifejezést.
Ezzel arra akarok rámutatni, hogy az Alkotmánybíróság nem foglalkozott azzal, hogy mi a munkaszolgálat, mit érthetünk munkaszolgálat alatt és vannak- e különbségek munkaszolgálat és munkaszolgálat között attól függõen, hogy valaki a második világháború alatt vagy ezt követõen teljesített munkaszolgálatot.
Ezért megítélésem szerint, amennyiben a szabályozás a törvényjavaslatban - a 3. §-ban - így marad, s azt mondja, hogy "A második világháború alatt faji, vallási vagy politikai okból teljesített munkaszolgálat...", akkor az Alkotmánybíróság határozatához képest indokolatlan szûkítést fog tartalmazni a javaslat, és ez bizony további megtámadásra adhat okot. Ezt azért is mondom, mert az eddigi bírósági, illetve hatósági eljárásokban - amelyekre kitért Sepsey képviselõtársam - bizony találhatók egymással ellentmondó ítéletek is, és elõfordulhatna az is, hogy jelenleg az Alkotmánybíróság által szabályozott passzus szerint -, amely azt mondja, hogy c) pont: munkaszolgálat - bárki, aki munkaszolgálatos volt, a kárpótlási hivatalhoz fordulhat azért, hogy állapítsák meg kárpótlási jogát. A jelenlegi szabályozás szerint - amelyet, még egyszer mondom, az Alkotmánybíróság direkt megállapított - nincs szó arról, hogy mikor teljesített munkaszolgálat esetében jár a kárpótlás. Ezért én azt mondom, hogy arra vitára, amely arról szól, hogy akkor most az ötvenes években vagy csak a második világháború alatt, az Alkotmánybíróság határozata ad választ: aki munkaszolgálatot teljesített, arra kiterjed a törvény hatálya. Amennyiben a törvényhozó ehhez képest mást akar, akkor megítélésem szerint az Alkotmánybíróság határozatához képest nem alkalmazhat szûkítést, legfeljebb azt tehetné meg, hogy értelmezi a munkaszolgálat kifejezést, a munkaszolgálat intézményét. Errõl természetesen a javaslatban most nem volt szó, legalábbis eddig. Ez annál is inkább megfontolandó, mert az 1992. évi XXXII. törvény azt mondja, hogy az 1939. március 11. és 1989. október 23. közötti idõszakra terjed ki a hatálya, tehát aki ezen idõszakban életét vesztette stb. stb. politikai célú jogtalanság következtében.... Ezért nehéz tehát ehhez képest további szûkítést tenni a törvényen belül.
Végezetül arra szeretnék rámutatni, hogy a törvényjavaslat jelenlegi formájában, amikor a 2. §-ban az igényjogosultságot szabályozza, azt mondja, hogy nem terjeszthet be igényt az, aki kizárólag a harcoló alakulat kötelékében teljesített munkaszolgálat jogcímén volt igénylésre jogosult, de azt az elõírt határidõig elmulasztotta.
Azt gondolom, hogy ezt nem helyes így korlátozni. Ha már egyszer a törvényhozó újra felbontotta ezt a törvényhelyet, akkor biztosítani kell azt a lehetõséget, hogy aki most már az így elfogadandó törvény alapján jogosult kárpótlásra, az az ott meghatározott határidõben benyújthassa igényét. Nem szabad tehát hátrányosabb helyzetbe senkit sem hozni amiatt, hogy vagy nem kísérte figyelemmel azon idõszak jogalkotását, vagy nem jól értelmezte a törvényt, és most elzárjuk az új jogérvényesítés elõl.
Tisztelt Képviselõtársaim! Végezetül annyit engedjenek még mondani, hogy én jelentõs dolognak tartom azt - és vitatkoznék Sepsey képviselõtársammal -, hogy a kárpótlási jegy helyett ismételt életjáradék-választás lehetõségét biztosítaná a törvényhozó, hiszen ez egy nagyon jelentõs réteget érinthet, azokat, akik valóban nem tudták felhasználni kárpótlási jegyüket, és most úgy látják, hogy bizony az életjáradék még mindig jobb, mintha továbbra is a szekrényükben romlik tovább a kárpótlási jegy értéke.
Tisztelt Képviselõtársaim! Az általam elmondott korrekciókkal és elvi megfontolásokkal tudnám a törvényjavaslatot további vitára elfogadni, illetõleg remélhetõleg a részletes vitában ezek a problémák újra megvilágításra kerülnek, és talán a törvény tovább javulhat. Természetesen itt nem érintettem egy nagyon fontos kérdést, amelyet minden módosításnál azért át kellene tekinteni, vajon mennyibe is kerülnének azok a további módosítások, amelyeket én is itt érintettem, hiszen maga a törvényjavaslat benyújtója sem tud pontos számokat közölni, hozzávetõlegesen másfél milliárdos, illetve tizennégymilliárdos számokat mond. Abban az esetben természetesen, ha bizonyos további kiterjesztésre kerül sor, akkor a költségvetésnek ez további terhet jelent. De azt hiszem, ha már ezt a kört újra szabályozzuk a kárpótlás ürügyén, akkor nem tehetjük meg azt, hogy valakit önkényesen kizárunk belõle, másokat pedig kárpótlásra engedünk. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)