HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Azzal szeretném kezdeni, hogy amit Torgyán József képviselõtársam mondott, én magamban kettéosztanám. Amit arról mondott, hogy a különbözõ diktatúrák ártatlan áldozatai elõtt fejet kell hajtanunk, függetlenül attól, hogy milyen diktatúra végzett velük, ebben teljes mértékben egyetértek képviselõtársammal. Azt hiszem, mindannyian egyetértünk, hogy a kormány, a politika dolga megkövetni az áldozatokat, tisztelegni az ártatlanok emléke elõtt. Nem hiszem, hogy jóérzésû ember mérlegelné, melyik diktatúra miképpen bánt el az áldozataival. Lehet, hogy az elõzõ kormányzat és lehet, hogy a mi kormányzatunk sem nem volt eléggé nagylelkû a megkövetés gesztusában. Ezt elfogadom, és gondolom, ebben mindannyian egyetértünk.
Természetesen más dolog azonban az a szomorú tény, hogy ezeket a kárpótlási jegyeket, kárpótlási összegeket egy nagyon szegény ország nagyon nagy bajban levõ költségvetésébõl adjuk ki. Ez nem vonja kétségbe a különbözõ kárpótlások erkölcsi jogosságát, pusztán csak és kizárólag erre a tényre szeretnék emlékeztetni.
Másrészt soha nem hittem, hogy abba a helyzetbe kerülök, hogy az MDF-et kell megvédenem ebben a házban. Úgy látszik, most erre is sor kerül. A teljes reprivatizálásról ugyanis csak egy gondolat jut eszembe: mondjuk volt egy ház, amely '44-ig zsidó tulajdonban volt, '47-ig a németeké volt, '47-ben megkapta egy Szlovákiából kitelepített magyar család, '49-ben szövetkezetesítették, majd '89-ben privatizálták, pénzért eladták valakinek. Ezek után '90-ben kinek kellett volna visszaadni? Ugyanazt a házat öt tulajdonosnak - gondolom - elég nehéz lett volna visszaadni! Ezért anélkül, hogy a kárpótlás mellett bár egyetlen szót is szólnék, azt hiszem, ez még mindig a kevésbé rossz megoldásnak tûnt, legalábbis a gyakorlati igényekhez képest. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)