DR. TÍMÁR GYÖRGY (FKGP): Mélyen tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselõtársaim! Tekintettel arra, hogy a mai munkanap már igen hosszúra nyúlik, engedtessék meg nekem, hogy ne a tõlem talán megszokott szép körmondatokban és részletes kifejtéssel tárjam önök elé a gondolataimat, hanem mindannyiunk idegeinek megfelelõ kondícióban tartása végett is csupán slágvortonként - ellentételben viszont azt kérem képviselõtársaimtól, hogy akkor ne próbáljanak a szavaim mögé olyan értelmet tulajdonítani késõbb, amit én nem mondok, és amit nem fejtek ki most itt részletesen.
Nemcsak mint a Független Kisgazdapárt képviselõje állok önök elõtt és fejtem ki a gondolataimat, hanem mint a Holocaust Áldozatai Magyarországi Szövetségének elnöke is. Kérem, rá kell mutatnom, hogy diszkrimináció nem érvényesülhet állampolgárokkal vagy jogalanyokkal szemben. Sajnos, az a törvény, amelyet elsõ menetben, úgy tudom, az én indítványomra, majd ehhez csatlakozva több más állampolgár indítványára is helyezett hatályon kívül részben az Alkotmánybíróság, tehát az 1992. évi XXXII. törvény, sajnos, olyan súlyos diszkriminációkat tartalmaz, olyanokkal jellemezhetõ, amely az Alkotmánybíróság határozatának szöveges részébõl is kitûnõen igen nehezen lenne elhatárolható, mondjuk, egy IV. számú zsidótörvény megbélyegzõ jelzésétõl.
Úgy gondolom, hogy azok a törvényalkotók, akik annak idején részt vettek a normaszöveg megfogalmazásában, nem jártak el kellõ körültekintéssel, és - nem feltételezve semmilyen rossz szándékot, de objektív következményt azért megállapítva - ki kell jelentenünk: nem véletlenül történt, hogy az Alkotmánybíróság ezt a módosítást elõírta a parlamentnek, amelynek a tárgyalása végett most itt vagyunk.
Elsõsorban ott látom a diszkriminációt, hogy teljesen téves az az álláspont, amely bírói hibát másnak minõsít, mint az államhatalom vagy államigazgatás egyéb résztvevõinek kezétõl származó hibát vagy bûnt. A hatályos polgári vagy büntetõjogunk teljesen azonos szintre emeli a két fórumot, tehát megalapozatlan a vitatott törvénynek azon klauzulája, amely csak a bírói megalapozatlan ítéletek áldozatai részére jelez reparációt bizonyos mértékig, míg az államhatalom politikai fõirányában eljáró hivatalos közegek vagy a hivatalos közegek által hatalomgyakorlásra feljogosított egyéb személyek által elkövetett inzultusokat nem olyannak tekinti, mint amelyek kárt okozóak, tehát amelyekért reparáció jár.
(19.30)
További - most már más szempontból, tehát nem jogász szempontból értékelt - diszkriminációja a joganyagnak, hogy - bár rendkívül ügyes megoldással, de mégis -, kirekeszti a kártérítésre vagy kárpótlásra érdemes személyek körébõl azokat, akiket a fasizmus idején faji, felekezti hovatartozásuk miatt értek atrocitások. De nem tudom figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy ebbe a körbe beletartoznak azok, akik - hogy úgy mondjam - külfölddé vált magyar föld egy helyben utazóiként minõsíthetõk, tehát azok, akiket kényszerûségbõl magára hagyott a hazaföld, bár talán ki sem mozdultak, mint ahogy a szóbeszéd járja, Ungvár városából.
Úgyszintén ebbe a kategóriába tartoznak azok a polgártársaink, akiket holmi Indiából való eredetük miatt ért inzultus a holocaust alatt. Rá kell mutatnom, hogy a második világháborút követõ periódus embert nyomorító, megalázó kényszerintézkedései áldozatai is megalapozottan tarthatnak igényt a reparációra.
Ami az itt elhangzott vitát illeti, egy momentumra szeretnék rámutatni. Többen hivatkoztak arra, hogy az államkassza jelenleg sajnálatos helyzetben van, tehát jut, ami jut. Elismerték a teljes kártérítésre vonatkozó igény elvi megalapozottságát. Rá kell mutatnom arra, hogy sajnos olyan csatornákon keresztül is szivárgott el az állami vagyon - itt holmi privatizációs anomáliákra gondolok -, amelyeket ha meggátol az akkori hatalom, akkor lett volna mibõl a teljes kártérítésre. Számomra mint jogász számára érthetetlen az, hogy miért volt egyrészt olyan felelõtlen, prodigus az államhatalom a privatizáció csatornáival kapcsolatban, és miért volt annyira szûkmarkú, szándékosan lassú a károsultak vonatkozásában.
Ami a károk összemérhetõségét illeti: emberélet - emberélet, bármelyik templomban is tisztelte az áldozat ugyanazt az Istent. A fájdalom is fájdalom. Nem lehet semmilyen diszkriminációt alkalmazni, de a diszkrimináció tilalma magában foglalja a reparáció azonos jellegét és mértékét is.
Miután én a magam részérõl nem szeretném - mint ahogy elõljáróban mondtam - , huszonötödik elõadóként elmondani ugyanazt, nem akarom az idõt pocsékolni, szeretnék pusztán csak egy dologra rámutatni: akkor, amikor itt hivatkoznak az államkassza sanyarú helyzetére, akkor ebbõl egyrészt az következik, hogy a kárpótlás mint folyamat nem zárható le mindaddig, amíg meg nem szûnik a rossz gazdasági helyzetre való hivatkozás, hogy ezért nem tudják kielégíteni a károsultakat, másrészt ahelyett, hogy csupán merõ panaszokat tárnék az igen tisztelt képviselõtársaim és a kormány elé, én szeretnék egy ma még el nem hangzott nóvumot önök figyelmébe ajánlani. A holocaust áldozatai részére a nyugatnémet állam az úgynevezett luxemburgi egyezménnyel bizonyos nyugdíjjellegû reparációs kötelezettséget vállalt. Ez azt jelenti, hogy annak, aki már akkor élt, már akkor ki volt téve bármilyen oknál fogva az akkori népirtás borzalmainak, annak részére a német állam bizonyos kárrendezést vállalt és folyósít is. Én úgy gondolom, hogy a magyar kormányzatnak alkotmányos kötelezettsége lenne a polgárai gazdasági helyzetének javítása keretén belül minden lehetséges eszközt megragadni, hogy ezt a bizonyos luxemburgi egyezményt honosítsa. Magyarul: a Magyarországon élõ, veszélyzetben volt, vagy mondhatom úgy, hogy károsultak részére is érje el a jelenlegi német államtól ezt a kárrendezést már csak azért is, mert akár mulasztásos alkotmánysértésnek is minõsíthetõ lenne egy olyan magatartás, amikor e beszéd elhangzása után a magyar kormányzat haladéktalanul nem kísérelné meg ennek az érvényre juttatását.
Tisztelt Képviselõtársaim! Én kérem önöket, hogy felszólalásomat a korábbi, ebben a témakörben elhangzott gondolataimmal együtt értékeljék, és én a magam részérõl nem azért szólalok fel, hogy pusztán kárhoztassam egy megelõzõ parlamenti periódus kormányzatát, hanem az õ hibájukra való rámutatással próbáljam elérni, ösztökélni a jelenlegi hatalmat gyakorló kormánynak, a hatalom letéteményes kormányának a célszerû és haladéktalan intézkedését ennek a megkezdésében, végrehajtásában magam, a Független Kisgazdapárt, illetõleg a HÁM szervezete nevében a teljes együttmûködést ajánlom fel. Minden rendelkezésünkre álló törvényes eszközzel együttmûködünk a holocaust és az egyéb népnyomorítás mindennemû áldozatának az emberhez méltó kárrendezési ügyében. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)