DR. SZABÓ ZOLTÁN mûvelõdési és közoktatási minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõ Úr! Mindenekelõtt megköszönöm az interpellációt, mert az észrevételek és javaslatok lehetõséget adnak arra, hogy az Országgyûlés nyilvánossága elõtt számoljak be a minisztérium nevében a felsõoktatás egyik, ha ugyan nem a legkiemelkedõbb prioritásáról.
Ugyanakkor szeretném elõrebocsátani, hogy az interpellációban megfogalmazott kérés és indoklás néhány gondolata sérti más egyetemek és tudományágak érdekeit, ezért a kérés teljes körû teljesítése a minisztériumnak nem áll szándékában. Az indoklás pedig, úgy gondolom, néhány félreértés eloszlatását igényli.
A doktoranduszképzés és a tudományos fokozat adása 1950-ig hazánkban is kizárólag az egyetemek autonóm joga volt. 1950 és '93 között ez átkerült az úgynevezett Tudományos Minõsítõ Bizottsághoz, majd a '93. évi felsõoktatási törvény állította helyre az egyetemek jogát. E szerint a törvény szerint ez a jog kiterjed a doktori képzésre, a doktori fokozat odaítélésére, továbbá a habilitációs eljárás kidolgozására és lefolytatására. Egyetem abban az esetben létesíthetõ, illetve akkor mûködhet, ha alkalmas tudományos kutatásra, doktori képzésre, illetõleg doktori fokozat odaítélésére.
Szeretném tájékoztatni önöket, hogy a felsõoktatásban a képzés, illetve a tudományos tevékenység színvonalának folyamatos ellenõrzése, a minõsítés elvégzése az Országos Akkreditációs Bizottság feladata, amelyet a kormány ezzel a céllal hozott létre. Az egyetemek az Akkreditációs Bizottság állásfoglalása alapján válnak jogosulttá egy-egy tudományágban a legmagasabb szintû egyetemi képzésre és a tudományos fokozat odaítélésére. Jelen pillanatban huszonöt állami és öt nem állami, de állam által elismert felsõoktatási intézmény közül tizenkilenc szerzett ilyen jogosultságot, és a minõség biztosítása olyan fontos szempont, hogyha egy egyetem '98. június 30- áig nem válik erre alkalmassá, akkor egyetemként nem mûködhet tovább.
Nyilvánvaló, hogy minden egyetem biztosítani kívánja a legkiemelkedõbb jelentkezõk számára ezt a képzési lehetõséget. Ezzel összefüggésben nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy az orvosegyetemek szakegyetemek, amelyek korábban karokként, egyes egyetemek karjaiként mûködtek, és összesen kettõ-négy szakterületen szereztek ilyen jogosultságot, szemben a tudományegyetemeknek tucatnyi vagy annál is több ilyen irányú jogosultságával.
Az aránytalanság tehát érthetõ, de úgy gondolom, nehezen orvosolható. Szeretném leszögezni, hogy az ez évi tudományos ösztöndíjas, illetõleg doktori képzési keretet a Felsõoktatási és Tudományos Tanács idevonatkozó állásfoglalása alapján osztotta fel a minisztérium úgy, hogy egy 10 százalékos tartalékkeret képzésével a tavalyi képzési arányokat vette figyelembe. Ez azt jelenti, hogy az orvosegyetemek a 630 ösztöndíjból 81-et kaphattak.
Ami a 10 százalékos tartalékkeret felosztását illeti, erre a miniszter úr az Országos Doktori és Habilitációs Tanácsot kérte fel, amely tanács az akkreditált egyetemi doktorok tanácsainak elnökeibõl áll. Ettõl a testülettõl alapos és áttekintõ információk alapján adott javaslatot lehet várni, és ezt a javaslatot miniszter úr elfogadta.
Összefoglalóan azt tudom mondani, hogy a doktori ösztöndíjak odaítélését, összhangban azzal az elképzeléssel, hogy a felsõoktatás autonómiája nem csupán az intézmények autonómiáját jelenti, hanem az egész intézményrendszer autonómiáját is, a minisztérium egyre inkább az erre nézve illetékességi körrel rendelkezõ választott testületek kezébe kívánja adni. Így járt el ebben az évben is, és nem lát indokot arra, hogy a két választott testület hatáskörét, illetve döntését felülbírálja és más döntést hozzon. Ezért erre az évre a kérés nem teljesíthetõ.
A jövõre nézve feltehetõleg az Országos Doktori és Habilitációs Tanács ez évben kidolgozott szempontrendszere alapján fog a doktori ösztöndíjak odaítélése megtörténni. Köszönöm szépen. Kérem képviselõ urat és az Országgyûlést a válasz elfogadására. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)