DR. BALSAI ISTVÁN (MDF): Tisztelt Országgyûlés! Az az igazság, õszintén megmondom, hogy amikor elõször kibontottam a nyári csomagot, a nyár végi csomagot, és csak a címlapját láttam a törvényjavaslatnak és a címét, ami az 1991. évi 32-es törvény módosításáról szólt, elsõ pillanatban arra gondoltam, hogy valóban most munkába vették ezt a törvényt, de ahogy hallottuk itt az elõttünk felszólaló bizottsági elnöktõl, hogy odajutunk, amitõl elõre féltünk, és amelynek ékes bizonyítékát adta a kormány a megalakulását követõ néhány napon belül, amikor megszüntette a törvény végrehajtására szolgáló intézmények közül a legfontosabbat, azt, hogy ki intézi az ügyeket. Úgy gondoltuk, hogy valóban arról a módosításról lesz szó, amelyet itt nagyon kedvezõ színekben ecsetelnek azok a honatyák, akik nem szavazták meg annak idején 1991-ben azt a törvényt, sõt ellene érveltek, és nagyon jól emlékszünk, hogy milyen érvrendszerrel, mindkét jelenlegi koalíciós párt részérõl.
Nos, abban a folyamatban, amely a kárpótlási ügyeknek az egészét illetõ törvényes szabályozási kört devalválni igyekszik, most érkeztünk el ahhoz a ponthoz, amely az egyházak bevonásával, az õ véleményük, mégpedig a parlament döntésétõl függõ helyzetben lévõ egyházak véleményének a figyelembevételével, a miniszterelnök úr kezdeményezésére, a törvény lényegét illetõen az amúgy is nagyon hosszú tíz évet húsz évre fogja majd bõvíteni, és a bejelentett igényeket vagy redukálni kénytelenek az egyházak, vagy pedig valamilyen más megoldással, valamilyen aprópénzzel fölváltani.
Nos, nem ez történt, ebben a módosításban, amikor kinyitottuk, a magunk részérõl valóban csak egy úgynevezett technikai jellegû módosítást találtunk. Igazából nem értettük, hogy a szakértõ kormánynak miért kellett 16 hónap ahhoz, hogy az általa produkált helyzetet, tehát a törvény végrehajtásának talaját kihúzó kormánydöntésnek mégis valamilyen legalitását 16 hónappal késõbb terjessze a parlament elé. De hát úgy gondoltuk, hogy a szakértõ kormánynak nyilván alapos munkára van ahhoz szüksége, hogy a törvénybõl kihúzott és a kormány saját felállását követõ azonnali döntésként megszüntetett egyházpolitikai ügyek kezelését szolgáló szervezetet valamilyen törvényi követéssel elfogadásra ajánlja. Mégis azt kell mondanunk, hogy ezek az elsõ benyomásaink, ha az eseményeket sorban vizsgáljuk, úgy tûnik, hogy nem igazán kedvezõek errõl a törekvésrõl.
(19.50)
Nem lehet kedvezõnek tekinteni és egyáltalán nem lehet még a legnagyobb jóindulattal sem semmiféle átgondoltságot vélelmezni ennek a törvényjavaslatnak a hátterében - mint ahogy azt Pálos képviselõ úr is elmondotta -; ugyanakkor, amikor a miniszterelnök a történelmi egyházak kifejezett nyomatékos kérésére a köztisztviselõi minõségében eljáró beosztott tisztviselõként mûködõ személyt néhány nappal vagy héttel késõbb címzetes államtitkárrá javasolta és ennek megfelelõen ez a döntés a köztársasági elnök részérõl megtörtént, ugyanakkor és ezt követõen benyújtanak egy olyan módosítást, amely tulajdonképpen a törvényes helyzetet, a megelõzõ állapot lerontását illetõen azt tartalmazza, hogy bárki - ismétlem bárki, tehát a Magyar Köztársaság kormányának megbízásából bármilyen végzettségû, bármilyen beosztású, bármilyen címmel ellátott személy - elnöke lehet ennek a bizottságnak, amelynek a politikumában, azt hiszem, ebben egyetért mind a hat párt, akár jelen vannak a képviselõik, akár csak ilyen kis létszámban, mint most, senki nem kételkedhet.
Nem értjük, hogy valóban a kormány azon kívül, hogy következetlen és azon kívül, hogy egy nyílt jogsértést vállaló kormányzati döntését követõen csak tizenhat hónappal késõbb terjeszti elõ a törvényt lerontó módosító javaslatot, miért nem önt tiszta vizet a pohárba. Valóban, ahogy ezt itt elmondták a szocialista párti felszólaló képviselõtársaim, miért nem önti az egészet ide a parlament elé, azt a szándékot, amely tehát a határidõk kétszeresére bõvítését és a bejelentett igények redukálását vagy más formában történõ - idézõjelbe teszem ezt a gondolatot: - "teljesítését" tartalmazza.
Nem értjük. Úgy gondoljuk, hogy el fog következni - nekem az az érzésem, hogy nem kell néhány hónapot várni erre -, majd a költségvetési törvény kapcsán az ott módosítani kívánt harminc-negyven törvény közé, amit már megszoktunk a kormány részérõl, valahova oda el lesz helyezve az 1991. évi XXXII. törvényt valóban érdemben módosító, hogy ne mondjam, majdnem hatályon kívül helyezõ rendelkezés, amely valahová a kétezredik évet követõ évekre tolja ki az akkori kormány felelõsségére az ügyek elintézését.
Én azt sem vonom kétségbe, tisztelt Országgyûlés, hogy a történelmi egyházak abban a helyzetben, amely a tizenhat hónapos, nem lelassulás, tisztelt képviselõtársam, hanem semmittevés után olyan nyilatkozatokat tudnak majd megfogalmazni abban a helyzetben, amikor a parlament döntésétõl függnek a finanszírozást illetõen, amely látszólag alátámaszthatja majd ezt az érvelést, és látszólag majd hivatkozhat arra a miniszterelnök és a kormány, hogy lám, õk kérték, hiszen tulajdonképpen az ország nehéz helyzetét megértve és belátva ezek az egyházak hátrább húzták igényeiket és osztják az egész társadalom gondjait és bajait.
Csakhogy nem errõl van szó, tisztelt Országgyûlés! Arról van szó, hogy miként más, az elmúlt Országgyûlés munkájához kapcsolódó igen fontos döntések vonulatában, itt is a devalválással állunk szemben. Ez a jelenség semmivel sem más, mint amikor az annak idején megalakuló jelenlegi kormány privatizációs kormánybiztosa bejelentése nyomán a kárpótlási jegyek egyik napról a másikra felére értéktelenedtek, és azóta is jól tudjuk, hogy egy tapodtat sem mozdulhatnak, hiszen nincs privatizációs kínálat a kárpótlási jegyek milliárdjainak ellentételezéseként. Nem más ez a törvényjavaslat, mint amilyen a kárpótlási törvénykezés, amelyet van szerencsénk annak részeseiként most is emelt fõvel vállalni, és amelyrõl éppen tegnap is hosszas vita zajlott egy másfajta módosítás kapcsán itt a parlamentben; ezeket a kérdéseket, úgy látszik, nem tudja a kormány olyan egyszerûen elintézni, ahogy szándékozta ezt a napirendrevétel kapcsán elõzetesen. Ez a folyamat sajnos nem kíméli a történelmi egyházak, elsõsorban a történelmi egyházak jogfosztását - az akkor valóban valamennyire az érdekeltek többé-kevésbé konszenzuson alapuló egyetértésével kísért törvény végrehajtását illetõen -, amelynek sajnos tanúi vagyunk. Hiszen hogyan lehetne másként jellemezni ezt a helyzetet?
Nem volt elég a kormány elsõ intézkedései között - nem vitásan a koalíciós megállapodás egyik fontos, nyilván sokat tárgyalt része végrehajtásaként - megszüntetni a végrehajtásra rendelt szervezetet, hanem ehhez még sajnos hozzá kell vennünk egyszerû és szigorú tényként azt, hogy valóban tizenhat hónapja egyetlenegy centimétert nem mozdult el az egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezésével kapcsolatos elõkészítõ vagy bármilyen érdemi munka. És itt most egy olyan módosítást - most is azt hallottuk, ha jól értettem a hozzászólásokat - kíván a kormány az egyházak érdekében minél gyorsabban elfogadtatni, amely, õszintén megmondom, egy kissé megalázó helyzetbe hozza a másik oldalt, a bizottság másik felén részt vevõ valamennyi, elsõsorban történelmi egyházból igen magas szinten képviselt és társelnököt adó szervezetrészt, hiszen azt a helyzetet kívánja számukra elfogadtatni, hogy bárki, akit a kormány megbíz, a másik oldalról elnökként a tárgyalásokat vezesse, illetõleg ha nem ér rá és akadályoztatva van, akkor ennek a bármilyen beosztású kormánymegbízottnak a személyes döntésétõl függõ, az õáltala megbízott személyre lehessen tovább redukálni a felelõsséget, és tovább devalválni, az ügyet nem súlyán kezelni.
Tisztelt Oreszággyûlés! Természetesen mi reálisan gondolkodunk. A Magyar Demokrata Fórum nem kívánja a jelenlegi parlamenti erejével, a jelenleg kialakult helyzetet nem tudja megváltoztatni, ezért természetesen nem mondjuk azt, amit egyébként szívünk szerint mondani szeretnénk, hogy félre az ilyen törvénymódosításokkal, hiszen mi jónak ítéljük meg az 1991-ben alkotott és akkor XXXII. számot kapott törvényt, és mindenféle olyan kísérletet, amely ennek a törvénynek a kereteit, akár az eljárását, akár az érdemi döntéseit illetõen rontja, ezt nem támogatjuk. Nem tudjuk ezt jelenleg javasolni, mert valóban, mi is számot vetünk azzal, hogy érvet szolgáltatnánk a mi ellenzéki parlamenti magatartásunkkal azok számára, akik szemforgató módon ránk mutatva azt mondhatnák, hogy lám-lám, az ellenzék az egyházak érdeke ellenére nem kívánja ennek a törvénynek a minél gyorsabb elfogadását. Nem ezt mondjuk, hanem módosítást adtunk be. Azt a módosító javaslatot, amelyet egyébként Pálos Miklós képviselõ úr - nem olvashatta el, hiszen ma délben nyújtottunk be - javasolt, bár a kereszténydemokrata párt ezek szerint nem kívánt módosító javaslattal javítani ennek az egyébként szerencsétlen helyzetnek a törvényes megoldásán. Nevezetesen azt a javaslatot szeretnénk a tisztelt kormánnyal és a kormányt támogató képviselõk támogatásával elfogadtatni, amely valóban a tényleges helyzetet úgy veszi tudomásul, hogy a bizottság elnöke a kormány által megbízott államtitkár legyen, és ennek megfelelõen olyan súlyt ad az ügyek intézésének, amelyet egyébként a miniszterelnök saját intézkedéseként már megtett. Tehát nem is értjük, hogy a törvényjavaslat beterjesztésekor miért nem a tényleges helyzetbõl indultak ki, hiszen a címzetes államtitkári pozícióba került személy, igaz ugyan, hogy a mûvelõdési és közoktatási miniszter felügyeletével, de közjogi értelemben legalábbis úgy érezzük, hogy megfelelõ ranggal lett ahhoz felruházva, hogy ezt az igen fontos és a kormány mûködését nemcsak a saját szavazótábora, nemcsak belföldi, hanem nemzetközi fogadtatás szempontjából is valamelyest javíthassa.
Úgyhogy az a kérésünk a gyors elfogadás érdekében, amennyiben ez a módosító javaslat az önök befogadókészségét is magáénak tudhatja, a valóban kialakult helyzetnek megfelelõen legalább ennyi jobbítást szíveskedjenek elfogadni ellenzéki oldalról. Amennyiben ezt majd még részletesebben indokolni kell, és megfelelõ idõpontban a parlament majd idõt szakít arra, hogy ezt a hitük szerint néhány millió embert azért mégiscsak érintõ kérdést talán egy nagyobb nyilvánosságot jelentõ idõpontban tárgyalhasson, akkor még ki fogjuk egészíteni érveinket.
Most pedig megköszönöm figyelmüket. (Taps.)