BAUER TAMÁS, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselõcsoportjának vezérszónoka: Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselõtársaim! Tisztelt Országgyûlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elõterjesztett törvényjavaslat jelentõségérõl, feltételeirõl és egy fogyatékosságáról szeretnék a következõkben, ebben a rövid idõben beszélni. Elsõként a törvényjavaslat jelentõségérõl:
Azt hiszem, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ez a törvényjavaslat mérföldkõ törvényalkotásunkban. Elmondhatjuk, hogy ezzel a törvénnyel a jegyrendszer, a tervgazdaság utolsó fontos maradványát szüntetjük meg a magyar gazdaságban. Ne felejtsük el, hogy a kötött devizagazdálkodás bevezetése a jegyrendszer elsõ eleme volt 1931-ben, a nagy világgazdasági válság idején; ezt követte a II. világháborúban a központi anyaggazdálkodás, az élelmiszerekre és fogyasztási cikkekre vonatkozó jegyrendszer, a mezõgazdasági termények kötelezõ beszolgáltatása. Olyan parancsgazdasági intézkedések voltak ezek, amelyeket lépésrõl lépésre sikerült az ötvenes-hatvanas években felszámolni: '51-ben a jegyrendszer megszüntetésével, '56-ban a kötelezõ beszolgáltatás megszüntetésével, '68-ban a központi anyaggazdálkodás, a központi építési kijelölések megszüntetésével, a vállalatok számára a szabad anyagimport bevezetésével, majd csak a nyolcvanas évek végén az import liberalizálásával jutottunk el oda, hogy a rendszerváltás idõpontjára a kötött gazdálkodásból nem maradt más, mint egészen az utolsó pillanatig a személygépkocsi- és telefonkiutalás rendszere - amit éppen mostanában lehet fokozatosan felszámolni -, végül mindmáig a kötött devizagazdálkodás.
Azt hiszem, mindez érzékelteti, hogy ennek a lépésnek milyen nagy a jelentõsége. Oda jutottunk el ezzel a törvényjavaslattal, hogy a folyó mûveletek keretében végre nemcsak belföldön igaz az az állítás, hogy forintért mindent lehet, hanem eljutottunk oda, hogy akinek forintja van, akinek jövedelme van, aki jövedelemhez jut Magyarországon, az ezt a jövedelmet külföldön is el tudja költeni, külföldi szolgáltatást is tud érte vásárolni. Korábban ez csak a gazdasági szférában volt így, a vállalatok számára volt igaz, hogy akinek forintja van, annak devizája is van.
(16.10)
Ezzel a törvénnyel a természetes személyek, az egyszerû állampolgárok számára is igaz lesz ez, és ennek ma, a tömegturizmus, a nemzetközi gazdasági integráció, a külföldi munkavállalás, a tõkeimport és tõkeexport idejében sokkal nagyobb a jelentõsége, mint több mint hatvan évvel ezelõtt, amikor ez a lehetõség megszûnt. Akkor a külföldi fizetés kevesek számára volt fontos dolog, ma a magyar társadalom nagyon széles köre számára fontos, ezért nyugodtan elmondhatjuk, hogy rendkívüli jelentõségû az elõttünk fekvõ törvényjavaslat.
Másodszor, anélkül, hogy belemennék a törvény ismertetésébe, amit az államtitkár úr megtett elõttem egy héttel ezelõtt - és amit errõl mondott, azzal teljesen egyetértek -, szeretnék rámutatni ennek a törvénynek a két alapvetõ feltételére: mi az, ami nélkül ennek a törvényjavaslatnak még a benyújtására sem gondolhatott volna a kormány?
Hogy ne kelljen tartanunk attól, hogy akinek forint van a kezében, az átválthatja ezt idegen valutára és devizára, ahhoz arra volt szükség, hogy Magyarországon forintért mindent lehessen kapni. Ehhez arra volt szükség, hogy a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján lényegében véve teljesen liberalizálódjék Magyarországon az import. Emlékezzünk csak arra az idõre - nem is olyan régen volt -, amikor a magyar állampolgár azért váltotta ki a valutakeretét és azért vásárolt feketén devizát, hogy kimenjen Bécsbe és Gorenjét vásároljon, amit a Trabant tetején hazahozott - mert Magyarországon nem volt! Emlékezzünk arra, amikor nyugati személyautóhoz csak úgy lehetett hozzájutni, ha valaki, feketén vagy fehéren, külföldi pénzhez jutott - mert Magyarországon nem volt! És ezt a sort folytatni lehetne...
Egészen a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójáig eleven veszély volt Magyarországon a kettõs valutarendszer kialakulása, és csak a teljes importliberalizálás - többek között a fogyasztási cikkekre kiterjedõ importliberalizálás - teremtett mára olyan helyzetet, hogy nem kell félnünk attól, hogy átváltható lesz a magyar forint idegen pénznemre, hiszen csak áruvásárlásért senki nem fogja átváltani a forintját idegen pénznemre, mert forintért is mindent lehet kapni - már ha van forint...
A másik, ennél is fontosabb dolog: akkor lehet szabaddá tenni a forint átváltását idegen pénzre, ha nem kell attól tartanunk, hogy a forinttal rendelkezõ állampolgár menekülni fog a forinttól. Akkor lehet ezt megengedni, hogyha a forint stabil, akkor lehet ezt megengedni, hogyha az állampolgároknak nem kell tartaniuk az infláció elszabadulásától. Ezt a feltételt nem sikerült a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján megteremteni, mert az elõzõ négy-öt évben Magyarországon olyan mértékû külsõ és belsõ egyensúlyhiány jellemezte a gazdaságot, olyan mértékû volt mindenekelõtt a belsõ eladósodás, a költségvetési hiány felhalmozódása, egy évrõl évre rohamosan növekvõ költségvetési hiány, olyan mértékû volt a külsõ eladósodás, '93-94-ben a 3,5 majd 4 milliárdos külsõ passzívum - amire nem lehetett másként, mint nagy leértékeléssel válaszolni, amit sajnos csak ez a kormány tett meg -, hogy ez állandó veszéllyé tette az infláció felgyorsulását.
Ha ma mégis beszélhetünk arról, hogy napirendre tûzhetjük a konvertibilitást, a forint átválthatóságát, ezt éppen azért tehetjük meg, mert ez a kormány mert vállalkozni egy nagyon kemény stabilizációs programra, és ez a stabilizációs program esélyt ad arra, hogy az infláció megálljon, esélyt adott egy csúszó leértékelési formula bevezetésére. Ebben a helyzetben az állampolgárnak nem kell tartania az infláció elszabadulásától, és ebben a helyzetben a kormánynak sem kell tartania attól, hogy a polgárok szabadulni akarnak majd a forinttól, és ezért nem kell tartania attól, hogy lehetõvé tegye az állampolgárok számára a forint teljes átválthatóságát.
Ez a két feltétel ma már megvan. Ha a kormány a politikáját következetesen megvalósítja, akkor a jövõben is meglesz, és akkor ez az átválthatóság biztonságos és szilárd lehet.
Na most, ha igazam van abban, amit eddig elmondtam, és igaza van a kormánynak abban, hogy ezt lehetségesnek látja, akkor tényleg lehetõvé kell tenni azt, hogy egyebek mellett az állampolgárok is szabadon átválthassák a forintjukat idegen valutára. Ezt valamilyen formában tartalmazza a benyújtott törvényjavaslat, és ezért ezt a szabaddemokraták messzemenõen támogatják. Ugyanakkor szeretnénk egy megjegyzést is fûzni ehhez - és ez a harmadik pontja annak, amit el kívánok mondani:
Az a megoldás, amit a kormány javaslata tartalmaz, valóban lehetõvé teszi az állampolgárok számára, hogy forintjukat korlátlanul átváltsák valutára, de ezt nehézkesen teszi lehetõvé, olyan módon, hogy ha külföldön vannak, akkor hazulról átutaltathatnak pénzt, ha külföldön vannak, akkor a bankkártyájukkal vehetnek fel a forintszámlájuk terhére valutát, illetve itthon is kifizethetnek külföldön esedékes szolgáltatást.
Ugyanakkor az elõterjesztett törvényjavaslat fenntartja azt, hogy belföldön a forintot a természetes személyek csak meghatározott értékhatárig válthatják át valutára, és azt is fenntartja, hogy külföldön a magyar polgár nem válthatja át a forintját idegen pénzre.
Azt gondoljuk, hogy ennek a megoldásnak komoly hátrányai vannak: fennmarad a valutalap, fennmarad a kiviteli engedély - ez a kisebb baj, de fennmarad a feketevaluta-váltás is, mert a javasolt technikák viszonylag nehézkes, viszonylag idõigényes, és tegyük hozzá, fölöttébb költséges technikák. Ezek azok a technikák, amelyekért a bankok világszerte a legtöbb költséget számolják fel annak, aki használja, ezért ez azzal fenyeget, hogy az állampolgárok az átváltások jelentõs részét továbbra is a feketepiacon fogják lebonyolítani - és ez egy hátránya ennek a megoldásnak. Ugyanakkor szerintünk ezekre a korlátozásokra nincs szükség, nyugodtan meg lehet engedni azt, hogy szabadon váltsák át, és meg lehet szüntetni azt a keretet, amit eddig a kormány fenntartott. Én örülök annak, hogy a miniszterelnök úr itt, az Országgyûlésben is elmondta, hogy a kormány szándéka ennek a keretnek a megszüntetése.
Mi azt javasoljuk a kormánynak... (Az elnök poharának megkocogtatásával jelzi az idõ leteltét.)... - az utolsó mondataimnál tartok -, azt javasoljuk a kormánynak, fontolja meg még egyszer, hogy annak a gazdaságpolitikának a talaján, amelyet az elõbb jellemeztem, nem lehetne-e mégis megszüntetni azokat a korlátozásokat, amelyeket a benyújtott törvényjavaslat még fenn kíván tartani. Lengyelországban hat éve mûködik az, hogy szabadon lehet átváltani... (Az elnök ismét figyelmezeti a szónokot, hogy letelt a rendelkezésre álló idõ.) Úgy ítéljük meg, hogy ez megtehetõ; és ezzel - a bekezdésem közepén - abba is hagyom.
Köszönöm a figyelmüket. A törvényjavaslatot támogatjuk. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)