POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Dobos Krisztina képviselõtársunk itt jószerivel ismertette a bizottsági vitában kifejtett kisebbségi álláspontot, amit én a többi ellenzéki párt képviselõje nevében is köszönök. Ezt kiegészítendõ, és csak egy-két ponton vitatkozva az elõzõekkel, szólnék hozzá.
A jelentés 1. pontjában Dobos Krisztina képviselõ asszony az 1. § elhagyását javasolja. Ez azért megszívlelendõ, mert a bizottsági vitában megbizonyosodhattunk arról, hogy a fölsorolt feladatok, illetve a tankerületi oktatási központok által ellátott feladatok egy része nincs lefedve a törvénymódosításban, illetve a törvénymódosítás elfogadása után nem tudja senki pontosan megmondani, hogy kinek is dolga, kötelessége ellátni ezeket a feladatokat, a feladatok el nem látása esetén keletkezõ problémákért ki a felelõs.
Több ilyen apróbb, de önmagában külön-külön lényeges kérdés maradt lefedetlen, jogi értelemben ellátatlan. Erre természetesen az elõterjesztõ kész válasszal érkezett a bizottsági vitára. A válasz az volt, hogy majd a törvény átfogó módosítása, átfogó vitája során ezek az apróbb kérdések is rendezõdnek. Azonban a jogalkotót ez a válasz nem nyugtatja meg. Lehet, hogy a végrehajtó hatalom képviselõjét igen, de minket nem, mert ebben a helyzetben kell, úgymond koherens jogi szöveget létrehoznunk. Nem igazán lehetünk tekintettel arra, hogy majd két hónap, három hónap múlva ezek a szálak elvarratnak. Le kell hogy szögezzük, legalábbis a magunk nevében, hogy ez ma nincs így.
Ezt bizonyítja az én szememben legalábbis az, hogy a jelentõsebb önkormányzati szövetségek, egészen pontosan hét, amelyeknek a fölsorolásától én tartózkodom, de az önkormányzatok több mint kétharmadát maga mögött tudó Települési Önkormányzatok Szövetségétõl kezdve a Megyei Jogú Városok, illetve a Megyei Önkormányzatok Szövetségéig erre a pontra vonatkozóan egy, a kormányétól szögesen eltérõ javaslatot juttatott el a bizottságunkhoz, és ha jól tudom, valamennyi frakcióhoz. Õk ugyanis akkor látnák ellátottnak ezeket a ma a tankerületi oktatási központokhoz rendelt javaslatokat, ha a tankerületi oktatási központok jogutódja nem a javaslatban említett Országos Közoktatási Intézet lenne, hanem a megyei, fõvárosi önkormányzat által fenntartott pedagógiai intézetek.
Én nem hiszem, hogy itt csak arról az infrastruktúráról, arról a vagyonról van szó, amit a tankerületi oktatási központok ma jelentenek, és amit nem lehet lekicsinyelni, hiszen több százmillió forint ez adott esetben. Azt gondolom, hogy az önkormányzati szövetségek javaslata, az általuk megfogalmazott álláspont mögött sokkal inkább az az aggodalom húzódik, hogy ezeket a feladatokat valakinek el kell látni, ha úgy tetszik, még abban az átmeneti idõszakban is, amikor úgymond majd az a nagy, átfogó módosítás, a világ csodájára mindent rendbe rak a közoktatás területén. De ha ez nem így lenne, erre az önkormányzati szövetségek a maguk részérõl elfogadható és sajnos a kormányéval nem azonos álláspontot tettek le az asztalra.
A másik szempont: az eltelt két év tapasztalata. Az eltelt két év arról szól, hogy sokunk, többek között az én félelmeim vagy prognózisunk ellenére sem váltak a tankerületi oktatási központok olyan, a mindennapi aktuálpolitikától átitatott ellenõrzõ szervvé, mint amilyennek féltük akkoriban. Ennek ellenére indokolt ezeknek a központoknak a felülvizsgálata, a feladatkiosztás, a feladatellátottság biztosítása érdekében a feladatok kiosztásának a módosítása. Nem szabad szem elõl tévesztenünk azt, hogy két év alatt rengeteg tapasztalatot halmoztak föl, ha mást nem, rengeteg információt, a központok nagy részében. Ezeknek a hasznosulásáról - legalábbis a bizottsági viták alapján - én egyáltalán nem vagyok meggyõzõdve. Már csak azért sem, mert amire itt az elõbb a képviselõ asszony utalt, a bizottság határozott kérése ellenére sem kapott kielégítõ magyarázatot vagy információt az Országos Közoktatási Intézet megváltoztatni szándékozott feladatkörérõl. Nem kaptuk meg az Országos Közoktatási Intézet javasolt új alapító okiratának tervezetét, illetve annak a vázlatát, hogyan kíván majd eleget tenni ennek a feladatnak ez az intézet, ilyen értelemben ez a mammut, hiszen nagyon sok feladatról van itt szó, amit hozzárendel ez a törvénymódosítás.
(19.30)
Tehát ellenzéki képviselõként, ebbõl a szempontból azt hiszem, majdnem mindegy, képviselõként nem vagyunk nyugodtak a ma tankerületi oktatási központokhoz rendelt feladatok megfelelõ színvonalú ellátása kérdésében. Nem biztos, hogy az volt a legjobb megoldás, amit '93-ban ez a Ház elfogadott. De hogy nem ad elegendõ garanciát a most elénk tett javaslat, abban én biztos vagyok. Már csak azért is, mert ezt a garanciát határozott kérésünk ellenére sem juttatta el hozzánk a Mûvelõdési és Közoktatási Minisztérium, noha ezt a bizottság képviselõi többen is a miniszteri meghallgatáson is kérték, ami már elég régen volt, június utolsó napjaiban.
Rátérve a másik kérdésre, a 4. pontra, illetve egészen pontosan az érettségi vizsgaszabályzat, a 6. pontra. Én azt gondolom, hogy a Benkõ András, Olasz János és Szabó Imre képviselõk által benyújtott javaslat egy nagyon racionális és elvileg is igen fontos javaslat. Vitatni lehet és kell is, meggyõzõdésem, azt a koncepciót, amelyik a nemzeti alaptantervnél csak az elsõ tíz évre fogalmazza meg a követelményrendszert, noha az intézmények nagy része nem hagyja itt abba a képzést, és fontos, hogy egy szinten, egy szabályozási szinten rendezzük azokat a kérdéseket, amik a fiatalok 95 százalékában együtt rendezendõ kérdések. Az az 5 százalék, amelyik abbahagyja, illetve sajnos, ez több is, eléri a 8,5, közel 9 százalékot, amely ebben az idõben abbahagyja a tanulmányait, nem lehet semmiképpen sem követendõ egy szabályozási szempontból.
Két álláspont hozható itt közös nevezõre. Az egyik álláspont az ellenzéki pártok egy részének az álláspontja, mely szerint a nemzeti alaptantervnek nem 10 évfolyamra, hanem 12 évfolyamra kell szabályozni a követelményrendszert. Én is ennek a híve vagyok. A másik álláspont a kormány, illetve a kormánypártok álláspontja, amely szerint csak 10 évfolyamra kell ezt szabályozni, és a fönnmaradó évfolyamokat majd az érettségi vizsgakövetelményekbõl levonható igények fogják szabályozni, illetve rendezni.
Ebben a javaslatban ez a két, amúgy merõben eltérõ tantervi koncepcióra épülõ elképzelés közös nevezõre hozható, legalábbis abban a tekintetben, hogy egy aktornak, egy szereplõnek, a kormánynak kell mind a két kérdést áttekintenie, és mind a két kérdésrõl döntenie. Ebben az esetben, ha nem is remélhetõ, de feltételezhetõ, hogy a két dokumentum között jelentõs eltérések, ütközések, tantervi szabályozási szempontból kiküszöbölendõ ütközések nem lesznek. Éppen ezért megszívlelendõ és fontos javaslatnak tartom, ha úgy tetszik, egy reálpolitikai javaslatnak a 6. pont alatt foglaltakat.
A kerettanterv, illetõleg mintatanterv különbségére pontosan és a miénkkel teljesen egyezõen hívta föl a figyelmet Dobos Krisztina. Erre vonatkozóan a bizottsági vita során abban maradt a bizottság, hogy az elõterjesztõ, a tárca képviselõje ezt a pontot tüzetesen megvizsgálja, és tájékoztatni fogja a bizottságot arról, hogy a törvény eredeti, a kormányzat által módosítani nem javasolt változata megfelel-e annak a kompromisszumnak, amit mi itt a bizottsági szinten legalábbis láttunk. Mind a mai napig ennek a fajta vizsgálatnak az eredményérõl én a bizottság alelnökeként, tagjaként nem értesültem. Remélem, hogy erre valamikor sor kerül. Az biztos, hogy nem várható az, hogy több száz tantestület maga fogjon hozzá a tanterveinek az elõállításához. A kormányzat kötelessége, hogy segítséget nyújtson. Nyilván lehetõséget kell adni a tantestületeknek, pedagógiai mûhelyeknek ahhoz, hogyha a szándékaik, terveik ebbe az irányba hajlanak, akkor maguk állítsanak össze tanterveket. De erre kötelezni mindenféle feltétel nélkül jelentõs számban testületeket nem lehet.
Hogy ennek megfelel-e az a mintatanterv, amirõl a kormánypárti képviselõk a viták során beszéltek, ezt ma igen nehéz megmondani. Én azt gondolom, hogy ennek az elõírása, a kormányzat számára való kötelezettségként való megfogalmazása e törvény feladata. Ezt nem halaszthatjuk, nem tolhatjuk alacsonyabb szabályozási szintre.
Az utolsó pont, a jelentés 12. pontja, ha jól figyeltem, az, ami még összevonódik: 12-es és 16-os. A jelentés 12. pontja arra tesz javaslatot, hogy az egész 5. §-t hagyja el, az hagyassék el. Az indoklás között szerepel egy, szerintem megfontolandó, és a vitában is az elõterjesztõ részérõl is megfontolás tárgyává tett szempont. Ez pedig az egyházi, alapítványi iskolák önállósága, az õ szabadságuk figyelembevétele. Hiszen az elõterjesztõ által benyújtott 5. § (1) bekezdése valóban félreérthetõ vagy kitágító, kiszélesítõ módon is értelmezhetõ. Arról van itt szó, hogy jelzõ nélkül fogalmaz ez a paragrafus, amikor azt kívánja szabályozni, hogy a nyolc évfolyammal mûködõ általános iskola, továbbá a négy évfolyammal mûködõ gimnázium csak abban az esetben alakítható át, hogyha van megállapodás a megyei, illetve fõvárosi szinten. De nem tisztázza egészen pontosan itt ebben a paragrafusban, s a szövegkörnyezet, a paragrafusok egymás után következõ sora sem konkretizálja minden kétséget kizáró módon, hogy itt nem valamennyi nyolcosztályos általános iskoláról és négyosztályos gimnáziumról van szó, hanem csak az önkormányzatok által üzemeltetett általános iskoláról és gimnáziumról.
Ilyen módon a beterjesztõ, a módosító javaslatot beterjesztõ képviselõ asszonynak ezt a szempontját én relevánsnak tartom, és megválaszolandónak. Vagy oly módon, mint ahogyan erre az elõterjesztõ képviselõje ígéretet tett a bizottsági vita során, hogy maga kezdeményezi majd, akár bizottsági szinten is bizottsági csatlakozó módosító javaslat megalkotása formájában ennek a kiegészítõ és pontosító jelzõnek a beemelését. Ez nem történt meg. Még egyszer mondom: én ezt szükségesnek, az itt megfogalmazott aggályokat alaposnak látom. Köszönöm a figyelmüket.