SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony.
Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Kedves Képviselõtársaim! A miniszter úr expozéját meghallgatva felmerült bennem az a kérdés, hogy vajon mire szolgál ez az egészségpolitikai vitanap. Ugyanis a lakosság egészségi állapotáról jobb országokban nem szokás vitatkozni: ott a tisztifõorvos minden évben benyújtja a jelentését a parlamentnek. Itt megjegyzem, hogy azokban az országokban viszont van a minisztériumnak tisztifõorvosa, és ez az állás nem betöltetlen hónapok óta, mint ahogy ez Magyarországon van.
Nálunk viszont sajnos lehet vitát folytatni a lakosság egészségi állapotáról, és nemcsak azért, mert nincsenek megbízható statisztikai adataink, megbetegedési statisztikánk, hanem azért is, mert itt megfelelõ hõ és nyomás hatására a tények bizony sûrûn megváltoztatják alakjukat.
Kis Gyula képviselõtársam ismertetése után én már nem fogok önöknek újabb demográfiai adatokat sorolni a magyar nép zivataros éveibõl, hiszen e kormány felelõssége ezen állapot kialakulásában csekély, ez az elmúlt 40 év eredménye. Az MSZP-SZDSZ-kormány szándéka tulajdonképpen megvan, csak még ideje nem volt ahhoz, hogy a keze nyomát rajta hagyhassa a demográfiai görbéken. De rövid idõn belül, sajnos, ezt is látni fogjuk.
Nem akarom a demagógia vádját magamra vonni, így most eltekintek attól, hogy azokkal az ígéretekkel próbáljam meg szembesíteni a koalíciót, amelyeket a kormányprogramból nem tartott be, inkább néhány olyan ígéretet szeretnék itt megemlíteni, amit betartott. Nézzük!
"A drámai egészségromlás megállítása nemcsak a népjóléti tárca ügye, ennek elsõbbséget kell kapnia a kormánypolitikában". Itt meg kell állapítanunk, hogy Bokros Lajos színrelépésével és Kovács Pál lemondásával az ígéret sajnos teljesült. Az egészségügy problémáinak kezelése immár valóban nem a népjóléti tárca ügye lett. Egyúttal az egészségügy roppant szövevényes és bonyolult problémarendszere is egyszerûvé és átláthatóvá vált. Ennek a kormánynak a számára az egészségügyben egy probléma van, amit minden eszközzel orvosolni kell, és ez az; hogy drága. Ennek a programnak a végrehajtására Bokros Lajosnak sikerült minden idõk legáldozatkészebb fõosztályvezetõjére szert tennie Szabó György népjóléti miniszter úr személyében, akit a koalíciós viták elkerülése végett népjóléti miniszternek álcáztak.
De milyen lépéseket is tett a kormány a járványszerû népbetegségek visszaszorítására? Itt most csak a legkirívóbb intézkedéseket sorolnám:
1. Új adófajtát vetett ki. Mostantól a fogunkkal is fizetnünk kell. Ez a "fogat fogért" adó. Ezt minden bizonnyal rövid távú stabilizációs intézkedésnek szánták, mint tudjuk, mert - csak évi két-három fogat számolva is - pár év alatt elfogy, sajnos, az adó tárgya... No, de ne háborogjunk! Ezt ígérték a kormányprogramban is: "Az alapellátás reformjának folytatásaként korszerûsíteni kell a fogászati ellátás szervezetét."
2. A csúszó forintleértékelés fogalmát ma már minden beteg megismerhette, a gyógyszerárak felfelé csúszását fizetve. Ez nem érintette az alaplistán szereplõ gyógyszereket. Igaz, hogy ehhez az alaplistához képest a WHO által a fejlõdõ országoknak összeállított alaplista példátlan tékozlásnak tûnik.
3. A betegszállításra kivetett száz forint fuvardíj taxis szemmel nézve bizonyára elenyészõnek tûnik. Az ötlet kidolgozójának valószínûleg nem volt szerencséje több órát várakozni valamelyik egészségügyi intézmény kies folyosóján, különben aligha gondolná, hogy bárki, akinek lehetõsége van más eszközt is igénybe venni, önként teszi ki magát majd ennek a procedúrának. Itt azt se felejtsük el, hogy a mentõszolgálatnak ebbõl a be nem folyó pénzbõl kellene ellátnia a mentési feladatokat is!
4. A nemzetközi szerzõdésekben vállalt kötelezettségeinkkel és a polgárok alkotmányban biztosított jogaival összhangban az üzemorvosi szolgálat két hónap alatti felszámolásával és a finanszírozás terheinek a munkáltatókra hárításával, valószínûleg soha nem látott káoszt sikerült elérni ezen a területen. Abba persze belegondolni sem jó, hogy mekkora hatékonysága lesz egy olyan rendszernek, ahol majd az ellenérdekû fél fogja finanszírozni az õt ellenõrzõ orvosokat. Ezt persze jobb helyen indirekt járulékkivetésnek hívják.
Kezdjük érteni, mibõl engedne néhány százaléknyi pontot Bokros Lajos pénzügyminiszter.
A legújabb hírek szerint a pénzügyminiszternek sikerült alkotmányos megoldást találnia a 25 napos táppénz bevezetésére. A pénzügyminiszter alkotmányos érzékét ismerve ezt ugyan kétlem, de a probléma nemcsak alkotmányos kérdéseket vet fel. Érdemes itt megvizsgálni azt, hogy milyen társadalmi célcsoportok fizetik majd meg ezt az intézkedést. A fõ célcsoportot természetesen a kisgyermekes anyák alkotják, akik köztudottan elég sokat vannak táppénzen a gyermekeik betegsége miatt. Ismerve a még mutatóba megmaradt bölcsõdék helyzetét - hiába a Fidesz-Magyar Polgári Párt kezdeményezése a bölcsõdei normatívára - jövõre sem lehet garantálni, hogy az odavitt gyermekek nem fognak havonta néhány napnyi betegséget összeszedni ezekben az intézményekben.
De ugyanilyen célcsoportnak tekinthetõk a nehéz fizikai munkások. A legtipikusabb példát erre a bányászok jelentik.
(10.10)
Talán nem érdektelen ismertetnem a tisztelt Házzal, hogy négy-öt évvel ezelõtt készült egy felmérés Komlón, amely azt állapította meg, hogy azok között, akik tíz évet eltöltöttek a föld alatt, gyakorlatilag nem lehet egészséges embert találni. Ez harmincéves embereket jelent - nem többet -, és vagy cukorbetegek, vagy magas a vérnyomásuk, vagy kezdõdõ szilikózisuk vagy bronchitisük. Ezek az emberek, ismervén a bányaágazat egyébként sem túl fényes pénzügyi helyzetét, ettõl az intézkedéstõl valószínûleg már csak Kósáné dr. Kovács Magda statisztikájában szerepelnek.
Ugye, tisztelt kormánypárti képviselõk és a kormány képviselõi, ez az intézkedés is csak a gazdagokat sújtja?
A kórházi kapacitások felülvizsgálata során régi, jól ismert tervgazdasági megoldásokkal kápráztatta el a lakosságot a népjóléti miniszter úr, talán nem véletlenül. A szülészeti ellátás reformja pedig, miszerint jobb dolog mentõautóban szülni, mint szülõotthonban, azt jelzi, hogy az államtitkár úr is maradéktalanul magáévá tette a pénzügyminiszter jövõképét. Az persze a tervgazdasági megoldás lényegi eleme, hogy a bezárásra ítélt kórházak esetében nem lehet olyan egységes szakmai szempontot felfedezni, ami alapján bárki megérthetné, hogy miért pont ezeket az intézményeket kell bezárni. A finanszírozási változások pedig, bár elvileg helyeselhetõ az országos egységes súlyszám bevezetése, az átmenet nélküli bevezetés miatt valószínûleg még jó néhány újabb kórház csõdjét fogják okozni. Ugyan, kinek jó ez, tisztelt államtitkár úr?
Mindezzel szemben a kormány nem foglalkozott igazán a prevencióval. Azt ugyanis nehezen lehet prevenciós tevékenységnek nevezni, hogy megpróbálja a lakosságra hárítani a kialakult helyzetért a felelõsséget, mondván, hogy egészségtelenül táplálkozik, sokat dohányzik, piszkos levegõt szív, sokat iszik. Valószínû, hogy az a polgár, aki most a tévé elõtt ül, és talán nézi ezt az egészségpolitikai vitanapot, a következõket gondolja magában: Mit mond nekem ez a kormányzat? Sokat iszom, cigarettázom, rongálom az egészségemet - tehát nem vigyázok az egészségemre -, pedig ez egy polgártól elvárható. Ráadásul ágálok az ellen, hogy borsosan meg kell fizetnem az egészségügyi szolgáltatásokat. Csak hát közlik velem, hogy a pénzügyi realitásokra tekintettel egy összeomló - szalonképesebben: átalakuló - egészségügyi szolgálat áll rendelkezésemre.
Igen, uraim, a kormányzati megközelítés mögött ma is kísért a korábbi évtizedek hangosan ki nem mondott szemlélete, vagyis az, hogy az egészségi állapot kialakulásáért csakis maga a polgár felelõs!
Mit kellene tenni? Ahhoz, hogy a társadalombiztosítás körébõl ki lehessen venni ellátásokat, elõször meg kell teremteni a kiegészítõ biztosításokat - nem utólag, hanem elõször. Ellenkezõ esetben ez azt jelenti, ami már most is folyik, hogy ellátás nélkül fog maradni a lakosság jelentõs része, és így sérül a szolidaritási elven mûködõ társadalombiztosítás. Ahhoz, hogy a lakosság egészségügyi ellátása hatékonyabb legyen, a háziorvosi körzetek számát kell növelni, jóval nagyobb mértékben, mint ahogy a jelenlegi tervekben szerepel. Ehhez természetesen a pénzügyi forrásokat is biztosítani kell. Ahhoz, hogy a háziorvosi ellátás kellõen hatékony legyen, megfelelõ diagnosztikus és szakorvosi hátteret kell rendelni, ez pedig a szakorvosi rendelések célzott fejlesztését kell hogy jelentse.
A kórházi költségek csökkentésének - a központi ágybezárások helyett - a kórházi átbocsátó képesség növelése a legmegfelelõbb útja. Ez a diagnosztikai fejlesztés, kapacitás ésszerûsítését kell hogy jelentse. Mielõbb rendezni kell az egészségügyi dolgozók bérhelyzetét - ez nem tûr halasztást.
Az egészségesebb társadalom mûködõképességének egyik alapfeltétele, hogy megerõsítse a családokat. Éppen a Bokros-csomag az ékes bizonyítéka annak, hogy a kormány érzéketlensége ezen a területen nem ismer határokat. Ezért a Bokros-csomag hatályon kívül helyezése, amint azt a Fidesz-Magyar Polgári Párt javasolta, az egyik alapfeltétele egy családbarát politikának.
Összefoglalva: kérjük, hogy a tárca fogalmazza meg világosan, milyen egészségügyi szervezetben, szerkezetben, milyen forrásokból, milyen finanszírozással kívánja mûködtetni a magyar egészségügyet.
És, tisztelt kormánypárti képviselõk, én javaslom, hogy néha olvassák el a kormányprogramjukat is. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)