SZÖLLÕSI ISTVÁNNÉ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Természetesen az iskolákkal kapcsolatos kérdéskörrõl fogok szólni.
Az iskolákkal kapcsolatosan szóvá kell tennem mindjárt az elején, hogy a tananyagok összeállításának sürgetõ idõszakában az ifjúság életmódjával foglalkozó minisztériumi segítség vajmi kevéssé látszik. Az iskolaigazgató kollégák a megmondhatói, hogy hányféle ajánlás és programjavaslat érkezik a szenvedélybetegségekkel kapcsolatosan egy-egy iskolába, eltérõ bánásmódot igénylõ tanulók dolgába hányan és hányféleképpen szólnak bele. A Népjóléti Minisztériumból, a Nemzeti Egészségvédelmi Intézettõl, az országos és kerületi rendõr-fõkapitányságtól, az alapítványoktól, az Orvosi Továbbképzõ Intézettõl, a drogambulanciáktól, a különféle mozgalmaktól, egyesületektõl rengeteg megelõzõ program lepi meg az iskolákat. Ki a drogot, ki az alkoholt, ki a cigarettát, ki az AIDS-et állítja a központba. Az egyik ki akarja tiltani a cigarettázó tanárt az iskolából, a másik a diákfelvilágosítást propagálja, a harmadik rendõrökkel ismerteti meg a gyerekeket és a szülõket, a negyedik az utcán gyûjti a csoportos foglalkozásokhoz az adatokat - és így tovább.
(13.00)
Mindezekkel a dolgokkal egyidõben a nemzeti alaptanterv, a helyi tanterv korszerû elkészítése most a legfõbb és a közös gond. A diákok hol túl sok, hol túl kevés egyoldalú tananyagot kapnak. Most emellé különféle szociális és gazdasági jellegû feladatok megoldatlansága is járul és sokasodik. És ha nem is panaszkodva, de tényszerûen a katonák a megmondhatói, hogy a fiatalok mintegy 10-30, egyesek szerint 35 százalékban különféle okok miatt nem alkalmasak a sorkatonai szolgálat ellátására.
Az iskolákhoz érkezõ ezen sokféle javaslatokból nyilvánvaló, hogy a kérdésnek csak egy része tartozik az egészségügyre. Sokkal inkább más természetû problémákról van szó: jogi, szociális, gazdasági kérdésekrõl, személyi érettséggel, életvezetéssel, életmóddal összefüggõ kérdésekrõl, egyszóval olyanokról, amelyek - míg diákok vannak - az iskolarendszerhez tartozó nevelési kérdésekként jelennek meg. Ebben a nevelési feladatdömpingben benne van a diák egészséges életmódja, helyes szociális érzületének alakulása, önismeretre, elkötelezettségre, felelõsségvállalásra való nevelése. De benne van a tanár élete, mintája, emberi környezete is.
Egyes adatok szerint a kábítószerrel kapcsolatos gondok az utolsó öt évben ugrásszerûen emelkedtek, és mára eljutottunk abba a kétségbeejtõ helyzetbe, hogy az iskolában a tanárok újként hallanak ezekrõl a dolgokról, újként hallanak arról, aminek pedig a megelõzésére kellene vállalkozniuk. De az azért még sincs rendjén, hogy a tanár esetenként kevesebbet tud a kábítószerrõl, mint a saját diákjai. Jogos persze a dolog, ha a tanár hasonló korú, mint én, hiszen az egyetemeken, fõiskolákon ilyesmit mi nem tanultunk.
Hál' istennek létezik már posztgraduális képzésre vonatkozó szándék, néhány helyen tartanak speciális egyetemi kollégiumokat, van már megelõzõ iskolai különfoglalkozás. Ezeket mind az élet kényszerítette ki, de ez bizony mind kevés. Persze a dolog több tárcát is érint, és ez természetes, mert a probléma is többoldalú, akárcsak az élet. Ha az egyik oldalról nézem, a drogkérdés az önkormányzathoz tartozó kérdés, és mint ilyen, belügyi, ha a büntetés- végrehajtást nézem, akkor igazságügyi, ha pedig az áldozatait nézem ennek a kérdésnek, akkor jórészt egészségügyi kérdés. Ebbõl is kiderül, hogy ami e kérdéskörhöz tartozik, az ilyen értelemben nem mindig és nem kizárólag tárcaközi. Maga az élet tehát tárcaközi, ám ha úgy tetszik, a gyerek nevelése gyakran egy tárcát - a családi tárcát - érint.
Ezt félretéve azt gondolom, mégis fontos, hogy ebben a kérdésben egy tárca felelõsségét külön is hangsúlyozzuk, mégpedig a Mûvelõdési és Közoktatási Minisztériumét. Van kormányprogram és van mûködési hatásköri elosztás. Az oktatás gondjainak és az iskolai nevelés feladatainak ellátását a Mûvelõdési és Közoktatási Minisztérium kapta meg, és ha jól tudom, a Mûvelõdési és Közoktatási Minisztériumnak van is igen színvonalas integrált, prevenciós programja, amely a tanügy egészére kiterjed, sõt a rendõrséggel és a fegyintézetekkel is van kapcsolata és kapcsolódási pontja.
A minap, amikor dr. Csehák Judit a szociális és egészségügyi bizottság szervezésében nyílt napot tartott, hogy a sokféle kezdeményezés napvilágra kerüljön, a képzésben látta - és a részvevõk is ebben látták - a megoldás egyik fontos pontját. Egyesületek, alapítványok, önkéntes feladatvállalók egész sora érzi, hogy cselekedni kell. Jelentõs döntéseket kell hozni a magyar oktatásügyben ezen kérdések kapcsán is. A közremûködõk széles köre nyilatkozik egymás elõtt és után, egymást érik a konferenciák ebben a tárgykörben.
Én innen kérem, hogy az iskolarendszerért felelõs tárca tárja szélesre ez irányú kezdeményezéseit, és valamilyen formában tegye lehetõvé, hogy programjába minden érdekelt bekapcsolódhasson, és az iskolák ne megszenvedõi és elszenvedõi legyenek egy újabb kórnak, amit például a kábítószer jelent, hanem felelõs helyei legyenek a nevelésnek, amint azt a szülõk joggal el is várják. Az iskolák mellett szakmai segítõk gyülekezzenek, az iskolák egymástól vegyék át a jónak látott modelleket, de tegyék ezt professzionális háttérrel, a Mûvelõdési és Közoktatási Minisztérium adta megalapozott iskolai lehetõségekkel és eszközökkel.
A feladatok nagysága miatt jó, hogy számos kezdeményezés indult és sokan keresik a megoldásokat. Ugyanakkor le kell szögezni, az államigazgatás feladata, hogy segítse a sokféle tevékenység szintézisét. Ha az iskolák vezetõi megtapasztalják, hogy a Mûvelõdési és Közoktatási Minisztériumnak ebben jó szándéka van, akkor várható, hogy mindegyik kezdeményezés kiteljesedik és gazdagítja a másikat.
Nyomatékosan kérem tehát a nevelés, oktatás, képzés felelõsét, a Mûvelõdési és Közoktatási Minisztériumot: erõsítse fel prevenciós programját, ismertesse meg másokkal is a bekapcsolódás lehetõségét. Nem mozgalmat és nem kampányt kell indítani az iskolákban, hanem a megelõzés szakmai becsületét kell megerõsíteni.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)