DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP): Tisztelt Országgyûlés! Országos szempontból talán jelentõsebb ügynek számít, hogy jövõre lesz-e krumpli vagy nem, de a növekvõ bizonytalanság és az egyre nehezedõ életkörülmények ellenére talán az sem minõsül nem országos jelentõségû ügynek, hogyha elhallgatnak a hegedûk, megszûnnek a zenekarok, bezárnak a színházak, könyvtárak és a múzeumok és eladhatatlanná válnak a könyvek.
Persze, ma sok aggodalomtól és álmatlan éjszakától kíméli meg magát az, aki nem szeret színházba vagy hangversenyre járni és nem szereti a jó könyvet. Személyes ügy, hogy én nem kíméltem magam és elmentem a Budapesti Filharmóniai Társaságnak szeptember 28-án, az Operában tartott Bartók-hangversenyére, de a csodálatos zenei élményt megkeserítette a bevezetõben elhangzott egy mondat.
"Szomorú kötelességem megemlíteni, hogy ezt a nagy múltú együttest anyagi forrásainak kimerültével október végén a megszûnés veszélye fenyegeti."
A bejelentés kissé mellbeverõ volt és a rossz szokásnak megfelelõen megkíséreltem elmenni a forráshoz adatokért. Most valahogy úgy van vele az ember, hogy a "van egy jó hírem és egy rossz hírem, melyiket mondjam elõször?" dallamára a jó vagy a rossz adatokat mondjam? Inkább a jó adatokkal kezdem, a kulturális adatokkal.
Ez a társaság 142 esztendõs. 1853-as alapítása Erkel Ferenc nevéhez fûzõdik és a társaság hagyományait Dohnányi Ernõ, Ferencsik János, Kóródi András elnök-karnagyok alakították. A történet elsõ 90 éves szakaszában koncertezõ együttesként az ország egyetlen hivatásos zenekara volt és a kor legnagyobb zeneszerzõi és elõadómûvészei szerepeltek a hangversenyeken. Csupán néhány név közülük: Brahms, Liszt, Mahler, Richard Strauss, Bartók, Kodály.
1945 januártól megszûnt ugyan az egyeduralom, de a zenei élet jelentõs együttese maradt és megint csak néhány név az elõadómûvészek közül, mint Klemperer, Doráti, Ojsztrah, Fischer Annie.
1989-ben a társaság kivált az Országos Filharmóniából és ettõl kezdve saját maga - három bérletsorozatban - évi 18 koncertet adott telt házak elõtt. De ezeken kívül is számtalan fellépésük volt itthon és külföldön.
Most pedig a rossz, a lesújtó anyagi adatok. Nem fogják elhinni, hogy az ilyen jelentõs kultúrmissziót teljesítõ zenekar évi költségvetése 30 millió forint, ami nem éri el két jóízû végkielégítés összegét. De csak 14 milliót sikerült a szó valóságos értelmében összekaparni és az együttes tagjai jelenleg bruttó 1500 forintot kapnak egy koncertért. Korábban a Mûvelõdési Minisztérium 11-12 millió, a Szerencsejáték Rt. 15 millió forinttal támogatta az együttest, ehhez járult a fõváros és néhány szponzor támogatása és a bevételek. A Szerencsejáték Rt. 1995-re már csak 5 millió forintot szavazott meg, a Nemzeti Kulturális Alaptól 5 millió forintot, a fõvárosról 500 ezer forintot, egy biztosítótársaságtól 3 millió forintot kaptak és nincs tovább. Ez akárhogy adom össze, 15 millió alatt van - bezárhatnak.
Saját felelõsségünk és mulasztásunk, hogy az Országgyûlés társadalmi szervezeteket támogató bizottsága teljesen megfeledkezett errõl az együttesrõl.
(16.00)
Tudom, hogy az ilyen felszólalást a száraz kérdés követi: honnan és mibõl? A válasz: bárhonnan és bármibõl. Mert kerüljön ugyan tyúk minden állampolgár fazekába, de ugyanakkor kerüljön legalább egy könyv is az asztalára, és szökõévenként egyszer úgy térhessen be egy hangversenyterembe, hogy a zenekar is ott üljön még, mert különben elgazosodnak a kultúra ösvényei, és úgy ránk borul a szellemi sötétség, hogy soha nem találjuk meg a gazdasági és erkölcsi válságból kivezetõ utat.
Aki pedig lekicsinylõen azt mondja, hogy a kultúra csak felépítmény, az jó lesz, ha vigyáz, mert ez az összeomló felépítmény úgy rázuhan az alapra, hogy ott kõ kövön nem fog maradni. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)