DEMETER ERVIN (MDF): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Az erdélyi magyarság semmiképpen sem tudja elfogadni a kulturális beolvasztására törekvõ új tanügyi törvényt, mert rendelkezései kisebbségellenesebbek még a Ceausescu-rendszer hasonló törvényeinél is.
Nemrégiben tíz erdélyi magyar fiatal: Antal Attila, csíkszeredai egyetemi hallgató; Csáki Árpád, sepsiszentgyörgyi középiskolás; Hajdó Csaba, székelyudvarhelyi egyetemi hallgató; Kali Zoltán, marosvásárhelyi egyetemi hallgató; Juhász Péter, kolozsvári egyetemi hallgató; Nagy Pál, az Udvarhelyi Fiatal Fórum elnöke; Pánczél Szilamér, brassói középiskolás; Ráduly Róbert, csíkszeredai egyetemi hallgató; Vajda László, szatmárnémeti egyetemi hallgató; és Szilágyi Zsolt, országgyûlési képviselõ (sic!) politikusainkat megszégyenítõ elszántságról és bátorságról tett tanúbizonyságot. Szokatlan kerékpártúrára vállalkoztak Kolozsvártól Strasbourgig.
Az "Ifjúsági Karaván az Anyanyelvû Oktatásért" nevû akciójukkal a világ elé tárták a romániai magyar kisebbség tragikus oktatási helyzetét. Strasbourgba érve eljuttatták az Európa Tanács ülésére azt a kisebbségi tanügyi törvénytervezetet, amelyet 492 380 fõ, tehát közel félmillió román állampolgár támogatott aláírásával. Ezt a törvénytervezetet az RMDSZ még 1994. szeptember 20-án benyújtotta a román szenátushoz, ám ott eddig hozzá sem nyúltak, ellenben egy olyan tanügyi törvényt fogadtak el, amely teljesen megfosztja alapvetõ emberi jogaitól az erdélyi magyarságot. Az RMDSZ által kidolgozott kisebbségi tanügyi törvénytervezettel az ezer éve Erdélyben élõ romániai magyar közösség nem akar mást, mint egyetemes emberi jogainak gyakorlását, önrendelkezésének megvalósítását.
A fiatalok akciójának nem az ad jelentõséget, hogy végigkerekeztek fél Európán - ilyen már volt, és lesz is -, az akció jelentõsége abban van, amit magukkal vittek, közel félmillió aláírásban, amivel más oktatási törvény bevezetését kérték az ott élõk. Hozzá kell tennünk, bízva a demokráciában. Ezek a fiatalok bíznak abban, hogy Európának még oly távoli részén is, mint Románia, lehet a demokrácia eszközeivel hatni a kormányra és a törvényhozásra, és a romániai törvényhozók sem hagyhatják figyelmen kívül félmillió ember véleményét. Tiszteletre méltó a fiataloknak ez az elszántsága, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a történelmi tapasztalatok erre kevés okot adnak.
Erdélyben a trianoni diktátum elõtt az iskolák 48,4 százaléka volt magyar tannyelvû, mintegy 800 faluban oktattak magyar nyelven. Az akkori kultúrpolitika általános elvként alkalmazta, hogy az anyanyelvû oktatást mindenütt biztosítani kell. Az iskolák 28 százaléka állami, 72 százaléka pedig egyházi kezelésben mûködött. A román görögkeleti és görög katolikus egyház korlátlanul fejthette ki oktatási tevékenységét, nyithatott államilag segélyezett iskolákat. A román egyházak bõséggel éltek is az állam biztosította lehetõséggel. Az oly sokszor felemlegetett Apponyi-féle oktatási törvény mindössze azt írta elõ, hogy az államilag segélyezett román tannyelvû egyházi iskolákban a magyar nyelvet is tanítsák. Más oktatási kérdésbe nem szólt bele.
1920 után a politikai határok megváltoztatása következtében súlyos csapás érte az erdélyi magyarság oktatási rendszerét. Azonnal felszámolták a korábban az állam által fenntartott magyar tannyelvû iskolákat. Csak az egyházak kezelésében lévõk közül maradhatott meg néhány középiskola, és bezárták a közel fél évezredes múltra visszatekintõ elemi iskolák többségét is. Nem érvényesült az a joggal elvárható igény, hogy a magyar többségû falvakban megmaradjon a magyar tannyelvû iskola. 1923-ban és 1924-ben az egyházi mûködtetésû iskolák százait zárták be, a tanulókat pedig román tannyelvû iskolába kényszerítették. A bezárásokat nem indokolták, bár esetenként adtak olyan magyarázatokat, hogy a község lakossága valójában elmagyarosodott román, ezért sürgõsen meg kell kezdeni a visszarománosítást. Ennek ürügyén fajbiológiai vizsgálatokba kezdtek. A falvak lakosságát vizsgálat alá vették, ily módon is törekedtek kimutatni õsi román származásukat. Az 1924-ben kiadott elemi iskolai törvény 8. §-a már határozottan kimondta: "Azok a román eredetû állampolgárok, akik anyanyelvüket elveszítették, kötelesek gyermekeiket román tannyelvû általános vagy magániskolában neveltetni." A román eredet meghatározása a helybeli román állami elemi iskola igazgatójának a hatáskörébe tartozott.
1938-ban a magyar nyelvû diákok kétharmadát román iskolába kényszerítették. Az elrománosítást már az óvodában elkezdték. A két világháború között bevezetett iskolatörvények messze eltértek attól az ígérettõl, amit 1918 decemberében az úgynevezett gyulafehérvári határozatban az új államhatalom kilátásba helyezett. A dokumentum akkor még így fogalmazott: "Minden népnek joga van a maga neveléséhez, saját anyanyelvén, saját kebelébõl választott egyének által." A határozat azonban csak szólam maradt, a gyakorlatban nem érvényesülhetett.
A második világháborút követõen a kommunista hatalomátvétel után tovább súlyosbodott az erdélyi magyarság tanügyi helyzete. A román nacionalizmus a kommunizmust is szolgálatába állította. Nemcsak a már bezárt iskolák nem nyithattak ki, de államosították az egyház kezében megmaradtakat is. 1948-ban nem kevesebb, mint 1593 magyar tannyelvû iskolát államosítottak. A római katolikus, református, evangélikus és unitárius egyházat teljesen kifosztották, a közmûvelõdést és az oktatás céljait szolgáló épületeiket elvették. A diktátor bukása után, 1989-ben és azóta is az egyházak hiába kérik vissza elvett javaikat. Úgy alakították a román törvényeket, hogy az egyházak kimaradtak a kárpótlásból. Most az új tanügyi törvény egyik paragrafusa ugyancsak akképp intézkedik, hogy hatálytalanítja az egyházak jogait.
Ez a tanügyi törvény az alkotmányban biztosított és a nemzetközi dokumentumokban foglalt jogokat durván sértõ elõírásokat tartalmaz, amit a fiatalok nyolc pontban foglaltak össze.
1. Kötelezõvé teszi román tannyelvû osztályok létesítését ott is, ahol nincs román anyanyelvû lakos - a Székelyföldön ugye sok ilyen település van.
2. Megszünteti a felekezeti oktatás lehetõségét.
3. Megtiltja az önálló magyar egyetemi és fõiskolai intézmények visszaállítását.
4. Nem Románia, hanem a románok történelmének oktatását teszi kötelezõvé.
5. A szakiskolai oktatást kizárólag a többség nyelvén teszi lehetõvé.
6. Korlátozza a kisebbségek nyelvén történõ felsõoktatást.
7. Megszegi az esélyegyenlõség alkotmányban rögzített elvét.
8. Törvénybe foglalja az egyházi iskolák, kollégiumok, könyvtárak jogtalan államosítását.
(21.10)
Szabó Zoltán államtitkár úr mai felszólalása után különösen fontosnak tartom, hogy a fiatalok által megfogalmazott nyolc pont itt is elhangozzék. Felszólalásában még arról sem gyõzött meg, hogy a magyar kormányzat azonosult ezekkel a törekvésekkel.
Tisztelt Képviselõtársaim! Tisztelt Országgyûlés! A fiatalok akciója a megfogalmazott céljaikon kívül még néhány dologra felhívta a figyelmet.
Elõször arra, hogy az RMDSZ a magyar kormány külpolitikai támogatása nélkül nem tud meghatározó eredményeket elérni a román nacionalista erõkkel szemben.
Másodszor arra, hogy Romániában a tiltakozás nemcsak a politika területérõl jön. Az RMDSZ nincs egyedül, a polgárok azonosulnak céljaival, támogatják azt.
Harmadszor pedig arra, hogy a jelenlegi kormány által alkalmazott módszerek nem hoztak semmilyen eredményt. Ezért nem szabad azokat kárhoztatni, akik a módszerek megváltoztatását sürgették. Az erre fordított energiákat inkább javaslom, hogy a magyar kisebbség jogos igényeinek támogatására fordítsa a kormány.
Jelenleg az eredmények helyett nyilatkozatdömpinggel találkozunk, ami a kapcsolatok javulásáról, megbékélésrõl, a kormány eredményeirõl és az erõteljesebb fellépést sürgetõk elítélésérõl szól.
Tisztelt Képviselõtársaim! Végezetül köszönetet kívánok mondani azoknak az elszánt fiataloknak, akik minden veszéllyel dacolva vállalták a demokrácia kihívását, és példát mutattak, mert lehetõségeiket tökéletesen kihasználva járultak hozzá az erdélyi magyarság megmaradásához. Remélem, a köszönetnyilvánításban követni fognak a kormány képviselõi is. Köszönöm, hogy meghallgattak.