JUHÁSZ PÁL, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselõcsoportjának vezérszónoka: Köszönöm szépen, elnök úr. Elnézést kérek öntõl is és a tisztelt Háztól is, hogy izgalmasabb reggeli témák után olyan unalmas dolgokról beszélek, mint a vámtörvények.
A végével kezdve: nagyon elegánsnak találtuk mind a két törvényjavaslatot, amely szép, áttekinthetõ rendszerbe fogja össze, amit egy ilyen kódexben célszerû összefogni vagy ma össze tudunk fogni. Ebbõl persze az is következik, hogy minél elegánsabb egy összefoglalás, minél jobban lefedi az eljárási szabályokat és a különbözõ egyéb dolgokat, annál világosabb, hol vannak továbbra is függõben maradt, tisztázandó kérdések, hasonlók. Ezért egy ilyen törvényt nem is lehet azzal az igénnyel befejezni, hogy az összes felmerülhetõ problémára világossá tegye a választ, természetesen ezért hagynak benne elég tág teret a rendeleteknek.
Annak ellenére, hogy azt mondtam, érettek és kiforrottak ezek a javaslatok, meg kell említenem Kutrucz Katalin múlt heti felszólalását, amelyben azt hangsúlyozta, hogy minden kiérleltsége ellenére például a benne lévõ fogalmak nincsenek összhangban a devizatörvény fogalmaival, de ha jól értettem, amit Kutrucz Katalin mondott, ez nem elsõsorban ennek, hanem a devizatörvénynek a bírálata volt, amely ehhez képest valóban kevésbé érett alkotásnak tûnik, de hogy az összhang kell, az nyilvánvaló.
Mi az ördögnek kell egyáltalán ilyen végtelenbe terjedõ joganyaggal dolgozni - azért mondom, hogy "végtelenbe terjedõ", mert ez itt csak az, ami a törvényben van, de a hozzá kapcsolódó rendeletek és egyezségek óriási tömegével tovább nyúlik. Egyszerûen azért, mert a vám tulajdonképpen egy nagyon természetellenes dolog. Abból a természetellenes dologból adódik, hogy az államok azt hiszik magukról, beleszólhatnak az emberek ügyeibe, egy természetellenes dolog pedig egyszerû szabályozással nem iktatható be egy természetes rendbe. Ráadásul az a komplikált dolog is elõadódott, hogy már rég nem azt csináljuk, amit hajdanán az uralkodók, hogy egységes harmincadokkal elintézzük a vám ügyét, hanem részben van egy örökölt szemléletünk a vámokkal kapcsolatban, hogy különbözõ szerkezetû gazdaságok illesztését csinálja meg - tulajdonképpen védjük magunkat a világgal szemben -, és erre az utóbbi évtizedekben ráépült egy újabb rögeszme: az állam elsõsorban termékadókon keresztül jusson hozzá a bevételeihez, és mivel ezeket a termékeket keresztülviszik a határokon, valahogy ezt az egészet bele kell rakni a rendszerbe.
Ezt a természetellenes dolgot, ami a vámból és a termékadóból következik, nagyon nehéz belerakni egy magántulajdonon alapuló liberális piacgazdaság elveibe. Így jön ki az a furcsa ellentmondás, hogy az a szabadság, ami '89-90- ben rászabadult a külkereskedelemre, sokkal veszélyesebbé vált az országra nézve, mint a korábbi szigorú rend, és ki kellett találni, hogy hogyan lehet úgy megcsinálni a rendet, hogy a szabadság is megmaradjon és minden világos is legyen. Kiderült az, amit sajnos, a régen piacgazdaságban élõk nagyon jól tudnak, hogy minél szabadabb egy tevékenység gyakorlása, annál részletesebb eljárási szabályozásra van szükség, tulajdonképpen a szabadság feltétele a nagyon világos játékszabályok. Ezek a játékszabályok lennének összefoglalva ezekben a törvényekben, és a lyukak mind abból adódnak, hogy a játékszabályok soha nem tudnak annyira világosak, egyértelmûek lenni, mint milyen gyorsan a szereplõk a helyzeteket elõállítják.
Tudjuk, a problémák kezdetben abban jelentkeztek - '92-ig ez nagyon erõsen jelen volt -, hogy az emberek, élvén azzal a szokással, hogy nem muszáj azonnal fizetni a vámot, leszoktak a vámfizetésrõl. '92-ben ezt a dolgot kellett megfogni. Utána jött az a dolog, hogy ahol haladék van, ahol értékeket kell igazolni, ott a biztosítékokkal, illetve a számlákkal, tanúsítványokkal vissza lehet élni, ezt is be kellett fogni valahogy. Követni kellett azt, hogy különbözõ cégnevekkel bonyolult játékok vannak, ezért a nyilvántartási rendszereket és az információkat össze kell kapcsolni. Ez az építkezés nagyjából mára ért el odáig, hogy tényleg egybetehetõk a különbözõ területei, és ez van összefoglalva ebben a törvényben. Egy új intézmény van benne, ami nem ez alatt a pár év alatt alakult ki, hanem új: a vámügynökségek intézménye, ami egy nagyon hasznos dolog, és meggyõzõdésem, hogy nagy jövõ vár az egész intézményre.
Csak az elegancia kedvéért felvetek néhány problémát, biztosan tudván persze: egyáltalán nem biztos, hogy ezeket a problémákat ebben a törvényben és most kell megoldani, nyugodtan lehet, hogy rendeletekben, nyugodtan lehet, hogy az életre kell bízni, hogy kiforrjon, de ha már egyszer kiálltam, látszódjon: foglalkoztam a témával.
Az egyik örök probléma a biztosítékok kérdéséhez kapcsolódik. A jelenlegi gyakorlat úgy alakult ki, hogy aki egy évig becsületesen csinálja a maga dolgát, halasztott vámfizetéshez juthat, akkor ha..., és le van írva a törvényben, hogy. Nagyon jól tudjuk, itt mindig megvan a viccek lehetõsége, tehát egészen más profilban vagy volumenben élve a halasztott vámfizetés lehetõségével, pofára lehet ejteni az államot, a vámhivatalt vagy egymást, ahogy tetszik. Nyilvánvaló, a törvény ezt nem tudja kivédeni, csak igyekszik az eddigi gyakorlatnál szigorúbb szabályokat alkotni, de továbbra is fennáll: ha a jogalkalmazó nincs észnél, mindenféle baj lehet.
A másik probléma, ami elõttünk áll, hogy a vámhivatal megkapja azt a jogot: ha úgy érzi, a bizonylatolt vámérték 20 százalékkal alatta marad a várható érték ezen dolgának, akkor biztosítékot kérhet arra, hogy ha késõbb kiderül, a beszállító mégiscsak drágábban szerezte az árut, mint állította, még pótlólagos büntetést, vámot lehessen tõle szedni. Egy ilyen rendszer azonban csak akkor illeszkedik jól egy szabad piacgazdaságba, ha azok az etalonok, amelyek alapján a vámos eldönti: ez most a várható érték alatt van-e vagy sem, mindenki számára hozzáférhetõek. Nyilvánvaló, hogy ez egy örökös etalongyártási, nyilvánosságra hozatali, szakmai egyesületekkel való egyezkedési kényszert visz bele a rendszerbe, ami valószínûleg kikerülhetetlen, de nyilván újabb és újabb szabályozásokat von maga után.
(10.10)
A törvény természetesen igyekszik, hogy mindent világosan definiáljon, de a definíciókkal soha nem lehetünk olyan elégedettek, hogy ne legyen valahol zûr, például a "kereskedelmi fuvareszköz" és hasonló természetû fogalmak fognak újabb problémákat felvetni. Mindennek ellenére azt hiszem, hogy ha a vámalkalmazó, illetve a törvényalkalmazó észnél van és a tanulási folyamatok, a szakmai egyesületek, kamarák együttmûködése folyik, akkor mindezek menet közben korrigálható problémák lesznek. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)