DR. SZABÓ ZOLTÁN mûvelõdési és közoktatási minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr.
Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõ Asszony! Ha a mûvelõdési tárca vagy a kormány ki akarná játszani egymás ellen a felsõoktatás résztvevõit, akkor természetesen óvakodnék attól, hogy tájékoztatást adjak arról, mi lenne ennek a módja, hiszen ezzel saját szándékainknak tennék keresztbe.
Nem áll szándékában a kormánynak semmiféle olyasmi, amit ön kérdésében föltett. Azt, amibõl ön részletet felolvasott, én nem ismerem. Természetesen elképzelhetõ, hogy a Mûvelõdési és a Közoktatási Minisztérium hatszázvalahány dolgozója közül valaki tervezetként ezt elkészítette, de ez nem a minisztérium hivatalos álláspontja, nem is volt az, és tudomásom szerint nincs is szó arról, hogy valaha az legyen.
Ami a hallgatók és oktatók egymással szemben történõ kijátszását illeti, úgy gondolom, hogy a tandíjrendelet egy demokratikus országokban szokásos elvet, a szubszidiaritás elvét alkalmazza, amikor az egyes ügyek kezelését igyekszik arra a szintre helyezni, ahol ezt a közvetlenül érintettek maguk tehetik meg.
Ez a rendelet törvényben meghatározott intézményi autonómia alapján maximális lehetõséget biztosít a hallgatók és az intézményvezetõk számára, hogy kölcsönösen együttmûködve, egyetértésben rendelkezzenek számos kérdésrõl, többek között a kiegészítõ tandíj létérõl vagy nem létérõl, mértékérõl, beszedésének módjáról. Úgy gondolom, ez nem a hallgatók és oktatók egymás ellen uszítása, hanem ellenkezõleg, az õ kölcsönös együttmûködésükre számító rendelkezés.
Örömmel tapasztaljuk azt, hogy a diákság és az intézményvezetõk között ez az egyetértés - legalábbis a legtöbb esetben - meg is van. Ezt mutatják azok a tárgyalások is, amelyekre képviselõ asszony is utalt, amelyek tehát a kiegészítõ tandíj 1995-96-os tanévben való be nem vezetésére vonatkoznak. Ebben a tárgyalássorozatban is ezt az együttmûködési készséget véltük fölfedezni mindkét részrõl.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
(14.10)