DR. TABAJDI CSABA (MSZP): Tisztelt Országgyûlés! Nagyon fontos az, hogy az Országgyûlés plenáris ülésén a mai napon megvitatjuk a Duna-Tisza közi homokhátság vízellátásának problémáját. Az elõttem szólók és a képviselõtársam indítványa is tükrözi azt, hogy mintegy 8000 négyzetkilométeres területrõl, és az ott élõ 700 ezer ember sorsáról van szó. De nemcsak ennek a 700 ezer embernek a sorsáról van szó: a tét az, hogy vajon a Duna-Tisza közének ez a része a hátrányos helyzetû régiók közé csúszik-e le, vagy megõrzi a magyar mezõgazdaságban azt a szerepét, amelyet eddig betöltött.
Tisztelt Ház! A Bács-Kiskun megyei közgyûlés ez év április 28-án Jánoshalmán mélyrehatóan elemezte a Duna-Tisza közi homokhátság vízellátásának gondjait és tennivalóit. Ezen a közgyûlésen számos képviselõtársam mellett én is szót kértem. Többek között arról is szóltam, hogy a magyar politikai közvélemény nem ismeri eléggé a Duna-Tisza közi homokhátság problémáinak a mélységét, és szorgalmaztam egy lobby megszervezését, amely tudatosítja a magyarországi közvéleménnyel, a politikai elittel, hogy itt nagyon súlyos problémáról van szó.
Azt hiszem, hogy a mostani vita alkalmas ennek a lobbynak a megszervezésére. Rögtön hozzáteszem, hogy a kormány sem tétlenkedett, hiszen az eddigiekbõl is kiderült, hogy március 30-án napirendjére tûzte és megtárgyalta a kormány a homokhátság vízellátásának és vízpótlásának ügyét, és átfogó cselekvési programot dolgozott ki.
Külön meg kell említenem azt, hogy a Bács-Kiskun megyei közgyûlés kezdeményezésére a megye valamennyi képviselõjének részvételével külön megbeszélésre is sor került. Az is szóba került ma már, hogy az Országgyûlés, ha plenáris ülés formájában nem is, de bizottsági szinten már foglalkozott helyszíni szemle alapján a homokhátság problémáival.
Mindezek tükrében, ilyen elõzmények alapján nagyon hasznosnak és feltétlenül támogatandó kezdeményezésnek tartom Lezsák Sándor képviselõtársam önálló indítványát, öt szempontból; egyrészt azért, mert mint ahogy bevezetõmben említettem, még a politikai közvélemény, a magyar parlament sincs igazán tudatában annak, hogy milyen veszélyhelyzet fenyeget a Duna-Tisza közén. Szó esett arról, képviselõtársaim már említették, hogy az elmúlt két- három évtized alatt az átlagos két-három méteres vízszintsüllyedés a nem túl távoli jövõben természeti katasztrófával járhat. A vízszintsüllyedés következtében kutak százai száradtak ki, és hosszú távon az elsivatagosodás veszélye fenyeget. Meg kell ezért akadályoznunk, hogy a Duna-Tisza köze mezõgazdasága e veszélyeztetett helyzetbe kerüljön, és a Duna-Tisza közét is a hátrányos helyzetû régiók közé soroljuk.
Másrészt azért is fontos a mostani plenáris vita, hogy a térségben élõk érzékeljék: gondjaikkal nem maradtak magukra.
(20.00)
A vízhiány és az aszálykár ugyanis nem csupán jelentõs, évi 2-3 milliárd forint összegû gazdasági veszteséget okoz, hanem a kilátástalanság érzését kelti sok százezer emberben, többek között az én választókörzetem északi részén Felsõ-Bácskában, ahova a homokhátság húzódik. Komoly egyéni próbálkozások születtek, sok ezer engedély nélküli kutat, vízgyûjtõgödröt ástak, amelyek a szakemberek szerint nem oldják meg a problémát, csupán súlyosbítják az ökológiai problémákat.
Az indítványban szól képviselõtársam arról, hogy veszélybe kerültek védett természeti értékek, például a Kiskunsági Nemzeti Park. Mindez alapján - azt hiszem - teljesen egyetérthetünk az Országgyûlésben, hogy szükség van a kormányzat beavatkozására és segítségére. Ezt felismerte a kormány, de azt hiszem, nagyon helyes az, ha az Országgyûlés részérõl is megfelelõ figyelemben részesítjük ezt a kérdést. A kormányhatározat, s reményeim szerint a képviselõi indítványt követõ országgyûlési határozat jelzi az ott élõknek, hogy foglalkoznak gondjaikkal.
Nagyon fontos az, amirõl szintén szó esett, hogy folyamatban van annak a kormány-elõterjesztésnek a kidolgozása, amelynek határideje 1996. május 30. Ez egy átfogó felmérés, tudományos vizsgálat alapján hivatott meghatározni a vízvisszatartás és a vízpótlás lehetséges megoldásainak mûszaki és pénzügyi kereteit. Javaslom képviselõtársaimnak, hogy az országgyûlési határozat véglegesítésekor jó lenne harmonizálni a kormány határidejét és az országgyûlési határozat idejét. Azt hiszem, hogy valamennyien egyetértünk - kormánypártiak és ellenzékiek egyaránt - azzal, kívánatos, hogy az Országgyûlés a már folyamatban lévõ kormányzati intézkedéseket vegye figyelembe, és arra építve erõsítse meg a homokhátsággal kapcsolatos stratégiáját.
Harmadrészt a vita ráirányíthatja a figyelmet arra is, hogy a megoldás csak öt szint együttmûködésével valósítható meg. A központi, a kormányzati az elsõ szint, a megyei, a kistérségi, a helyi települési és az egyéni szint összekapcsolásával lehetséges. Mint ahogy a kormány nem háríthatja át Bács- Kiskun megyére, a homokhátságra s annak lakóira a gondok megoldását, a Duna- Tisza közi homokhátság önkormányzatai és lakói, vállalkozói sem várhatják el kizárólagosan a felülrõl való cselekvést. A kormányzati, a megyei, a kistérségi, a helyi települési és az egyéni kezdeményezések koordinációja ezért kulcskérdés. Egyetértek azzal, hogy ez a koordináció a siker szempontjából meghatározó. Azon vitatkozhatunk, hogy vajon egy bizottság létrehozása segíthet-e ebben, de mindenképpen szükség van e szinteknek valamiféle összekapcsolására.
Én nagyon fontosnak tartom azt a jelzést, hogy a Bács-Kiskun megyei közgyûlés, valamint több kistérségi kezdeményezés is, többek között a Felsõ- Bácskai Önkormányzatok Szövetsége is ebbe az irányba mozdult el. Nagyon fontosnak tartom, hogy Bács-Kiskun megye, kicsit megelõzve az Országgyûlést, közgyûlésén egy végrehajtási tervet fogadott el, szakmai konferenciák rendszeres szervezését, a mûszaki megvalósíthatósági tanulmányok készíttetését például Soldvadkert, Pálmonostor térségére. Ebben a munkában, azt hiszem, a kistérségi programoknak - amelyek majd a területfejlesztési törvény kapcsán újra elõtérbe fognak kerülni - nagyon komoly szerepük lehet, és ez is egy olyan feladat lehet, amelyre szervezõdhetnek kistérségi együttmûködések.
Negyedrészt nagyon fontosnak tartom azt, hogy a Duna-Tisza közi homokhátság vízellátásának ezt a bonyolult sokágú problémáját három szempontból egyidejûleg megpróbáljuk megvizsgálni és érvényesíteni: szakmai szempontból, a rövid távú és hosszú távú problémák szempontjából és a mezõgazdaság gazdaságossága szempontjából. Ami az elsõ kérdést, a szakmai kérdést illeti, nagyon remélem azt, hogy a több irányú szakmai érvek, mezõgazdasági, vízügyi, ökológiai és egyéb érvek mentén születik majd meg a döntés és lehetõség szerint nem fog átpolitizálódni ez a döntés. Hogy ne politizálódjon át ez a döntés, nagyon fontos azért is, hiszen az egyik lehetséges variáns egy nagyon komoly beruházást irányoz elõ. Azt hiszem, hogy itt nem politikai szempontoknak, hanem szakmai szempontoknak kell dominálnia. S ami a rövid és hosszú távú megoldások arányát illeti, úgy érzem, hogy sürget bennünket az idõ, nincs elvesztegethetõ idõnk. Tehát ezért nagyon fontos, hogy melyek azok a rövid távú kis lépések, amelyek financiális és más szempontból, tehát ökológiai, vízügyi, mezõgazdasági szempontból megengedhetõk. Elengedhetetlen, hogy ezeket megtegyük. Harmadrészt pedig olyan megoldást tartok én személy szerint jónak, amely nem emeli meg jelentõsen a mezõgazdasági termelés költségeit. Én ezt egy rendkívül fontos szempontnak tartom, utalva az egyéni tehervállalásra.
Ötödrészt én különösen kívánatosnak tartom, hogy ne legyenek felesleges párhuzamosságok, mindenki, aki szívügyének vagy csak jövõt szolgáló ésszerû lépésnek tekinti a központi intézkedések meghozatalát, a minden szint - az az öt szint, amelyrõl beszéltem - egymással összefogva józan együttmûködésben segítse az ügyet. Bizonyos jelek utalnak arra, hogy a beruházásokhoz bizonyos külföldi magántõke - és talán még hazai is, de inkább külföldi - is érdekeltté tehetõ. Azt is végig kell gondolni, hogyan lehetne Phare- és egyéb programokba bekapcsolódni. Ezeknek a forrásoknak a felkutatásában, azt hiszem, mi képviselõk, kormányzati tényezõk komoly szerepet vállalhatunk. Ugyanakkor nem mondhatunk le azokról a pályázati lehetõségekrõl, amelyeket kistérségek tehetnek meg és amely lehetõségekkel, azt hiszem, hogy élni is kell.
Tisztelt Ház! Ami a képviselõtársam, Lezsák Sándor képviselõ úr indítványát illeti, én a határidõk tekintetében felhívom az önök figyelmét arra, hogy reálisan csak 1996. októberére lehet számolni egy olyan javaslattal, amelyben nemcsak a kormányzati, hanem a megyei, a regionális, a kistérségi és az egyéni kezdeményezések együttesen összefogva fogalmazhatók meg. Talán a kormányzat hamarabb is tudna lépni ezekben az ügyekben, de azt hiszem, hogy ennek az öt szintnek az együttmûködése elengedhetetlenül fontos. Tekintettel arra, hogy véleményem szerint a határidõ kérdésében célszerû egy bölcs megfontolás alapján a '96-os októberi határidõt elfogadni, támogatom azokat a módosító indítványokat, amelyeket a környezetvédelmi bizottság javasolt, és javaslom a tisztelt Háznak, hogy a módosító javaslatokkal együtt fogadja el Lezsák Sándor képviselõtársam országgyûlési határozati javaslatát. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)