DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP): Tisztelt Országgyûlés! Megalapozottan senki sem állíthatja, hogy a privatizáció kérdése már egy lerágott csont. Mert amíg a folyamat tart, addig a csontok száma is egyre növekszik, és a lerágható hús mennyisége sem csökken látványosan. Sajnálatos módon a vitáknak eddig az volt a jellemzõje, hogy mindig utólag, a pénztártól való távozás után tört ki a vihar, és rá kellett jönni arra, hogy az egész privatizációnak a buktatója a feltételek pontatlan megfogalmazása. Az egész helyzet hasonlítani kezdett ahhoz, amikor a sötét szobában kergetik a fekete macskát, és ritkán adatik meg az öröm, annak a felkiáltásnak az öröme, hogy na, most megvan!
Most merésznek ható újításként megkísérlem megfordítani a sorrendet, és utólagos felháborodás helyett már most, elõre szeretnék megfogalmazni néhány gondolatot egy roppant kényes ügyrõl, nevezetesen a lapterjesztés tervezett privatizációjáról. Retorikai szinten ugyanis magasztos szólamokat lehet megfogalmazni a sajtószabadságról. A torok akkor szorul el, amikor arról kell beszélni, hogy a szabadság jegyében megfogalmazott gondolatok, a sajtótermékek hogyan, milyen csatornarendszerben jutnak el a tárgyilagos tájékoztatásra éhes olvasókhoz, mert ebben a rendszerben egy csatornadugulás végzetes és jóvátehetetlen károkat okozhat.
Hogy egy kicsit mindenki képben legyen, néhány adat: Magyarországon jelenleg körülbelül 400 lapkiadó mûködik, és 1,2-1,5 milliárd között mozog a terjesztett sajtótermékek éves példányszáma. A terjesztés megközelítõleg egyenlõ arányban elõfizetéses vagy árusításos formában történik. Az elõbbinél 75-76 százalékos, az utóbbinál 88-90 százalékos a posta érdekeltsége, a kiadóké és egyebeké pedig 24-25, illetve 10-12 százalékos. A posta az árusításos terjesztést a koordináló szerepet betöltõ Nemzeti Hírlap- kereskedelmi Részvénytársaság és hét, regionálisan szervezett részvénytársaság útján végzi el.
Az elfogadott kormányprogram alapján most ezeknek a részvénytársaságoknak a privatizációjáról van szó, és senki nem vitathatja, hogy ez nem csupán egy egyszerû pénzügyi értékesítési ügylet, hanem húsba vágóan politikai kérdés, és egyúttal a sajtószabadság érvényesülésének lényeges gyakorlati kérdése is. Jó lenne tehát elkerülni a buktatókat és kötelezõ erõvel elõre megfogalmazni azokat a szempontokat, feltételeket, elveket, elvárásokat és mindazt, ami ezzel együtt jár, hogy a lebonyolítás és a felelõsség egyértelmûvé váljék.
Várhatóan teljes az egyetértés abban, hogy a terjesztésnek versenysemlegesnek kell lennie. Ugyanolyan elbánásban részesüljön a nagy, mint a kis példányszámú sajtótermék. Mindenki azonos feltételek mellett juthasson hozzá az általa kegyelt újsághoz, tehát a leszállított sajtótermék terjesztése kötelezõ legyen.
Valószínûleg egyetértés van abban is, hogy ne jöjjön létre terjesztési tulajdonosi monopólium; ugyanakkor esetleg megengedhetõ a földrajzi monopólium létrehozása. Dönteni kell arról, hogy milyen legyen a tulajdonosi szerkezet. Kaphatnak-e meghatározó szerepet a kiadók; a szakmai befektetõk érdekében kizárhatók-e a pénzügyi befektetõk és a munkavállalók? Maximálható-e a nyereség, és kötelezõ erõvel kerüljön-e megállapításra a beszerzési, eladási és a kereskedelmi árrés?
Öt percbe nem férnek bele a döntést igénylõ kérdések, és befejezésül egy gyakorlati javaslat: a válaszok megfogalmazására sürgõsen meg kell tartani a politikai egyeztetést és az érdekeltekkel a szakmai egyeztetést, mert csak így érhetõ el, hogy a nullum crimen sine lege alkotmányos elve alapján utólag ne lehessen deresre húzni és felelõsségre vonni a privatizálót olyan szempontok megsértéséért, amit vele elõre nem közölten nem fogalmaztak meg pontosan és egyértelmûen; és így megszerezhetjük magunknak azt az örömet is, hogy nem a sötét, hanem a világos szobában kaphatjuk el az egérfogás szabályait esetleg megsértõ fekete macskát - vagy legalább a farkát.
Köszönöm a türelmüket. (Taps a jobb oldalon.)