DR. BERNÁTH VARGA BALÁZS (FKGP): Tisztelt Elnöknõ! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselõtársaim! Mindenekelõtt Tulok képviselõtársunk elõadására szeretnék reagálni, miszerint a Kisgazdapárt lógott ki a sorból: nem ismerte el a törvényjavaslatot nagy fontosságú gazdasági törvénynek. Úgy hiszem, a vezérszónoklatot tartó képviselõnk védelme érdekében is elmondom: biztosan olyan helyzetben volt, mint amikor egy lakószoba ablakán a meleg szobából kitekint egy személy, a hideg havazást nagyon szépnek érzékeli, és mondja: mily csodálatos! A külsõ viharban, kabát nélkül, az ablakon át a szobába tekintõ férfi viszont egészen másként fogalmaz, pedig mindkét személy ugyanazon az ablakon keresztül nézett.
Én úgy hiszem, hogy ha a Független Kisgazdapárt egyetlen képviselõje talán másként fogalmaz vagy bírálja ezt a törvényjavaslatot, attól még elismerheti gazdasági hatását, gazdasági elõnyét ennek a jogi szabályozásnak.
Most pedig a törvényjavaslattal kapcsolatosan:
A vámjogról és a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló, és az eddigi szintû és gyakran szétszórt szabályozás valóban megérett arra, hogy az európai normákhoz kapcsolódó harmonizációs lépéseket megtéve a belsõ jogi szabályozás magasabb szintjén álló törvény határozza meg az alapvetõ szabályokat. Támogatandó az a törekvés, mely a törvényjavaslat kidolgozásával párhuzamosan a végrehajtási rendeletek kiadását is szorgalmazza.
A T/1300. szám alatt itt elõterjesztett törvényjavaslat célja is az, hogy egységesítse azokat a korábbi jogi szabályozásokat, amelyek szerteágazóak voltak. Ezek a rendeletek és végrehajtási utasítások jelenleg már önmagukban is ellentmondásokat hordoznak, és a gyakorlatban nehezen alkalmazható jogi anyag helyett egy új, koherens szabályozást biztosító vámkódex létrehozását szolgálják. Ezt kívánja ez a törvényjavaslat is elérni. Az majd jövõbeni kérdés, hogyan valósul meg mindez, hogyan sikerül a törvény végrehajtása során ezt hatékonyan mûködtetni.
A T/1300. számú, nagy terjedelmû törvényjavaslatot további két törvényjavaslattal együtt kezelendõ tájékoztató kötet is kiegészíti. Álláspontom szerint ez helyes, mert így legalább áttekinthetõvé válik ez a törvényjavaslat. Valóban egy nagy terjedelmû javaslatról van szó. A törvénytervezet elfogadása után a gazdasági és pénzügyi törvények igen sok területén - így különösen a külföldiek magyarországi befektetéseirõl szóló törvény, az adótörvény, a fogyasztási adóról szóló törvény, a pénzintézeti törvény, az illetéktörvény - történik egyidejû változás, a végrehajtási kormányrendelet pedig más törvényekben további negyvenhat változást eredményez.
A vámtarifákkal ez a törvénytervezet nem foglalkozik, azt a 12. § (2) bekezdésében késõbb meghozandó, külön törvényi rendelkezésre bízza. Ebbõl adódóan a törvénytervezetnek a gazdaság mûködésére és a külkereskedelemre vonatkozó hatása kevésbé értékelhetõ. Talán egy kivételével, mint jogi és szervezeti konstrukció kerülhet értelmezésre.
A fenti értelmezésben kivételnek tekinthetõ a gazdaság mûködését jelentõsen befolyásoló 7-9. §, melyek a vámbiztosíték alkalmazását általános jelleggel vezetik be. A kõolajtermékek forgalmára vonatkozóan a közelmúltban már született jogszabály, mely a forgalmazást a forgalom nagyságától és a cég megbízhatóságától - ezt a kamara igazolja - függõ mértékû vámbiztosítékhoz kötötte. Nevezetesen: a forgalmazót arra kötelezte, hogy az egyhavi várható forgalmában felmerülõ vámösszeget kamatmentes készpénzletét vagy bankgarancia formájában bocsássa a vámhatóság rendelkezésére.
A törvénytervezet most ezt kívánja általánosítani úgy, hogy azt kiterjeszti az összes árucsoportra, a közvetlen felügyelet alatt nem tartott vámárukra, az ideiglenes behozatalra, az olyan esetekre, amikor a bevallott vámáruérték általában 20 százalékkal - a jövedelmi terméket tekintve 5 százalékkal - eltér a vámhatóság becslésétõl.
(18.50)
A törvénytervezet nem mondja ki, hogy a vámárukkal kapcsolatos tevékenységi engedélyhez eleve szükséges a vámbiztosíték valamilyen formájának letétele. A csupán tájékoztatásul mellékelt végrehajtási utasítástervezet azonban már megfogalmaz egy ilyen követelményt, és a vámáru havi értékének - és nem az áru vámtartalmának alapján - a tevékenység folytatásához konkrét bankgarancia- igényt fogalmaz meg 100 ezer forinttól 20 millió forintig való tartományban. A vámügynöki, a vámraktári és a vámszabad-területi mûködésre ugyanez a paragrafus az éves vámteher 8 százalékában határozza meg a szükséges vámbiztosíték mértékét.
A vámbiztosíték akár egyedi behozatal, akár professzionális vállalkozás keretében végrehajtott kereskedelem esetén olyan kiadást követel meg a vám alanyától, amelyet a vámhatóságnak meg kell elõlegeznie, és az amúgy is szûkös likvid fizetõeszközeiket terheli.
Különösen fontos kiemelni, hogy a kezdõ vállalkozásokhoz a nemzetközi tapasztalat és besorolás szerint az a vállalat tartozik, amelyek mûködési ideje nem érte el az öt évet. Nyugaton is ezekre vonatkoznak a hitelkedvezmények, és nálunk túlnyomó többségükben csak ilyen vállalatok vannak. A vámbiztosíték feltételeit nagyobb részük képtelen teljesíteni, így eleve nem kapnának engedélyt a külkereskedelemmel járó importforgalomra, kiszorulnak ebbõl a vállalkozási körbõl. Ennek hatására a jelenleg már nagyvállalkozóvá vált, kellõ tõkével rendelkezõ cég bebetonozná magát a külkereskedelembe és monopolhelyzetbe kerülne. A vámbiztosíték bevezetése a gazdaság egészét így néhány monopolhelyzetbe kerülõ cégnek szolgáltatná ki, ami az importfüggõ gazdaság döntõ befolyásolását tenné lehetõvé a monopolhelyzetbe kerülõk számára, s egyúttal forrása lenne a kierõszakolt belpiaci áremelkedésnek is. Ezért merném javasolni az elõterjesztõnek a T/1300. számú törvénytervezet 7., 8. és 9. §-ainak a törlését és a végrehajtás ide kapcsolódó utasításának 10-21. §-ai közötti résznek az elhagyását.
A vám megfizetésének biztosítását a kormány ne a vámbiztosíték bevezetésével kívánja elérni, hanem a meglévõ gazdasági törvények javításával és betartatásával! A vámbiztosíték bevezetése a gazdasággal, a gazdaság résztvevõivel szemben fennálló kormányzati bizalmatlanság de facto bevallása, azaz annak elismerése, hogy a kormány az általa hozott gazdasági törvényeknek nem mindenben tud érvényt szerezni, így a gazdaság irányítására is ez kevésbé hat pozitívan.
Végül is a törvénynek kell hogy legyenek bizonyos feltételei. Minek feleljen meg ez a fontos gazdasági törvény? Mi az a követelmény e törvényjavaslattal szemben, hogy az hatékonyan mûködjön a jövõben?
Mindenekelõtt politikai szempontból is kiemelkedõ jelentõségû kell hogy legyen, a jogegyenlõség elvi követelményének való megfelelése mellett, mely szem elõtt tartja a szektorsemleges szabályozást. Feleljen meg annak az elvárásnak is, hogy az államhatáron át történõ személyi és árumozgás gyors és zökkenõmentes legyen. Ugyancsak feleljen meg annak a követelménynek is, hogy azonos súllyal vegye figyelembe a gazdálkodók és az állam érdekeit. A gazdálkodók részére egy olyan stabil, hosszú távú irányvonalat biztosítson, mely biztonságos jogi szabályozást tesz lehetõvé a külkereskedelem terén; az állam pedig megfelelõ idõben és tervezhetõen hozzájuthat költségvetési bevételeihez, ami biztosítja a kiadások fedezetét.
A törvényjavaslathoz konkrétan az alábbi véleményt kívánom még fûzni:
Vámszempontból a megbízhatóság kérdése vetõdik fel a törvényjavaslat egyik rendelkezésében. Kérem, a büntetlen elõéletet ne korlátozzuk, mint ahogy itt a törvényjavaslatban van! Egységesen kell értelmezni, hogy ki az, akit büntetlen elõéletûnek kell tekintenünk.
Ugyancsak utalnék a törvényjavaslat egy másik rendelkezésére, ahol az áruk elhelyezésérõl van szó, tehát lényegében arról, hogy ha valaki nem jelent be, elhallgat bizonyos áruféleséget még a vámvizsgálat elõtt. Helyesnek tartom azt a megszorítást, hogy az itt meghatározott bejelentés elmulasztása esetén büntetõeljárást vagy szabálysértési eljárást kell kezdeményezni.
Nem tartom viszont célszerûnek a természetes személyek kezességvállalását. A vámbiztosíték mértékével kapcsolatosan tranzitáru esetén egységes százalékos vámtétel nem biztos, hogy fedezi az esetleges vámigényt a vámáru eltûnése esetén. Ez késõbb is átgondolandó lenne.
A vámtartozás zálogjoggal való érvényesítése ne csak a vámteher tekintetében álljon fenn. A vámérték-meghatározás általános szabályai tükrözik azt a jogalkotói meghatározást, mely a GATT-értékegyezmény ármegállapításaira vonatkozó elõírásait is taglalja. Ezeknek a szabályoknak a törvényi megfogalmazása lehetõvé teszi mind a végrehajtók, mind a kereskedõk számára az egyértelmû és jogszabály szerinti értékmegállapítást. Ennek abból a szempontból látom jelentõségét, hogy pontosan meg van határozva az ügyfél részére a kimunkálás szabálya, az ellenõrzõ hatóság részére viszont egy olyan iránymutatást ad, mely alapján biztonsággal és jogszerûen tudja a jogalkotó által meghatározott feladatát végrehajtani. Remélhetõleg a jogorvoslati lehetõséget kihasználó ügyfelek részére is biztonságot jelent az a tény, hogy igazát a jog bástyáival körülvértezve keresheti. A hatóság részére ugyanakkor biztosítja a jogszerû eljárás alapjait, amelyet a bíróság elõtt is ezáltal megvédhet.
A vámérték-meghatározás szabályai álláspontom szerint tükrözik e jogszabályban azt az elvárást, amit az európai jogharmonizáció megkövetel.
A törvény meghatározza azt az általános kívánalmat, hogy a vámhivatal munkatársa eljárása során a szükséges tájékoztatást és információt megadja az ott eljáró ügyfél részére. Ez a törvényi elõírás valójában megfelel annak az általános erkölcsi követelménynek, hogy megadják azt a lehetõséget az ügyfélnek, hogy éljen jogaival. Ennek valójában akkor van jelentõsége, ha az úgynevezett ügyeskedõk és a feketegazdaságban munkálkodók ezzel visszaélnek. Ez úgy történhet meg, hogy a jogszabály adta lehetõségek, joghézagok, kiskapuk kihasználásával elõnyökre kívánnak szert tenni a bevételi kötelezettségek egyidejû kurtításával. A hatóság jogszerû tevékenysége során, ha ilyen visszaélést észlel és felderít, akkor az ügyfél abban a pillanatban hivatkozhat arra, hogy nem kapta meg a szükséges tájékoztatást, így tévedésre hivatkozva büntetõjogilag mentesülni kíván cselekménye következményei alól.
A vámáru és az áru vámkezelése során helyesen határozza meg a törvény a feltételeket. Részletesen meghatározza azokat az elõírásokat, amelyeket az ügyfélnek annak idején teljesíteni kell és amelyek alapján az ellenõrzõ szerv a munkáját végzi.
(19.00)
Itt szükségesnek tartanám egy magasabb szinten szabályozni azt, hogy kereskedelmi forgalomban csak jogosítvánnyal rendelkezõk adhassanak árunyilatkozatot. Ez természetesen ne vonatkozzon az utasforgalomra, ahol minden állampolgár részt vesz és saját nyilatkozatával - ami történhet szóban vagy írásban is - intézkedik saját ügyében.
A törvénytervezet egyik rendelkezését is hiányosnak tartom. A jogorvoslati eljárások egyértelmûvé tétele érdekében szükséges a bérelt raktár hivatalos helyként történõ megfogalmazása. Úgy érzem, itt joghézag van és a késõbbi viták elkerülése végett ez utólag szükségeltetne.
Ugyancsak észrevételem és aggályom van, amikor az úgynevezett öt munkanapon belül el nem számolt árukról rendelkezik a törvényjavaslat. A fizetési kötelezettség teljesítésére célszerû lenne az ott meghatározott kamat- és vámteher helyett bírság alkalmazása; én itt inkább szigorítást próbálnék bevezettetni.
A teszteléssel kapcsolatosan, azaz az ideiglenes használat körébõl pedig megemlíteném, hogy a kipróbálás, tehát a tesztelés jogcímnél szükséges meghatározni, hogy a belföldi mennyiért végzi el ezt a tevékenységet és szabályozni kell a késõbbi visszaélések kiküszöbölése céljából.
A vámfizetési kötelezettség körében feltétlenül szükséges megfogalmazni a szállító vállalatok felelõsségét is. Így például a vasúti fuvarozás során elveszett, ellopott vámárukért a MÁV-nak feltétlen felelõsséget kellene vállalnia vagy meg kell ezt állapítani. Ugyanez vonatkozzon bármely szállító, fuvarozó vállalatra is. Tehát a változatlan állapotban történõ megõrzés egyben az állam felé történõ, vétkességtõl független fizetési kötelezettséget is tartalmazzon.
A vámteher közlése, esedékessége körében utalnék arra, hogy a behozatali elõjegyzésben vámkezelt vámáruk után - amennyiben azzal nem számolnak el a hatóság felé - ne az adójellegû fizetési kötelezettségeket kelljen teljesíteni, hanem helyette egy magasabb összegû bírságot, melynek alapja az elõjegyzésbe-vételkori vámérték.
Az európai jogharmonizációra való törekvés és a magas szintû jogi szabályozás összhangban kell hogy legyen egy értékálló értékmeghatározással pénzügyi szempontból is. Ebbõl az elvbõl következik, hogy a magyar vámtörvény azokban a kitételekben, ahol összegeket határoz meg - ez legyen költség, bírság, értékkeret-meghatározás - ne forintban legyen meghatározva összegszerûen, hanem egy átváltható és akár napi forgalomban is kiszámítható összegben. Az értékek meghatározásánál meggondolandó lenne valamennyi jogszabályhelynél egységesen meghatározni az egységes európai pénznemet: az ECU-t. Természetesen ez vonatkozzon az 1. számú mellékletben meghatározott utasforgalmi értékekre is. A gyakorlat fogja majd eldönteni, hogy milyen lesz e törvény idõtállósága.
A gazdaság résztvevõi szempontjából a vámkódex túlzottan bonyolult; a törvénytervezetet és a végrehajtási utasítást nézve ez közel 500 paragrafust sorol fel, ami az alkalmazás szempontjából a nehézségek sokaságát is elõrevetítheti. A gazdaság résztvevõi idõtálló, rövidebb, talán kisebb terjedelmû törvényt vártak, amely nem a részletekbe menõ, feltételes döntéseket megengedõ szabályozást helyezi elõtérbe, hanem néhány fõszabályban rögzíti a vámeljárásban részt vevõk jogait és kötelezettségeit.
Tisztelt Képviselõtársaim! Tudom, hogy nem sietünk haza, ezért engedjék meg, hogy a vámtarifatörvényhez, a T/1294. számú törvényjavaslathoz is megfogalmazzak néhány gondolatot. Jogalkotási rendszerünkbe illeszkedve, a piacgazdaság stabilizálásának érdekében feltétlenül fontos a kereskedelmi vámtarifa magas szintû jogi szabályozása. Jogi státuszát tekintve halaszthatatlanul fontos a harmonizált rendszert az országon belül szokásos jogi eljárás szerint hatályba helyezni. A HS-rendszerrõl kötött nemzetközi megállapodások a felek részére pontosan behatárolják a felek jogait és kötelezettségeit, tehát ennek idõtálló, mindenki számára érthetõ és alkalmazható törvénybe foglalása szükséges.
Ez a törvényjavaslat lehetõséget és kötelezettséget is tartalmaz. Benne érvényre jut az a nemzetközi jogi kötelezettség, hogy az áruleíró rendszert - az elsõ hat számjegyét kötelezõen alkalmazva - nemzetközileg egységesen lehet alkalmazni. Ez szinkronban van azzal is, hogy különösképpen ebbõl nem szabad sem elhagyni, sem ehhez hozzáfûzni.
A törvényjavaslat ugyancsak helyesen tartalmazza azt, hogy engedi a hat számjegyû kódon túlmenõ alszámokra való beosztást a nemzeti érdekeltségre való tekintettel. A világos törvényi fogalmazás meghatározza, hogy a kereskedelmi vámtarifa megfeleljen a nómenklatúrával szemben támasztott követelményeknek:
- az áruk egymástól való világos és egyértelmû elhatárolásának, mely szerint minden áruhoz egy pozíció alkalmazható;
- az egyszerû elhatárolási kritériumnak annak érdekében, hogy az alkalmazók az abban rejlõ megkülönböztetéseket rendszerint különös szakismeret nélkül végezhessék el;
- olyan ismertetõjelek használata felismerésének, melyek az áruk objektív tulajdonságai alapján megállapíthatók.
E törvényjavaslat ezen jogi szabályozással már megfelelõ kell hogy legyen az összehangolt áruleíró és kódrendszeri célnak, mégpedig úgy, hogy multifunkcionális bázisnómenklatúraként szolgáljon. Így alkalmas arra, hogy az alábbi célok elérhetõk ezen rendelkezések megfogalmazásával és alkalmazásával.
Egy olyan rendszer, mely minden árut vagy árucsoportot egyetlen hat számjegybõl álló numerikus kóddal azonosít, vegye figyelembe a technika és a kereskedelmi szokások mai szintjét, legyen globális nómenklatúrarendszer, mely az árukat a nemzetközi kereskedelemben fennálló osztályozási rendszerbe foglalja a termelés, a szállítás, a vám, a statisztika keretében. A rendszer elõnyt jelent az exportõrök, importõrök, fuvarozók, biztosítók, bankok számára, de az eljáró vámosok és statisztikusok számára is. Leegyszerûsíti a kereskedelmi és vámtarifa-tárgyalásokat, fokozza a kereskedelmi áramlások áttekinthetõségét, segítséget nyújthat a kereskedelmi adatok országok és vállalatok közötti elektronikus átviteléhez.
A vámtételek alkalmazásának fenti meghatározásával ez a törvényjavaslat betölti a feladatát, azt, hogy a vámhatárt átlépõ minden áru esetében megtett árubesorolás elvégezhetõ legyen; a vámáruk belföldi forgalom számára történõ vámkezelésének és a fizetendõ vámösszeg megállapításának hatékony eszköze. Ezt elvárjuk a törvénytõl és bízunk benne, hogy a gyakorlatban is így fog mûködni. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)