VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Napok óta tart már az az újabb huzavona, amely a kormány egyik újabb tagjának lemondási vagy le nem mondási szándéka körül alakult ki. Volt már ilyen máskor is, térhetnénk az ügy felett napirendre, hiszen volt olyan minisztere a kormánynak, aki már háromszor riogatott bennünket azzal, hogy lemond, végül mégis maradt.
Úgy vélem azonban mind a lemondani szándékozó személy, mind a kialakult helyzet komolyabb annál, hogy az esetet egy kézlegyintéssel elintézzük.
Engedjenek meg egy rövid visszatekintést a munkaügyi tárca eddigi tevékenységére, hiszen, bár a lemondás bejelentése váratlan volt, az nem azért történt, mert a munkaügyi tárca sikerei elfedték a vitákat. Éppen ellenkezõleg, a tárca vezetése eddig azzal tûnt ki leginkább, hogy csendben tudomásul vette az egymást követõ kudarcokat és vereségeket.
Emlékezzünk csak tisztelt képviselõtársaim, mit ígért az MSZP-SZDSZ koalciós kormányprogram:
(9.40)
Társadalmi békét, a szociális partnerekkel fenntartott folyamatos párbeszédet, az átmenet terheinek méltányos megosztását biztosító társadalmi- gazdasági megállapodást. Aktivitást ígértek a munkanélküliség kezelésében, modernizált foglalkoztatáspolitikát sejttettek, híven a sokszor hangoztatott szociális érzékenységhez. Ezzel szemben a szociális paktum néha már-már szomorújátékba illõ, méltatlan körülmények között került le a napirendrõl.
A foglalkoztatáspolitikában a várt fokozott tehervállalás helyett fokozatos kivonulás jellemzi az állam szereplését. Az érdekegyeztetõ partnerek párbeszéd helyett zsarolást és fenyegetést sem nélkülözõ diktátumokat emlegetnek.
Tisztelt Képviselõtársaim! A tények néha kíméletlenek. A kormány még tavaly egy értelmetlen és felesleges pótköltségvetés érdekében megcsapolta az aktív foglalkoztatáspolitikára szánt összegeket. Az egyszeri megcsapolást azután ravasz átcsoportosításokkal leplezett további jelentõs elvonás követte a '95-ös költségvetésben, mígnem '96-ra eljutottunk oda, hogy a kormány beismeri a napnál is világosabb tényt, hogy gyakorlatilag kivonul a foglalkoztatáspolitikából. A munkanélküliség és a foglalkoztatás ügyeiben elkötelezettséget hirdetõ kormány munkaügyi minisztere egy szó kommentár nélkül vette tudomásul, hogy tárcája volt az egyetlen, melynek elõirányzata nominális értékben is csökkent a legutolsó költségvetésben. A kormány úgy terjesztette a parlament elé a munka törvénykönyvének módosítását, hogy hivatalosan a munkavállalók egységesen elvetették a tervezetet. A kudarcok listáját még lehetne folytatni.
Ezek után számunkra nehezen érthetõ a hirtelen lemondás. A miniszter asszony kormányfõ iránti lojalitása ezidáig kibírta az efféle akadályokat. Abban a tekintetben kétségkívül következetes a miniszter asszony, hogy a szociális partnerek véleményétõl függetlenül alakította ez esetben is álláspontját. A decentralizált munkaügyi alapok tekintetében ugyanis különösebb aggályok nélkül fordult szembe a munkáltatók és a munkavállalók elutasító véleményével.
A táppénzszabályozás tervezett módja viszont annak ellenére vált szakító erejûvé, hogy a PM által szorgalmazott megoldást figyelembe vevõ alkura a munkáltatók és a munkavállalók által irányított társdalombiztosítás is késznek mutatkozott. Ráadásul - ha még hinni lehet a kormány hivatalban lévõ minisztereinek -, ez ügyben még nem is született döntés. Így aligha hihetõ, hogy a lemondás kizárólagos oka a táppénzfizetés rendszerét érintõ alkotmányossági vita. Ha pusztán emiatt kíván távozni a kormány egyetlen nõtagja, nem értjük szándékát. Amennyiben azonban a lassan másfél éves sikertelenség beismeréseként vonta le a következtetéseket, akkor elismerésünk illeti, hisz az oly gyakran emlegetett európai normákhoz illeszkedik a miniszter asszony elhatározása, és ínséges idõkben még ez sem kevés.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)