DR. SAMU JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr.
Tisztelt Országgyûlés! A tárggyal kapcsolatban az általános vita keretében már kifejtettem egyetértõ véleményemet. Ma úgy ítélem meg, szükséges, hogy rámutassunk olyan fontos összefüggésekre, amelyek alapjaiban befolyásolják a program elindítását és annak sikerességét.
A mezõgazdasági munkacsoport megtárgyalta az elõterjesztést, megtárgyalta a környezetvédelmi bizottság módosító javaslatát. Hozzászólásomban szeretnék a 2. ponthoz csatlakozni.
A modernizációs program csak nemzeti programként fogalmazható meg, azt az Alföld bûnös elfelejtése mellett nem lehet elképzelni. Minden nehézség ellenére ezzel szembe kell néznünk.
Ez az összefüggõ, nagy táj többszörösen kritikus helyzetbe került a mezõgazdasági szerkezetváltás, a piacvesztés, az évek óta tartó aszály és a borzasztó szociális feszültségek együttes hatása következtében. Nem képes az Alföld állami beavatkozás nélkül a lemaradást behozni. A Dunántúlhoz képest a teljes leszakadás elkerülhetetlen alternatívájával kell számolnunk ellenkezõ esetben.
Ha a helyzetet minden dramatizálás nélkül, csak hitelt érdemlõen be kellene mutatnom: a Miskolc-Pécs vonaltól keletre esõ nagy táj viszonyait, kiegészítve a Duna-Tisza közi homokhátsággal, igen szomorú kép tárul elénk. Errõl az általános vita során több hozzászóló részletes elemzést is adott, amely a mezõgazdasági termelés ellehetetlenülésével, az egészségügyi helyzet, az iskolázottság és az általános társadalmi helyzet nagyfokú hanyatlásával került bemutatásra.
Az Alföld-program 2042/1994. (V. 9.) számú kormányhatározat, az ezek felülvizsgálatáról rendelkezõ 2152/1995. (V. 25.) számú kormányhatározat és a Duna-Tisza közi hátság kritikus vízháztartási helyzetérõl szóló 2087/1995. (IV. 3.) számú kormányhatározat együttesen határozza meg az állami beavatkozás szükségességét és feltételeit, az ökológiai elvek és ökonómiai érdekek egyeztetésével.
Ezeket a határozatokat azért tartom szükségesnek megemlíteni, mert a kisrégiók, kistérségek programjai csak a nagy táj programjának részeként, harmonizációban fogalmazhatók és valósíthatók meg.
Ezen belül természetesen vannak prioritások. Itt most arról a prioritásról beszélünk, amely H/1195. szám alatt az elmúlt heti ülésünk alkalmával lett beterjesztve és általános vitára bocsátva.
Tudni kell, hogy a nagytérségi programok nélkül a nemzetközi támogatások igénybevételére, azok allokálására sem kerülhet sor. Márpedig - tisztelt Ház - amennyiben az Alföld-program, a nagy halottunk nem kerül feltámasztásra, nem fogjuk tudni megoldani kistérségi problémáinkat sem.
Ezért ma a legfontosabbnak tartom, hogy az Országgyûlés még ez évben számoltassa be a kormányt az Alföld-program végrehajtásának állásáról és az 1996. évi költségvetési tervben a komplex program elindításához szükséges mintegy 780 millió forint fedezetet biztosítsa.
Hatalmas feladatról van szó, ezért a tárcaközi koordinációs bizottság magas szintû mûködésének szakmai és személyi feltételeit is meg kell teremteni. Felfogásom szerint a bizottság vezetését kormánybiztosra kell bízni.
Szükségesnek tartom a többszörös párhuzamosság, a felesleges többletmunka és kiadások elkerülése érdekében a sok ezer kutatási tanulmány összevonását, a tárolás feltételeinek sürgõs megteremtését. Például csak a Tiszára vonatkozóan több mint kétezer tanulmány hever szanaszét, részint megszûnt intézeteknél, vállalatoknál.
Az elavult és sokgazdás vízmérõ-munka egységes rendszerbe terelése, a szétforgácsolt erõk újraszervezése nélkül nem lesz egységes monitoring- rendszerû. Helyette hamar elvetélni képes egyéni kezdeményezések, szakavatatlan és illetéktelen erõk felesleges próbálkozásai vezetik tévútra programjainkat, ebben a helyzetben már mindegy, hogy részeiben vagy egészében hal meg véglegesen az Alföld-program.
Minthogy a tárgyalás során a jó irányú törekvést feltételezem és látom, ezért két lehetõséget látok a vízpótlás megoldására. Az egyik a lokális vízpótlás a Duna és a Tisza több helyen való megcsapolásával, valamint a levágott kanyarulatok, holtágak rehabilitációjával.
A második, ami igen költséges, de a végleges megoldást jelentheti, a Duna- Tisza közi csatorna megépítése, amely hajózható kivitelben elkészítve, hallatlan elõnyökkel járna az öntözési és vízpótlás biztosításán túl. Hiszen ez adna egy olyan nemzetközi garanciát a Tisza állandó jellegû vízfeltöltésére vonatkozóan, illetve nemzetközi elkötelezettséget, amely azzal járna, hogy a Tiszántúl a Kárpátalja vagy Ukrajna, de Románia európai szállításba való bekapcsolásánál fontos szerepet tölthetne be. Hiszen tudni kell, hogy a Tisza közvetlen vízgyûjtõ területénél a vízvisszatartás lehetõsége a vízszállító- képesség hétszeresére is lehetõséget biztosít. Nem azt mondom, hogy magában hordja ezt a veszélyt, de mindenképpen számolni kell vele és nemzetközi garanciákat kell ehhez biztosítanunk, hogy ez ne következzék be.
Mint legdrágább megoldás, de a legbiztonságosabbnak számít, hiszen tudni kell, hogy a magyar vízmennyiség elszállítását 90 százalékban a Duna medre, míg csak 10 százalékban biztosítja a Tisza medre. Ugyanakkor az öntözõvíz- igény fordított arányban jelenik meg: a Tisza környéki területeken jelentkezik az öntözõvíz-igény 90 százaléka, míg a Duna környékén csupán a 10, illetve a folyás két oldalán a 10 százalék. Ezért végleges megoldást csak egy Duna- Tisza-csatorna kiépítése eredményezne.
Én a harmadikról, a nulla-megoldásról nem beszélek, mert akkor egyáltalán kár foglalkoznunk a programmal. Akkor az általános vitában felvázolt évi 15-18 milliárd forint veszteséggel kell egyértelmûen számolnunk.
Az Alföld fekvésébõl, földrajzi szomszédságából fakadó adottságok hátrányokat és elõnyöket is hordoznak egyaránt. A nemzetközi regionális kapcsolatrendszerek tekintetében az Alföld kiemelt, integráló szerepet játszhat a jövõben. Miután a természeti táj területének fele átnyúlik az országhatárokon mind a határmenti együttmûködés, mind a bõvülõ tranzitforgalom externált hatásai tekintetében, mind pedig az Alpok-Adria mintájára szervezõdött Kárpátok-Tisza euroregionális kezdeményezésben az Alföld kulcsszerepet tölthet be.
Örömmel értesültem arról, hogy az OECD elmúlt héten Brüsszelben jóváhagyta és bejelentette a Phare-Interreg-program megvalósításának lehetõségét a nyugati határainkon, annak mentén. Ugyanakkor ajánlást tett arra, hogy ehhez hasonló területfejlesztési megoldást támogatna a keleti határrészen, a román oldalon, illetve a magyar oldalon, a keleti határainknál.
Tudom, hogy az ország nehéz helyzetben van, szegények vagyunk. De az Alföld irányába csak a legjobb szándékkal fordulhat az Országgyûlés és a kormány is, hiszen enélkül nem lesz modernizáció, enélkül nem lesz fenntartható fejlõdés, nem lesz európai csatlakozás, és nem látok garanciát az elindított folyamatok visszafordíthatatlanságának megteremtésére.
Köszönöm a figyelmet. (Taps.)